Egyre kevésbé szeretnek minket a románok. Összeraktuk, miért
Balázsi-Pál Előd 2017. november 20. 10:25, utolsó frissítés: 2017. november 22. 11:20A Diszkrimináció-ellenes Tanács elnökét, Asztalos Csabát, János Réka pszichológust és Péter László szociológust kérdeztük az idegengyűlölet okairól.
Egyre nagyobb a társadalmi távolság a románok és a magyarok között – ez olvasható ki az Elie Wiesel Intézet által rendelt felmérésből, amelynek kisebbségekre vonatkozó adatait itt ismertettük részletesen. A Diszkrimináció-ellenes Tanács (CNCD) elnökével, Asztalos Csabával, János Réka pszichológussal és Péter László szociológussal beszélgettünk az előítéletekről.
Mi vezet az előítéletek kialakulásához?
Az előítélet általában valamilyen sztereotípiára épül. Az előítéletnek lehetnek társadalmi, történelmi, vallási, egyéb alapjai.
„Egy csoporthoz tartozom, és azokkal szemben alakulhatnak ki ilyen érzések, akik nincsenek a csoportomban. Egyrészt azért, hogy a saját csoportomat kiemeljem – ez egy torzítás, ami abban erősít meg, hogy mi milyen jók vagyunk –, másrészt, ha társadalmi egyenlőtlenséget észlelek, ahhoz, hogy ezt el tudjam fogadni, rá kell fognom valamit a másik csoportra” – magyarázza János Réka.
Mennyire megbízhatóak a felmérés eredményei?
Amikor egy felmérés megbízhatóságát nézzük, három komponensre kell figyelnünk – fejti ki Péter László. Az első a mérés technikai vetülete: vagyis az, hogy az adatok nyilvánosságra hozásának során követik-e az ESOMAR szabványait – ez az európai piackutatók, véleménykutatók és médiakutatók szervezete. Ebben az esetben ez megtörtént. A kivitelező, a Kantar TNS egy nagy globális cég, világszerte végeznek rádióhallgatottsági méréseket, illetve műszeres méréseket is végeznek a tévénézésre vonatkozóan, tehát egy meglehetősen komoly cégről van szó. A megrendelő az Elie Wiesel Intézet, amely egy nagyon megbízható szervezet. A módszertani részek szintén fontosak: a mintavétel, a kérdések megfogalmazási módozata, a hibaküszöb feltüntetése. Az ESOMAR szempontok szerint ez a mérés teljesen rendben van – mondja a szociológus.
Mik befolyásolhatják a válaszokat?
Vannak olyan kényes kérdések – az interetnikai, faji, vallási jellegű kérdések rendszerint ilyennek számítanak –, ahol szokott számítani a csoporthatás, a saját csoport domináns véleménye, a közösség szintjén, a mindennapokban, kis csoportban osztott vélemény – mondja Péter.
Másrészt azok az elvárások is számítanak, amelyekről a válaszadók úgy gondolják, hogy a társadalom velük szemben támaszt, amikor próbálnak általuk érvényesnek tekintett normák szerint válaszolni, ezt amit dezirabilitásnak hívják – magyarázza a szociológus.
A válasz nagyon nagy mértékben függ a kérdezőtől is, az embereknek ugyanis van egy elképzelésük arról, hogy a kérdező milyen válaszokat szeretne hallani – teszi hozzá János Réka. Ha egy Bukarestben élő romántól egy román azt kérdezi, hogy befogadna-e magyarokat a családjába, a válaszoló, bár lehet, hogy minden évben magyar vidéken nyaral, de úgy gondolhatja, hogy a kérdező nem azt szeretné hallani, amit ő gondol, és másként válaszol – mondja.
Hogyan alakítja a média az előítéleteket?
Az etnikumok térben koncentráltan éltek, élnek, ezért a válaszadók jelentős részének nincsen semmilyen közvetlen kapcsolata ezekkel a csoportokkal. Azokban a kérdésekben, amelyek nem érintettek közvetlenül, a mindennapok tapasztalatában nincsenek benne, a megkérdezettek, hogy kompetens válaszokat adjanak – vagyis ne azt mondják, hogy nem tudom, nem érdekel, nem válaszolok – tulajdonképpen a média által forgalmazott domináns véleményeket ismétlik meg.
„A racionális modellben azt szeretjük mondani, hogy az emberek reflektálnak, tudatosak, és önállóan alkotnak minden kérdésben véleményt. Ez valójában nem így van: a népesség túlnyomó többsége a média által forgalmazott vélemények közül átvesz valamit, ami akkor és ott a domináns médiadiskurzusokban meghatározza a közhangulatot. Romániában a közönség nagy mértékben befolyásolható, éppen ezért nagyon nagy felelőssége van három aktornak: a politikusoknak, a média domináns személyiségeinek és az akadémiai és kulturális elitnek, hogy adott kérdésekben milyen véleményeket forgalmaznak, mert nagy a hajlandóság a népesség többségének részéről, hogy ezeket mechanikusan átvegye, és amikor megkérdik, hogy erről hogyan gondolkodnak, abból az igyekezetből, hogy valamit válaszoljanak, többnyire ezeket reprodukálják” – mondja Péter László.
János Réka úgy látja, a válaszokat nagy mértékben meghatározza, hogy egy adott pillanatban milyen ismeretekhez férünk hozzá, mi van a memóriánkban. Így jön be a média: például ha a kauflandos miccses esetet nagyon sokat láttam, hallottam, akkor ez számomra egy nagyon aktív kategória, és ha most kérdeznek meg a magyarokról, mint románt, akkor nyilvánvalóan ez jut elsőnek eszembe, és úgy is fogok válaszolni.
Voltak olyan témák, amelyek hozzájárultak ehhez a közhangulathoz: sportesemények, a román-magyar kormányközi kapcsolatok, december elseje, választások, március 15, az udvarhelyi miccs-ügy – hiszen pont abban a periódusban végezték az adatgyűjtést, amikor az az eset történt – sorolja Asztalos Csaba.
„Van a román sajtónak egy olyan része, amely egyszerűen űzi a magyarellenességet, itt gondolok a Realitatea, Romania TV vagy az Antena 3 adókra, vagy a B1-es Radu Banciura. Az Audiovizuális Tanácsnak is voltak ezzel kapcsolatban döntései, A Diszkrimináció-ellenes Tanácsnak is voltak ilyen döntései, és a bíróság is fenntartotta a mi döntéseinket, melyek szerint gyűlöletbeszédnek vagyunk kitéve” – fejti ki.
A CNCD elnöke felhívja a figyelmet, hogy ez a kommunikációtípus egy már erős előítéletekkel rendelkező román társadalomban csapódik le, ami csak megerősíti az előítéleteket, vagy újakat hoz létre, és az intolerancia egyre nagyobb lesz.
A nagy többséget a mainstream média befolyásolja, de vannak olyan csoportok, amelyeket a webkettes. Az Elie Wiesel-es felmérésben sajnos nincs korcsoportos bontás, ami lehetővé tenné ennek behatóbb vizsgálatát. „A fiatal generáció alig néz már tévét, rádiót is teljesen más modellben hallgat, a webkettes, a vlogok, a Facebook sokkal nagyobb hatással van rájuk. Ha a 24 év alatti korcsoportban az idegenellenesség és az intolerancia növekedése jóval nagyobb, mint az átlag, akkor ez egy aggasztó tendencia, mert akkor ellene is másként kell tenni, az ellentechnikák is másak” – vélekedik Péter László.
Szerinte a miccs-ügy tipikusan ezt a korosztályt célozta meg, ez valószínűleg befolyásolta az eredményeket. A szociológus ugyanakkor azt is kiemelte, hogy a román mérsékelt véleményvezérek is aktivizálódtak az ügy kapcsán, és jelezték, hogy ez nem helyes, ez egy provokáció, webkettes propaganda. Szerinte a miccs-ügy marketinges kisebbségellenességnek nevezhető – mert itt a kisebbségellenesség igazából egy eszköz arra, hogy valaki magát marketálja, de „az eredmény szempontjából bennünket ez már nem nagyon melegít”.
Asztalos Csaba úgy véli, a társadalmi távolság növekedése több okra is visszavezethető, nem csak a médiára. Az elmúlt egy-két évben valóban sokkal intenzívebb a magyarellenesség a médiában, és csökkentek vagy majdnem eltűntek a párbeszéd-lehetőségek a romániai társadalomban a magyar közösség és a román többség között, nincs átjárhatóság a napi témák kapcsán a magyar és román sajtóban, a magyar és román közösségben – hívja fel a figyelmet.
„Ha megkérdez pár román sajtóorgánumot, hogy van-e magyar nyelvű újságírójuk vagy alkalmazottjuk, aki segítsen nekik abban, hogy a magyar közösség mindennapjairól tájékoztasson, akkor ki fog derülni, hogy nincs, főleg a gazdasági válság óta, amikor leépítések voltak a sajtóban. Így jutunk oda, hogy a román sajtó képviselői rólunk, magyarokról – és nem csak a politikáról – a Google Translate közvetítésével tájékoztatnak, és rengeteg hamis hírnek, tévedésnek vagyunk kitéve emiatt” – világít rá a strukturális problémák egyikére.
„Mi, magyarok, nem vagyunk jelen kellőképpen a román médiában, a hírtelevíziókban, hogy véleményt mondjunk különböző témákban. Rólunk beszélnek, anélkül, hogy bennünket megkérdeznének, és kígyót-békát ránk mondanak. Ennek most látszik a gyümölcse, ez a közvélemény-kutatás kimutatja. Az is igaz, hogy ami a politikai képviseletet illeti, generációváltás volt, és kevésbé kommunikálunk a román többség fele a politikai kommunikáció szintjén” – teszi hozzá.
A pozitív példák amúgy sem kapósak. „Egy amerikai lapot megvádoltak azzal, hogy folyton csak a negatív dolgokról írnak, ezért egy újságírójuk egy héten keresztül minden nap megírta az újságba, hogy aznap melyik postásokat nem harapta meg a kutya. Ez senkit sem érdekelt. Azt nem írjuk meg az újságban, hogy ma sem vertek meg magyart, hogy ma is kiszolgáltak románokat az udvarhelyi Kaufland miccsezőjében” – mondja János Réka.
Szalonképessé váló idegengyűlölet
„Az államok és a társadalmak nem találtak megoldást bizonyos témákra, és politikai korrektségben élték ki magukat, most meg visszanyal a fagylalt: a Brexit és az amerikai választások erre jó példák. A szólásszabadság nagyon fontos dolog, és a kényes témákat meg kell beszélni, de valahogy úgy, hogy ne uszítsunk, és valahogy úgy, hogy a mások emberi méltóságát tiszteletben tartsuk. A szólásszabadság nagyon fontos, de egy felelősséget is feltételez, nem egy olyan jog, amit csak úgy lehet gyakorolni. Ennek vannak határai, és felelősségteljesen kell gyakorolni. Az, aki felelősség nélkül gyakorolja a szólásszabadságot, az lényegében elítéli a szólásszabadságot” – vélekedik Asztalos Csaba.
Ha Rares Bogdan elmondhat fűt-fát a tévében a magyarokról, ha Radu Banciu elmondhatja, hogy a magyaroknak a génjeiben van a terrorizmus, akkor a tévénéző is úgy érezheti, hogy most már ő is elmondhatja – teszi hozzá a CNCD vezetője, aki egyetért azzal, hogy ez a jelenség is befolyásolja a felmérés eredményét.
János Réka arra hívja fel a figyelmet, hogy maga a felmérés eredménye is vezethet a magyarellenes diskurzus felerősödéséhez. Egy politikus támogatása nőhet azáltal, hogy kimond bizonyos, eddig ki nem mondott dolgokat. Ezt a felmérést, amely azt mutatja, hogy ekkora a magyarok elutasítottsága, nagyon is ki tudja használni, ráadásul adatokra is tud támaszkodni, ami a meggyőzés egyik központi útja, hiszen logikai érvként tudja azt mondani, hogy az én népem nem szeretne itt magyarokat látni - magyarázza.
Részben Péter László is egyetért azzal, hogy szalonképes lett a magyarellenes diskurzus, és a lelátókról hoz példát. „Az, hogy a Sepsi felkerült az első ligába, nagy dolog, és elindított egy csomó mindent, mert mediatizálttá vált, hogy a lelátókon azt kiabálják, hogy: Ki az országból a magyarokkal. Kiáltották ezt hokimeccseken is, nem kérdés, csak az nem volt egy ilyen mainstream sport, és kiáltották a csíki szurkolók is, hogy Cigányok, cigányok, hogy Bukarestben mindenki cigány... Csak a foci egy másik szint, ezért az eset nagy nyilvánosságot kapott, bár a meccseket magukat nagyon kevesen nézik (átlagos ratingjük 1,53), de tudnak és beszélnek róla az emberek. Ha a lelátókon kiabálják, hogy Afara, afara cu ungurii din tara, akkor annak lehet olyan hatása, hogy egyesek egy felmérésben is azt mondják, hogy nem akarnak egy országban élni a magyarokkal” – véli a szociológus.
Rendszerszintű problémák
„Figyelembe véve a társadalmi viszonyokat, és azt, hogy a magyarok mindig veszélyforrásként voltak megjelenítve Romániában, az elmúlt évben pedig biztonsági kockázatnak minősítettek bennünket a román állam számára, ne csodálkozzunk, hogy nőtt a velünk szembeni intolerancia. Az autonómia témájától a katalán témáig, a centenáriumig, a gyulafehérvári kiáltvány harmadik pontjáig, addig, hogy miért akarjuk az anyanyelvhasználatot a közigazgatásban, minden témában olyan szintre jutottunk, hogy racionálisan nem tudunk tárgyalni kisebbségi jogokról, a kisebbség és többség helyzetéről.
Az Adevarulnak két éve volt egy közvélemény-kutatása, amely szerint veszélyforrásként jelenik meg a román többség szemében a magyar és az orosz vonal, Magyarország és a magyar kisebbség, Oroszország és az orosz kisebbség. Ez nem véletlen, mert annak idején a magyarveszélyre és az oroszveszélyre építették a szocialista nemzetállamot. Ez most, 27 év után még jobban előjött, hogy a centenárium közeledik, és spekulációk jelennek meg abban a témában, hogy Magyarországnak milyen a kapcsolata Oroszországgal, hogy összefognak a románok ellen” – monja Asztalos Csaba.
Péter László rendszerszintű problémának tartja, hogy 2007 óta Romániának nincs országprojektje, amiben a kisebbségek, és ezen belül mi, magyarok, konstruktív partnerként tudnánk fellépni. „Nem tudjuk azt üzenni, hogy akarunk valamit, és mi is odatesszük a csontot. Enélkül mi is nehezen tudunk érvelni, múltbeli érvek vannak múltbeli sérelmek kapcsán, vagy azok mostani felelevenítése, például a miccs-ügyes sztoriban. Nincs egy Románia-projekt, amiben civil, és nem etnikai alapon részt tudna venni a magyarság, és el tudná magyarázni, hogy mi ezzel tudunk hozzájárulni a közügyhöz és a közérdekhez.”
A szociológus problémának tartja azt is, hogy 2015 és 2017 között 42%-ról 47%-ra nőtt azoknak az aránya, akik szerint Romániában általában a magyarok se nem osztanak, se nem szoroznak, azaz nem járulnak hozza az átlagos román jóléthez, vagy nem rontanak rajta. „Ez számomra azt juttatja eszembe, hogy kezdünk nem számítani. Hogy a megkérdezettek majdnem fele semlegesen gondol ránk, az azt mutatja, hogy egyre jobban tudatosítják, hogy nem vagyunk tényezők, és ezt a politikai folyamatok megerősítik: látszik az, hogy nem vagyunk a kormány nyelve, nem sok minden múlik rajtunk. Ilyen szempontból a szignifikánsan növekvő indifferencia aggaszt” – fejti ki Péter László, aki szerint ez a viszonyulás azt jelzi: vagyunk ugyan, de már nem kellünk.
Szerinte már kezdünk nem számítani abban a gazdasági és politikai szempontból is kialakult etnikai kompetícióban, amely a kétezres évek elején megszűnt konfliktus helyét vette át. Épp ezért az, hogy nem tartanak, nem félnek tőlünk, nem biztos, hogy nekünk a román társadalomban elfoglalt pozíciónk szempontjából jó, hiszen kezdünk súlytalanná válni – vélekedik.
Bukarestben látni sem akarnak?
A magyarokkal szembeni társadalmi távolság Bukarest esetében kiemelkedően nagy. „Nyilvánvaló, hogy azokban a helységekben, térségekben, ahol nincsen napi kapcsolata a többségnek a kisebbséggel, az előítéletek mindig nagyobbak, mert nem tudja lebontani a kisebbség az előítéleteket, és megmutatni, hogy nem annyira veszélyes, és nem igaz az, amit a médiában róluk nap mint nap elmondanak. Ez fordítva is érvényes arra a kisebbségre, amelynek nincs napi kapcsolata a többséggel.
Ilyen szempontból a médiának, de az internetes kommunikációnak is nagyon fontos szerepe van abban, hogy hogyan terjeszti a gyűlöletbeszédet, az előítéleteket a társadalomban, és sajnos azt látjuk, hogy ez negatív irányba mozdult” – mondja Asztalos Csaba a bukaresti eredmények kapcsán.
A nagyobb városokban mindig nagyobb az elidegenedés, és ez főleg igaz Bukarestre, ahol kevesebb magyar él, így az ott élőknek kevesebb lehetőségük van magyarokkal találkozni. Az, ha együtt laknak a nemzetiségek , és nem csak elképzelik, milyen a másik, pozitív irányba viheti el a mutatókat – magyarázza János Réka.
Ha elmegyek Székelyföldre, azt látom, hogy az üdülőhelyek tele vannak bukarestiekkel. Ha ők tényleg ennyire negatívan gondolkodnának a magyarokról, akkor biztosan nem mennének oda, nem tennék ki magukat ennek – teszi hozzá.
Péter László egy új szempontot emel be, ő azzal magyarázza a nagyobb fokú elutasítást a fővárosban, hogy a politika Bukarestben zajlik, ott van egy nagyobb láthatósága a magyar elitnek. „Szimbolikusan ott vagyunk a politika szintjén jelen, ami azt is jelenti, hogy az etnikai kompetíció tekintetében a tudatosság magasabb.”
Van különbség vélemény és cselekvés között
Az attitűdöknek három komponense van: az érzelmi (hogy hogy érzek például egy más csoporttal szemben), a kognitív (hogy mit gondolok róluk, milyen tulajdonságokat társítok hozzájuk), és a viselkedési része( hogy hogyan viselkedek velük szemben) – vázolja János Réka.
Ez a felmérés inkább az érzelmi oldalt vizsgálja, de ez nem azt jelenti, hogy ezek az attitűdök viselkedésben is feltétlenül megjelennének – hívja fel a figyelmet. Attól, hogy sokan azt mondják, hogy az országban sem akarnak magyarokat látni, még nem fognak feltétlenül magyarokat verni, hiszen akkor sokkal több ilyen eset lenne. Székelyföldön az üdülőhelyek tele vannak bukarestiekkel, ha ők tényleg ennyire negatív véleménnyel lennének a magyarokról, akkor biztosan nem mennének oda, nem tennék ki magukat ennek – érvel a pszichológus.
Péter László szintén fontosnak tartja megjegyezni, hogy ha számokat nézünk, analitikusan különbséget kell tenni a vélemények és a cselekvések között. „A vélemények nyilván meghatározzák a cselekvéseket, de nagyon gyorsan, kontextuálisan változnak. Igen, van egy ilyen kép rólunk, hogy a magyarok rosszfiúk, el akarják venni Erdélyt, de valójában ez a mindennapokban, a cselekvések szintjén szerencsére még nem látszik” – véli.
Abból kiindulva, hogy a felmérés szerint a románok többsége nem szeretne szomszédnak magyart, a szociológus megkeresett kolozsvári ingatlanügynököket, akiktől az iránt érdeklődött, hogy amikor románok lakást vásárolnak, milyen szempontok szerint választanak, és kiderült: az, hogy magyar vagy nem magyar a szomszéd, egyáltalán nem játszik. Rossz, hogy nagy a társadalmi távolság, de ez nem lehetetleníti el az egymás mellett élést; az együttélést viszont sajnos igen, és ezen kellene legyen a hangsúly – egészíti ki.
Milyen irányba megyünk?
Péter László nem túlzottan pesszimista a népesség által ebben a kérdésben megfogalmazott vélemény miatt, viszont annál inkább tart a véleményalakítók társadalmi felelősségétől és annak a kockázatától, hogy ha elindul egy kisebbségellenes kurzus, amely a romániai közéletet programszerűen áthatja, akkor ezek a számok sokkal rosszabbak lesznek, és adott esetben a negatív attitűdök a vélemények szintjéről akár átmehetnek a cselekvések szintjére.
„A számsorokban vannak fluktuációk negatív irányba, de a legnagyobb szám is, amitől megijedtünk, igazából 4 % (2015-ben 16% tartotta elfogadhatónak a szomszédi viszonyt legközelebbi viszonyként , 2017-ben ez 12%-ra esett vissza), egy 3%-os hibaküszöbnél ez nem olyan nagy. Viszont ha kicsit kitekintünk Romániából a térségbe, és a populista fordulatot látjuk, illetve az intolerancia globális felerősödését, a sorosozástól kezdve a szexuális kisebbségek elleni diskurzusokig, akkor valóban van egy reális esélye annak, hogy ezeknek a számoknak a trendje akár nagyon nagy mértékben romoljon.
Nálunk jövőben lesz a centenárium, amit nem feltétlenül kezelnék nagyon tragikusan, de nyilván rásegíthet egy ilyen kurzusváltásra. 2019-ben pedig elnökválasztás lesz, és valószínűleg az egyik toposz, amely fele el tudnak menni a Johannis félreállításában ügyködők, az egy nagyon erős kisebbségellenes diskurzus, pláne, ha rosszul sül el 2018, és közben még a világ helyzete romlik” – sorolja a kockázatokat Péter.
Más kisebbségek megítélése
Vannak pozitív sztereotípiák és negatív sztereotípiák – mondja Asztalos. „ Az antiszemitizmus továbbra is jelen van, a németekkel szemben viszont pozitív sztereotípiák léteznek. Úgy szeretnénk élni, mint a németek, ezért is választott az ország német kisebbségi elnököt, aki nap mint nap azt szeretné mutatni, hogy ő milyen nagyon román: ő az első elnök, aki a szívére teszi a kezét, amikor eléneklik a román himnuszt. A romákkal szembeni intolerancia továbbra is jelen van, és ha más kisebbségekről beszélünk, akkor ott a homofóbia jelensége – lásd az alkotmánymódosító kezdeményezést” – foglalja össze a Diszkrimináció-ellenes Tanács elnöke.
„A felmérésből az látszik, hogy általában romlott a kisebbségek megítélése, de kétségkívül differenciálni kell, nem szabad egy kalap alá venni minden kisebbséget. Ha a romákat nézzük, ebben a mérésben is sokkal rosszabbul állnak, mint a többi kisebbség, míg a németeknek általában sokkal jobb a megítélése. A romákkal a mindennapok szintjén is sokkal rosszabbak az együttélési minták, miközben a németek – akárcsak a zsidók – már nem számítanak ebben a felállásban, egyáltalán nem látszanak kompetitornak az interetnikus versenyben. Sőt, ha a gazdasági szférát és a reklámvilágot nézzük, akkor a németek egyre inkább, mint pozitívum jelennek meg, pontosan azért, mert olyan kevesen vannak, hogy semmiféle veszélyt nem jelentenek, és akkor fel tudjuk vállalni kockázat nélkül azt a szász örökséget, amiről tudjuk, hogy egy pozitív érték – gondolok a szalámi, a különböző sörök, a pástétomok reklámozási technikájára, azokra a könyvekre, amelyek most október 2. környékén jelentek meg, és a szászság történetével foglalkoznak, a Barcaságra, amely az UNESCO világörökség része” – mondja Péter László.
Szerinte az, hogy a németek esetében 51 százalékról 33%-ra csökkent azok aránya, akik szerint ez a kisebbség hasznos tagja a társadalomnak, Johannis megítélésével hozható összefüggésbe. „Egyéb magyarázatom nincs, a németek, mint olyanok, fikció, effektíve nincsenek, csupán a kollektív memóriában lévő képzetek” - vélekedik. Szerinte az ellenzék nem tud felhozni semmit Johannis ellen, és ezért elkezdték ebbe az irányba terelni az embereket: azok egy része, aki elégedetlen az elnökkel, a németet látja benne.
Mit gondolunk mi a többségről és a többi kisebbségről?
„Kíváncsi lettem volna arra, hogy a mi közösségünk hogyan fogadja el a többséget, és milyen előítéletekkel él, mert szerintem nálunk is negatív irányba mozdult el ez a mutató. Sajnos nem úgy néz ki, hogy a társadalomban bizonyos szinteken párbeszéd alakulna ki, főleg, hogy jön a centenárium. Ezzel kapcsolatosan az idén is rengeteg nyilatkozat volt, ez is negatívan befolyásolja a két közösség kapcsolatát, valamint a románok viszonyulását” – vélekedik Asztalos Csaba.
János Réka kollégájával a legvadabb Funar-korszakban végzett ilyen jellegű, Kolzosvár-szintű kutatásokat. Ők nemcsak azt kérdezték meg a románoktól, hogy mit gondolnak a magyarokról, illetve a magyaroktól, hogy mit gondolnak a románokról, hanem azt is megkérdezték, hogy mit gondol a román, hogy mit gondolnak a magyarok róla, és fordítva. „A románok sokkal inkább úgy gondolták, hogy mi, magyarok negatívan gondolunk rájuk – ami tényleg igaz is volt, de fordítva nem volt igaz, ugyanis a magyarok úgy gondolták, hogy a románok negatívan gondolnak rájuk, de ez nem derült ki a kutatásunkból. De itt a hiba az lehetett, hogy mi, a kérdezők magyarok voltunk” – meséli tapasztalatait János Réka.
„Összességében nem vagyunk se jobbak, se rosszabbak, mint a többség. Az eddigi mérések azt mutatják, hogy a nagy román-magyar egyetértés romakérdésben van. Pont annyira intoleránsak vagyunk a romákkal vagy a más típusú, például szexuális kisebbségekkel szemben, ilyen szempontból szerintem nincs különbség köztünk és a románok közt. És ha ebből a felmérésből az látszik, hogy az interetnikus viszonyok romlottak, akkor a tükörkép sem jobb ennél. Mi sem vagyunk jobb viszonyban velünk, főleg, hogy a magyarokban szokott lenni egy kultúrfölényes magatartás – főleg a déliek kapcsán” – vélekedik Péter László.
Ugyanakkor a szociológus szerint van egy román-magyar közeledés a regionalizmus tekintetében, bár ez valószínűleg az emberek szintjén még nem érezhető, de az elit szintjén viszont már egyre inkább igen.
Máshol se jobb?
„Kicsit divattá vált az idegengyűlölet, Európában szinte minden országban olyan pártok kerülnek kormányra, amelyek a migránsokkal szemben elutasítóak. Úgy látszik, az Európai Unió megbukik ilyen szempontból, nem lesz Európai Egyesült Államok, mert Európában nagyobb a csoporthoz való tartozás érzése. Nem állítom, hogy Amerikában annyira szeretnék mondjuk a fehérek a feketéket, de explicit módon ez nem jelenik meg” – mondja a nemzetközi viszonyokról János Réka.
Regionálisan és nemzetközileg is növekszik az intolerancia mértéke: Ukrajnában az ukrán-orosz viszony, Szerbiában az albánokkal szembeni attitűd, Bulgáriában a törökök, akiket nem is ismernek el kisebbségként, Magyarországon a migránskérdés, amely már nagyon sokszor átlépte az ijesztő határát – sorolja Péter László.
A szociológus felhívja a figyelmet: ez fura módon olyankor történik, amikor a gazdaság növekszik. „A társadalmi elégedetlenség mértéke nem akkor növekszik meg, amikor a legrosszabbul állunk, hanem amikor elkezd javulni a gazdasági helyzet. Bizonyos társadalmi csoportok elégedetlenek a saját helyzetük javulásának mértékével, és ez frusztrációérzetet generál bennük. Javul a helyzeted, de másoknak nagyobb ütemben javul a helyzete, te pedig úgy érzed, maradsz le. A forradalmak sem akkor robbannak ki, amikor a legeslegrosszabb a helyzet, mert olyankor az emberek a túléléssel vannak elfoglalva, hanem kicsit később, amikor az emberek azt érzik, hogy túl lassú a változás, egyesek profitálnak belőle, mi nem, ezért valamit csinálni kell” – magyarázza Péter László.
Ebből kiindulva regionális viszonylatban nem annyira rossz Romániában a helyzet, mint amennyire a számok szintjén látszik. „Máshol is ez van: az elitek impotensek, felelőtlenek, és ellenségképekkel operálnak. Nálunk is ez a trend egyébként, ezt a sorosozást, ami itt is beindul, nagyon meg fogjuk szívni, ez kétségtelen” – vetíti előre.