2019. október 15. keddTeréz
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Mindenki a többség nevében akar hatalmat, de mindig a kisebbség van hatalomban

Ambrus István Ambrus István 2018. március 29. 17:00, utolsó frissítés: 17:00

Milyen hatással van a többség zsarnoksága az egyre többet emlegetett demokrácia-válságára, és hogyan jön létre a kisebbség többség feletti uralma? Interjú Nyirkos Tamással.


2018 februárjában jelent meg Nyirkos Tamás, a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanárának, A többség zsarnoksága (The Tyranny of the Majority) című könyve, amelyben a szerző az egyre inkább válságba kerülő demokráciáról, illetve a kisebbség többség fölötti uralmáról szól. A Többség zsarnoksága című könyv nagyrészt történeti áttekintő, melynek egyik konklúziója, hogy a populizmus a többség zsarnokságát valósítja meg egy olyan csoport által, amely a többséggel azonosítja magát a „mi vagyunk a többség, tehát mi vagyunk a nép” elgondolásának elve alapján. Az amerikai Routledge kiadó gondozásában megjelent könyv kapcsán a szerző a Transindexnek elmondta, a legtöbben a többség-kisebbség zsarnokságát kérdését a tisztességtelen személyek megnyilvánulásával magyarázzák, figyelmen kívül hagyva azt, hogy a többség zsarnoksága a demokrácia rendszerszintű hibájából fakad.

Nyirkos Tamás szerint erre példa a 2008-as gazdasági válság, valamint a 2011-ben megjelent demokráciamozgalmak, amelyek az Egyesült Államoktól a Spanyolországon át bizonyították azt, hogy a gazdasági válság mellett a demokráciának rendszerszintű hibái is vannak. Ez egyrészt abból ered, hogy bár demokratikus berendezkedésű országban élünk, a többséget sok esetben nem vonjuk be a döntésekbe. Ennek a fordítottja is igaz olyan országok esetében, amelyekben az értelmiségi elitet, vagy a nemzeti kisebbségeket nyomja el a többség. Mindkét véglet rossz, amiből levezethető a demokrácia egy strukturális problémája.

Ha nem etnikai vonatkozásban beszélünk a többség és kisebbség viszonyáról, hogy lehet definiálni ezeket a fogalmakat? Egy társadalmon belül ki jelenti a többséget, és ki számít kisebbségnek?

Nyirkos Tamás: Önmagában nehéz egzakt módon meghatározni, hogy ki a többség és ki a kisebbség. Ha az amerikai elnökválasztásokra gondolunk, akkor azt látjuk, hogy a jelenlegi elnök, Donald Trumpot a leadott szavazatok száma alapján kevesebben választották meg mint Hilary Clinton. Trump csupán a közvetett választások miatt, az elektori szavazatok többségének megszerzésével nyerte el a mandátumot. Ebben az esetben a többség vagy a kisebbség zsarnokságáról beszélünk? Ennek meghatározása attól függ, hogy melyik testületet, vagy melyik embercsoportot nézzük.


A Brexit esetében az látszik, hogy 52% a szavazóknak az Európai Unióból való kilépésre voksolt. Ha megnézzük, hogy hányan mentek el szavazni, akkor kiderül, hogy a lakosság 70-72%-a, tehát nem beszélhetünk a többség akaratának érvényesüléséről. Ez a hektikus volta annak, hogy aki ma többség, az lehet, hogy holnap már kisebbség. Arra már a középkorban is rájöttek, hogy egy ország sorsát nem lehet eldöntetni, 50% plusz 1 szavazattal.

Nyirkos TamásNyirkos Tamás


Nagyon sokat beszélünk a demokráciáról, a népszuverenitásról, néphatalomról, de a valóságban vizsgáljuk ezt a kérdést arra a következtetésre jutunk, hogy a hatalom gyakorlása személyekhez kapcsolódik. Ha azt a kérdést tesszük fel, hogy ki van hatalmon egy országban, akkor általában senki nem a népre gondol, hanem egy nevet említ. Természetesen az alkotmány szerint egy országban a hatalom a nép kezében van, de gyakorlatilag mindig kisebbségi csoportok azok, akik politizálnak és döntéseket hoznak.

Ennek az a magyarázata, hogy önmagában a kisebbség képes uralni a többséget, mert ahogy ezt az olasz Gaetano Mosca mondta, a kisebbség pontosan abból az okból kifolyólag szervezett, hogy kisebbség, a többség pedig azért szervezetlen, mert többség. Ezért a kisebbség a többség egyéneivel mindig külön áll szemben, míg ő maga testületet alkot. Az elit kisebbségek mindig szervezett csoportok, es a politikai harcok valójában az elit kisebbségek között folynak a többség megnyeréséért, sok esetben valamilyen ideológia által.

A kérdést úgy is feltehetjük, hogy mi választunk képviselőket a parlamentbe, vagy a képviselők választtattják meg magukat velünk? A hatalmon lévők döntik el, hogy kire szavazhatunk.

Azok, akik egyazon pártra leadják a voksaikat, ennél az oknál fogva még nem alkotnak egy homogén csoportot. A választások után hatalomra került párt dolga, hogy ebből a szavazótáborból létrehozzon egy homogén csoportot, erre szolgál az ideológia, erre szolgálnak a párt által hirdetett értékek, erre szolgál adott esetben egy párt által meghirdetett népszavazás. A legtöbbször a pártok nem azért írnak ki népszavazást, mert kíváncsiak a nép véleményére, hanem azért, hogy egy adott kérdés mentén egységesítsék a szavazótáborukat és egyszerű igen-nem kérdésekben álljanak a párt mellé. Az ilyen típusú tömegeket, magát a többséget mindig a már hatalmon lévő elitek konstruálják meg. Erre jó példa a fasiszta vagy a kommunista mozgalom és azok vezetői, akik egyértelműen egy szűk élcsapatot alkottak, és utólag társítottunk hozzájuk tömegeket. Ez a mechanizmus politikatudománynak az utóbbi években egyre erősebb meggyőződése.

José Ortega y Gasset, az 1930-as Tömegek lázadása című műből származik az a gondolat, amely szerint a nép, a tömeg egy nagy gépezethez hasonlít, amelybe fölülről, mint az olajat csöpögteti bele az eszméket egy elit. José Ortega y Gasset 1931-ben is úgy fogta fel a politikát, mint az elitek egymás ellen folytatott harcát.

Egy olyan nemzetállam esetében mint Románia, a magyar kisebbség szempontjából hogy definiálható a többség zsarnoksága?

A nemzeti kisebbségi csoportokat lehet számszerűsíteni. Az ilyen szociológiailag megragadható, számszerűsíthető kisebbségeket el kell különíteni az olyan, egyéb kategóriába sorolható kisebbségtől, amelyet a világnézete, vagy az ízlése alapján definiálhatunk.

Ezek a szociológiai kategóriák átfogóak, ezért sohasem képeznek homogén csoportokat. Azért, amiért valaki egy nemzeti kisebbséghez tartozik, a véleménye, a morális nézete, és a vallása kapcsán rendkívül különbözhet a csoport többi tagjától, így ilyen értelemben a nemzeti kisebbség sem alkotnak homogén csoportot. A nacionalizmusnak mint ideológiának pont az a lényege, hogy a nemzet kategóriája alá rendelünk mindent, vallást, világnézetet stb. Ebből a heterogén csoportból így jön létre egy viszonylag homogén csoport. Megpróbálunk úgy tenni, mintha ezen belül nem lennének különbségek, így ezzel szembe tudunk állítani egy nemzeti kisebbséget, de ebből érezzük, hogy ezzel csak mesterségesen hoztuk létre azt az érzést, mintha az egyazon nemzethez tartozók többi tagja, a mi csoportunk homogén lenne, de valójában nem az. Soha nem szabad elhinni azt, hogy az egyszerű, leíró szociológiai kategóriákon túl valami mélyebb, szubsztanciális, ontológiai egységet képez egy csoport, jelen esetben egy nemzeti kisebbség, mert ez mindig mesterséges.

A demokrácia és ezen keresztül a nyugati világ válsága már évek óta jelentkező probléma. Ez kérdés milyen mértékben gazdasági jellegű, és mennyire deficites maga a demokrácia?

A demokráciadeficit ma már majdnem divatszó de realitás is, amelyet statisztikai adatok igazolnak. A demokráciába vetett bizalom folyamatosan csökken, akár csak a népesség részvétele a demokratikus politikai életben. Az is bizonyított, hogy általában a politikusokkal szemben is csökken a bizalom. Ez általános trendnek nevezhető, Franciaország esetében a választói hajlandóság rohamosan csökkent az elmúlt évtizedekben. Fordított tendenciára a nyugati világban sajnos nincs példa.

Azt hihetnénk, hogy most valóban működőképes demokráciában élünk, általunk választott vezetők által irányítva, amelyre az általunk megszavazott alkotmányok jelentenek garanciát. Ez jelenleg a legnagyobb bizalmat kellene eredményezze, de gyakorlatilag ez nem így van.

Melyek a hosszútávú következményei ennek a jelenségnek? Ha csökken az emberek bizalma a demokratikus intézmények iránt, akkor azok kevésbé hatékonyak, ez pedig még nagyobb bizalmatlanságot eredményez.

A többség zsarnoksága fogalmának legnagyobb népszerűsítője Alexis de Tocqueville, pontosan ezt jósolta meg, hogy egy olyan nyugati típusú demokráciában, ami az ő korában csak Amerikában létezett, az emberek apátiája, politika iránti közönye növekedni fog. Egy idő után csak arra fogják használni a választásokat a politikusok, hogy 4 évente a mélyből fölemelkedjen a választópolgár, bedobja a választócédulát az urnába, az után pedig visszasüllyed a tétlenségbe. Amennyiben egy társadalmon belül gondoskodnak az állampolgárok szórakoztatásáról, az anyagi jólétéről, akkor a közéletben való részvétel, és a politikai szabadság iránt közömbössé válnak.

Ugyanakkor a politikai elidegenedés mindkét oldalról érzékelhető. A politikusok egyre inkább olyan közigazgatási kérdésnek tekintik a politikát, amelyet szerintük jogász, közgazdász szakemberekre lehet bízni. Ez a két tendencia pedig segíti egymást. Azt, hogy a demokráciában a többségi uralom könnyen fajul zsarnokságba, először Platón írta le az Állam című művében. Azt is kifejti, hogy valójában nem is többség az, aki ezt a demokratikus despotizmust gyakorolja, hanem a többség nevében egy hangos kisebbség, amely a többség képviselőjeként lép fel.

Ez az elgondolás tökéletesen illik a populizmus meghatározására, másképp fogalmazva egy népvezér vagy egy kisebbség a nép nevében, mint annak a megtestesülése, szócsöve lép fel. Ez bal és jobboldali populizmusra egyaránt igaz. Konkrét példa erre a 2011-es new york-i Occupy mozgalom, az Occupy Wall Street, ami a pénzügyi oligarchiákkal szemben indult, és az volt a célkitűzése és üzenete, hogy a nép a saját kezébe vegye a sorsát. Ennek a jelszava, hogy "We are the 99%". Ha megnézzük ezt a csoportot, aki a többség 99%-nak kiáltja ki magát, akkor kiderül, hogy ezek zömében értelmiségi, fiatal, diplomás és viszonylag jól szituált személyek csoportja, akik csak úgy tesznek, mintha valóban ők lennének a majdnem abszolút többség. A magyarországi politikai helyzettel kapcsolatosan is elmondható, hogy mindenki többségként pozicionálja magát, beleértve a jelenlegi kormánypártot, és az ellenzéki pártokat is. Ez a legutóbbi amerikai elnökválasztásokon és a Brexit esetében is látható volt.

A populizmus fogalma és jelensége is egyre elterjedtebb. A populizmus milyen módon nevezhető zsarnokságnak? A populizmus fogalmával gyakran lehet találkozni a sajtóban is, de zsarnoknak ritkább esetben bélyegzik a politikusokat.

Egyetlen populista sem hívja magát populistának és egyetlen zsarnok sem nevezi magát zsarnoknak. A populizmusnak az általánosan bevett meghatározása, hogy egy nép nevében, egy nép többségére hivatkozva, egy népvezér vagy néhány ember gyakorol elnyomást kisebbségi csoportok felett. Természetesen ezek a személyek ezt soha nem fogják bevallani. A populizmus mint korunk egyik legdivatosabb jelensége, nagyon is beilleszthető a többségi zsarnokság sémájába. Az ilyen típusú klasszikus, populista mozgalomnak tekinthetők azok a szerveződések is, akik, amelyeket nem szoktunk populistának nevezni, például internetes politikai aktivista mozgalmak ugyan ilyen lelkesen használják a többségi retorikát. A többségre való hivatkozás filozófiailag egyre inkább hiteltelenné válik, amit matematikai tételek szintjén bizonyítottak, ennek ellenére, paradox módon mindenki a többségre hivatkozik, és mindenki többségként szeretne megjelenni.

Ha a többség zsarnoksága valójában a kisebbség zsarnokságát jelenti, ebben a filozófiai értelemben hogyan határozható meg a többség, vagy létezik-e egyáltalán?

A könyvem legfőbb konklúziója, hogy a többség zsarnoksága a szó precíz értelmében nem létezik. Legyünk körültekintőek ha valaki arra hivatkozik, hogy ő a többség. Ugyanakkor ha tényként kezeljük, hogy a többség zsarnoksága nem létezik, akkor védtelenné válunk a többségre hivatkozó valódi zsarnoksággal szemben. Véleményem szerint a többség zsarnoksága csak kivételes esetekben létezik és soha nem lehet tartós állapot. Azért fontos erről a kérdésről beszélnünk, mert ha nem tesszük, akkor megnyitjuk az utat azok előtt, akik egy konstruált többségre való hivatkozással fognak egy valódi zsarnokságot bevezetni.

A liberális demokráciában megvalósul a hatalmak elválasztása, megvalósul a joguralom, az egyéni jogok tiszteletben tartása és emellett annyi egyéb garanciális elemünk van, és egy olyan bonyolult típusú megosztott rendszerben élünk, hogy nem kell ettől félni. Én mindig éreztem, hogy nem is demokrácia ez amiben élünk. Meglátásom szerint ez valami olyasmi, amit a középkorban vegyes kormányzatnak hívtak. Másrészt viszont ezzel szemben megjelennek azok, akik azt hangoztatják, hogy ők valóban visszahozzák a valódi demokráciát. Spanyolországban van egy Democratia Real Ya, igazi demokráciát most mozgalom. Ilyen esetben tudnunk kell, hogy ez sem jelent valódi többség, hanem ebben az esetben is egy társadalom egy bizonyos csoportjáról van szó. Azért fontos erről a problémáról beszélnünk, mert ahogy már mondtam, ellenkező esetben az fog bekövetkezni, hogy az ilyen elképzelt vagy konstruált többségeknek a nevében ismét valódi zsarnokok jutnak hatalomra.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS