A Musai-Muszáj nem hátrál meg
Ivácson András Áron 2018. február 23. 17:49, utolsó frissítés: 23:08Rendhagyó akciót hajtott végre a három éves Musai-Muszáj ám már másnapra megpróbáltk szabotálni őket. Ők azonban nem adják fel, amint azt Bethlendi András alapítótagtól megtudtuk.
A Musai-Muszáj aktivistái egy biciklire szerelt háromnyelvű helységnév táblát helyeztek el a polgármesteri hivatal udvarán. Az akció a Mátyás király szoborcsoporttól indult, ahol egy rövid nyilatkozatot hallhattak a jelenlévők, majd az aktivisták és a résztvevők közösen indultak a polgármesteri hivatal irányába. Bethlendi András elmondta, hogy 2017 február 21-én született meg az a bírósági ítélet, amelynek szellemében ki kellett volna tenni a város összes ki- és bejáratához a többnyelvű helységnév táblákat. Azonban ez az egy év alatt mindössze négy ilyen tábla került ki az általuk tizenhatnak számolt táblából.
Mint mondta találkoztunk közben egy hivatali nyilatkozattal, amelyben tizenkét kihelyezendő tábláról van szó, de a lényeg az, hogy valójában több hiányzik, mint amennyi kikerült a helyére. „Ezt mi elfogadhatatlannak tartjuk. Nem igazán értjük, hogy mi kell egy meg nem támadott és jogerőre emelt bírósági ítéletnél ahhoz, hogy a hivatal ezt végrehajtsa. Az elmúlt hét hónapban egyetlen tábla sem került ki. Úgy látjuk, hogy ez az ügy megrekedt és amennyiben nem gyakorlunk nyomást a hivatalra, talán sosem fognak kikerülni ezek a táblák a helyükre.”
A tábla azonban másnap reggelre eltűnt a bicikliről. „Valaki megkérdezett, hogy meddig fog szerintem ott maradni a tábla. Én azt mondtam, hogy az az igazság, hogy az emberek rosszabbnak gondolják ezt a hivatalt, mint amilyen. Valahogy elegánsabban viseltetnek az ügy iránt. Nem tudjuk, hogy a hivatal távolította-e el vagy magánszemélyek rongálták meg ezt az installációt. A lényeg az, hogy ma reggelre ez eltűnt és kénytelenek voltunk ezért a rendőrségen büntetőjogi feljelentést tenni lopás és rongálás okán.”
Mint Bethlendi hangsúlyozza, azon túl, hogy egy művészeti installáció önmagában, amely azért lett leparkolva a hivatal udvarában, hogy emlékeztessen egy megoldatlan problémára, ha kiderült, hogy a hivatal távolította el, akkor ez a szólásszabadság egy nagyon súlyos csorbítása. „Várjuk egyelőre a rendőrésg vizsgálódását és nem áll szándékunkban megkeresni a polgármesteri hivatalt ezügyben még, mert úgy érezzük, hogy ez a sajtónak lesz a feladata. Mi a magunk részéről a jogi lépéseket megtettük.” Illetve adományokat is várnak a Facebook oldalukon közzétett bankszámla számra, mert ki szeretnék javítani ezt az installációt. Mint mondta: nem áll szándékukban visszavonulni.
2001-ben megszületett az a közigazgatási törvény, amelyik kötelezi a közigazgatási egységeket arra, hogy kitegyék a kisebbségi nyelven is a helységnév táblát abban az esetben, ha a kisebbségi közösség meghaladja a húsz százalékot. Felhívja rá a figyelmet, hogy „2001-ben a ’92-es népszámlálás volt érvényben és akkor Kolozsváron 23 százalékban mérték a magyar lakosság arányát. 2002-ben már ez alá csökkent az arány.”
A törvényt azonban nem hajtották végre, noha született egy helyi tanácshatározat, ez még Gheorghe Funar idejében, majd Emil Boc sem hajtotta ezt végre. Egy holland alapítvány, amelynek Landman Gábor a vezetője beperelte a hivatalt, amely perben Szőcs Iza és Szőcs Sándor voltak a jogászok, és első fokon megnyerték a pert. Később a polgármesteri hivatal fellebbezett és másodfokon a pert elvesztették.
„Ez az a csütörtöki nap, amikor eljutott a hír hozzám és Talpas Botond barátomhoz. Bennünk pedig megfogalmazódott, hogy nem tettünk eleget az ügyért, nem vettük ki eléggé a részünk a munkából. Arra gondoltunk, hogy kellene valamit indítani, amivel tematizáljuk ezt a kérdést, hogy a politika le se tudja mosni magáról, hogy fellebbezett a pozitív döntés ellen.” – emlékszik Bethlendi – „Másnap beszélgettünk valakivel, akivel úgy gondoltuk, hogy eléggé nagy a román civil társadalomba való beágyazottságunk és őt kértem, hogy vonjon be románokat ebbe a projektbe. Ő elutasította ezt a kérést, mert államvizsgázni akart.”
Ugyanekkor Szakáts Istvánnal elkezdtek beszélgetni arról, hogy ki mit csinál, ő pedig azt mondta, hogy hoz román embert eleget és másnap találkoznak. „Én hoztam magyar embereket és végül az lett, hogy lettünk körülbelül tizenöten magyarok, mert Szakáts úgy döntött, hogy a románokat később vonjuk be a projektbe. Így született meg a mozgalom 2015 február 9-én.”
A szervezet tagsága hullámzó. Az eredeti alapító tizenöt személyből már kevesen vannak, különösen azok, akik mindvégig benne voltak a három év alatt. Bethlendi szerint „ez inkább akciófüggő, mert az az igazság, hogy köztünk munkásemberek is vannak, diákok is és attól függően, hogy kinek hogy engedi az ideje, úgy vállal be dolgokat.” Vannak ugyanis a feladatok között jogászmunkák, kreatív feladatok, design munkák, Facebook-os kommunikációs feladatok. „Inkább arról lehet beszélni, hogy egy-egy akcióban ki miért vesz részt.”
Bethlendi meglátásban egyértelmű kihívás a románokat integrálni ebbe az egész projektbe. „Fel lehet róni a román közösségnek azt, hogy nem állnak a magyar nyelvi mozgalom mellé és hogy ez más helyeken a világon megtörtént. Ugye az afrikai-amerikai egyenjogúsági mozgalmakban is voltak fehérek, nem csak személyek, hanem mozgalmi szinten is létezett ez, de vannak más példák is. Viszont az is igaz, hogy nehéz beszélni egy magyar nyelvi mozgalomról és egy nem-létező mozgalomhoz nehéz odaállni.”
Itt hosszútávon az a kérdés Bethlendi szerint, hogy a románok szimpátiáját el lehet-e nyerni. Meglátása szerint a táblaügy elnyerte. Az általuk készített közvéleménykutatás és a román sajtó által elkészített közvéleménykutatás egyaránt kimutatta, hogy a kolozsvári románok nagy részét nem zavarja, illetve akinek van véleménye, hogy zavarja vagy szeretné, ott a többség szeretné. „Valószínűleg ennek is betudható, hogy Emil Boc nem fellebbezett a legutóbbi pozitív döntés ellen és érezte, hogy politikailag neki ez inkább megéri, mint nem éri meg.”
„Az egész mozgalomnak épp ez volt a célja, hogy annyira kellemetlenné tegyék ennek a problémának a megoldatlanságát, hogy a politikum úgy érezze, hogy nekik nem éri meg, hogy ez aktuális legyen.” Bethlendi szerint ezt nagyjából elérték, de a minapi akció azt mutatja, hogy a siker nem teljes, de egy fontos küszöböt átléptek.
Az eddigi megvalósítások kapcsán Bethlendi azt mondja, hogy van a szervezetnek egy szövete, amelybe különböző mintákat rajzol. Ezek között pedig vannak élénkebbek és szürkébbek. „Nehéz azt mondani, hogy melyek a legfontosabbak, inkább azt, hogy melyek a leglátványosabbak, másrészt pedig azért fontos látni azt, hogy a Minority Rights szervezet által lett ez a per megnyerve és 374 magánszemély állt a per mellé.”
A jogi útvonal mellé szerveződött a Musai-Muszáj és Bethlendi vélekedése szerint azt sikerült elérni, hogy megváltoztassák a közvélekedést és a politikai attitűdöt. Mint mondta „ez a Musai-Muszájnak a fő lényege.” A leglátványosabb akciónak azt nevezte amikor megnyerték mindkét Come On Kolozsvár kampányt, amelynek következtében a polgármesteri hivatal volt kénytelen pénzt adni nekik arra, hogy később őket pereljék és piszkálják. Mind mondta: „A legnagyobb szavazatszámot kapta ez a mozgalom és ez mutatja, hogy ez a kérdés mennyire érzkény a közösségeink számára és mennyi mozgósító kapacitás van e mozgalom mögött.”
A másik nagy eredmény az említett 374 magánszemély beszállása egy perbe, akik közül legalább háromszáz nem volt életében egy per részese valószínűleg soha korábban és „ez egy olyan komfortzónából való kilépés, ami azt jelenti, hogy ezek az emberek egyrészt bizalmat szavaztak nekünk, elhitték, hogy ebből nekik nem lehet bajuk, másrészt pedig azt mutatja, hogy az ügy mennyire fontos a lakosságnak.”
A harmadik pedig „amikor sikerült a politikumnak a pókerarcát megmosolyogtatni, megvicsorogtatni, kacsintásra vagy homlokráncolásra késztetni. A hivatal több alkalommal is úgy érezte, hogy nem hagyhatja szó nélkül, ami történik: ez nagyon fontos. Nagyon sok alkalommal próbáltak agyonhallgatni minket, ez nem sikerült. A román sajtó, a magyar sajtó tele van a Musai-Muszáj akciókkal, amikor megvalósul egy.” A legutóbbi akció is az Agerprestől a Mediafaxig, a román sajtótól a magyar sajtóig megjelent és Boc több alkalommal is kellett szabadkozzon és mentségeket találjon arra, hogy miért van ez az áldatlan helyzet.
Talán a legesleghíresebb ilyen pillanat az volt Bethlendi szerint, amikor a kulturális főváros címet akarta megnyerni a város. Akkor a Musai-Muszáj egy nyílt levélben tájékoztatta a zsűrit arról, hogy a pályázatban mindhiába beszélnek többnyelvűségről és interkulturalitásról, itt van egy megoldatlan probléma, amit a pályázat nem vállal fel. „Arra kértük a zsűrit, hogy szavazzon bizalmat a városnak, támogassa a pályázatot, viszont abban térjen ki erre a problémára és kérje az előljárókat, hogy ezzel az üggyel kezdjenek valamit. Amikor itt járt a zsűri, Emil Boc anélkül, hogy bárki bármit kérdezett volna egy tíz perces kiselőadást tartott erről a problémáról a zsűri tagjainak, mert ő maga úgy érezte, hogy kénytelen erről beszélni.”
Bethlendi András azt is elmondta, hogy igyekeznek legalább egy-két projekttel előre gondolkodni. „Ezek élő projektek. Ha most ez a tábla ott maradt volna, nem kellett volna büntetőjogi feljelentést tenni, nem lenne gyűjtés egy újabb táblára és valószínűleg kevésbé volna tematizálása, ami ironikus. Március 15-e közeledik, elképzelhető, hogy a táblás bicikli is felvonul.”
Címlap fotó: Bethlendi Tamás.