2018. április 26. csütörtökErvin
22°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A közel hárommillió homofób országa vagyunk?

2016. április 08. 14:37, utolsó frissítés: 23:02

Március végéig ennyien támogatták a melegházasság alkotmányos tiltását célzó aláírásgyűjtési akciót. A kezdeményezők kérik Johannis és Cioloş pártfogását is.


Január végén írtunk arról, hogy túl van az egymillió aláíráson a melegházasság alkotmányos tiltását célzó kezdeményezés. Röpke két hónappal később szinte megháromszorozódott az aláírók száma. A Koalíció a családért civil szervezet március 31-én számolt be arról, hogy a tavaly november 25-én a Hivatalos Közlönyben megjelent polgári kezdeményezést már több mint 2 millió nyolcszázezer állampolgár támogatta az aláírásával.

A Koalíció a családért szervezet elnöke Mihai Gheorgiu elmondta, hogy a 2,8 millió aláírásból másfél milliót már érvényesítettek a polgármesteri hivatalokban, míg a többi aláírás esetében most is zajlik a folyamat. A kezdeményezők elmondták, hogy negyven megyében sikerült túllépniük a 20 ezres küszöböt, de nagyon sok az olyan megye, ahol jóval 100 ezer fölött van a támogatók száma.


Johannis és Cioloş támogatását kérik

A nagyszámú aláírásra való tekintettel a kezdeményezők arra kérték Románia elnökét és a miniszterelnökét, hogy ők is sorakozzanak fel az alkotmánymódosítás ügye mellé, ugyanakkor úgy látják, hogy a parlament sem hagyhatja figyelmen kívül a közel hárommillió román állampolgár akaratát és nem gördítenek újabb akadályt a népszavazás kiírása elé.



A Koalíció a családért kezdeményezésének a legnagyobb támogatója a román ortodox egyház, az év eleji híradások tele voltak olyan esetekkel, amikor az ortodox templomokban végezték a gyűjtést. Az erdélyi magyar egyházak egy része nyilvánosan is kiállt az ügy mellett és habár sokáig nem lehetett hivatalos információkat tudni ezzel kapcsolatban, végül a gyülekezeti tagok megerősítették, hogy a református egyház is nekilátott a gyűjtésnek.


50 intézkedés a család védelméért

A Koalíció a családért szervezet ugyanakkor a kormány családpolitikáját is szeretné megváltoztatni. A március végén elindított kampányukban 50 intézkedési javaslatot mutattak be, amelyeknek a bevezetése szerintük a román társadalom javára válna.

A programban olyan pontok szerepelnek mint a terhes nőket ért bántalmazás elleni büntetés súlyosbítása, a csecsemőgyilkosságért járó büntetés mértékének a növelése. De a javaslatok között találjuk azt is, hogy az állam vonja meg az egészségügyi támogatást az abortusz és más fogamzásgátló módszerek esetében.

Az első lakás programhoz hasonlóan szeretnék elindítani az első bérlakás programot is.

Az ország lakosságának a gyarapodása érdekében szintén vannak ötletei a szervezetnek: szerintük növelné a gyerekvállalási kedvet, ha a több gyereket szülő anyák életjáradékot kapnának, vagy lehetőség lenne állami pénzből felújítani a család lakását vagy ösztöndíjakat kapnának a gyerekek. Szintén jó ötletnek gondolják, hogy a gyereknevelési szabadság idejét három illetve öt évre emeljék, és hogy a három gyereket nevelő anyukák hamarabb mehessenek nyugdíjba (két évvel minden gyerek után).

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS