2017. május 24. szerdaEszter, Eliza
16°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Kelemen: az egészségügyi törvény kapcsán az ellenzék versenyt fut kisebbségellenességben

szerk. 2017. április 30. 12:55, utolsó frissítés: 12:56

Az ellenzéknek, bár első körben megszavazta, végül túl sok volt a kisebbségi nyelvet beszélő személyzet alkalmazása, a civileknek viszont túl kevés. Legalább a kormánypártok nem gondolták meg magukat.


A képviselőház ellenszavazat nélkül fogadta el áprilisban az egészségügyi törvény RMDSZ által kezdeményezett módosítását, amely előírja, hogy azokon a településeken, amelyekben egy kisebbség aránya eléri a 20%-ot vagy az 5000 főt, az egészségügyi és szociális intézményekben kötelező az illető kisebbségi nyelvet beszélő személyzet alkalmazása. Ezt követően azonban ellenzéki képviselők az Alkotmánybírósághoz fordultak a módosítás miatt.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel a törvénymódosítás menetéről, az ellenzéki pálfordulásról, a kormánypártok hozzáállásáról és a civilek által megfogalmazott kritikáról beszélgettünk A politika belülről legfrissebb kiadásában. A műsort, amelynek Balázsi-Pál Előd, a Transindex felelős szerkesztője a moderátora, vasárnap, április 30-án 17:30-kor közvetíti az Erdélyi Magyar Televízió, hétfőn pedig az Erdély FM-en is meghallgatható. A beszélgetés első része alább olvasható, a második, az RMDSZ kongresszusáról, a női kvótáról, az új szlogenről és a FUEN kongresszusáról szóló részt hétfőn közöljük.

Balázsi-Pál Előd: Az utóbbi hetek egyik nagy témája az egészségügyi törvény módosítása volt. Menjünk végig ezen a folyamaton, és nézzük meg, mi történt, és miért van ilyen felháborodás körülötte. Kezdjük az elején: amikor egy törvénytervezet megszületik, az hogy történik, kik azok, akik dolgoznak rajta, mennyi idő az, amíg elkészül egy módosítási javaslat?

Kelemen Hunor: – Az elmúlt esztendőben volt néhány olyan eset – Nagyváradon egy, Kolozsváron egy másik – egészségügyi intézetekben, kórházakban, klinikákon, amikor románul jól nem beszélő embereket súlyos diszkrimináció ért. A gyakorlat azt mutatta, hogy ez így nem mehet tovább.


Másrészt pedig a Nyelvi Charta, amit Románia ratifikált, a kisebbségek chartája, pontosan előírja azt, hogy milyen területeken kell az anyanyelvhasználatot biztosítani. A Charta ugyan azt mondja, hogy az egészségügyi intézményekben, szociális intézményekben, igazságszolgáltatásban, közigazgatásban, oktatásban, kultúrában az anyanyelvhasználat természetes, de le kell fordítani ezt a mindennapok nyelvére. Ezért tavaly, még a múlt parlamenti ciklusban Kerekes Károly és néhány kollégánk elindította ezt a törvénykezdeményezést, ami azt jelentette, hogy létező törvényekhez olyan módosító javaslatokat iktattunk be, amelyek lehetővé tették azt, hogy az anyanyelvhasználat az egészségügyi rendszerben, illetve a szociális intézményekben biztosított legyen. Mert ez a természetes, ez a normális.

Elindult a parlamenti vita, ami ebben az esetben a szenátusban kezdődött, és a képviselőház a döntőház. A parlamenti ciklus végén még csak a szenátusban volt a törvénytervezet, illetve ott hallgatólagosan elfogadták (azaz a rendelkezésre álló idő alatt nem szavaztak róla, ezért átkerült a képviselőházba – szerk.), és az új parlament kezdte el vitatni február végén ezt a törvénytervezetet a képviselőházban, a szociális bizottságban, az egészségügyi bizottságban, a költségvetési bizottságban. A szakbizottságokban, úgy, ahogy kell, végigvitatták. Volt némi halasztás, amíg meg tudtuk győzni a kollégákat, hogy szavazzák meg a román kollégák a bizottságban is. Meg kellett győzni őket, ez nem volt egy egyszerű történet, de meggyőztük, és plenáris ülésen húsvét előtt megszavazta a parlament.

Mik voltak azok az érvek, amelyekkel meg lehetett győzni a román kollégákat?

– Egyrészt Románia nemzetközi kötelezettségvállalásai, másrészt a gyakorlati élet azt mutatja, hogy erre szükség van, harmadrészt ha van anyanyelvhasználatra alkotmányos előírás, és ez a közigazgatási törvényben a 20 százalékos küszöböt írja elő, akkor ezt így próbáltuk kivetíteni és továbbvinni ezekkel az érvekkel az egészségügyi rendszerben is.

Itt még hátravan az igazságszolgáltatás, amire van törvény, de az igazságszolgáltatás rettenetesen menekül, ódzkodik attól, hogy alkalmazza a törvényt. Saját maga, aki a törvényt felügyeli és az igazságot szolgáltatja, nem alkalmazza a törvényt, mindig azzal bújnak ki, hogy nincs elég pénzük fordítóberendezésekre és tolmácsokra.

Szóval az érveink racionális érvek voltak. A törvényességet, a jóérzést, a toleranciát, a párbeszédet, a már meglévő jogszabályokat hoztuk szóba, és sikerült meggyőzni a kollégákat, hogy megszavazzák a bizottságban, majd a plenáris ülésen.

A frakcióvezetők között volt még egy egyeztetés, amikor kollégáink meggyőzték a liberális frakciót, meggyőzték az USR és a PMP frakcióvezetőit, hogy szavazzák ők is meg. Ezért történt az, hogy a végszavazáson a parlamentben nem volt ellenszavazat, egy-két tartózkodással átment ez a törvénytervezet, és az első pillanatban mi is azt gondoltuk, jóhiszeműen, hogy íme, egy olyan kérdés, egy olyan pillanat, amikor senki nem akar versenyfutást tartani magyarellenességből vagy kisebbségellenességből. Mert ez nem csak a magyarok számára biztosítaná az anyanyelv használatát, hanem más kisebbségeknek is, ugyanis bevittünk egy alternatív küszöböt is.

Ez az újdonság az eddigi szabályozásokhoz képest, 5000 fős kisebbség esetében is lehet kérni az anyanyelvhasználatot egy településen. Például Konstanca városában ez lehetővé teszi azt, hogy a tatárok, törökök kérjék az anyanyelvhasználatot, vagy Temesváron akár a szerbek. Az etnikai arányokat nem tudom fejből, de más közösségek számára is lehetővé teszi, hogy az anyanyelvhasználatot a gyakorlatba ültetve kérjék, használják, éljenek vele.

Valószínűleg mindenki számára meglepetés volt, hogy gyakorlatilag egyöntetűen szavazta meg a képviselőház ezt a törvénytervezetet, utána azonban több frakció is az alkotmánybírósághoz fordult. Mi állhat ennek a hátterében?

– Nehéz egyetlen motivációt keresni. Traian Basescu indította el ezt, azzal, hogy nem lehet elfogadni az alternatív küszöböt, azt, hogy Konstanca városában – ő konstancai – majd a törökök és tatárok is kérhetik, hogy anyanyelvükön beszélhessenek az öregotthonban vagy a sürgősségi klinikán. Kiadta az utasítást a frakciónak, földbe döngölte őket, hogy mért szavazták meg. Ő szenátor, tehát a képviselőházi szavazáson nem vehetett részt, a szenátusi hallgatólagos elfogadáskor pedig még nem volt szenátor, akkor még csak jelölt volt.

A lényeg az, hogy utasítást adott a képviselőházi frakciónak, hogy támadják meg az alkotmánybíróságon. Ők ezt az utasítást nagy sebességgel végrehajtották, és megkeresték a liberálisokat és az USR-seket is, hogy írják alá ők is. A liberálisok közül nagyon sokan aláírták, az ideiglenes pártelnök is megrótta a kollégáit, hogy miért szavazták meg egy héttel korábban, másrészt hogy miért nem támadták ők meg, miért kellett nekik Basescuhoz igazodniuk. Ez volt az, amit én versenyfutásnak neveztem a kisebbségellenességben. Az USR-ből is aláírták néhányan, mert legyünk őszinték, ott is vannak jó néhányan nacionalisták. A nacionalisták – nem mondom azt, hogy egyenlő arányban – de terítve vannak a román pártokban mindenhol, és pontosan egy marosvásárhelyi, POL-gyökerekkel rendelkező USR-s is aláírta, hogy példát is tudjak adni.

Kelemen Hunor és Balázsi-Pál Előd

Éppen a minap volt az együttes ülésen Basescuval egy aprócska szóváltásom. Amikor együttes ülése van a képviselőháznak és a szenátusnak, akkor egymás mellett ültünk, és mondta nevetve, hogy „rám soha ne számítsatok, mert mindig ellenem szavaztatok”. Én meg mondtam neki, hogy ez nem jelenti azt, hogy magyarellenesnek kellene lenni, mert magyarok szavazatával lett kétszer államelnök. Az igaz, hogy én egyszer sem szavaztam rá, de ettől mi még nagyon jól kormányoztunk együtt. Na, ezen egy nagyot kacagott a szokásos módján, de az biztos, hogy minden egyes olyan kérdésben, ahol betehet, be fog tenni ezután is. Látszik, hogy ő egy skorpió, ilyen a természete.

De ha jól értem, ő nem magyarellenes megfontolásból támadta ezt a törvényt.

– Jó, én nem akarom mentegetni. A lényeg, hogy alkotmánybíróságon megtámadtak egy olyasvalamit, ami nem alkotmányellenes, ami természetes, amit a jóérzés diktál, és ez kisebbségellenes mindenestül. Magyarellenes, cigányellenes, zsidóellenes és így tovább, tatárellenes, törökellenes...

Azonkívül eszméletlen butaságokat írtak az alkotmánybírósági keresetben, ha valaki azt elolvassa, szörnyülködhet, hogy milyen mondatokkal lehet az alkotmánybírósághoz fordulni. Én nem hiszem, hogy az alkotmánybíróságon ezzel a törvénnyel bármi probléma történne.

Másrészt hozzátenném, hogy hétfőn-kedden gyorsan tájékoztattuk mind a Néppárt elnökét, Joseph Dault, mind a főtitkárt, Antonio Lopez-Isturiz White-ot, mert elfogadhatatlan az, hogy a néppárti kollégáink támadnak meg az alkotmánybíróságon egy olyan törvényt, amely a kisebbségeknek egy plusz lehetőséget teremt meg az anyanyelvhasználatra. Ez nem egy elfogadható gyakorlat, nem elfogadható elv, hogy néppárti kollégát egymást alkotmánybíróságon próbálják meg ellehetetleníteni.

A másik dolog, hogy eddig még csak a PSD és a régi PNL támadott meg olyan törvényt, amely a kisebbségeknek anyanyelvhasználatot biztosított. Ez a tanügyi törvény volt, 2011-ben. Ehhez a mostanihoz azonban felsorakozott az ellenzék tokkal-vonóval, Basescu, Raluca Turcan, Nicusor Dan, mind a három ellenzéki pártból. Ezért mondom azt, hogy a tanulságokat is le kell vonni. Ebből egyértelműen arra a tanulságra lehet jutni, hogy a román pártok, függetlenül attól, hogy ideológiailag hol állnak – persze ez is egy bonyolult kérdés, hogy a liberálisok hol állnak ideológiailag – magyarellenessé, kisebbségellenessé válnak. És hogy magunkra számíthatunk, és arra a lehetőségünkre, hogy partnereket szerezzünk ideig-óráig a magyar érdekek mellé.

Az RMDSZ a választások előtt sokszor hangsúlyozta, hogy szükség lenne arra, hogy ismét visszatérjen a parlamentbe vetett bizalom. Én megvallom, hogy elvesztettem a maradék bizalmamat is abban a pillanatban, amikor azok a képviselők, akik egyik nap megszavaznak egy törvénytervezetet, pár nappal később az alkotmánybíróságon megtámadják ugyanazt. Hogy lehet ezt egyáltalán felfogni, hogy ennyire változzon teljes képviselőcsoportoknak a véleménye pár nap alatt?

– Szinte azt mondhatnám, hogy Romániában ez nem is kellene, hogy meglepetést okozzon, mert ilyen még volt, csak talán nem kapott ekkora nyilvánosságot a magyar médiában, mert nem magyar ügyről volt szó. Talán még lesz ezután is ilyen, nem is ez a kérdés. A kérdés az, hogy a pártvezetők, akik a többséget adják, akik a kormányzáshoz szükséges többséget biztosítják, egy-egy időszakra képesek-e túllépni a mindenféle zsigeri vagy taktikai szempontokból végzett számításaikon, és képesek-e a közösségeket, a közügyeket előtérbe hozni, és úgy kormányozni.

Mert amikor az ellenzékről van szó, akkor sajnos azt kell mondanom, hogy sokszor a józan észnek a nyomát sem lehet föllelni a döntéseikben. Mert itt aztán tényleg nem értem, hogy pontosan mi lehetett a problémájuk. Csak azért, mert Băsescu kezdeményezte, a PNL is beszállt, hogy nehogy lemaradjon a kisebbség-ellenességnek nevezett versenyfutásba, és versenyeznek, hogy ki szakítja át elsőként ezt a szalagot. Ez érthetetlen. De gyakorlatilag számomra az a kérdés mindig, és ez, elismerem, egy nagyon pragmatikus megközelítés, hogy azok, akik kormányoznak, azok, akik a többséget biztosítják, képesek-e a józan mérlegelésre, a jó döntések meghozatalára, és képesek-e elkerülni a mindenféle egyéb kicsúszásokat, akár egyik, akár másik oldalon. Képesek-e nem úgy viselkedni, mint a fundamentalisták?

Az ellenzéki pártok alkotmánybírósághoz való fordulását követően a kormánypártok részéről történt valamilyen változás az ehhez a törvényhez való hozzáállásban? Érezhető volt az, hogy esetleg ők is újragondolnák ezt?


– Nem, abszolút nem. Szóba sem került. Én azóta beszéltem már mindkét pártvezetővel, mindkét házelnökkel, mind Tăriceanuval, mind Dragneával, és ez a kérdés szóba sem került. Ilyen szempontból azt gondolom, hogy ma nem ez, ami őket foglalkoztatja, és azt tudom mondani, hogy ez volt az első próbája az együttműködésünknek, amit tartalommal kell megtölteni a mi szempontunkból, a közösségi érdekek szempontjából.

Nyilván ez előrevetíti azt is, hogy körülbelül mire számíthatunk, amikor a közigazgatási és az anyanyelvhasználatra vonatkozó módosításokat tartalmazó törvény a parlament elé kerül.

Egy csomó más olyan ügy van, amelyekben vagy megegyezünk, vagy nem egyezünk meg. Van egy téma, amit már hetek óta jegelünk, mert mi nem egyeztünk bele, és, bár nélkülünk is meg tudnák hozni a döntést, nem hozzák meg.

Hogy miben nem tudtunk megegyezni? A szenátusban van egy olyan törvénytervezet, hogy az önkormányzatoknál nem szükséges a kétharmados többség akkor, amikor vagyoni jellegű döntésekben határozatokat kell hozni. Mostanig ez szükséges volt, ezt akarják módosítani. Különösen azért, mert a nagyvárosokban nincs kétharmada senkinek, és az EU-s projektekhez nagyon sokszor olyan döntéseket kell hozni, amelyek vagyoni jellegű kérdéseket érintenek, és ezeket nem tudják meghozni, ezért csúsznak az Európai Uniós pályázatok.

Mi egy olyan kompromisszumot akarunk, és ezt javasoljuk a jövő héten, hogy csak azokban a kérdésekben kelljen eltekinteni a kétharmadtól, ahol Európai Uniós pályázatról van szó. Mert Székelyföldet leszámítva ez bennünket nagyon sok helyen a partnereinkkel szemben gyengít, a tárgyalási pozícióinkat gyengíti. Mert velünk van kétharmaduk, nélkülünk nincs. Ha nincs szükség kétharmadra, akkor nincsen szükség ránk. Ez egy pragmatikus kérdés, viszont az Európai Uniós projekteket sem lehet emiatt jegelni, elhalasztani, ezért azt fogjuk javasolni, hogy amikor EU-s projektről van szó, akkor legyen megengedett az, hogy a fele plusz egy szavazat elegendő legyen a vagyoni jellegű határozatoknál.

Az egészségügyi törvény módosítása kapcsán az RMDSZ kicsit úgy járt, mint a nyuszika a viccben, sőt, sokkal rosszabbul, mert miközben az ellenzéki pártoktól kapott egy taslit azért, mert van sapka a fején, egy kolozsvári civil szervezettől, az AGFI-tól meg azért kapott taslit, mert nincs sapka a fején. Ez a szervezet azt mondja, hogy valójában az egészségügyi törvény módosítása nem bővíti a nyelvi jogokat. Mi az RMDSZ álláspontja, másrészt mi a mechanizmus, ami ilyenkor történik, amikor egy ilyen jellegű kritika éri a szervezetet? Hogyan reagál a szervezet erre?

– Örülünk, hogy azért kritizálnak, mert tettünk valamit. Eddig nem volt semmi, azért meg nem kritizáltak. Én különösebben ezzel nem kívánok foglalkozni, minden építő kritikának helye van, engem nem zavar. Eddig ilyen probléma nem merült fel, mert az egészségügyben, a szociális intézményekben az anyanyelvhasználat nem volt lehetséges, illetve a nemzetközi kötelezettségvállalások lefordítása a gyakorlatra nem történt meg.

Azokra a kifogásokra, amelyek arra vonatkoznak, hogy nem elég részletes, és nincsenek szankciók, azt tudom mondani, hogy a törvény általában a keretet biztosítja, és nem részletezi. Kormányhatározatokra van szükség, az biztos, minden egyes törvény alkalmazásához. Ugye jogászoknak ezt nem kell különösebben magyarázni, nem kell magyarázni az egyszerű embernek sem, ő tudja, hogy van egy törvény, aztán jönnek kormányhatározatok, amelyek az alkalmazásának a részleteit szabályozzák, és ott kell mindazt majd beírni a kormányhatározatba, ami a törvényes kereteken túli gyakorlati alkalmazásban szükséges.

Azt gondolom, hogy ez meg fog történni, de minden építő bírálatot szívesen meghallgatok. Amikor meg csak arról szól, hogy megint nincsen sapkád, nyuszika, akkor arra nem tudok mit mondani. Mi dolgozunk, tesszük, amit tennünk kell, és akkor bíráljanak, amikor tévedünk. Amikor meg hozzá tud tenni valaki valamit ahhoz, amit mi elvégeztünk, azt én nagyon jó néven veszem, bárhonnan jöjjön ez a bírálat, engem nem zavar.

A munkamegosztásra egyébként nagyon nagy szükség lenne. A jó értelemben, és a jóhiszeműen végzett munkamegosztásra. Mert valóban, civil szervezetek nagyon sokszor el tudnak végezni olyan munkát is, amit egy poltikai szervezet – számtalan okot fel tudok hozni, hogy miért – nem tud elvégezni. Másrészt viszont nem tud elvégezni egy civil szervezet olyan feladatokat, amelyeket egy parlamentben levő politikai szervezet el tud végezni. Ha van egy jóhiszemű, és a közös érdekeket szolgáló munkamegosztás, az az erdélyi magyar embereknek az ügyét segíti, ebben biztos vagyok. Hogy ezt ki lehet-e alakítani, illetve kivel lehet kialakítani, ez egy nagy kérdés.

Most az alkotmánybíróságnak kell döntenie az egészségügyi törvény módosítása kapcsán. Hogyan történik az alkotmánybíróság döntése, teljesen zártkörű, ők egymás közt eldöntik, hogy mennyire megalapozottak azok az érvek, amelyeket az ellenzéki pártok jelen esetben felsoroltak, vagy esetleg meg is hallgatják a feleket?

– Pontos eljárásokat nem tudok. Ők kijelölnek egy raportőrt, aki elkészíti a jelentést, szakemberekkel is konzultál természetesen, hiszen ott van egy csomó olyan alkotmányjogász, segédbíró, meg mindenféle egyéb szakértő, akikkel ezt végignézik, és egy jelentés alapján vitatkoznak, érvelnek, döntenek.

Voltak olyan esetek, amikor meghallgatták a feleket. Például amikor konfliktusról volt szó az intézmények között, államelnöki hivatal és parlament, kormány és parlament, kormány és államelnöki hivatal közt. Nem egyszer volt az, hogy bement Băsescu, bement Johannis, tehát az elmúlt években ez is egy gyakorlat. De az ülések nem nyilvánosak. A döntést az alkotmánybírók meghozzák, és utána nyilvánosságra kerül. De az alkotmánybíróságon nem szokás az, hogy bent ül a média, és az alkotmánybírósági ülést végigköveti.

Nem tudom, hogy ki a raportőr, de én biztos vagyok abban, hogy ebben a törvényben alkotmányellenesség nincsen, hogy semmi olyat nem tesz, ami az alkotmány bármelyik cikkelyén túlmutatna. Így különösebben nem foglalkoztatott ez a kérdés, ki fog derülni rövidesen.

Lehet tudni arról valamit, hogy az államfőnek mi az álláspontja, ugyanis neki is ki kell ezt még hirdetnie?

– Nem tudom, erről őt kell megkérdezni.

Kisebbségiként azért nem kellene probléma legyen ez számára.

– Ne érjen minket meglepetés, adja az Isten!




ItthonRSS