2018. május 23. szerdaDezső
30°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Jobboldali pogányok: új vallásos mozgalmak nyugaton és keleten

Ivácson András Áron Ivácson András Áron 2018. március 09. 14:09, utolsó frissítés: 15:38

A vallás átadja helyét az alternatív történelmi értelmezéseknek az újpogány mozgalmak egyre inkább átpolitizált világában. Szociológus Napokon jártunk.


A nyolcadik alkalommal megrendezett Szociológus Napok keretén belül Szilárdi Réka valláskutató és szociológus, a Szegedi Tudományegyetem oktatója tartott előadást Magyarországi újpogány vallások nemzeti identitáskonstrukciójának narratív mintázatai címmel.

Az előadás három nagy részre tagolódott, azonban a szűk időkeret miatt ezekből csak az első kettő került részletes bemutatásra: a fogalmi meghatározás és elméleti feldolgozás. Az empirikus részt nagyvonalakban hallottuk, ám ez semmit nem vont le a kiváló előadás értékéből, tekintve, hogy az empirikus rész sokkal inkább egy teljes mértékben szakmai közeg számára lehet a leginkább érdekes. Ami pedig maradt, méltán tarthatott számot a közönség érdeklődésére.

A fogalmi meghatározással kezdve Szilárdi elmondta, hogy az újpogánynak nevezett mozgalmakban nem maga a vallásosság a legérdekesebb dimenzió. Sokkal inkább érdekes ezekben a hatvanas években indult irányzatokban, hogy kereszténység előtti vallási kultuszokat próbálnak rekonstruálni, azonban teljesen posztmodern jellemzőkkel vegyítik ezeket.

Így pedig azt látjuk, hogy a vélt-druidizmus, a wicca, a germán mítoszvilág mellé ökologizmus és környezetvédelem kerül például, amely nem ugyanaz, mint ezen irányzatok eredeti formáiban a természettel való együttélés éthosza. Ennek következtében pedig voltaképp egy kontinuitásnak a remitologizációja jön létre, amely kontinuitást feltételezhetően a kereszténység megszakított.


Ezen irányzatok első hulláma a hatvanas években indult és a korszakból adódóan számos olyan jellemzővel rendelkezett, amely az akkori embereknek fontos volt. Ilyen elvek voltak ezek a csoportok számára a vallásos tolerancia, az egyenjogúság kérdése, az alacsony hierarchikus struktúra, valamint az olyan elvek, mint a történelem és a hitrendszer, igazából háttérbe szorultak.

Nem úgy azokban az újpogány mozgalmakban, amelyek a kilencvenes évek elején indultak. Ezekben nyomát sem látni vallásos toleranciának, főképpen, hogy nincs is igazán vallásos a gyakorlatuk a néven túlmenően. Sem a nemi, sem semmilyen más egyenjogúságot nem vesznek figyelembe, meredeken hierarchikusak. A természethez való viszony egy, voltaképp soha nem létezett idealizált ember és természet közötti kapcsolat ideologizálásán nem megy túl. A legfőbb jellemzőjük pedig, hogy roppant hangsúlyosan kerül előtérbe a nemzeti identitás kérdése és a jobboldali kollektivizmus éthosza.

Szilárdi Réka, fotó: Gönczy Tamás, Szociológus Napok Facebook.Szilárdi Réka, fotó: Gönczy Tamás, Szociológus Napok Facebook.


Ennek következtében pedig egyrészt szinte teljes mértékben a politikai (szélső)jobboldalhoz köthetőek, másrészt pedig bizonyos olyan konstrukciókkal rendelkeznek, amelyekről sem nekik, sem másnak nincs valódi tudása. Szilárdi szerint erre a legjobb példa a druidizmus, vagy amit ma annak nevezünk, ugyanis ezekben a közösségekben rituális írástilalom volt, tehát az, amit ma annak neveznek a támogatói, voltaképp az ők saját homályos elképzeléseik arról, hogy ez milyen is lehetett. Akik ma ezt gyakorolják, igazából megkonstruálják ezt a populáris kultúra (filmek, könyvek, képregények stb.) alapján, de a valósághoz vajmi kevés közük van.

Magyarországon például, mint Szilárdi elmondta, ezek a mozgalmak szinte kizárólag a nemzeti hagyomány vagy az arról közéletben élő homályosabbnál homályosabb elképzelések köré szerveződnek. Résztvevő kutatásaira alapozva mondta el, hogy ilyen csoportok rendezvényein járva, szinte megállás nélkül a „magyarság, magy, magyarok, mag népe, ősmag” tartalmak figyelhetőek meg reggeltől estig. Ezeknek a modern újpogány mozgalmaknak egyik legfontosabb, és az átlagember számára legvonzóbb, jellemzője a különböző összeesküvés elméletek és anti-akadémikus attitűdök szajkózása.

A két irányzat között fennálló különbségekre Szilárdi szerint a narratív pszichológia képes választ adni. Eszerint az ember mindig narratívát mesél magáról magának, magáról a világnak és a világról magának: ez identitásának az egyik legalapvetőbb jellemzője. Azonban ez az identitás voltaképp semmi több egy újból és újból, folyamatosan újraszerkesztett élettörténetnél – még csak véletlenül és távolról sem az az erős, töretlen és változatlan valami, aminek ezek a különféle szélsőjobboldali identitárius mozgalmak megpróbálják beállítani.

Az ilyenfajta önmeghatározásnak alapvetően két dimenziója van: valami mentén azonosulni és valami ellenében elkülönülni. Szilárdi szerint a pszichológia egyik alapvető tanúlsága, hogy az utóbbi sokkal erősebb identitásgeneráló tényező, mint az első: sokkal könnyebben határozza meg magát az ember az alapján, amitől el akar különbözni, mint az alapján, amivel azonosul. Témánk kapcsán egy adott nemzethez tartozni nem annyira erős identitásgeneráló tényező, mint az, hogy az összes többihez nem tartozni – ehhez pedig rengeteg általában negatív érzelmi tényező társul.

Szilárdi Réka, fotó: Gönczy Tamás, Szociológus Napok Facebook.Szilárdi Réka, fotó: Gönczy Tamás, Szociológus Napok Facebook.


Az eltérő nemzeti fejlődési folyamatok eltérő nemzeti narratívákat és reprezentációkat hoztak létre. Keleten ez elsősorban az örökös fenyegetettség-rézésben és áldozatisági-attitűdben nyilvánul meg: mindig valami nagyhatalom fenyeget, mindig valaki összeesküszik ellenünk, mindig valaki el akar nyomni, legyen az Osztrák-Magyar Monarchia vagy épp Soros György. Ennek következtében az etnikai, nyelvi, származási dimenziók kerülnek előtérbe, ami egy mániákus önfelnagyításhoz vezet – népek, nemzetek valahonnan nagyon messzi távbolból (Szíriuszról pl.) érkező messianisztikus sorssal való felriházottsága (megmenteni a világot gyíkemberektől, az enyhébb összeesküvés elméletekben, vagy épp a zsidóktól, a keményebb, antiszemita összeesküvés elméletekben).

Ez az a fajta örökös siránkozás, amelyre már Bibó István felhívta a figyelmet a Kelet-Európai Kisállamok Nyomorúsága című nagyhatású művében, és ezek a közös jellemzők, amelyek alapvetően elkülönítik a nyugati újpogány mozgalmaktól a keletieket. Habár azért az megjegyzendő, hogy az utóbbi évek jobboldali reneszánssza következtében nyugaton is megjelentek a különböző identitárius, szélsőjobboldali, felsőbbrendűségi mozgalmak, azonban még mindig nem annyira jellemző, mint nálunk.

Szilárdi bemutatott egy kutatást, amely a magyar történelemkönyvek narratíváit elemezte az 1910-es évektől egészen a 2010-es évekig, és arra az eredményre jutottak, hogy ezek az identitásjelek végig fellelhetőek. Ennek egyik legismertebb példája a „kutyafejű tatár” kifejezés, amely a narratív pszichológiában az „infrahumanizáció” klasszikus példája: a nemzeten kívüli és azzal adott esetben ellenséges nemzet tagjainak állati jellemzőkre való redukálása, ami minden idegenellenes narratíva alapvető jellemzője.

Ez a zárógondolat egyáltalán nem ad okot nyugalomra, ugyanis pont azt láttatja, hogy az állami narratívának ezek a negatív-identitásképző elemek legalább annyira részei, mint a különböző összeesküvés-elméletekre alapozó többé vagy kevésbé rejtőzködő közösségek önértelmezéseinek.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS