2018. november 18. vasárnapJenő
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Hogyan cselezte ki a román hatalom a Mikó visszaszolgáltatását?

Kertész Melinda kérdezett: Kertész Melinda 2016. május 06. 14:02, utolsó frissítés: 17:15

A Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatása a törvényértelmezések útvesztője miatt eddig meghiúsult. Veress Emőd ügyvéd elmondja, hogy miért.


A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatásának ügye nemrég visszakerült a restitúciós bizottság elé. Ennek előzménye, hogy a ploiesti-i büntetőbíróság határozatában elismerte, hogy nem áll hatáskörében a tulajdonjog megállapítása, így a kollégium akár a református egyházé is lehet. Emiatt a bírósági döntésben szereplő megjegyzés miatt a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága azt a választ adta a hozzá forduló Erdélyi Református Egyházkerületnek, hogy az ügy rendezése érdekében nem merített ki minden jogi lehetőséget Romániában. Így az EREK ismét a restitúciós bizottsághoz fordult. A Mikó ügyét Veress Emőd ügyvéd képviselte a két héttel ezelőtt lezajlott meghallgatáson. Az ügyvédet arról kérdeztük, hogy mért volt fordulópont a restitúciós folyamatban a Mikó ügye, milyen jogértelmezés vezetett a református egyház számára kedvezőtlen döntéshez, és ez a fajta jogértelmezés hogyan befolyásolja a teljes visszaszolgáltatási folyamatot.

Két héttel ezelőtt a történelmi magyar egyházak bemutatták az ingatlan-visszaszolgáltatási folyamatot ismertető, úgynevezett Fehér Könyvet, amelyben egyebek mellett a Mikó ügyét is ismertették. Milyen célból készült el ez a kiadvány?

Veress Emőd: Az egyházi ingatlanrendezés folyamatában eddig nem készült olyan összefoglaló kiadvány, amelyből kiderülne, hogyan is állunk. Sem a pozitív fejleményeket, sem a negatívakat, sem a felmerülő, megoldandó problémákat nem összesítette senki. A most elkészült kiadvány ezt a mérleget angol nyelven tartalmazza, éppen azért, hogy olyan rétegeket is tájékoztatni tudjunk az ingatlanrestitúció állásáról, amelyek egyébként nem részesülnek részletes és pontos informálásban. Míg az erdélyi közönség a sajtó révén vagy nagyon sok egyéb csatornán keresztül azért értesül a restitúciós ügyekről, addig a diplomáciai testület tagjai vagy külföldi szakértők már kevésbé jutnak hozzá ezekhez az információkhoz.

A restitúció akadozik, sőt, lassan az is elmondható, hogy le is állt. Milyen akadályokkal szembesülnek az egyházak a restitúciós procedúra során?


A restitúció kérdéskörével nagyon sok probléma van. Létezik egyfelől a megengedő, korrekt, összehasonlító jogi szempontból is akár példamutatónak tekinthető, nehezen megszületett jogszabály. Másfelől a jogszabály alkalmazása mindig is nehézkes volt, számos gond merült fel a gyakorlatban. Már első pillanatoktól kezdve alapvető probléma volt, hogy a visszaszolgáltatott ingatlanokat sokszor csak peres úton adták át, a törvényes szabályok automatikus alkalmazása helyett. Ebben a problémakörben újabb fordulópontot jelentett a Mikó-ügy, ugyanis ebben az ügyben a büntetőbíróság értelmezni próbált egy nagyon komoly, összetett polgárjogi kérdést, mégpedig azt, hogy a különféle egyházi szervezetek nevére telekkönyvezett ingatlanokat ma az egyház visszakérheti-e vagy sem, tekintettel arra, hogy ezek az egyházi szervezetek tulajdonképpen az államosítás következtében megszűntek.

Noha ezek az egyházi szervezetek már abban a formában, ahogy valamikor léteztek és működtek, nincsenek meg, viszont megvan a megfelelő fölérendelt egyházi szervezet, amelynek tulajdonosként való elismerése korábban nem jelentett problémát. Mindig megállapították, hogy létezik jogfolytonosság. A Mikó-ügy büntetőbírósági megközelítése következtében felmerült, hogy ez így mégsincs rendben, tehát nincs jogfolytonosság, legalábbis az elsőfokú büntetőbírósági határozat szerint. Ezt az alapfokú határozatot végül is másodfokon megváltoztattak, és azt mondták, hogy a büntetőbíróság nem jogosult ezeket a tulajdonjogi problémákat tisztázni. Viszont ennek ellenére az egész restitúciós gyakorlat megváltozott.

Megváltozott olyan szempontból, hogy a restitúciós bizottság a különböző ingatlanokra vonatkozó határozataiban elkezdte visszautasítani ezeket a kéréseket, azzal az indokkal, hogy az a korábbi egyházi struktúra ma már nem létezik, és az egyházak nem bizonyítják a jogfolytonosságot. Ez ismétlődő és alapvető visszautasítási indokká vált. A Mikó-ügyben kimondott határozat után a restitúciós folyamat irányt váltott, olyannyira, hogy ma már ezek a típusú döntések számítanak mindennaposnak. Ez az értelmezés nem helyes. Hogy miért nem helyes, annak nagyon sok oka van.

Melyek ezek az okok?

Ahhoz, hogy megnyugtató választ kapjunk erre az egész kérdéskörre, több szempontot kellett elemezni. Elsősorban elemezni kellett ezeknek az egyházi intézményeknek, iskoláknak, öregotthonoknak, bentlakásoknak, könyvtáraknak vagy egyéb intézményeknek a pontos egyházjogi státusát. Ez az egyik nézőpont. A vizsgálatok következtében mind a református, mind a római katolikus egyház esetében arra a következtetésre kellett jutnunk, hogy ezek az intézmények az egyház szerves részét képezik, az egyházhoz tartozó struktúrák, és egyházi felügyelet alatt működtek. Ezen egyházi kontroll keretei között rendelkezhettek némi autonómiával, – mondjuk egy iskolának volt bizonyos kérdésekben önálló döntési jogköre – de ezek soha nem voltak az egyháztól elkülönülő intézmények. A református egyház estében még jogi személyiségről sem beszélhetünk, hiszen ezeket az egyház rendszeréhez tartozó belső testületként kezelték, és nem volt olyan állami vagy egyházi szabályzás, amely saját jogi személyiséget biztosított volna ezeknek az intézményeknek. Ezek vallási vagy világi célokat ellátó szervezetek voltak, és soha fel sem merült, hogy ezeknek valamilyen elkülönült, önálló, az egyházi szervezettől idegen jellegük lenne. Ez az egyházjogi megközelítés.

A másik megközelítés, amit szintén vizsgálni kellett, az a telekkönyvezés pillanatában hatályos jognak a kérdése. Mivel a 19. század végén, a 20. század elején megszületett telekkönyvi bejegyzésekről van szó, meg kellett nézzük az akkor hatályos magyar jognak a válaszait, és meglepődéssel tapasztaltuk, hogy az egyházi tulajdonjog kérdése éppen a református iskolák kapcsán merült fel. Az akkori magyar állam, bármiféle érdekeltségtől mentesen, arra az álláspontra helyezkedett, hogy az egyház a tulajdonos. Egy 1911-es keltezésű, a magyar igazságügyi minisztérium által kiadott hivatalos dokumentumban az áll, hogy a telekkönyvezésben szereplő megnevezés tulajdonképpen az ingatlannak a rendeltetését rögzíti.

Veress EmődVeress Emőd


A dokumentum emellett azt is kimondta, hogy ha a bejegyzésből világosan kiderül, hogy az az iskola melyik egyházhoz tartozik, akkor annak az egyháznak a tulajdonjoga semmilyen szempontból nincs veszélyeztetve. Tehát a 20. század elején sem merült fel, mint probléma, hogy az egyház tulajdonos vagy nem, minden jel arra mutat, hogy az akkori jogrendszer egyértelműen elismerte az egyház tulajdonjogát.

Hogyan viszonyul a román állam ehhez a jogértelmezéshez?

A román állam viszonyulásának alakulása időben változott, ez a harmadik kérdés. Az első világháborút lezáró szerződések után a román államnak semmilyen problémája nem volt az iskolák tulajdonjogának elismerését illetően. Ez több szempontból vizsgálható. Azonosítottunk egy olyan ügyet, amely egy református iskola kapcsán a két világháború közötti periódusban zajlott. A szászvárosi református kollégiumról van szó, amelynek az épületében az állam román tannyelvű iskolát szervezett, és a református egyház tulajdonjogi igénnyel lépett fel. Ebből keletkezett egy per, viszont a perben a román állam és a református egyház megállapodtak a per lezárásáról, mégpedig úgy, hogy a református egyháztól a román állam megvásárolta az ingatlant, elismerve eladóként a református egyházkerületet. Ebben a telekkönyvben is a Szászvárosi Református Kollégium, nem pedig a református egyház szerepelt, mégis a tulajdonszerzésre az államnak alkalmas volt az Erdélyi Református Egyházkerülettel szerződést kötnie.

A két világháború közötti periódusban még egy nagyon fontos referenciapontunk van, amelyet a román államnak a magánoktatásról szóló 1925-ös törvénye teremtett meg. Fontos, mert ez a törvény nem ad ezeknek az iskoláknak az alapítótól és a fenntartótól elkülönülő jogi személyiséget. Kimondja, hogy ki hozhat létre magánoktatási intézményt, és gyakorlatilag itt a jogi személy, amely az egyházkerület, létrehozhatott és fenntarthatott magán oktatási intézményeket. Viszont magának az oktatási intézménynek nem volt a két világháború között hatályos román jog alapján saját elkülönült jogi személyisége, amely az egyháztól különválasztaná, és külön vagyonjogi entitásként jelenítené meg. Ez jelenik meg egyébként az akkori tanügyminisztérium által kiadott működési engedélyekben is, hiszen ezeknek az iskoláknak működési engedélyeket adtak ki, és például a sepsiszentgyörgyi Református Kollégium esetében világosan szerepel, hogy az iskola tulajdonosa az Erdélyi Református Egyházkerület. Tehát az állam többszörösen, jogszabályok, engedélyek útján elismeri az egyház tulajdonjogát.



A román állam későbbi viszonyulása szempontjából is nagyon fontos, hogy az oktatás és annak tartalma fölött teljes kontrollt szerezni kívánó kommunista diktatúra az adott egyházzal szemben foganatosította az államosítást. Ha az egyház megfelelt a tulajdonjog elvonására, a jogban érvényesülő szimmetria alapelve szerint a tulajdonjog visszaszolgáltatására is meg kell, hogy feleljen.

A román állam a rendszerváltás után, a Mikó-ügy előtti időszakban a tulajdonjogi kérdéseket megfelelően kezelte. Megszülettek azok a döntések, amelyek esetében a restitúciós bizottság az egyházak tulajdonjogát elismerte.

Azt is fontos elmondani, hogy ez a telekkönyvezési procedúra nem a római katolikus vagy a református egyházak sajátossága. Ha megvizsgálja valaki Erdélyben az ugyanebben a periódusban telekkönyvezett görög katolikus vagy ortodox ingatlanokat, hasonló típusú telekkönyvi bejegyzéseket fog találni. Ez azért van így, mert ezek az épületek számos esetben az egyház javára történt közadakozásból épültek, az egyház a hívekre támaszkodva hozta létre és működtette az oktatási, szociális vagy egyéb intézményeit. A közadakozás során begyűjtött pénzt tulajdonképpen csak a kijelölt célra lehetett fordítani, és ez a típusú telekkönyvezés azt szolgálta, hogy akár a tulajdonos egyházzal szemben is rögzítse, hogy kizárólag mire szabad azt az ingatlant használni. Ha az került be egy telekkönyvbe, hogy az épület az református kollégium, akkor ebből az következett, hogy csak a kollégiumi oktatás céljaira lehet használni, és nem lehet az ingatlan rendeltetését eltéríteni más célra. Noha az egyház a tulajdonos, nem bír teljes döntési szabadsággal, mert annak az ingatlannak a rendeltetése, célja rögzítve van a telekkönyvben.

Ezen érvrendszer keretében azt is nagyon fontos megjegyezni, hogy ezek az intézmények miért nem léteznek ma is. Azért nincsenek meg ma is, mert a kommunista diktatúra intézkedései következtében megszűntek. Itt nem arról van szó, hogy az egyház önkéntesen visszalépett volna valamilyen feladatától és rábízta volna az államra e feladatok ellátását, hanem arról, hogy diktatórikus, önkényuralmi eszközökkel ezeket a iskolákat vagy egyéb intézményeket megszüntették.

Első pillanattól kezdve kiálltunk emellett az álláspontunk mellett, és amellett is, hogy a Mikó-ügyben a büntetőbíróság nem rendelkezik hatáskörrel a tulajdonjog megállapítására. A büntetőbíróság erre a végén rá is jött, de úgy gondolta, hogy az eljárás a Mikó-ügyben mégsem volt jogszerű. Az Erdélyi Református Egyházkerület szerint a büntetőjogi döntések nem voltak törvényesek. Sajnos a restitúciós bizottság egykori tagjait véglegesen elítélték. Nagyon korlátozottak az eszközök arra, hogy ezen változtatni lehessen. Viszont a tulajdonjogi kérdést most újra tisztázni lehet, jelenleg a Mikó-ügyet a restitúciós bizottság vizsgálja, negatív döntés esetén pedig bírósághoz lehet fordulni. Ha ez a kérdés polgári úton megfelelően tisztázódik, talán a büntetőügyben is lesz lehetőség a perújrafelvételre.

Hogy zajlott a restitúciós bizottságnál a meghallgatás?

A restitúciós bizottság ülésén gyakorlatilag az történt, hogy meghallgatták az álláspontunkat, részletesen elmondtuk, hogy miért nem kérdőjelezi meg az egyház tulajdonjogát az adott telekkönyvi bejegyzés. Részletesen ismertettük jogi érveinket. A döntést elhalasztották, mert valószínűleg meg szeretnék ismerni az általunk elmondott érveknek a súlyát, és csak ezt követően döntenek. Annak függvényében, hogy mi lesz ez a döntés, az egyház meg fogja fontolni, hogy mit lép. Ha negatív döntés születik – amire van esély – akkor közigazgatási perben lehetőség van a bíróság előtt is fenntartani és megvédeni az álláspontunkat. Arra, hogy a restitúciós bizottság mikor hoz döntést, nincs határidő, de szerintem a közeljövőben döntés fog születni, hiszen a bizottság rendelkezésére áll minden információ, ami a döntéshez szükséges.

A Batthyáneum ügyében nemrég elhalasztották a döntést, és a közvélemény egy része a perben részvevő kulturális tárcának a visszaéléseként értelmezte ezt. Mennyire tekinthető tényleges visszaélésnek a kormány részéről?

Önmagában véve sem pozitív, sem negatív tartalma nincs annak, hogy elhalasztották az ítélethirdetést. Ez mindössze procedurális tény. A Batthyáneum esetében ugyanaz a típusú probléma merül fel, mint a Székely Mikó Kollégium esetében. A telekkönyvi bejegyzés ott a római katolikus csillagvizsgáló és könyvtár nevére szól, és pontosan azt mondta ki – tévesen - a restitúciós bizottság, hogy a római katolikus egyház nem jogosult a visszaigénylésre.

A Batthyáneum könyvtár épületeA Batthyáneum könyvtár épülete


De a római katolikus egyház esetében a kánonjog világosan leírja, hogy ha egy egyházi struktúra megszűnik, akkor a vagyonát a fölérendelt egyházi struktúra veszi át. Ha az államosítás megszüntette a Batthyáneumot, akkor a fölérendelt egyházi szervezeti struktúra, jelen esetben a római katolikus érsekség igenis jogosult a restitúcióra. A kánonjog rendelkezéseit a román állami jog is elismeri.

Vagyis el kellene ismernie, ha jóhiszeműen közelítené meg a kérdést. Viszont a törvény végrehajtása során most már a restitúció megakadályozására alkalmas kiskapuként kezelnek egy sajátos telekkönyvezési módot.

Az utca végén a Batthyáneum épületeAz utca végén a Batthyáneum épülete


A restitúciós jogszabályok értelmezésének szerintem egyetlenegy alapelven kellene nyugodnia, mégpedig a jogszabály reparatív, kárpótló jellegén. Valamennyi restitúcióról szóló jogszabály kifejezetten rögzíti, hogy az államosítás visszaélés volt, és ez az értelmezésnek az irányát is meg kellene, hogy szabja. Ha restitúciós szabályozást értelmezünk, akkor szerintem annak a javára kell értelmezni, akivel szemben az állam valamikor elkövetett egy törvénytelenséget és most próbálja azt kiigazítani. Jelenleg a restitúciós folyamat megtorpant. Reméljük, hogy sikerül a felmerült problémákat megfelelően tisztázni ,és sikerül az egyházi ingatlanrendezés folyamatát felgyorsítani. De nagyon sok, túl sok a valódi, erős jogállamokat nem jellemző bizonytalanság.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS