2018. október 19. péntekNándor
19°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Markó Béla jövőképe nem új, de legalább vállalható

Balázsi-Pál Előd Balázsi-Pál Előd 2017. augusztus 28. 13:03, utolsó frissítés: 21:13

Brüsszel mindenkire egyenruhát húzna, erre természetes reakció a nemzetállami törekvések felerősödése. Csakhogy az nekünk a pusztulásunk. Az RMDSZ volt elnöke az Edzőtáborban kereste a járható utat.


Az utóbbi néhány évben Markó Béla átvedlett reálpolitikusból politikai gondolkodóvá, és ez az átváltozás nagyon pozitívra sikeredett. Ahányszor hallgatom, mindig az az érzésem, ő az egyetlen olyan politikai szereplő a Kárpát-medencében, aki tényleg azt mondja, amit gondol, és ez önmagában is nagy fegyvertény, főként, hogy Markó nemcsak gondol, hanem gondolkodik is.
Zeteváralján, az RMDSZ és a Miért edzőtáborában például a jövőképről gondolkodott előadásában. Érdemes kiemelni előadása néhány gondolatát.

A brüsszeli egyenruha

Brüsszel óriási hibákat követett el, okai vannak annak, hogy huszonévnyi közös építkezés után miért ábrándultak ki sokan ebből a közösségből, az EU-ból. Többek között az, hogy egyenruhát próbált ránk húzni Brüsszel. Ez az a jövőkép, hogy brüsszeli direktívák szerint minden egyforma.

A gazdasági fejlesztési régiók kapcsán is számtalanszor elmondtuk, de nem lehetett megértetni Brüsszellel, hogy nem jó számarány és területi nagyság szerint megrajzolni a régiókat, ahelyett, hogy figyelembe vennénk a helyi etnikai, történelmi sajátosságokat. Mondtuk, hogy ez nem fog működni, és nem is működik: meg kell nézni, hogy Románia milyen arányban tudja lehívni az európai támogatásokat, és meg kell nézni, hogy milyen állapotban van ez az ország, mindannak ellenére, hogy óriási a gazdasági növekedés állítólag.



Én nem kérdőjelezem meg a számokat, csak járok-kelek az országban, és látom, hogy milyen kudarc. Ez a saját kudarcunk is, ezt nem tagadom. Mi is kormányoztunk, én is voltam kormányban.


A nemzetállami építkezés

Olyan nemzetállamokat akartak itt építeni, amelyek azt jelentik, hogy egy nemzet, egy állam, egy nyelv. Ott más nemzetnek, más nyelvnek, más etnikumnak, mint közösségnek helye nincs.

Abból tanulni kellett volna, és úgy tűnt egy ideig, hogy 1989 után tanultunk is ebből. De most látom, hogy Magyarország is nemzetállamot épít, abból a megfontolásból, hogy ez más. De nem más, nem lehet azt mondani, hogy Magyarországon ez rendben van, mert mások a történelmi előzmények, és Romániában nincs rendben. Ha egyik ország nemzetállamot épít, az kihat a másikra is. Ez egy európai kérdés, arról szól, hogy milyen lesz az Unió jövője.

Nem vagyok biztos benne, hogy a nemzetállam kifejezés egyértelmű mindenki számára. Ami sokszor elhangzik, hogy Magyarországról döntsön Magyarország, az egyfajta EU-ellenesség, ami jogos, mert Brüsszel egyenruhát akart húzni mindenre, és ahelyett, hogy a valós, reális kérdésekkel foglalkozott volna, bürokrata módon szabályozott. De erre nem a bezárkózás a jó válasz. Nekünk egy erős Magyarországra van szükségünk, amelynek szava van Brüsszelben és Washingtonban.

Az az érzésem, hogy a nemzetállam kifejezést sokan arra használják, hogy ne döntsön Brüsszel, mi, magyarok, mi, magyarországiak döntsünk. Ez sok kérdésben jogos, de más kérdésekben nem, mert van, ahol jobb a közös döntés.

De a nemzetállam nem ennyi, nem arról szól, hogy a magyar kormány döntsön a magyarok dolgairól. Ha a nemzetállamon azt értik, hogy csak a magyar nyelv, csak a magyar kultúra érvényesüljön, persze, hogy ez teljesen elfogadhatatlan, még akkor is, ha ott a kisebbségek aránya egészen más, mint Romániában.


Miért nincs jövőképünk?

Azért vagyunk jövőkép nélküliek, mert annyira felerősödött a nemzetállami koncepció Romániában is. Engem megdöbbent, hogy a kilencvenes évek elejére jellemző retorika jön elő román fiatalok szájából. Nem arról van szó, hogy előjöttek a pincebogarak, akik akkoriban mondtak valamit, aztán befogtuk a szájukat, és most megint megjelentek, hanem újratermelődött a retorika. Miközben máshol is van kiábrándulás az EU-ból, miközben másutt is elkezdtek nemzetállamban gondolkodni, mi defenzívába szorultunk.


Tartósan nem tud együtt élni a nemzetállami koncepció – az egy a zászló, egy a himnusz, egy a nyelv, és arra törekszünk, hogy fájdalommentesen bár, de mindenki egy nemzethez tartozzon – és az erdélyi valóság.

Vagy a nemzetállam, vagy az az erdélyi valóság kap jogi kifejezést, amely nem csak száz éve, hanem most is él. 1918-ban 32% magyar élt Erdélyben – ez nem arányosan oszlott meg – jelentős román, magyar és szász lakosság élt Erdélyben. Ma, száz év után még mindig 20% körül vagyunk, és továbbra sem egyenlő megoszlásban.

Nemcsak mentalitáskérdés, hogy egy nemzetállamon belül elismerjük-e, hogy egy bizonyos területen belül különböző nemzetek és nyelvek vannak, hanem ez kőkemény jogi hátteret is feltételez.


Markó jövőképe

A lényeg az, hogy képesnek kell lennünk újragondolni a dolgokat, és képesnek kell lennünk átgondolni a jövőképeket. A nemzetállam nyilván nem működik, az nekünk a pusztulásunk, halálunk. Az az Európai Unió, amely egyenruhát húz mindenkire, amely ugyanazokat a szabályokat alkalmazná Csíkszeredában, mint Barcelonában, megint csak nem működik.

Azt gondolom, vissza kell térnünk ahhoz a jövőképhez, amelytől elindultunk 1989-ben, egy, az érdekeit egyeztetni képes, közös, szolidáris, kifele egységesen megnyilvánuló, gazdasági szempontból egymást támogató, de a sokszínűségnek, a regionális és nemzeti sajátosságoknak érvényt szerző és érvényt adó Európa jövőképében kell gondolkodnunk.

Mi nem határmódosításokat akarunk, hanem a határok teljes felszámolását, és olyan közigazgatási megoldásokat, amelyek lehetővé teszik, hogy Erdély másképp működjön, mint Moldva vagy Dobrudzsa.

Én kínáltam egy jövőképet, de alapvető hiba lenne, ha tőlem vagy tőlünk várnák a fiatalok, hogy jövőképet adjunk. Ezt nekik kell kialakítaniuk.


A Minority SafePack szimbolikája

Az RMDSZ elképzelésének, a Minority SafePacknek, amellyel kapcsolatban Románia többször is ellenvéleményt nyilvánított, szimbolikus jelentősége is van, mert azt mutatja, mégiscsak bízunk abban, hogy Brüsszel és Európa hajlandó lesz újragondolni a nemzetiségi, kisebbségi kérdést. Az EU fél, mint a tűztől az etnikai szabályoktól, sokan nem is gondolják lehetségesnek ilyenek kialakítását. Mi erre azt mondjuk, nem így van, és megpróbálunk nekimenni ennek a dolognak.


A centenárium

Ami 1918 után történt, az nem sikertörténet, hanem kudarc. Azon nincs mit ünnepelni.

Nem háborúskodni kell december elseje kapcsán, el kell mondanunk világosan, hogy nekünk mást jelent, és elfogadjuk, hogy a románoknak is mást jelent. Az is nagyon pozitív üzenet lenne, ha befejeződnének ezek a "székelyzászlóleszedető", "iskolabezárató", "utcanévlevevő", nyelvhasználatot korlátozó, törvényeket be nem tartó tendenciák. És ebben mindenkinek, kormánynak, államfőnek, pártoknak felelőssége van.

Többször próbálkoztunk új alapokra helyezni a december elsejéhez való viszonyulást. Az első ilyen próbálkozás az volt, hogy Szőcs Géza akkori RMDSZ-főtitkár 1990-ben elment Gyulafehérvárra, Petre Roman miniszterelnökkel, aki közben a hurrogókat elkezdte vezényelni – aztán később Roman beismerte nekem, hogy ma már másképp gondolja. Innen indultunk, és eljutottunk oda, hogy 1997-ben Victor Ciorbea miniszterelnök elsőként üzenetet fogalmazott meg március 15-re. Még én is elhűltem, hogy az üzenete úgy fejeződött be, hogy „kedves magyar honfitársaim, boldog ünnepet kívánok”. Nekem addig mindig kínlódás, megemlékezés volt március 15., és eszembe sem jutott, hogy ünnepként is meg lehet élni.


A határon túli magyarok szavazati joga

Számomra problematikus a határon túli magyarok szavazati joga. Nem az állampolgárság, hanem a szavazati jog problematikus. Egy időben fölvetődött, hogy kellene egy külön képviselet, de abbamaradt az abban való gondolkodás. Azzal egyet tudnék érteni, hogy ezt gondoljuk tovább, hiszen nekünk sem mindegy, hogy Budapest hogyan politizál. Nem mindegy, hogy a magyar kormány mit gondol rólunk, hogyan képviseli a külpolitikában a mi ügyünket, hogy néz ki a támogatáspolitika.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS