2019. szeptember 20. péntekFriderika
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Kelemen a PSD közkegyelméről: vagy taplók, vagy ez egy diverzió

2017. január 30. 11:29, utolsó frissítés: 2017. február 17. 11:54

A leköszönt és az új ügyvezető elnökről, illetve a nemzetbiztonsági megfigyelésekről is beszélgettünk az RMDSZ elnökével A politika belülről új kiadásában.


Mi, miért és hogyan történik a politikában? A politika belülről január végi műsorában is ezekre a kérdésekre kerestük a választ Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével. A műsor, amelynek műsorvezetője Balázsi-Pál Előd, a Transindex felelős szerkesztője, az Erdélyi Magyar Televízióban nézhető meg, az Erdély FM-en hallgatható meg, illetve részleges átirata alább olvasható.

A szombati SZKT-ülés megszavazta, hogy Porcsalmi Bálint legyen az RMDSZ új ügyvezető elnöke. Mennyire volt váratlan az ön számára, hogy Kovács Péter benyújtotta a lemondását január elején?

– Január elején már nem volt meglepetés számomra, mert mi ezt november végén, december elején megbeszéltük, amikor ezt a személyes döntését tudatta velem. Akkor meglepetés volt, mert nem számítottam én sem erre, de elfogadtam a döntését, és abban maradtunk, hogy a kampányt végigcsináljuk együtt, majd azt követően hozza meg formálisan is azt a döntést, amit nekem már november végén bejelentett. Végigbeszéltük ezt, és azt gondolom, ilyen esetben az egyetlen dolog, amit tenni lehet, hogy elfogadjuk a másik döntését. Hat évig dolgoztunk együtt, jó csapat voltunk, és azt gondolom, hogy sok olyan esztendő van mögöttünk – a 2016-os is a két kampánnyal –, ami azt bizonyítja, hogy egy jó elnök-ügyvezető elnök párost alkottunk. De akkor, amikor valaki egy személyes döntést meghoz, azt gondolom, hogy annak a tiszteletben tartása az egyetlen lehetőség.

Porcsalmi Bálintot kértem fel, hogy vállalja az ügyvezető elnöki tisztséget, hisz’ mi a 2000-es évek elejétől együtt dolgoztunk. Bálintnak van tapasztalata a szervezetben, ismeri azt, nagyon sokat dolgozott együtt a kollégákkal. Néhány évvel ezelőtt formálisan elment az RMDSZ-től, és a magánszférában dolgozott, ugyancsak a politika területén: politikai tanácsadással, képzéssel foglalkozott, elsősorban külföldön. Képességei, tapasztalata, szervezeten belüli elfogadottsága – ezt egyébként az SZKT-n elnyert szavazatszám is mutatta, hiszen szinte egyhangúan fogadták el a jelölését – azt bizonyítja, hogy jó döntés volt, és bízom benne, hogy a következő két évben be tudjuk fejezni együtt mindazt, amit évekkel ezelőtt elindítottunk. Ez egy kétéves, tehát nem teljes mandátum, nem négy évre szól, hanem a következő tisztújító kongresszusig. Azt hiszem, hogy a szervezet ezt a váltást zökkenőmentesen vette. Minden szervezet életében vannak ilyen váltások, változások.


Mennyire volt nehéz meggyőzni Porcsalmi Bálintot, hogy elvállalja a tisztséget? Én mindig háttéremberként ismertem őt az RMDSZ-en belül.

– Ez ma már teljesen mindegy, hogy mennyire volt nehéz vagy könnyű. Őt is meglepte az én kérésem, és néhány napot gondolkodott, volt egy-két beszélgetésünk arról, hogy mit fogunk a következő egy-két esztendőben tenni, és utána azt mondta, vállalja. Azt hiszem, hogy mindketten az első pillanattól éreztük, hogy kevés olyan akadálya lehet ennek a fölkérést követő vállalásnak, ami esetleg eltántorítja attól, hogy a következő két évben együtt, egy ügyvezető elnöki-elnöki párban dolgozzunk.

Kelemen HunorKelemen Hunor

Mi az, ami változni fog az új ügyvezető elnök személyével?

– A politikai irányvonal nem fog változni, ezt nem az ügyvezető elnök személye szokta megadni. Én is voltam ügyvezető elnök, és attól nem változott a politikai vonal. A mindennapi munkában biztos, hogy lesznek változások, mert minden ember más, más az ujjlenyomatunk, másképp szervezzük a munkát, másképp kommunikálunk a kollégákkal. Egy olyan időszak következik a szervezet életében, amikor nincs kampány. A következő két évben nem lesznek kampányok, a mandátumunk végén kezdődik az EP-választások kampánya. Nekünk a legfontosabb most az, hogy a szervezetet ebben a békeidőszakban átszervezzük, kicsit modernebbé, 21. századivá tegyük, bár erre már rengeteg kísérlet volt, és ezek többnyire sikeres kísérletek voltak. Mi azt mondujk, hogy a mandátumunk végén, 2019-ben, amikor lejár ez a négyéves ciklus az RMDSZ élén, akkor az RMDSZ legyen a régió egyik legmodernebb politikai szervezete. A kommunikációban és a belső szervezésben biztosan lesznek változások, de én azt gondolom, hogy az a jó, ha ez nem látszik, csak az látszik, hogy az RMDSZ egy olajozottan működő gépezet.

Az SZKT az RMDSZ legfelső döntéshozó szerve. Mindig ekkora egyetértés van benne, mint Porcsalmi személyét illetően?

– Nem mindig és nem minden esetben. De ez egy külön elemzést érdemelne; nem szabad összehasonlítani a mostani SZKT-t a ’90-es évek vagy a 2000-es évek elejének SZKT-jával, mert az egy teljesen más hangulatú szervezet volt. Akkor bent volt még a mostani MPP, EMNP, EMNT, akkor még mindenki az RMDSZ-en belül volt, és nyilván a viták is sokkal élesebbek voltak. Az SZKT-ban most is vannak viták, politikai viták, különböző elképzelések, nézetek, vélemények, akár különböző következtetések is ütköznek. De amikor a személyről való szavazás történt tegnap, az azért egyértelműen megmutatta, hogy Bálint elfogadottsága, pontosan abból kiindulva, ahogyan dolgozott az elmúlt 17 esztendőben, az maximális. Nincsen olyan területi szervezetünk, megyei szervezetünk, amelyik elutasítaná, nincsen olyan platformunk, amely azt mondaná, hogy ő nem lesz jó ügyvezető elnök, vagy nem lesz képes ezt a tisztséget ellátni. Biztos, hogy más jelölttel is lehetett volna egy hasonló eredmény, vagy egy jó eredmény, de ezen most már túl vagyunk. A lényeg az, hogy folytatódjon a munka.

Az SZKT-n ön elbúcsúztatta Kovács Pétert, azt mondta, hogy mindig is a család része fog maradni. Számomra itt felvetődik a kérdés, hogy az, aki a sajtóban képzeli el a jövőjét, mennyire maradhat része a "családnak". Nincs egyfajta konfliktushelyzet itt?


– Az én fejemben nincs. Ha úgy képzeljük el a társadalmat, hogy a sajtó és a politika ellenség kell, hogy legyen, akkor el lehet egy ilyent is képzelni. Nézze, én hét évet dolgoztam a sajtóban, mielőtt a politikába keveredtem, ezelőtt pontosan húsz évvel. Sokan ezt lehet, hogy furcsának fogják tartani, de én ma is úgy érzem magam, hogy bizonyos értelemben a sajtó nagy családjának a tagja vagyok, még akkor is, ha a barikád másik oldalán. Ilyen értelemben semmiféle konfliktus nincs, mi nem vagyunk egymásnak az ellenségei, még csak egymásnak az ellenfelei sem vagyunk, hanem mindenki a maga helyén, a legjobb tudása és a legjobb szándéka szerint végzi a munkáját. Nyilván, a sajtó és a politika viszonya nem feltétlenül szól arról, hogy egymást szeretik. Bírálnak, elemeznek, a sajtó részéről ez mind rendben van. De úgy tekinteni, hogy ha valaki a sajtóban dolgozik, a másik meg a politikában, akkor ők föltétlenül kutya-macska viszonyban kell legyenek, szerintem téves.

Nem is erre gondoltam, hanem a kiegyensúlyozottságra, az egyenlő távolságtartás elvére.


– Nézze, én tudok mondani olyan újságírót, aki az RMDSZ-ben politizált, volt ott minden, amit el lehet képzelni, államtitkár, parlamenti képviselő, és egyszer csak a sajtóban találta magát, a közszolgálati médiában, főszerkesztő lett belőle, és úgy bírálja az RMDSZ-t, mint a huzat, és nem dől össze a ház. Tehát nehogy azt gondolja bárki, hogy valaki, aki a politikában lehúzott hosszabb vagy rövidebb időt, és utána a sajtóba megy, attól a sajtóban a politika kiszolgálóleánya lesz, vagy fordítva. Ez nem így működik.

Menjünk ki az utcára. Az elmúlt napokban sok utcai megmozdulásra került sor, főként a közkegyelemről szóló sürgősségi kormányrendelet kapcsán. Hogyan vélekedik az RMDSZ erről a sürgősségi rendeletről?

Azt gondolom, hogy a közkegyelem kérdéséről egy rendes vita kell a parlamentben történjen. A társadalomban is lehet erről vitatkozni, viszont bármennyire furcsa, de a közkegyelem az állam és a büntetettek közti viszony, nem a nép és a büntetettek közti viszony kérdése. Ezért is van az, hogy minden egyes demokratikus állam alkotmányában benne van az, hogy közkegyelemről, költségvetésről, adópolitikáról, nemzetközi szerződésekről (ez utóbbi nem minden esetben) nem lehet népszavazást tartani. Mert készséggel el kell ismernünk, hogy ha a népet kérdeznénk meg, hogy közkegyelmet akar-e, akkor a nép hirtelen a halálbüntetés mellett szavazna. A megbocsájtás erényét gyakorolni ilyen esetben az állam szokta, vagy az állam egyik képviselője, az államfő, amikor egyéni kegyelemről van szó. Ezért azt gondolom, hogy a parlamentnek kell döntést hoznia, nem sürgősségi kormányrendelettel kell ezt elfogadni. A parlamentnek kell elfogadnia, hogy mikor és kit részesít közkegyelemben. Ez azt jelenti, hogy a büntetés egy részét elengedi. Ez nem amnesztia, az amnesztia teljesen más, ezt nagyon sokan összekeverték, mert a manipulációra nagyon alkalmas a két dolog összekeverése. A kormány rosszul nyúlt hozzá.

Romániában utoljára 16-17 éve volt közkegyelem, akkor is a parlament fogadta el a törvényt. Akkor Valeriu Stoica volt az igazságügyi miniszter, és a Demokratikus Konvenció vezette az országot, Emil Constantinescu volt az államfő. Időnként az államok közkegyelmet szoktak alkalmazni. Nagyobb méretű közkegyelem legutóbb Olaszországban volt, éveken keresztül. Néhány év alatt húszezer börtönben ülő ember büntetéséből engedtek el.

Én egy dolgot mondtam: nem szabad közkegyelemben részesíteni azokat, akik nemi erőszakot, pedofíliát, erőszakos bűncselekményt, gyilkosságot követtek el, hiszen ezek azok a bűncselekmények, amelyekre a közkegyelmet nem, vagy csak nagyon ritkán szokták gyakorolni. A bíró sem a nép nevében szokott ítéletet hozni, amikor valakit elítél börtönbüntetésre, hanem a törvény nevében. Voltak népbíróságok, volt, amikor a nép döntött erről, például az ötvenes években, a kommunista diktatúrában, vagy a harmincas-negyvenes években, egy másik diktatúrában. Ezek mindig katasztrófához, drámához vezettek. Ez egy ilyen műfaj. Kétezer éve próbáljuk gyakorolni a megbocsájtást, és mégis, mintha az Ószövetségből a bosszúállás érvényesülne, és nem az Újszövetségből a megbocsájtás.

Balázsi-Pál Előd műsorvezetőBalázsi-Pál Előd műsorvezető


Mi lehetett a PSD vezetőinek a fejében, hogy sürgősségi kormányrendelettel akarták a közkegyelmet megoldani? És mi ez a sietség?


– Én nem tudok egy PSD-s politikus fejével gondolkodni. Nem is értem: a költségvetés előtt jönni a közkegyelemmel, ráadásul sürgősségi kormányrendelet formájában, én nem látok erre sok racionális magyarázatot. Őket kell megkérdezni.

Már csak azért is furcsa ez a módszer, mert az első intézkedéseikből úgy tűnt, hogy széles néprétegek kedvében próbálnak járni, például a minimálbér, a kisnyugdíjak és a nyugdíjpont emelésével, vagy az egyetemistákat érintő kedvezmények. És akkor jön egy ennyire népakarattal szembemenő, nem populista intézkedés.

– Nem az a kérdés, hogy egy intézkedés populista vagy nem populista, hanem az, hogy időszerű-e, és így kell-e hozzányúlni. Az intézkedések, a bér- és nyugdíjemeléssel, a gyereknevelési támogatással vagy a diákoknak szóló támogatásokkal mind rendben vannak, és azt gondolom, helyes döntések voltak, még akkor is, ha 2017-re és a következő évekre is nyomot fognak hagyni a költségvetésen, de tarthatatlan volt az az állapot. Ezeket lehet populista intézkedéseknek tartani, de szükséges intézkedések voltak.

A közkegyelem soha nem lesz sehol a világon az emberek, a nép számára népszerű intézkedés, és mégis meghozzák. Az amerikai államelnököket, amikor befejezik mandátumukat, abból a szempontból is meg szokták ítélni, hogy hány esetben kegyelmeztek meg. A román elnököket is meg lehet ilyen szempontból ítélni, mert ők is szoktak kegyelmet gyakorolni.

Őket kell megkérdezni, miért siettek. Az érdekes az, hogy amivel vádolták a PSD vezetőjét, az a közkegyelmi sürgősségi kormányrendelet tervezetében nem létezik. Tehát a korrupciós bűncselekményekre nem lett volna érvényes a közkegyelem.

Én azt mondtam, hogy vagy annyira tapló módon viselkedtek, hogy nem találok rá magyarázatot, vagy az egész egy diverzió volt, amire csak egyetlenegy magyarázat lehet, hogy a titkosszolgálatokkal, az ügyészséggel és az egész cirkusszal, ami itt az elmúlt hónapokban kialakulni látszott, ezzel ne foglalkozzanak az emberek, hogy ezt fedjék el valahogy. Mert azért abból, ami kiderült, ha annak csak a fele vagy a negyede igaz, akkor is az látszik, hogy a jogállamiságtól meglehetősen messze van Románia, hisz lassan bebizonyosodik, hogy rengeteg esetben politikai megrendelésre készültek korrupciós ügyek, és kerültek börtönbe emberek. Arról nem is akarok beszélni, hogy halt meg olyan ember, akiről lassan ki fog derülni, hogy a teljes ügy, amit ellene indítottak, az politikai megrendelésre készült. Ezt el kellett valamivel fedni, és erre kiváló volt ez a közkegyelem-történet, ha ezt diverzióként használta valaki. És közben még azt is üzenjük országnak-világnak, hogy a megbocsájtás erényét ez az ország nem tudja, nem akarja gyakorolni.


Ha már szóba kerültek ezek az ügyek, beszéljünk Horváth Annáról, akinek az esetében kiderült, hogy nemzetbiztonsági kockázatnak minősítették, emiatt hallgatták le, és ebből lett az ügye. Hogy lehet ehhez normálisan viszonyulni?

– Sehogy. Ezekről a kérdésekről sajnos keveset beszéltünk, és a következőkben többet kell beszélnünk. Mert a Horváth Anna esete most a nyilvánosság elé került, de én még mondok pár esetet, hogy ha valaki azt hinné, hogy ez az egyedüli eset. Van olyan kollégánk, akit 12 éven át nemzetbiztonsági mandátummal lehallgattak. Ma tudjuk, hogy 12 esztendő volt, mert van egy ügye, és ott van benne. Az Antal Árpád ügye, a Ráduly Róbert ügye ugyanúgy nemzetbiztonsági ügy, ha jobban megnézzük. Az én nemzetbiztonsági mandátumom ott van az Antal Árpád dossziéjában. Tulajdonképpen minden kockázat nélkül azt mondhatjuk, hogy az erdélyi magyar politikusok nagy részét nemzetbiztonsági kockázatnak tartják, és lehallgatják. Ami nincs rendben. A probléma az, hogy a mostani törvények alapján még csak számon sem tudunk kérni senkit ezért, csak dühöngünk. Ezért mondtuk azt, hogy a nemzetbiztonsági törvénycsomagot módosítani kell. 1993-tól egészen a 2000-es évek elejéig születtek meg azok a törvények, amelyek ezt a területet szabályozzák, és ezeket az idő túlhaladta. Elfogadhatatlan az, hogy egy egész népcsoportot, egy közösséget nemzetbiztonsági kockázatnak tekintsenek.

A másik része a történetnek az, hogy az ügyészség hazudik Horváth Anna esetében. A 2016 tavaszán meghozott alkotmánybírósági döntés kimondja, hogy sem egyik, sem másik ügyészség nem használhat nemzetbiztonsági és titkosszolgálatok által végrehajtott lehallgatási, megfigyelési anyagokat büntetőeljárásban. Ez egy korrekt, tisztességes alkotmánybírósági álláspont, akkor is üdvözöltem, ma is helyesnek tartom. Azóta azt mondja az ügyészség, hogy ő a titkosszolgálatok által végzett lehallgatásokat nem használja büntetőperben. A Horváth Anna esetében kiderült, hogy egyedül, kizárólag a nemzetbiztonsági mandátum alatt összegyűjtött anyagot használták a büntetőeljárás elindítására, semmi más bizonyíték, semmi más anyag ahhoz, hogy egy ilyen eljárást elindítsanak, nem volt. Ha egy esetben hazudik az, aki az igazságot kellene, hogy képviselje, akkor mi okom lenne azt gondolni, hogy a többi esetben igazat mond?

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS