2017. október 24. keddSalamon
11°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Váradi fiatal is érintett a Trumpról szóló álhírterjesztésben

Ambrus István 2016. november 25. 13:19, utolsó frissítés: 15:14

Az Ovidiu Drobota által működtetett oldal Trump mellett foglalt állást, és az egyik legnépszerűbb volt az amerikai választási kampány idején.


A váradi fiatalember a Digi24 által készített interjúban elismerte, hogy az általa működtetett etfdailynews.com nevű portálon megjelentetett hírek valódiságát nem ellenőrizte, de azt is hozzátette, hogy szerinte ez nem az ő felelőssége. Az Egyesült Államokban a választásokat követően vehemens vita bontakozott ki a Facebook felelősségét illetően abban, hogy a Donald Trumpról és Hillary Clintonról terjedő álhírek is nagyban hozzájárultak a republikánus jelölt győzelméhez. Egyre többen hibáztatják a Facebookot azért, hogy ez megtörténhetett és úgy vélik, a közösségi oldalnak felelősséget kellene vállalnia a felületein megjelentetett tartalmakért.

A Buzzfeed szerint az Ovidiu Drobota által működtetett oldal a legolvasottabbak egyike volt, és az amerikai elnökválasztás ideje alatt 4 másik weblappal együtt több mint 3 milliós nézettséget hozott. Érdekes párhuzam, hogy például a demokraták kezében lévő USA Today napilapnak havonta összesen kétmilliós olvasótábora van. A Drobota által generált nézettség a reklámpiacon is nagy bevételt hoz, de a fiatalember elmondása szerint azonban ő nem pénzkereseti lehetőség céljából futtatta ezeket az oldalakat, hanem azért, mert szimpatikus volt számára Donald Trump.

Ovidiu Drobota


“Valóban publikáltam néhány olyan anyagot, amelynek a forrását nem ellenőriztem, és nem volt ahonnan tudnom, hogy az információ mennyire hiteles. Az álhíreket nem én írtam, csupán átvettem őket nem hivatalos forrásból. Sajnálom a történteket, de ilyen dolgokat a nagy hírportálok is csinálnak”- nyilatkozta a digi24-nek a váradi fiatalember, aki azt is elmondta, hogy nem tartja magát újságírónak, és tisztában van vele, hogy az általa terjesztett anyagok befolyásolták a választások eredményét. “Ezt a dolgot nem a pénz vagy a hírnév miatt tettem, hanem meggyőződésből. “Donald Trump őszinte ember és mindent megtettem azért, hogy segítsem őt”- tette hozzá Ovidiu Drobota.

A szakemberek jelenleg még vitatják, hogy az ilyen jellegű oldalak mennyiben befolyásolták a választók döntését, és mekkora mértékben járultak hozzá ahhoz, hogy Donald Trump lett az Amerikai Egyesült Államok elnöke.

A világhálón terjedő hamis hírek nemcsak az Egyesült Államokban zajló választásokat befolyásolták, hanem már az átlagemberek szintjén is rendszeresen problémát okozhatnak. Az amerikai sajtó által nemrég ismertetett egyik ilyen eset, hogy az egyik Washingtonban lévő pizzázó tulajdonosát halálosan megfenyegették, mert a világhálón az a hamis információ terjedt az étterméről, hogy gyerekkereskedelemmel foglalkozik. A pizzázó tulajdonosa többször jelezte ezt a Facebook és Google alkalmazottjainak, de nem született érdemleges megoldás az ügyében, ugyanis az hamis tartalmú információ olyan mértékben kezdett terjedni különböző fórumokon, hogy azt lehetetlen eltüntetni a világhálóról. Az esetről a New York Times is beszámolt.

A váradi fiatalember 2015-ben fedezte fel Trumpot és azért tetszett neki, mert “outsider”-nek tekintette, azt viszont tagadta, hogy neki magának bármilyen köze lenne a WikiLeaks-hez vagy Oroszországhoz.

Az egyik legolvasottabb hír, ami az említett oldalon kezdett el terjedni az volt, hogy Ferenc pápa Donald Trumpot támogatja. „Ferenc pápa sokkolta a világot azzal, hogy Donald Trump elnökjelöltet támogatja „ – szerepelt címként. A pressone.ro szerint miután kiderült, hogy a hír valóban hamis, eltüntették ugyan az endingthefed.com oldalról, de addigra már 961.300-an reagáltak rá a Facebookon. Egy másik ferdítés ami szintén nagy port kavart a közösségi oldalon az volt, hogy Barack Obama eltörli a veterán katonáknak elkülönített pénzalapot, helyette pedig a szíriai bevándorlók támogatására fordítja majd.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS