Kelemen Hunor: a DNA-ra szükség van, de ki kellene küszöbölni a visszaélések lehetőségét
2018. február 26. 17:16, utolsó frissítés: 17:16A Toader-jelentésről, a parlamenti együttműködésről, a magyarországi kampányba való bekapcsolódásról is beszélgettünk A politika belülről friss kiadásában.
A szegénység felszámolását célzó javaslatcsomag kidolgozása és elfogadtatása is az RMDSZ prioritásai között lesz a parlamenti ülésszakban, tudtuk meg az RMDSZ elnökétől, Kelemen Hunortól A politika belülről friss kiadásából, amely az Erdély TV-n látható, átirata pedig az alábbiakban olvasható.
Tudorel Toader bemutatta azt a jelentését, amelyben tulajdonképpen elmeszeli a DNA-t és Laura Codruta Kövesit. Ez elég merész lépés volt a PSD részéről.
Kelemen Hunor: Még 2004-ből van egy törvény, a 304-es, ez két cikkelyben is arról ír, hogy az igazságügyi miniszternek évente be kell mutatnia a parlament előtt a legfelsőbb ügyészség tevékenységéről, illetve a DNA működéséről. Eddig még egyetlen igazságügyi miniszter sem tartotta be a törvényt, ahogy idáig Toader sem, de tett egy halvány lépést efelé. Én azt gondolom, ha egy törvényt elfogadott az ország, akkor azt be kellene tartani, és 14 éve egyetlen igazságügyi miniszter sem tartotta be. Ez az első megállapításom ezzel kapcsolatban.
A második megállapításom, hogy akkor fussál valaminek neki, ha vannak eszközeid, hogy a dolgok végére járj. Nem értem pontosan, hogy miért kellett nekik ezt most megtenniük, mert nem Toadertől függ, hogy mi fog történni. Minden esetre ő törvényesen jár el, amikor készít egy jelentést, és megfogalmazza a saját konklúzióit, nem lehet törvénytelenséggel vádolni, de tovább az ügyben már nincs neki feladata.
Az általa bemutatott jelentést, vagyis a legfontosabb pontjait, amiket ő felolvasott, elmondott, mindenki ismerte így vagy úgy, mert a sajtó megírta, beszéltek róla éveken keresztül, volt alkotmánybírósági döntés, Velencei Bizottság ajánlás, ügyek, amik naponta megjelentek a sajtóban, voltak már felmentett ügyészek. Nem beszélt sajnos olyan ügyekről, mint a marosvásárhelyi római katolikus iskola, én ezt hiányoltam, mert eszembe jutott az ott megvádolt személyek neve. Pontosan azért dobta vissza a bíróság az ügyészségnek azt az ügyet, mert alaptalannak tartotta az eljárást. De eszembe jutott a Markó Attila ügye, a legutóbbi ítélete, Horváth Anna ügye, ahol szintén látszik, hogy az ügyészségi munkában vannak problémák. Nyilván, ez a miniszter döntése volt, mondhatott volna pozitívumokról is listát. Abban az értelmezési mezőben, ahol ő elindult, nem lehetett más konklúziókra jutni, mint hogy javasolja Kövesi felmentését. Arra a konklúzióra nem juthatott volna, miután felsorolja a problémás eseteket, hogy minden mehet tovább, ahogy eddig. De én el tudok képzelni másfajta jelentést is, ahol sikertörténetekről számolt volna be.
Ilyen értelemben logikus volt, hogy elindítja a főügyész asszony felmentését. Ma ezt mindenki egy durva harcnak tekinti, amelyben a politikai osztály egy része az ügyészség ellen küzd. És persze nem szerencsés, hogy a két házelnök ellen eljárás indult, így bármiféle kritikát megfogalmaz egy miniszter, azt rögtön gyanúsan lehet szemlélni – teszem hozzá: jogosan.
Az égvilágon semmi nem fog ennek a jelentésnek a bemutatásából következni, sok hűhó ez semmiért, mert az államelnök hetekkel ezelőtt elmondta, hogy nem fogja leváltani a főügyészasszonyt, mert semmi okot nem talál rá, hogy leváltsa. Johannis következetes politikus, ha valamiről adott pillanatban erőset állított a múltban, akkor nehezen változtatott véleményt. A főügyész mandátuma jövő év tavaszán, vagy közepén jár le, addig tisztségében fog maradni. Johannis nem váltja le, ezt tudjuk, Kövesi nem mond le, hiszen már elmondta, hogy ő nem hibázott, ő tökéletes, és nem mond le, így semmilyen változásra nem lehet számítani. Számomra az intézmény mindig fontosabb, mint a személyek, akik vezetik, erre a DNA-ra szükség van, talán annyit lehetne hozzátenni, hogy nagyon világos szabályokra lenne szükség, nagyon világos eljárásokra, amelyek automatikusan kizárják a visszaélések lehetőségét, és ha mégis megtörténik ilyesmi, azonnal tudják körbesáncolni. Nyilván ez egy bonyolultabb ügy. A legkönnyebben megjósolható forgatókönyv az, hogy semmi nem fog változni, és nehezen lehet megmagyarázni, hogy miért kellett ezt a sok hűhót csinálni semmiért.
Egy dologra talán mégiscsak jó volt, nyilván nem a PSD szempontjából: ez a jelentés ismét kivitte az utcára az embereket.
Minden olyan eset, amikor az emberek elégedetlenek és kimennek az utcára, fontos pillanat egy demokráciában, és ebből lehet azt érezni és arra következtetni, hogy milyen kérdések érintik érzékenyen az embereket. Ez egy demokráciában a világ legtermészetesebb dolga. Annak kell tekinteni, annak tekintem, hogy az emberek tüntetnek.
Azért is tűnik rossznak ez az időzítés, mert nemrég lépett kormányra a harmadik PSD-kormány nagyon rövid időn belül, Viorica Dăncila kormánya, és nyilván egy kormánynak sem jó, ha az emberek már az első hetekben kimennek az utcára tüntetni ellenük. Mi az álláspontja az RMDSZ-nek ezzel az új kormánnyal kapcsolatban?
Alig telt el négy hét. Négy hét után nagyon nehéz megfogalmazni teljesen világos és érvekkel fenntartható álláspontot, de azt láttuk, azt látjuk, hogy kevésbé a médiára koncentrál ez a kormány, mint az előző. Egyelőre az intézkedésekből semmi olyat nem látunk, amely az előző kormányhoz képest újdonságot jelentene, de nem is történhetett három-négy hét alatt lényeges változás. Erre a mérlegkészítésre valószínűleg az első száz nap után lehet majd visszatérni. Akkor látjuk majd, hogy milyen irányba mozdult el a kormány, hogy a költségvetéssel, a beruházásokkal, az Európai Uniós alapokkal, a különböző rendszereknek a reformjával kapcsolatban mit indított el. Én még korainak tartom az értékelést.
Persze az igazságügyi miniszter a régi, ő már a Grindeanu kabinetben ott volt, illetve ezt a jelentést már megígérte a Tudose-kormány alatt, múlt év végén, amikor folyamatosan előtérbe kerültek a ploiești-i ügyészségről kikerült felvételek, visszaélésekre utaló jelek. Ő már akkor megígérte, hogy készít egy átfogó jelentést, és ezt majd ismerteti a közvéleménnyel. Ezt nem most indította, nem az elmúlt három hétben készült ez, de az mindenféleképpen szimptomatikusan jellemző ezekre a kormányokra, hogy ahogy elkezdik a mandátumot, az embereket az utcára viszik. Talán a Tudose kabinetnek nem sikerült, de annak más okai voltak, mert ők június végén, július elején, a szabadságolások alatt indítottak, de hát a Grindeanu kormánynak is a beiktatás után a tizenhármas sürgősségi kormányrendelettel sikerült nagyon sok embert az utcára vinniük. Én nem is igazán értem ezeket a kormánykoalícióban döntéseket hozó embereket, kollégákat, hogy nem tudják, nem akarják, nem képesek bemérni, hogy minek mi a következménye. Most ez teljesen független attól, hogy én mit gondolok egyik vagy másik kérdésről speciálisan, de egy politikusnak be kellene tudnia mérnie, hogy miből mi következik.
Ők ennyire buborékban élnek, vagy mivel magyarázható ez?
Én nem tudom megmagyarázni, mert ezekről a kérdésekről mi soha nem egyeztettünk velük. Ilyen értelemben nincs nekik sem semmilyen kötelezettségük, mi sem kérdezünk rá, mert milyen alapon kérdeznék rá, nem vagyok a kormányban, nem veszek részt a koalíciós tárgyalásokon, nem veszek részt a kormányüléseken. Ők nem mondtak nekünk semmit azzal kapcsolatban, hogy mi következik, hogy mi van az igazságügyi miniszter jelentésében, hogy milyen szándékaik vannak. Az igazság az, hogy mi sem kérdeztük meg.
Mondta ön, hogy az egyik jellemzője ezeknek a kormányoknak, hogy mindig sikerül kivinniük az embereket az utcára. Azt hiszem, egy másik jellemzőjük az, hogy nem látszik, hogy lenne igazi víziójuk. Azt hiszem, hogy ön is említette ezt pontosan az új kabinet beiktatásakor a beszédében, hogy nincs egy közös célja a román politikai elitnek. Nem egy rövid távú probléma és nem csak kormánypártokra jellemző, hanem az ellenzékre is, hogy nincsenek nagy közös projektek a NATO-s és uniós csatlakozás óta.
2007 óta Románia tulajdonképpen vergődik és alkalmazkodik, vagy nem is alkalmazkodik, és ez nem jó. Egyrészt van az Észak-Atlanti Szövetségi tagság, van az Európai Uniós tagság és van az Amerikai Egyesült Államokkal ez a kiemelt partnerség, de ha megnézzük Románia szomszédságpolitikáját, hogy induljunk jó messziről, akkor azt látjuk, hogy egyetlen szomszédjával sincs igazán jó viszonyban. Ukrajnával nem kell taglalnom, hogy miért. Bulgáriával nincsen igazából jó viszonyban, hát a bolgár miniszterelnök a minap elég viccesen nyilatkozott a román kollégáiról, hogy nem tudnak a románokkal semmiben megegyezni, mert két-három hét után az, akivel beszéltek, vagy elment, vagy leváltották, vagy megvádolták, tehát egy Duna-hidat sem tudnak közösen megtervezni. A szerbekkel a viszony nem igazán jó, tulajdonképpen semmilyen. A szerbek ma egészen más stratégiai szövetséget alakítottak ki a régióban. Magyarországgal, amikor a magyar fél is, a román fél is a viszonyt akarja javítani, akkor arra ébredünk a jobboldal és a liberálisok részéről, hogy a gáz miatt kapnak a szívükhöz, hogy Románia gázt ad el Magyarországnak, vagy Magyarországon keresztül gázt szállít Nyugat-Európába.
És ott van Moldávia. Moldáviával nagyon ambivalens viszonya van Romániának. Mondja is meg nem is, hogy akar egyesülni Moldáviával, de néhány kérdést nem tesz fel. A legfontosabb kérdéseket. Egyrészt azt, hogy mi történik Transznisztriával, mi történik az oroszokkal, megbeszélték-e ezt az Amerikai Egyesült Államokkal? Egy befagyasztott konfliktust behoznak az Észak-Atlanti Szövetség kereteibe azáltal, hogy egyesülnek. És egyáltalán azt a kérdést tették-e fel, hogy Moldávia, ha lemond az államiságáról, akkor cserébe mit kér? Valószínűleg, ha lemond az államiságáról, akkor mindenért, ami az államiságával jár – parlament, kormány, végrehajtás, minden – cserébe kap majd négy megyeszékhelyet és négy megyeként fog működni az országnak a keleti részén? Azt gondolom, hogy ez illúzió. És ott vannak még mindig a gagauzok. Ezt alkotmánymódosítás és alapvető kérdések újragondolása nélkül nem lehet elképzelni.
De vissza a vízióhoz, innen messziről indulva. A román politikai elit nem tud megegyezni abban, hogy hol húzzon meg egy autópálya-nyomvonalat, de arról sem, hogy milyen irányba kellene vinni az oktatást és az egészségügyet. Nagyberuházásokról nem tudnak megegyezni. Ezért mondtam azt, hogy 2018 kellene az az esztendő legyen, amikor néhány kérdésben a román társadalom – beleértve a romániai társadalomba az erdélyi magyar társadalmat is – egy olyan párbeszédet folytat, ami a jövőről szól. Egyelőre ebben az esztendőben el vannak egymással foglalva. Az egymás elleni harcról ismerszik ma meg a román politika, illetve a centenáriumot ünneplik, de azt is nagyon furcsa módon, mert többnyire rólunk szól, illetve néhány szobor és emlékmű felállításáról. És ez a vízióhiány, az ország stratégiai terveinek a hiánya, rányomja a bélyegét a mindennapokra. Ez tragikus, ez szomorú. Közben nő a szegénység és az elvándorlás. És bár van gazdasági növekedés, de ezt fenntartható módon nem fordítja vissza a kormányzat a gazdaságba, hogy legyen egy fenntartható gazdasági növekedés, hogy legyenek új munkahelyek, hogy a szegénység fölszámolására koncentráljon.
Mi azt mondtuk, hogy ebben az évben lesz néhány tervünk, és néhány kezdeményezést fogunk támogatni. Az egyik a szegénység fölszámolására és a különböző régiók közötti gazdasági különbségeknek a csökkentésérére vonatkozik. A másik az infrastruktúrákra vonatkozik, míg a harmadik a közigazgatási reforma, a decentralizációra, és az úgynevezett közigazgatási kódexre, ami a parlament előtt van, mert ezek hosszú távon, ha jól sikerült reformok, helyrehozhatnak elrontott fejezeteket.
Az RMDSZ úgy döntött, hogy folytatja azt a parlamenti megállapodást, amelyet a PSD-ALDE koalícióval kötött. Hogyan született meg ez a döntés? Mik voltak a tényezők, amit figyelembe vett az RMDSZ ennek a döntésnek a meghozatalában?
Egyrészt nem akartunk a parlamentben elszigetelten ülni, és 2018-ban nem csinálni semmit, csak siránkozni, mert az elszigetelődés azt jelenti. Másrészt volt néhány kérdés, ahol a koalíció bennünket támogatott, legutóbb a marosvásárhelyi iskola létrehozásának a megszavazásában. Ez nélkülük nem ment volna. És vannak még olyan kérdések, amelyeket még valószínűleg 2018-ban az oktatásban, közigazgatási reformban, decentralizációban velük együtt tudunk végigvinni. 2017-ben is volt néhány törvény, amelyet velük együtt tudtunk megszavazni, ezek közül néhányat kihirdetett az államfő, néhányat megtámadott az alkotmánybíróságon, és van olyan, amit visszaküldött a parlamentbe, de ez már nem a koalíciónak a problémája.
A másik oldalon, az ellenzéki oldalon, senki nem ajánlott semmit. A magyarellenességen kívül semmit nem kaptunk. Beleértve azt is, hogy a katolikus iskola létrehozásáról szóló törvényt megtámadták a liberálisok és a Băsescu-féle Népi Mozgalom Pártja. Ők azok, akik az Európai Néppártban velünk együtt vannak az európai politikában, itthon pedig ellenünk vannak. Ők nyugodtan harcolhatnának a PSD ellen, én még mondtam is viccesen Ludovic Orbannak egy adott pillanatban, hogy adok én ötleteket, ha nincs ötletük, hogy miként kell a PSD ellen harcolni, de ne velünk harcoljanak. Azzal, hogy velünk harcolnak, azzal, hogy magyarellenesek, nem fogják a PSD-t legyőzni. De ezt a döntést ők maguk hozták meg. Az ő döntésük úgy szólt, bármit csinálhatunk a magyarokkal, mert majd úgyis mellénk állnak, ha erre sor kerül. Ezt ők ott maguk között meg is fogalmazták. Ez is egy rossz stratégia, rossz út, és én ezzel nem tudok semmit sem kezdeni. Azt mondtam, hogy hosszú távon gondolkodunk, időnként találkozunk és beszélgetünk. Lehet, hogy eredményt nem érünk el, de erősítjük azt a fajta bizalmat, amely nélkül később az együttműködés kérdésessé válhat.
Én abban lennék igazából érdekelt RMDSZ-elnökként is, hogy egy közép-jobboldali kormány vezesse Romániát kiszámítható politikával. Egy kiszámítható négy éves és egy legalább tíz esztendős hosszútávú stratégiával. Ez nem rajtunk múlik, rajtunk nem fog múlni, nem múlhat rajtunk, mert ilyenek a viszonyok ebben a pillanatban.
Tehát ezek voltak azok szempontok, amelyeket figyelembe vettünk, amelyek mentén döntöttünk. Ez nem szól semmi egyébről. Nem a Tăriceanu vagy a Dragnea támogatásáról szól, ez rólunk szól, a Romániai Magyar Demokrata Szövetségről, illetve azokról, akiket képvisel. Az elszigetelődést mindenképp el akartuk kerülni, és el is kerültük, hisz az elmúlt hetekben is már voltak olyan döntések, amelyek azt bizonyítják, hogy pontszerűen tudunk együttműködni. És ez nem egy általános együttműködés. Vannak olyan kérdések, ahol nem szavaztunk velük, és vannak olyan kérdések, ahol valószínűleg ők sem fognak velünk szavazni, de vannak olyan pontszerű lehetőségek, törvénytervezetek, amelyekben az együttműködést én lehetségesnek tartom.
Melyek a prioritásai az RMDSZ-nek ebben a parlamenti ciklusban?
Az imént mondtam az egyik prioritásunkat, ami a szegénység fölszámolására és a gazdasági különbségek felszámolására vonatkozik, ez egy nagyon alapos előkészítést igényel. Azt mondtuk, hogy 2018-ban azt tartjuk a legfontosabbnak, hogy előkészítsünk egy olyan törvénycsomagot, amely lehetővé teszi, hogy azokban a régiókban, ahol magas a szegénység, a munkanélküliség, és az átlagjövedelem az országos átlagjövedelem alatt van – ez körülbelül 19-20 megye –, olyan lehetőséget teremtsünk, hogy a beruházóknak megérje odamenni, megérje munkahelyet teremteni, és ezáltal a térség gazdasági növekedését elindítani. Nem egyszerű egy ilyen törvénytervezetet összerakni, ezért mondtuk azt, hogy egyik napról a másikra nem fog menni, de dolgozunk rajta. Ezt tartanám ma a legfontosabbnak a mi specifikus kisebbségi, közösségi érdekeinken túl.
Ugyanakkor a decentralizációt és a közigazgatási kódexet, ami a közigazgatási reformnak lehet egy szelete, ha jól sikerül, szintén prioritásnak tartom. Az oktatási törvényhez szeretném, ha csak akkor nyúlna hozzá a parlament, ha valami jót tud tenni, de a mostani törvényt megváltoztatni csak azért, hogy rosszabb helyzet legyen, nem érdemes. A tankönyvkérdést tartjuk ezen belül prioritásnak, és ezért is segítjük a tankönyvírókat, hogy a kormányzat által meghirdetett munkában részt tudjanak venni, föl tudjanak készülni.
És nyilván, ott vannak azok a kérdések, amelyek bennünket külön érdekelnek, de ezek a közigazgatási reformba, a közigazgatási kódexbe beleilleszthetőek. Az anyanyelv használatánál nem a küszöbről beszélnénk, hanem a különböző területekre való kiterjesztésről, a nem világosan szabályozott ügyekről, mint például az utcanévtáblák. Ott lehetne ezt megoldani. A decentralizációnál pedig plusz jogosítványokra, vagyoni decentralizációra is gondolunk, mert át kell adni egyrészt költségvetést, másrészt különböző területeket, ingatlanokat állami tulajdonból helyi köztulajdonba, a megyék vagy az önkormányzatok köztulajdonába. Ezt mind-mind fontosnak tartjuk, és ebből minden egyes helyi közösség nyerhet, ha ő hozza meg a döntéseket.
Az RMDSZ-es törvénytervezetek kapcsán mi szokott lenni az általános hozzáállás, ha általánosabb, nem magyarságspecifikus ügyekről van szó, mint ez a szegénység visszaszorítását célzó intézkedéscsomag? Az ellenzék startból ellene szavaz, csak azért, mert az RMDSZ-től jön, vagy ilyenkor meggyőzhetőek?
Ez változó. Az USR bizonyos kérdésekben könnyebben meggyőzhető, de ott is voltak súlyos kirohanások egy-egy tervezetünk ellen. A liberálisok szinte automatikusan ellenünk szavaznak, és Băsescuék is az esetek többségében. De ez törvénytervezet-függő. Például Szabó Ödön kollégánknak volt egy kezdeményezése a nagypéntekkel kapcsolatosan, azt a szenátusban mindenki megszavazta, azt hiszem, egy tartózkodás és egy ellenszavazat volt. Mindenki támogatta a mi javaslatunkat. Nyilván ez nem RMDSZ-specifikus, mert az ortodoxoknak, a görögkeletieknek, a protestánsoknak, katolikusoknak is van nagypénteke, hogy ez nem esik ugyanarra a hétre, az másik kérdés.
Ez annyira tervezet- és helyzetfüggő, hogy nem lehet általánosan megmondani, hogy mi fog bekövetkezni. Mi igyekszünk az ellenzéket is megszólítani, bár a liberálisok mindig elutasítóak, a többiekkel könnyebben lehet imitt-amott szót érteni. Băsescu pártjával kapcsolatosan pedig az az érdekes, hogy a két házban különbözőképpen néz ki: a képviselőházban sokkal ellenségesebbek azt oktatást, anyanyelvhasználatot érintő törvényekben , mert ott van ez a marosvásárhelyi képviselő, Marius Pașcan, és ott az ő befolyása nagy a frakcióra, míg a szenátusban, ha nem kapja el Băsescut a gépszíj, mint a március 15-i tervezetünknél, ahol viszont ő adta meg a magyarellenes hangot, akkor ott könnyebben szót lehet érteni.
A román parlamenttől most menjünk kicsit nyugatabbra, a magyar parlament irányába, hiszen másfél hónap múlva parlamenti választások lesznek Magyarországon, és az erdélyi magyarok közül is sokan rendelkeznek állampolgársággal, volt egy kampány is, amely azt célozta, hogy minél többen regisztráljanak a magyarországi választásokra. Az RMDSZ milyen formában fog részt venni a választási kampányban? Tamás Sándor például már bejelentette, hogy több mint száz településre indítanak karavánt. Ez azt jelenti, hogy valamelyik pártnak fog kampányolni az RMDSZ, vagy csak azt népszerűsíti, hogy éljenek szavazati jogukkal az emberek?
Eddig mit tettünk? Azt mondtuk, hogy regisztráljanak, hogy lehessen élni a szavazati joggal, és én ezt továbbra is fönntartom: minden szavazati joggal élni kell. A demokrácia azt jelenti, hogy a szavazati jogodat használod. Én azt mondom, hogy azt is kell használni, ami a román állampolgársághoz adatott, és azt is, ami a magyar állampolgársághoz adatott. Nem lehet következetlenül azt mondani, hogy egyik alkalommal szavazzál, a másik alkalommal ne szavazzál. Én ilyet nem tudok a saját magam számára elképzelni. Tehát azt mondtuk, regisztráljanak, hogy szavazhassanak, illetve azt mondjuk, hogy szavazzanak. Azt nem mondjuk, hogy kire szavazzanak. Van erről nekem is, másnak is egy-egy nyilatkozatom, hogy én mit tartanék, mi mit tartanánk jónak, de én azt gondolom, hogy az erdélyi magyar emberek a saját tapasztalatukból, tudásukból, ismereteikből kiindulva pontosan tudják, hogy mit fognak tenni azok, akik szavaznak levélben április 8. előtt – mert ugye a levélszavazás korábban, nagyobb időtartamban zajlik. Ez a népszerűsítés arra vonatkozik, hogy vegyenek részt a választásokon. Másfajta igény nem is volt, senki nem fogalmazott meg ilyent. Mindenki beszél ezt-azt, nagyon sokan mondanak ilyent meg olyant, én is hallom, olvasom, de ezekkel nem tudok mit kezdeni. Amit mi tettünk és teszünk, az következetes, amióta van magyar állampolgárság ebben a formában, azóta a mi álláspontunk nem változott meg.
Az MSZP elnöke illetve miniszterelnök-jelöltje is Romániába látogatott, és ön is találkozott velük, és volt is egy kis felháborodás ennek kapcsán, hiszen a közös vacsora után ön elmondta a sajtónak, hogy mit mondott nekik négyszemközt, és ezt sokan zokon vették. Ön szerint miért vették zokon, amit ön mondott?
Ezt tőlük kell megkérdezni. Miután megjelent Karácsony Gergely Facebook-posztja, hogy találkoztunk, és egy-két témát említett – azokról valóban beszéltünk –, akkor engem is megkérdezett a sajtó, hogy miről beszélgettünk, mit kérdeztek, én mit mondtam. Mondhattam volna azt is, hogy nem emlékszem, de akkor az lett volna a vád, hogy annyira nem vettem komolyan, hogy nem is emlékszem, vagy hogy arrogáns vagyok. És én elmondtam, hogy a választásokkal, a kampánnyal kapcsolatosan mit kérdeztek – mondtam egyebet is egyébként, a román-magyar kapcsolatokról beszéltünk sokat, meg arról, hogy ezek hogyan néznek ki, és az erdélyi magyarok helyzetéről, problémáiról is sokat beszéltünk. Többen voltak a vacsorán, nem egyedül voltam: ott volt néhány egyház képviselője, az unitárius püspök is többek között. Ez egy hosszú-hosszú beszélgetés volt.
Én csak azon csodálkoztam, hogy ha tőlem valaki tanácsot kér, és én adok egy őszinte tanácsot, akkor egy tanácsra miért kell megharagudni? Akkor ne kérjenek tanácsot! Egyébként én nem úgy vettem, hogy Molnár Gyula vagy Karácsony Gergely megharagudott volna. Mások haragudtak meg. Én mondhattam volna nekik azt, hogy így kell eljárni, meg úgy kell eljárni, akkor meg ez vagy az lesz. Én azt mondtam: nektek a választást nem Erdélyben kell megnyerni, nem a választási kampányban kell nektek ezzel foglalkozni Erdélyben. Azt gondolom, elvesztegetett energia és idő itt kampányolni, nem kell tenni semmit. Ennyit mondtam. Ez egy tanács volt, nem egy vélemény volt róluk, nem egy vélemény volt a politikájukról, a személyükről, stb. De hogy mások miért haragudtak meg, azt ők tudnák megmondani, van, aki meg is mondta, le is írta. Azt hiszem, ezen már rég túl vagyunk, hogy visszatérjünk és ezen rugózzunk, hogy milyen utórezgései voltak ennek a vacsorának.
Számomra egy kérdés van, hogy azt, amit ön mondott, hogy nem érdemes itt kampányolniuk, mert úgyis tudják az erdélyi magyarok, hogy kire szavaznak, általában értette a magyar politikai pártokra, vagy speciel az MSZP-re.
Én mindenkinek ezt mondanám ebben a pillanatban. Mindenkinek azt mondanám, hogy Magyarországon kampányoljanak ezen a választáson. Az Erdélyben eltöltött idő szerintem ebben a pillanatban a kampány szempontjából, a szavazatok, a választási részvétel szempontjából sem fog lényeges változást hozni. Van négy év, amikor lehet foglalkozni szerintem érdemben egy csomó kérdéssel, a választási kampányban viszont nem. Ha megkérdezett volna másvalaki – nem kérdezett meg – nekik is ugyanezt mondtam volna.
Menjünk picit még nyugatabbra, mégpedig az Európai Parlamentig, amely nemrég fogadott el egy határozatot az őshonos nemzeti kisebbségek kapcsán, illetve az Európa Tanácsig, amely egy jelentést mutatott be a témával kapcsolatban. Nekem úgy tűnik, mintha valamiféle változás történne, mintha pozitívabban viszonyulna Európa jelen pillanatban a nemzeti kisebbségek kérdéséhez, mint az elmúlt íz évben.
Az Európai Uniónak nem volt hatásköre az őshonos kisebbségek ügye, és amióta ott vagyunk mi, amióta van magyar képviselet, azóta hangsúlyosabban jelenik meg – és itt a magyar képviseletet úgy általában értem, nemcsak az erdélyi magyar képviseletre. Azt gondolom, hogy alapos és hosszú munka, hoszútávfutás, hogy az EU-ban, a Parlamentben, a Bizottságban elérjünk egy áttörést. Ugyanis ennek a szűk ötven millió embernek, akik őshonos kisebbségekhez tartoznak az Unión belül, a lobbiereje sokkal kisebb, mint mondjuk egy élelmiszergyártó multinacionális cégnek, vagy egy olyan cégnek, amely az uniós vagy az unión kívüli piacon hatalmas kereskedelmet folytat, legyünk őszinték. Ezért nekünk sokkal több időre van szükségünk, de tudjuk, hogy igazunk van, és tudjuk, hogy ha az EU a polgárok uniója akar lenni, ha hosszú távon a szolidaritásra akar építeni, akkor ezekkel a kisebbségekkel, nemzetközi, etnikai, nyelvi közösségekkel – mert mindenki másképp határozza meg magát – foglalkoznia kell érdemben, és a Minority SafePacket is ezért indítottuk.
Másrészt az Európa Tanács szakértői jelentése, amely a kisebbségi keretegyezményre vonatkozik, és amelyhez mi is árnyékjelentést adtunk le, pontosan azokat a problémákat igazolja vissza, amelyekről mi is beszéltünk. Valóban, nekünk a szakértőkkel volt több találkozónk, az árnyékjelentésünkből próbáltuk a politikai hangsúlyokat kivenni, és csak a törvényes dolgokra hivatkozni, példákat adni és alternatív megoldásokat javasolni. Talán ezzel is magyarázható, hogy az árnyékjelentésünkből sokat átvett a szakértői jelentés, és minden egyes kérdésre külön kitér, a marosvásárhelyi iskolától a Székelyföld ügyén át az anyanyelvhasználattól a szimbólumok használatáig, és azt hiszem, hogy ez teljesen rendben van. Megcáfolja azt a román állítást, hogy Románia modellértékű kisebbségpolitikát folytat.
Egyébként a román kormánynak a külügyminisztérium által elkészített kommentárja is nagyon furcsán viszonyul ehhez a jelentéshez, nagyon arrogáns, nagyon irritált válasz ez, látszik, hogy nekik egyáltalán nincs ínyükre az, amit a szakértői jelentés szerintem korrektül, tisztességesen állít, és nem tudnak vele mit kezdeni. Amikor olvastam a román kormány álláspontját – amely egyébként a külügyminisztérium jelentése, a kormányban más nem szólt hozzá –, az volt az érzésem, hogy itt a románok csodálkoznak azon, hogy mindenki meg van bolondulva, egyedül ők helikopter.
Nem lehet így viszonyulni az ilyen típusú kritikákhoz. Abban bízom, hogy előbb-utóbb fölébrednek a külügyminisztériumban is, hogy ezt a hazugságot nem érdemes fönntartani, hogy Románia egy modell a kisebbségpolitikát illetően, másrészt pedig elkezdődik vagy újrakezdődik egy olyan párbeszéd, amely lehetővé teszi, hogy az általunk és a szakértők által jelzett problémákat is megoldjuk. Ott, ahol törvényt kell módosítani, törvénymódosítással, ott, ahol törvényt kell alkalmazni – mert a keretegyezmény törvény, azt Románia ratifikálta – ott alkalmazzuk a törvényt, ott, ahol más szintű jogi normatív erővel bíró szövegeket kell elfogadni, akár kormányhatározatot, akár önkormányzatokban különböző döntéseket, ott ezeket meghozzák a megfelelő intézmények. Ez után a jelentés után az lenne a jó, hogyha elkezdődne egy együtt gondolkodás és egy együtt tervezés.