2017. november 19. vasárnapErzsébet
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Kolozsváron marasztalná a fiatalokat Horváth Anna

Kertész Melinda 2016. január 20. 16:35, utolsó frissítés: 2016. január 22. 00:54

Arra ösztönözné a fiatalokat, hogy ebben a városban alapítsanak családot, ne kezeljék Kolozsvárt életük egyik állomásaként.


Pártpolitikai opciótól függetlenül minden kolozsvári magyar polgármester-jelöltje kíván lenni Horváth Anna, akinek indulását hétfőn jelentette be az RMDSZ megyei szervezete. Az alpolgármester szerdán összehívott sajtóbeszélgetésen elmondta, eddigi munkáját is a kolozsvári magyarság érdekében végezte, szerinte vissza kell adni a várost a lakóinak, hogy úgy érezzék, az önkormányzati munka róluk szól, értük van.

Azokra az EMNP részéről érkező vádakra, mely szerint az RMDSZ helyi és megyei szervezete még csak tárgyalni sem hajlandó a magyar szavazatok maximalizálása érdekében, Horváth Anna úgy reagált, előbb a szövetségen belül kell elkészíteni a mérleget, és meghatározni a célokat, és csak azt követően ülhetnek le bárkivel is beszélgetni. Így február közepére hívja tárgyalásokra a megyei RMDSZ szervezet az EMNP képviselőit is.

„Előbb egy belső szervezeti procedúrának kell a végére jutni. A türelmetlenség, a gyanakvás nem jó, nem vezet eredményre, megfelelő bölcsességgel kell viszonyulni ahhoz, ami előttünk áll, hiszen céljaink közösek. Ahhoz, hogy súlyunk, szavunk, beleszólásunk legyen a politikai életbe, meg kell növelni a politikai erőnket” - mondta Horváth Anna, és hozzátette, azt gondolja, hogy legkevesebb 5, szerencsésebb esetben de 6-7 személyt kellene bejuttatni a helyi tanácsba.

Horváth Anna az RMDSZ önkormányzati választási listájára is fel szeretne kerülni. „Azt szeretnénk elérni, hogy célkitűzéseink mögé minél több olyan kolozsvári magyar ember is felsorakozzon, aki nem jött el 2012-ben szavazni, vagy román pártra szavazott” - mondta.


Horváth Anna a sajtóbeszélgetésen (Fotó: Rohonyi D. Iván)
Elmondta, az elmúlt négy év alatt sikerült elindítani egy szemléletváltást abban a tekintetben, hogy a polgármesteri hivatal jobban figyeljen a civil szervezetek, szakmai szervezetek, szakértők hangjára. Akkor kapott hangsúlyt a civil szervezetekkel való konzultáció fontossága az önkormányzati vezetők számára, amikor a civilek nyomásgyakorlása miatt meghiúsult a Farkas utcai mélygarázs megvalósítására vonatkozó önkormányzati kezdeményezés.

Az utóbbi néhány hét során az önkormányzat ismét elkövette azt a hibát, hogy nem konzultált a szakemberekkel, amikor nekilátott az omladozó homlokzatú műemléképületek biztonságossá tételéhez, azonban a civilek rögtön jeleztek, és mára az önkormányzat korrigálta a hibát. Szerinte a civil szférával való konzultáció jó irány, ezt a szemléletváltást folytatni kell.

Az elmúlt négy évre visszatekintve elmondta, alpolgármesterként számos projektben vehetett részt, elsősorban infrastrukturális fejlesztésekre vonatkozó projektekben, de sikerült a bölcsődei helyek, és ezen belül a magyar bölcsődei helyek hiányának problémáját is megoldani, most már minden évben indul új román és magyar bölcsődei csoport.

Horváth Anna az ifjúsági- és családpolitikai tekintetben kezdené el olyan közpolitikák kialakítását, amelyek arra ösztönöznék a fiatalokat, hogy ebben a városban alapítsanak családot, ne egy állomásként kezeljék kolozsvári tartózkodásukat. Szerinte a város humánerőforrása minőségének javításához hozzá kell járulnia az önkormányzatnak, például azzal, hogy a következő költségvetésből szolgálati lakások építésére is áldoznak, alacsony jövedelmű, a közszférában dolgozók (tanárok, művészek) számára.

A napokban óriási port kavaró, műemléképületeken való beavatkozásokról elmondta, nem állhatnak meg a közvetlen balesetveszély elhárításánál, ezeken az épületeken strukturális felújításokat, állagmegőrző munkálatokat kell elvégezni. Elmondta, óriási összegekről van szó, mert ezen az épületek feljavítási költségei egyenként 500 ezer és 1 millió euró között vannak.

A magántulajdonban levő épületek lakóit arra kell ösztönözni, hogy végeztessék el a felújítási munkálatokat, például azzal, hogy elengedik az adót. Szankciókat is kilátásba helyezett a felújítást elhanyagoló tulajdonosok esetében, például többletadót vezethet be az önkormányzat, ha nem gondoskodnak ingatlanjaik homlokzatának karbantartásáról.

Horváth Anna elismerte, kemény dió a központi épületek homlokzatának a felújítása, de példát lehetne venni Nagyszebenről, ahol a német kormány által finanszírozott kezdeményezés segített: állandó működésű tervezőirodát indítottak be, amely három évig segítette a magántulajdonosokat a műemléképületek felújítási dokumentációjának összeállításában.

Horváth Anna egy további kezdeményezése a tiszteletbeli nagykövet cím létrehozása. Ezt a címet jeles teljesítményű kolozsvári személyek kaphatnának meg, akik elvihetnék a város jó hírét. Horváth Anna elmondása szerint ez a cím gyakorlati segítséget is nyújt elnyerőinek, pl. szakmai utazásainak egy részét támogatná az önkormányzat, hogy a nagyköveti feladataikat elláthassák.

Címlapfotó: Rohonyi D. Iván

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS