2017. szeptember 23. szombatTekla
13°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Péter László: nem kell osztályharcos logikában értelmezni a tüntetéseket

kérdezett: Kertész Melinda 2017. február 17. 13:35, utolsó frissítés: 13:35

A szociológus szerint a megmozdulások inkluzív jellegűek, és retorikailag is helye van bennük a társadalmilag vesztes rétegeknek.


A hétvégén közzétették a Bukarestben tüntetők fantomképét kirajzoló felmérés eredményeit. Ezek szerint a tüntetők között többségben voltak a férfiak (66%), közöttük is a 28-33 évesek, illetve az egyetemi végzettséggel (alapképzés) rendelkezők. A válaszok alapján kiderült, hogy a tüntetők a korrupciót tartják az ország legsúlyosabb problémái egyikének, illetve a PSD-t egy velejéig korrupt pártnak érzékelik. A tüntetésekre kivonuló tömegek társadalmi-szociális jellemvonásai tekintetében számos véleményanyag született. A publicisták, azt fürkészve, hogy ki és milyen motivációból vonul ki a térre, gyakran arra a konklúzióra jutottak, hogy a tüntetők narratíváiban tetten érhető egyfajta osztályharc a társadalmilag vesztes rétegek kárára. A tüntetők heterogenitásáról és motivációiról Péter László szociológust kérdeztük.

Mennyire heterogén ez a népmassza?

Péter László: – Ennek a tüntetéssorozatnak alapja a verespataki tüntetéssorozat nyomán színre lépett, politikailag szocializált, társadalmilag aktívabb réteg. Ezt a réteget többnyire városiak, nagyvárosiak teszik ki: a legnagyobb számban Bukarestben, Kolozsváron, Nagyszebenben, Nagyváradon vonultak utcára a tüntetők, később kisebb városok is csatlakoztak a tüntetésekhez. Tehát többnyire városi fiatalok alkotják a kemény magot, akik megszervezik és Facebookon meghirdetik a tüntetéseket.

Tüntetésről tüntetésre a városi, magasan iskolázott, felfelé mobilis középosztály, vagy felső-középosztály mellé meglehetősen nagy számban más társadalmi kategóriák is csatlakoztak, például idősebbek, vagy olyanok, akik korábban passzívabbak voltak – tehát a tüntető tömeg egyre heterogénebb, diverzifikált politikai preferenciával rendelkező csoportok alkotják, olyan csoportok is megjelentek a téren, amelyek tulajdonképpen rácsatlakoztak erre a verespataki tüntetéseken szocializált, szervezőként fellépő kemény magra.


Mindazokat látjuk ott, akik a kormányrendelet elfogadásának modalitásával szemben fogalmaznak meg kritikát, mert úgy gondolják, hogy a politikacsinálás stílusa kilépett a demokratikus intézményrendszer keretei közül. Nyilván, a hangadók azok, akik korcsoporttól függetlenül figyelnek az eseményekre, a közéleti történésekre.

A tüntetéseken karöltve jelennek meg olyan csoportok tagjai, akik egyébként eltérő célokkal és érdekekkel rendelkeznek, de van egy illeszkedési pont közöttük: a korrupcióellenes magatartás.

Ez egy felszínre bukkant érzelmi-affektív politikai attitűd, cselekvés, ami egyébként nagyon sok mindent elmos, nagyon sok lényeges társadalmi problémát pillanatnyilag nem enged kibeszélni. Politikai-társadalmi pártállástól függetlenül ezek az emberek indulatosak, és az indulat tulajdonképpen a közös, korrupcióellenes attitűdből fakad. Ez egy olyan feszültség, ami egyébként is létezik a társadalomban, és amit a 13-as sürgősségi kormányrendelet megszavazásának technikai körülményei kirobbantottak.

Tehát a tüntetések ebből a szempontból jogosak, ugyanakkor ellehetetlenítik az igazságügyről szóló társadalmi vitát, olyan kérdéseknek a tisztázását, amelyek egyébként szintén akut problémái a társadalomnak. Gondolok itt például arra is, hogy az államelnök expressis verbis elismerte azt, hogy a politikum, az igazságszolgáltatás és a titkosszolgálat működése számos ponton összekapcsolódik, amit az elnök problémának tételez. A kormányhatározat kapcsán való felháborodás miatt ez a kérdés lekerült a napirendről. Amikor a tüntetők egy része azt kiabálja, hogy „jöjjön a DNA és vigyen el benneteket”, akkor gyakorlatilag lehetetlenné válik az igazságügy működésének technikai-politikai problematikáinak az átbeszélése, a tisztázása annak, hogy az erőszervezeteknek – gondolok itt a titkosszolgálatra, a korrupcióellenes ügyészségre – és az igazságszolgáltatásnak milyen a viszonya – ami világos, hogy számos ponton problémás.

Összefoglalva: jogos, hogy a társadalom tagjainak jelentős része utcára vonult és kifejezi a kormánnyal szembeni elégedetlenségét, de a tüntetéssorozat lesöpörte a napirendről a kérdésnek a másik oldalán, ami arról szól, hogy Romániában 2017-ben hogyan zajlik az igazságszolgáltatás és ennek van-e politikai valenciája, és hogyha igen, akkor az milyen.

Lehet a hatalmi ágak szétválasztásának fontosságáról és a DNA hatásköreiről jelenpillanatban úgy beszélni, hogy az ne generáljon indulatokat?

– Nem lehet igazából indulatmentesen erről beszélni, mert a korrupció olyan nagy méreteket öltött és, mint gyakorlat, annyira beágyazott a társadalom szövetébe, hogy pillanatnyilag a tüntetők számára ez messze a legfontosabb téma. A tüntetők azt érzékelték – és jogosan – hogy ez a sürgősségi kormányhatározat nem is akarja az egész kérdést lefedni, nem is akarja a kérdésnek a különböző vonatkozásait társadalmi konszenzusos módon megoldani, hanem csupán arról van szó, hogy egy csoport hozott egy határozatot, önös érdekeinek megfelelően. Érzékeli a társadalom, hogy a történtek a politikai gengszterizmus logikájába illeszkednek.

Az utcán társadalmilag, a munkaerőpiacon aktív, innovatív, kreatív emberek vannak, akik értik a társadalom működését, értik azt, hogy elméletileg bekövetkezhet egy visszafele mutató paradigmaváltás, amely a rossz megítélésű 2000-2004-es Năstase-kormányzatot idézi, amikor a korrupció mindenféle ellenőrzés alól kieső „állampolitikai gyakorlat” volt. Ennek ellenére létezik az a lehetőség, hogy ha a kérések teljesülnek – ami most a Grindeanu-kormánynak a lemondása –, akkor elindulhat egy olyan vita, ami a DNA-nak, a titkosszolgálatoknak, a különböző bírói döntéseknek, tehát általában az igazságszolgáltatás működésének a problémáira vonatkozik. Az indulat azért van, mert a tüntetők egy jelentős része csak a korrupcióval szembesül.

Ilyen kontextusban milyen képzetük van az embereknek a DNA-ról és annak tevékenységéről?

– Kockázatos, ahogy megjelenik, mert egy demokratikus társadalomban működnie kellene a fékek és ellensúlyok rendszerének. Kellene működnie egy olyan egyensúlynak, ami a társadalmi-politikai intézmények számára a korrekt, kiegyensúlyozott viszonyt biztosítja. Egyensúlytalanság van ebben a rendszerben, a DNA egyértelműen megerősödött, most egy megmentői státusban jelenik meg, és ez nem egy egészséges, szerencsés fejlemény. A DNA-ra most úgy tekintenek a tüntetők, amely a járulékos áldozatainak ellenére jó munkát végez, mert eltakarítja a korrupt politikusokat, akikből egyébként nagyon sok van, és akik az ország nyugati integrációját, ezen aktív, felfelé mobilis, kozmopolita, minden bizonnyal több nyelvet beszélő, és külföldet többször megjárt réteg nyugati típusú életmódjának a biztosítását kockáztatják. Tehát ezek az emberek, akik az úton vannak, igencsak érzik annak a tétjét, ha a globálisan egyre nagyobb teret nyerő populizmus Romániában is bekövetkezik, akkor gyakorlatilag életminőségükben, életstílusukban és általában, politikai aspirációik tekintetében háttérbe fognak szorulni. Az emberek érzik azt, hogy az Európától való eltávolodás egy széles réteg számára negatív következményekkel járna. Ne feledjük egyébként, hogy a román GDP-nek egy jelentős részét a kint dolgozó 4 millió ember küldi haza. Gondoljunk bele, hogy egy bezárkózó logikában a szociális helyzet hogyan alakulna.

Tehát a tüntetők motivációja többrétű, érzékelik, hogy több van kockán, mint amit a 13-as rendelet elronthat, és ezt mind a kozmopolita, mind a más szocio-kulturális jellemvonásokkal leírható réteg nagyon jól érzékeli. A participatív demokráciának egy nagyon jó, pozitív gyakorlata az, ami az utcán történik.

Számos véleményformáló beszélt a tüntetők és a hagyományosan PSD-szavazóknak nevezett vidéki, szegény és iskolázatlan rétegek közötti törésvonalról, és arról, hogy a '89 utáni átmeneti időszak nyertesei, a sikeres rétegek vannak az utcán. Mit gondol erről?

– Két irányból hallom ezeket az értelmezéseket, egyrészt egy társadalmilag aktív, balos, radikálisabb pártállású értelmiségi réteg irányából, illetve a PSD részéről.

Nem hiszem, hogy csak a sikeres rétegek vannak az utcán, mert a korrupciónak a legnagyobb áldozatai mindig a vesztes rétegek. Azért is vesztesek, mert nem tudják megfizetni a korrupció társadalmi költségeit, magyarán nem tudják kifizetni a csúszópénzt. Tehát a vesztes rétegeknek nagyobb érdeke, hogy ne legyen korrupció.

A másik dolog: ha megnézzük a tüntetések folklórját, a felmutatott transzparenseknek a tartalmát, azokat a nyelvjátékos, találékony, kreatív, sokszor izgalmas feliratokat, röpiratokat, rajzokat, tárgyakat, amelyeket felmutatnak a tüntetők – szegénységellenes, kirekesztő politikai állásfoglalás tulajdonképpen alig van, vagy egyáltalán nincs is.

Én itt azt látom, hogy a PSD azzal a retorikával próbálja delegitimálni az utcára vonulók túlnyomó többségét, hogy nemcsak ellenük tüntetnek, hanem rajtuk keresztül az őket megszavazó társadalmilag rászoruló réteg ellen is. Tehát van egyfajta tranzitivitás ebben a logikában, ami szerint „ha engem bírálsz, akkor azt a szegény réteget bírálod, aki engem megszavazott”.

Azonban ez messze nem jellemzi a tüntetőket. Az való igaz, hogy a tüntetők egy jelentős része a társadalmilag nyertes csoporthoz tartozik. Azt sem kell elfelejteni, hogy egy demokratikus társadalomban a tüntetéseket, petíciókat, a törvényhozók megszólítását, a politikai nyomásgyakorlást mindig a szerencsésebb szociális körülmények között élő emberek végzik, akik felismerik azt, hogy képesek ráhatni a politikumra, és ehhez a megfelelő eszköztárral és tapasztalattal is rendelkeznek.

Egyébként a tragédiája ennek a történetnek az lehet, ha a társadalmilag vesztes csoportok a választásokon való részvételt leszámítva nem lépnek színre, például a tüntetések során. Mert annak a hangja és érdeke érvényesül, aki búját-baját el is mondja.

Ilyen szempontból a civil aktivistáknak nem azt kellene mondaniuk, hogy a tüntetők latens módon a szegényekkel szemben állnak, hanem azt kellene megnézniük, hogy a vesztes rétegeteket hogyan lehetne kivinni az utcára és az ő bajukat is felírni egy A4-es papírra, például azt, hogy a 420 lejes nyugdíj nem elég. Tehát nem hiszem, hogy egy osztályharcos logikában kellene értelmezni azt, ami történik, mert ha én elmondom, hogy jobb oktatás kell, ez nem jelenti azt, hogy a szegényeknek nem kell szociális biztonságot teremteni. Ez a két dolog nem zárja ki egymást.

Én azt gondolom, hogy a vesztes rétegek számára most adott egy olyan lehetőség, hogy ha kimennek az útra, akkor hallathatják a hangjukat. Az összes skandálás, ami a tüntetéseken elhangzik, az inkluzív. Amikor Kolozsváron a főtérről levonulnak a Mărăști negyedbe, ahol tipikusan nem a jól szituáltak laknak, akkor nem azt mondják, hogy fene a pofátokat, hogy megszavaztátok a PSD-t, hanem azt skandálják, hogy aki velünk egyetért, az lejön az utcára: „nu stați în casă, dacă vă pasă". Tehát ez egy inkluzív történet, amelyben retorikailag is helye van a társadalmilag vesztes rétegeknek. A tüntetők nem nehezményezték egy pillanatig sem azt, hogy miért emelték fel a nyugdíjakat, sehol nem mondták azt, hogy a diákoknak fizetni kell a vonatjegyet. Sőt, ezek a diákok levonatozhatnak Bukarestbe ingyen és elmondhatják a kormánynak, hogy kell kréta és fűtés a nagy aulában, amikor tanulják a kirekesztés különböző mechanizmusait.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS