2019. aug. 21. szerdaSámuel
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Csoma Botond: nagy kihívás ma Romániában jogállamról beszélni

Balázsi-Pál Előd kérdezett: Balázsi-Pál Előd 2018. február 19. 10:50, utolsó frissítés: 10:50

A képviselőnek meggyőződése, hogy az igazságügyi törvények eddigi módosításai az igazságszolgáltatás hatékonyabb működését szavatolják.


Bár az igazságügyi törvények módosítása óta már eltelt némi idő, a téma még mindig aktuális: egyrészt az alkotmánybíróság sorra hozza döntéseit a három törvénymódosítással kapcsolatban, másrészt a sokat kritizált módosítások hosszú időre meghatározhatják az igazságszolgáltatás minőségét. Miután Eckstein-Kovács Péterrel beszélgettünk a témában, Csoma Botond RMDSZ-es parlamenti képviselőt is megkérdeztük.

Az igazságügyi törvények módosítása ellen és mellett érvelők egyaránt azt állítják, a jogállam érdekében cselekszenek. Beszélhetünk ma Romániában jogállamról?

Csoma Botond: – Ma Romániában jogállamról beszélni igencsak nagy kihívás, hiszen formálisan nem lehet azt mondani, hogy Románia nem jogállam, azonban számtalanszor szembesülünk olyan helyzetekkel, amelyek megkérdőjelezik a jogállam helyes működését.

Románia megfelel a jogállamiság követelményeinek, viszont amikor az igazságszolgáltatásról és az igazságszolgáltatás működéséről beszélünk – ami a jogállamiság része, amely viszont tágabb fogalom, beletartozik a hatalmi ágak szétválasztásának elve, az alkotmányosság, meg sok minden más – akkor azt láthatjuk, hogy kissé árnyaltabb a helyzet. Eckstein-Kovács Péternek írtam a Szabadság hasábjain (a vita itt, itt, itt és itt olvasható), hogy vannak olyan esetek, amelyekből azt a következtetést lehet levonni, hogy az igazságszolgáltatás nem a jogállamiság elvei mentén működik, hanem egy más vezérelv alapján.


Ezek az esetek mennyire jellemzőek? Inkább kivételt jelentenek az általános trend alól, vagy ezek azok az esetek, amelyekből ki lehet indulni?

– Nem mondanám, hogy ezek az esetek a jellemzőek, viszont a korábbi írásaimban említett esetek mindenikében megfigyelhető egy etnikai szál. Egyáltalán nem vagyok híve az összeesküvés-elméleteknek, de találhatunk olyan elemeket egy-egy ilyen esetben, amelyek arra utalnak, hogy amennyiben van egy etnikai szál, bizonyos helyzetek prekoncepciók által vannak vezérelve. Különbséget kell tenni szerintem az általános esetek és olyan esetek között, ahol a megvádolt személy magyar nemzetiségű. Ha azokat az eseteket nézem, ahol a megvádolt személy magyar etnikumú, és az ügy a média ingerküszöbét is elérte, jó pár esetben (természetesen nem az összesben) kérdések merülnek fel az igazságszolgáltatás objektivitásával kapcsolatban.

Kizárólag ezekben az ügyekben látsz ilyen problémákat, vagy a román etnikumúakkal szemben indított eljárások esetében is van tudomásod hasonlókról?

– Én nem tartom azt kizártnak, hogy románokkal kapcsolatosan is felléphetnek ilyen problémák. De én olyan esetekről tudok beszélni, amelyek magyar vonatkozásúak és valamennyire ismerem az adott ügyet. Azt el tudom mondani, hogy azokban az esetekben, amelyeket követtem, igenis kérdések merülnek fel az igazságszolgáltatás objektivitásával kapcsolatban. Ezzel nem azt állítom, hogy a román nemzetiségű megvádolt személyekkel kapcsolatban nem feltételezhetünk visszaéléseket az igazságszolgáltatás részéről, viszont ezeket az eseteket nem ismerem annyira részletesen, hogy azt tudnám állítani, hogy konkrétan felmerül a visszaélés gyanúja.

Nehéz egy kvantitatív elemzést végezni, ehhez sokkal részletesebben meg kellene vizsgálni a büntetőperek anyagát, és nem tudom, ki vállalkozik erre. Ezért nem mennék bele abba, hogy ezek jellemző vagy inkább kirívó esetek. Azt tudom, hogy az általam említett esetekben komoly gyanú merül fel az igazságszolgáltatás tárgyilagosságával kapcsolatosan.

Ebből kifolyólag úgy gondolom, hogy nem ördögtől való, ha a Parlament, mint a törvényhozói hatalom, módosítja az igazságszolgáltatás működésével kapcsolatos jogszabályokat .

Nyilvánvaló, hogy időnként szükséges ezeket a jogszabályokat felülvizsgálni, megnézni, mi működik a gyakorlatban, és mi nem. Az viszont már kérdéses lehet, hogy mennyire voltak jók vagy rosszak azok a jogszabályok, amelyeket elfogadott a parlament. Ha értékelned kellene, hogy milyen mértékben vagy elégedett ezekkel a módosításokkal, mi lenne a válaszod?

– Szerintem meg kell várni az Alkotmánybíróság döntéseinek az indoklását. Egyesek nagyon hamar azt mondták, hogy az Alkotmánybíróság elkaszálta ezeket a törvényeket. Nem kaszálta el, hanem bizonyos cikkelyekről megállapította, hogy nem állják ki az alkotmányosság próbáját. De ez semmiképpen nem jelenti azt, hogy ezek a passzusok politikailag alárendelték volna az igazságszolgáltatást. Ez az első nagy tévedés, ami a közbeszédben sokszor felmerül. Abból, hogy egy törvény alkotmányellenes, sokan azt a következtetést vonták le, hogy az feltétlenül azt jelenteni, hogy ezek a passzusok politikailag alárendelnék az igazságszolgáltatást. Itt két külön dologról van szó. A Predoiu által annak idején kidolgozott törvénykönyvek, a btk. és az büntetőeljárási törvénykönyv számtalan cikkelyét minősítették alkotmányellenesnek, de ettől még senki nem mondta azt, hogy az illető cikkely el akarta volna lehetetleníteni az igazságszolgáltatást vagy azt, hogy az lett volna a célja, hogy politikailag alárendelje.

Meggyőződésem, hogy azok a módosítások, amelyeket eszközöltünk, az igazságszolgáltatás hatékonyságát növelik. És most csak a három jogszabályról beszélünk, az igazságügyi szervezet működését, a legfelsőbb bírói tanács működését, és a bírák és ügyészek jogállását szabályzó törvénytervezetekről.

Úgy gondolom, ezek a módosítások szavatolják az igazságszolgáltatás hatékonyabb működését. A törvények minőségének ellenőrzésére egyrészt megvan az Alkotmánybíróságnak az a lehetősége, hogy megvizsgálja az alkotmányossági panaszok kapcsán alkotmányossági szempontból, utána pedig, hogyha a gyakorlatban kiderül, hogy valami nem úgy működik, mint ahogy azt a Parlament elméletben elképzelte, lehet és kell módosítani.

De nem tudok egyetérteni azzal a megközelítéssel, hogy mindenféle módosítást el kell vetni, mert mindegyiknek az lenne a célja, hogy politikailag alárendelje az igazságszolgáltatást, és minden arra megy ki, hogy egyes korrupt politikusok megússzák a büntetőjogi felelősséget. A közbeszédben ezt hallhattuk nagyrészt az elmúlt hónapokban.

És erre nagyban rásegít az, hogy a kormánypártok vezetőinek valóban gondjai vannak az igazságszolgáltatással.


– Ezt többször elmondtam: bizalomdeficit van a PSD-vel szemben. És ezt meg is tudom érteni. Hiba volt az is, hogy az a Iordache vezette a parlamenti speciális bizottságot, aki igazságügyi miniszter volt annak idején, amikor a hírhedt 13-as sürgősségi kormányrendeletet el akarták fogadni, amely az első közfelháborodást kiváltotta. A második pedig, hogy természetesen bizalmi deficit van, amikor mindkét kormánypárt elnökének – főleg a nagyobbiknak – elég komoly büntetőjogi problémái vannak. És akkor természetesen azt hiszik az emberek, hogy valamiféle összeesküvés történik, és valamilyen rejtett terv van arra vonatkozólag, hogy valahogy elérjék, hogy ne kelljen felelniük büntetőjogi szempontból. Hangsúlyozom, hogy amit eddig elfogadtunk, az sem Dragneán, sem senki máson nem segít, és semmi olyant nem tartalmaz, ami esetleg az igazságügyi rendszer politikai alárendelését szolgálná. Nem lehet az ügyészeket arra utasítani, hogy ki ellen emeljenek vagy ne emeljenek vádat.

Itt percepcióról beszélünk. A politikában nemcsak tettek és cselekvések vannak, hanem a tetteknek és a cselekményeknek a percepciója is. A kormánypárt vezetőjének ilyen a megítélése, egyrészt el van ítélve jogerősen, másrészt nem is tudom, hány más dossziéban nyomoznak ellene. Ilyen szempontból ez nehéz ügy, és még nehezebb elfogadtatni azokkal az emberekkel, akik amúgy sem igazán szeretik a PSD-t – itt elsősorban a nagyvárosi, fiatal választórétegre gondolok, amely nagyon bizalmatlan a PSD-vel szemben, és ezt a bizalmatlanságot én értem, sok szempontból. Sok oka van annak, hogy miért van ez a bizalmatlanság bennük, és nehéz ezzel a percepcióval szembeszállni; akárhányszor próbál az ember jogi érvekkel előhozakodni, mindannyiszor politikai érvekkel találja szemben magát.

Ez történt az Európai Parlamentben is. Mondjuk azt nem értem, hogy lehet, hogy egy ilyen vitára a miniszterelnök asszony nem igazán készül fel, mert neki joga lett volna felszólalni az igazságügyi törvények vitáján az EP-ben képviselőként akkoriban. De ő nem ment el. Ott volt az igazságügyi miniszter, akit viszont nem engedtek felszólalni, mert, úgy értettem, a szabályzat szerint erre nem volt lehetőség. De amit én olvastam erről, abból úgy tűnik, ott is egy politikai vita zajlott a törvényekkel kapcsolatosan. De ha az ember tényleg meg akarja ismerni az igazságszolgáltatás módosításait, akkor nem lehet pusztán politikailag kezelni ezt a kérdést, hanem szükség van egy szövegszerű elemzésre és egy szövegszerű vitára a törvények kapcsán.

A másik hiba, amit szerintem elkövetnek, hogy összemossák a romániai módosításokat a lengyelországi módosításokkal. Én arról olvastam jogi elemzést, nem politikai értékelést, és ott valóban gond van, bizonyos fokig tényleg politikailag alárendelik az igazságszolgáltatást. De az EU Lengyelországgal kapcsolatos reakcióját teljesen átültetni hazai környezetbe hiba. Aki erről érdemben akar beszélni, annak meg kellene néznie, hogy Lengyelországban milyen módosításokat eszközöltek, és nálunk milyen módosításokat eszközöltek.

Az egyik kifogás, amelyet megfogalmaztak a törvénymódosításokkal kapcsolatban, hogy ezeket egy speciális parlamenti bizottság készítette elő, és nem a kormány nyújtotta be őket.

Az előzetes tervezetet a kormány dolgozta ki, aztán az átkerült a Parlamentbe, ahol több hetes vita keretén belül módosították, és utána került a törvénytervezet a plénum elé.Nem értem, miért olyan nagy gond ez, hiszen a parlament a törvényhozó hatalom, a hatáskörébe tartoznak a törvénykezdeményezések kidolgozása is. Törvénytervezeteket nemcsak a kormány dolgozhat ki.

A kérdés arra is vonatkozik, hogy miért nem a jogi bizottság foglalkozott ezzel.


Lehet vitatkozni azon, hogy a speciális bizottságra szükség volt vagy sem. De a Parlament szabályzata lehetőséget biztosít arra, hogy bizonyos komplex kérdések esetében speciális bizottságot hozzanak létre, főleg, ha a kérdés összetettsége ezt indokolja. Én ebben nem látok semmilyen problémát, szerintem ha a jogi bizottság tárgyalta volna ezeket a kérdéseket, akkor is ugyanaz lett volna a percepció. A jogi bizottságnak is szociáldemokrata elnöke van, tehát nem hiszem, hogy a bizalom növekedett volna az igazságügyi törvények módosítása iránt, ha nem a speciális bizottság, hanem a jogi bizottság tárgyalja.

Jelen esetben úgy értékelem, hogy az igazságügyi törvények fontossága és komplexitása miatt szükség volt egy külön bizottság létrehozására.

Az előbb már szó esett a nemzetközi megítélésről. A külföldi reakciók mindenikét politikai jellegűnek érzed?

– Az Egyesült Államoknak joga van ahhoz, hogy, hogy elmondhassa a véleményét egy fontos törvénymódosításról, és az igazságügyi törvények nagyon fontosak a társadalom szempontjából. De nem csak az AEÁ-nak, hanem bármely más nyugati államnak joga van ehhez, amelyik konszolidált demokráciával rendelkezik. Amit problémásnak tartok ezzel kapcsolatban az, hogy nem elég politikai nyilatkozat formájában elítélni egy-egy módosítást, hitelesebbnek láttam volna, ha pontszerűen mondják el, szerintük mivel van a baj. Ilyent azonban nem láttam. Nem lehet ezekről a törvényekről így általánosságban, hasból beszélni.. Sokkal hitelesebbnek láttam volna azt, ha azt mondják, hogy ezzel, ezzel és ezzel a cikkellyel gond van, gondolják meg! De nem láttam egy ilyen előterjesztést sem.

Sokszor lehet hallani az ügyészállam kifejezést. Neked mi a véleményed erről? Eckstein-Kovács Péter szerint ilyen nem is létezik.

– Létezik az ügyészállam kifejezés. Hogy a Google nem ad ki találatot, vagy valamelyik szótárban nem találta meg, nem releváns. Amerikában is használják akadémiai körökben ezt a kifejezést, a Lewinsky-ügy esetében is felmerült az ügyészállam kérdése, ez egy létező fogalom. Főleg olyan helyzetekben használják, amikor különböző okok miatt az ügyészség befolyása nagyon megnövekszik a társadalomban egy adott pillanatban.

Mondok pár számot. A román korrupcióellenes ügyészségnek a sikerrátája a bíróságokon körülbelül 90%-os. Ez a sikerráta Nyugat-Európában hasonló korrupciós ügyekben – mert nem mindenhol létezik külön korrupcióellenes ügyészség, van, ahol az általános ügyészség hatáskörébe tartoznak a korupciós ügyek is – körülbelül 65-70%. Most nem arról beszélünk, hogy egy-egy országban hány korrupciós ügy van, vagy mekkora a korrupció mértéke, hanem arról, hogy a bíróság elé került ügyek 65-70%-ában születik elmarasztaló ítélet. Nálunk ez 90%. Bennem ez is kételyeket ébreszt. Ennyivel jobbak lennének a romániai ügyészek a nyugatiaknál? Sokszor van olyan érzésem, hogy túl könnyen, nem megfelelő alapossággal elemzik a bíróságok az ügyészek által összeállított vádiratot. Ilyen értelemben szerintem van létjogosultsága az ügyészállam kifejezésnek.

Romániában tény, hogy a korrupció mértéke nagyon nagy, ebben egyetértünk. Ennek a farvizén a DNA az egyik legnépszerűbb intézmény lett az országban, pontosan azért, mert az embereknek elege lett a korrupcióból, és azt gondolják, hogy ennek valahogy véget kell vetni, és a DNA-ban látták azt az intézményt, amely képes erre, képes visszaszorítani a korrupciót. Véleményem szerint a DNA-nak túlságosan nagy a népszerűsége az általános népesség körében, ebből kifolyólag túl nagy a lendülete, sokszor kapkodásnak tűnik, ami ott zajlik és néha pedig bebizonyosodik, hogy nem megfelelően járnak el. Ez pedig oda is vezethet, hogy nem figyel oda eléggé az emberjogi kérdésekre, bizonyos emberjogi kérdéseket járulékos veszteségként kezel. Ilyen értelemben lehet vitatkozni az ügyészállamról.

Nem tudom kijelenteni ex cathedra, hogy ez milyen mértékben ügyészállam, de vannak erre utaló jelek, az biztos. És ezzel foglalkoznia kell mindenkinek, a kritikus értelmiségnek is. Engem legjobban az lep meg, hogy olyan kritikus értelmiségiek, akik az államszocializmus idején nagyon odafigyeltek az emberi jogokra, és ebből a megközelítésből kritizálták az államszocialista rendszert, most olyan jakubinus álláspontra helyezkednek, hogy ők is azt mondják, tulajdonképpen a korrupció mértéke indokolja ezt a nagyon kemény fellépést, és ha emberjogi visszaélések történnek, hát ez van. Nagyon könnyen átlépnek efelett, ezt a narratívát látom nagyon sokszor írásban, Facebook-csoportokban. A korrupcióellenes harc egy jogos harc, de az emberi jogokra továbbra is oda kell figyelni, nem lehet járulékos veszteségnek tekinteni az esetleges emberjogi visszaéléseket. Az emberi jogok betartása nagyon fontos eleme a jogállamiságnak.

Anélkül, hogy azt vizionálnám, hogy valamiféle magyarellenes összeesküvés lenne az igazságszolgáltatásban, azt megállapíthatjuk, hogy a titkosszolgálat nagyon keményen együttműködik az igazságszolgáltatás különböző szerveivel. És tudjuk nagyon jól, hogy a titkosszolgálatban milyen vélemény uralkodik a kisebbségekről, sokszor nemzetbiztonsági rizikófaktorként kezelik a nemzeti kisebbségeket. Nem mellékesen Horváth Anna ellen pont ilyen nemzetbiztonsági alapon kezdték el a lehallgatást. Szerintem ilyen körülmények közt jogos az a kétely, ami egyes emberekben felmerül: nem biztos, hogy minden rendben van, ami az igazságszolgáltatás berkeiből jön, ahol a titkosszolgálatnak van befolyása, és nem biztos, hogy nincs olyan ügy, amiben felmerülne a prekoncepció gyanúja.

A btk. és a büntetőeljárási törvénykönyv módosításának mi a kifutása?

Nem tudnám megmondani. Szerintem a PSD-nek az a célja, hogy ebben a parlamenti ülésszakban ezt véghezvigye. Az RMDSZ-nek elemeznie kell minden javaslatot. Nyilván néhány kérdésben, például hogy a hivatali visszaélést 200 ezer lejes anyagi küszöbhöz kötnék, már elmondtuk, hogy nem értünk egyet vele.

(címoldali fotó: kolozsmegye.ro)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS