„Nem titok, hogy számos helyen a hadsereg alakulatai lőttek a tömegbe”
2016. június 20. 14:29, utolsó frissítés: 14:29A legfelső bíróság jóváhagyta az 1989-es forradalom aktájának az újranyitását. Novák Zoltánt kérdeztük, mit jelent ez az események rekonstruálása szempontjából.
A múlt héten hagyta jóvá a legfelső bíróság az 1989-es forradalom dossziéjának az újranyitását, amelyet még április elején rendelt el Bogdan Licu akkori ideiglenes főügyész. Licu úgy értékelte, hogy azért van szükség a perújrafelvételre, mert a vádhatóság részéről nem létezett igazi érdeklődés a lényeges részletek tisztázására, és az ügyészek sem hasznosítottak fontos információkat.
Tavaly októberben a katonai ügyészség megszüntette a a forradalom aktáinak újranyitásával összefüggő nyomozást és a legfőbb ügyészség is lezárta a dossziét, azzal az indokkal, hogy a vizsgált bűncselekmények egy része elévült, mások pedig nem szerepelnek az új büntető törvénykönyvben, és ennek következtében senkit nem vontak felelősségre.
A December 21-e Egyesület bíróságon támadta meg az ítéletet, januárban azonban ott is elutasították a fellebbezést, mert nem találták azt perképesnek. Teodor Marieş az elutasítást követően azt nyilatkozta, hogy "a korábbi kirakatperek csak néhány bűnbakot juttattak rövid időre rács mögé, a forradalomban történt bűncselekmények kivizsgálásával az ország semmibe veszi a strasbourgi bíróságot és az emberi jogokat.” Marieş ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy az egyesület több tagja korábban pert nyert az Emberi Jogok Európai Bíróságán (EJEB), amely elmarasztalta Romániát, amiért nem szolgáltatott igazságot a forradalom sebesültjeinek és a halálos áldozatok hozzátartozóinak, ezzel szemben itthon anélkül zárták le az ügyet, hogy bárkit is felelősségre vontak volna.
A December 21-e Egyesület a strasbourgi bíróság 2014-es döntését követően fordult az itthoni katonai ügyészséghez, hogy az derítse ki: kit terhel büntetőjogi felelősség a sortüzekért, gyilkosságokért, kínzásokért és egyéb erőszakos cselekményekért, amelyekben 709-en meghaltak, több mint kétezren megsebesültek, és 924-en börtönbe kerültek.
A katonai ügyészség szerint a panaszosok által jegyzett bűncselekmények elévültek, vagy közkegyelem hatálya alá estek, vagy nem is szerepelnek a büntető törvénykönyvben. A döntés és az azt követő elutasítás a legfelső bíróság részéről nagy közfelháborodást váltott ki a román és a nemzetközi közvéleményben egyaránt. Ennek hatására az ideiglenes legfőbb ügyész újabb nyomozást kezdeményezett, és ezt hagyta jóvá a legfelső bíróság.
Az 1989-es forradalom eseményei huszonhat év után is számos vita tárgyát képezik, hiszen még a történészek között sincs konszenzus, hogy mi is történt valójában ezekben a napokban. A népfelkelésként induló eseménysorozattal kapcsolatosan, amely a kommunista diktatúra bukásához és a rendszerváltáshoz vezetett, számtalan összeesküvés-elmélet forog közszájon, és a forradalom dossziéjának az újratárgyalása körüli huzavona csak tovább erősíti a kételyeket.
A 89-es romániai fordulat körüli politikai és értelmiségi viták huszonhat év után sem csitultak, az országban továbbra is éles ellentétek jellemzik még ma is az akkori események megítélését. Novák Zoltán történészt, a Román Akadémia marosvásárhelyi Gheorghe Sincai kutatóintézetének tudományos munkatársát kérdeztük arról, hogy hozhat-e változást az események feltárásában a perújrafelvétel.
Mi történt a forradalomkor ezekben a napokban? A történetírásnak van-e egy határozott álláspontja ebben a kérdésben?
– Azokban a napokban zajlott a sajátosra sikeredett romániai rendszerváltás, ami brutalitása révén (is) kilógott a kelet-európai sorból. A diktátor bukása előtti időszakban beszélhetünk az első szakaszról, amikor a karhatalmi szervek központi utasításra megpróbálták erőszakkal leverni a tömegmegmozdulásokat, a hadsereg pedig több városban belelőtt a tömegbe. A diktátor bukása utáni időszak az ún. második szakasz, amikor a Nemzeti Megmentési Front átvette a hatalmat, de a fegyveres erőszak még néhány napig (elsősorban a fővárosban) tovább folytatódott, a mai napig tisztázatlan körülmények között. Meglátásom szerint egy komplex ok-okozati háttérrel: diverzió, kommunikációhiány, a rendszer bukása okozta fejetlenség.
Ami a történetírást illeti, az 1989-es romániai forradalom és rendszerváltás viszonylag népszerű témája volt az elmúlt 25 év történeti, politológiai és szociológiai jellegű munkáinak, és nem utolsó sorban, egyik központi kérdése volt a rendszerváltással együtt járó politikai vitáknak.
Az eseményre vonatkozó történetírásban nincs egységes álláspont. Első lépésként a történésekben résztvevő egykori szereplők visszaemlékezései, memoárjai, az általuk összegyűjtött források, majd később a velük készül interjúk nyújtottak betekintést az eseményekbe.
Idővel tágult a perspektíva és megjelentek az első, egymással sokszor vitába szálló, néha aktuálpolitikai háttérrel is bíró elemzések, munkák. A szenátus által 2004-ben létrehozott Az 1989 Decemberi Román Forradalom Intézete égisze alatt az elmúlt tíz év során tucatnyi, a szakmai teljesítményt tekintve néha hullámzó minőségű munka jelent meg (kronológiák, esettanulmányok, dokumentumkötetek).
A kétezres évektől kezdődően a fentiektől eltérő szakmai és világnézeti szempontokat tartalmazó történeti jellegű munkák is megjelentek, amelyek más perspektívába helyezték a forradalom és rendszerváltás kitörésének, lezajlásának kontextusát, a hatalomváltást, a demokratizálódás folyamatát. A forradalmat államcsínyként értelmező munkák mellett több olyan elemzés is született, amely a korábbi munkákhoz viszonyítva kritikusabban, interdiszciplináris megközelítésben értelmezi újra a forradalom emlékezetét, a rendszerváltás mélységét, minőségét. Vladimir Tismăneanu és Stelian Tănase révén meghatározó, nemzetközi kontextusba illesztett politológiai elemzések is születtek a romániai forradalomról és rendszerváltásról.
A romániai forradalom és a rendszerváltás folyamatának elemzésében újszerűséget hozott a „külső perspektíva”, a Kelet-Európa és Románia huszadik századi történetét elemző nemzetközi szakma képviselői, akik a romániai politikai, ideológiai viták „kényszerítő hatása” nélkül elemezték a történteket. A forradalom előzményeinek, lefolyásának és utóéletének máig legátfogóbb elemzése Peter Siani-Davies nevéhez fűződik. A rendszerváltás folyamatáról pedig a romániai helyzetet jól ismerő Tom Gallagher készített átfogó elemzéseket. Ezen kívül az utóbbi években a romániai magyarokra vonatkozó kutatás is lezajlott a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet égisze alatt, és erről magyar és román nyelvű kötet is megjelent. A már említett, nagyobb történetírói irányzatok mellett még számos összeesküvés-elmélet is létezik.
Miért lehetnek még egyáltalán kérdőjelek a 89-es eseményekkel kapcsolatban?
– A 89-es eseményekkel kapcsolatosan számos kérdőjel létezik, makro és mikro szinten egyaránt. Ennek vannak történeti és aktuálpolitikai okai is. A rendszerváltás a közelmúlt része, még hiányzik a történeti perspektíva, új típusú forrásokra van szükség. Ugyanakkor 26 éve része a mindenkori politikai életnek, hisz a rendszerváltásban politikai pártok, gazdasági érdekcsoportok gyökereznek, sokszor ellentétes érdekekkel. Ezzel is magyarázható, hogy 1996-ig csak 203 személy került bíráság elé: 48 katona, 93 belügyis, 62 civil, és elítéltek néhány belügyi alkalmazottat terrorizmus vádjával. 1996 után, a Constantinescu korszakban újabb vádemelésekre került sor, ezúttal a hadsereg néhány felső vezetője esetében.
Makro szint alatt értem a tágabb európai, világpolitikai összefüggéseket. Ma már léteznek jó elemzések a keleti tömb országai és a Szovjetunió kapcsolatát és a rendszerváltások nagypolitikai hátterét illetően. Újabb szovjet-orosz források árnyalni tudnák ezt a szintet, és segíthetnének megválaszolni pl. a szovjet álláspontot a romániai forradalom forró napjaiban.
Mikró szinten pedig szintén sok megválaszolatlan kérdés létezik, amiket szintén újabb forrásokkal lehetne megválaszolni, értelmezni: katonai, belügyminisztériumi forrásokra gondolok elsősorban.
Az eseményekkel kapcsolatosan számtalan összeesküvés-elmélet kering. Egy esetleges bírósági döntés mennyiben tudja megváltoztatni a történtek megítélését?
– Az összeesküvés-elméleteket meglátásom szerint semmi sem állíthatja meg. Egy esetleges bírósági döntés elsősorban erkölcsi elégtételt jelenthetne az
eseményekben érintett embereknek, de a történészek számára is kerülhetnének elő újabb értékes információk, források.
A katonai ügyészség tavaly októberben a nyomozást úgy zárta le, hogy senkit nem vontak felelősségre. A December 21-e Egyesület szerint ezzel csak a bűnösöket akarják védeni, akik a rendszerváltást követően számos magas rangú tisztséget töltöttek be. A hivatalos történetírás hogyan látja ezt a kérdést? A kutatási eredmények alapján ismertek-e a „bűnösök”?
– A történésznek nem az a feladata, hogy bűnösöket keressen és értékítéletet
mondjon, ugyanakkor feltárhat folyamatokat, eseményeket, amelyek közelebb vihetnek az ún. bűnösök tevékenységének megítéléséhez, de ezt már csak utólag
teheti meg.
A rendszerváltáshoz kapcsolódó kérdőjelek egy jelentős hányadát sajátos módon a Ceausescu-rendszerből eredeztetném. A rendszer nagyon mélyen gyökerezett be a román társadalomba. Nem egy olyan típusú diktatúráról beszélhetünk, amely a politikai hatalmat birtokolta, hanem totális diktatúráról, amely ezer meg ezer szállal hálózta be a társadalom egészét. A rendszerváltás előtti évtizedekben kőkemény állam- és nemzetépítés zajlott, és ennek egyaránt részese volt az akkori politikai, gazdasági és kulturális elit is.
A Ceausecu-rendszer több volt, mint egy politikai diktatúra. Ne feledjük, pl. ekkor alakult ki az ún. román szocialista nemzet, amely nem jelentett mást, mint egy etnikai alapon szerveződő, homogén, a regionális sajátosságoktól megfosztott román nemzetet. A homogenizáció, az iparosítás, az ideológiai ráhatás révén a román társadalmat felülről szervezték, irányították. Más kelet-európai országhoz hasonlóan itt nem alakulhattak ki párhuzamos (akár ellenzéki, értelmiségi)érdekcsoportok.
A román rendszerváltást pedig az az elitcsoport vezényelte le, amely nem volt érdekelt abban, hogy olyan mértékű változásokat eszközöljön, amely megteremthette volna a társadalom számára a katarzis élményét.
Nem kerülhetjük meg a hadsereg szerepét sem. Nem titok, hogy számos helyen a hadsereg alakulatai lőttek a tömegbe. Ugyanakkor az is tény, hogy a rendszerváltás legfontosabb hatalmi pillére a hadsereg volt. A hadsereg átállása döntötte el végképp a Ceauşescu házaspár sorsát, és a katonai jelenlét (nemcsak a katonák fizikai jelenléte a tereken, hanem a katonai vezetők szerepe a hatalmi szerkezetekben) meghatározta a romániai rendszerváltást. A tömbmagyar Székelyföldet és néhány nagyvárost leszámítva a katonaság ellenőrzése alatt zajlottak az események, a hadsereg jelentette az állami struktúrák folytonosságát. Így aztán a kivizsgálások is olyanok lettek, amilyenek.
Marosvásárhelyen, erre már források is vannak, a helyi megyei tanács néhány tagja még februárban is azzal kellett szembesüljön, hogy a Nemzetvédelmi Minisztérium vizsgálóbizottsága semmiféle konkrét eredményre nem jutott. Amikor meg jutott, akkor igyekeztek felmenteni a katonai szereplőket a konkrét felelősség alól.
A történetírás és az igazságszolgáltatás nem mindig halad kéz a kézben, de befolyásolhatják-e egymást bizonyos esetekben?
– Az igazságszolgáltatás és a történetírás két, egymástól független terület, és én személy szerint nem is támogatom azt, hogy történeti munkák pl. azért szülessenek, hogy befolyásolják az igazságszolgáltatást. Viszont közvetett módon segíthetik egymás munkáját. Az igazságszolgáltatás az ügyek feltárása során több olyan történetet is rekonstruálhat, több olyan dokumentumot hozhat felszínre, amelyek forrásként is megállják a helyüket. A történetírás alapjában egy tágabb időperspektívából fogalmaz meg összefüggéseket, helyezi azokat történeti kontextusba. Úgy gondolom, hogy a 89-es eseményekkel kapcsolatosan egy aktívabb igazságszolgáltatás segített volna több forrást, történetet rekonstruálni, amely segítené a történész elemző munkáját. Pl. a már említett
kérdőjelek esete: a különböző katonai egységekhez milyen parancsok futottak be, azokat kik és hogyan teljesítették, mi történt a letartóztatott személyekkel, kik bántalmazták őket, és nem utolsó sorban az ún. terroristák ugye.
Lesz-e valaha egységes narratíva a „a forradalmárok ellen harcoló terroristákkal” és a december 22-e után történt eseményekkel kapcsolatban?
– Az ún. terroristák ügye a romániai rendszerváltás egyik többismeretlenes egyenlete. Ez szorosan összefügg a forradalom során kialakított ellenségképpel.
Emlékezhetünk, hogy az első órákban a tévében megjelent két, a Securitatét képviselő tiszt is, aki biztosította a nézőket a Securitate lojalitásáról. Innen kezdve a forradalom ellen ténykedőket leszűkítették a Securitate néhány ellenálló egységére, majd egy kis idő után az ellenség a „terrorista” lett. A mai napig csak találgatni lehet, hogy kik voltak: az V. ügyosztály emberei? A Belügyminisztérium Tiszti Iskolájának tagjai? A terrorelhárítás emberei?
Egy másik kérdés, milyen mértékben beszélhetünk tudatos pánikkeltésről, diverziós tevékenységről. Ugyanakkor az is tény, hogy az általános félelem hangulatában számtalan terrorista-gyanús feljelentés érkezett civilekről is. Sokszor elég volt az is, ha az átlagnál jobb ruhában voltál. Egy Dominic Paraschiv nevű illetőt Temesváron, miután két napig nem aludt, kiakadt, őrjöngött és a fegyverével fenyegetőzött, lelőtték.
Egységes narratíva nem lesz, és véleményem szerint nem is lehet, sőt nem is kell. A történetírás két meghatározó elemből áll össze, a tények feltárásából, illetve azok értelmezéséből. Az értelmezést mindig is meghatározzák más tényezők, néha szubjektív szempontok, ezért sose lesz egységes, de ez önmagában még nem probléma. Ha folyamatosan új források kerülnek elő, akkor időnként árnyalni lehet a képet. Mindez persze távolról sem jelenti azt, hogy az adott időben ne lehetett volna egy gyors és hatékony kivizsgálást folytatni az ügyben.
Nekem az az érzésem, hogy a rendszerváltás pillanatában az akkori politikai elit, a belügy és a hadsereg összezavarodott egy rövid időre, hibákat követtek el, de ezeket az ő szempontjukból nézve viszonylag gyorsan és sikeresen korrigálni tudták, az új politikai képviselet segítéségével.