2019. december 8. vasárnapMária
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Mit adhat az EU a kisebbségeknek – a tartós vízum és társai

összeállította:Sipos Géza 2004. október 04. 17:12, utolsó frissítés: 17:12

#i#Milyen hatással#/i# van Magyarország EU-csatlakozása a magyar kisebbségek sorsára? Nagy ugrásról álmodozni nem érdemes, inkább az utazás és munkavállalás terén tapasztalhatók apróbb örömök és rendszeres bosszúságok.






"Az a tény, hogy a nemzetközi kisebbségvédelmi normák az uniós jogalkotásban évtizedek óta a nem kötelező parlamenti ajánlások szintjén akadnak el, mutatja, hogy nem érdemes a "nagy ugrásról", vagyis a nemzetközi kisebbségvédelmi normáknak a kötelező közösségi jogba való beemeléséről álmodozni" Magyarország EU-csatlakozása után sem

– szögezi le e témában írott tanulmányában Gyertyánfy András, a Regio folyóirat egyik szerzője, az Eötvös Loránd Tudományegyetem jogtudományi karának tanára. A szakértő szerint bele kell törődni, hogy a nemzetközi kisebbségvédelmi szabályok az Európai Unió számára idegenek és alighanem azok is maradnak.


Viszont biztató, hogy az uniós jognak vannak olyan "mellékhatásai", amelyek a határon túli magyarok helyzetét érintik. Olyan uniós jogszabályokról van szó, amelyeknek nem célja, hogy az etnikai kisebbségek kérdésével foglalkozzon, de mégis érinti életviszonyaikat: az egyik legfontosabb az utazás és a munkavállalás kérdése.



Az Unión kívülről az Unióba

irányuló migrációt a schengeni egyezmény a közös államhatárokon történő ellenőrzés fokozatos eltörléséről (1985) és a schengeni egyezmény végrehajtásáról szóló konvenció (1990) szabályozza.

A schengeni egyezmény végrehajtásáról szóló konvenció szerint azok, akik vízumkötelesek, turistaként hat hónap leforgása alatt összesen három hónapig tartózkodhatnak az Unió területén – ez a korlátozás kezd fokozatosan közismertté válni.

Az ebből adódó korlátokat a szakértő szerint például úgy lehet kiküszöbölni, hogy a tagállam a schengeni vízum lejárta esetén, a hat hónapon belüli új beutazás esetén kiállíthat csak a saját területére érvényes vízumot. Ennek a konvenció nem szab semmilyen feltételt.

A Magyarországot környező országok közül Ukrajna és Jugoszlávia állampolgárainak van vízumkötelezettsége. Az uniós vízum kiadásának fő feltétele az utazáshoz, tartózkodáshoz és visszautazáshoz szükséges anyagi fedezet igazolása. Ennek akadálya viszont, hogy sok tagállam szinte teljesíthetetlen anyagi és adminisztratív követeléseket támaszt a beutazni kívánókkal szemben. A schengeni vízum által okozott nehézségek elkerülésére elméletileg


a következő lehetőségek mutatkoznak:

A konvenció 5. cikke lehetővé teszi, hogy a tagállam egy általa kötött nemzetközi egyezmény alapján vagy "nemzeti érdekre" hivatkozva a közös schengeni feltételek nem teljesülése esetén olyan vízumot állítson ki, mely csak a saját területére érvényes.

Ilyen nemzetközi egyezmények lehetnének a Magyarország által kötött vízummentességi és kishatár-egyezmények (például Romániával). Magyarország azonban a csatlakozási tárgyalások során megígérte, hogy a Schengennel össze nem egyeztethető szerződéseit a csatlakozás időpontjára megszünteti – mint közismert, ez meg is történt.


Jugoszlávia esetében

talán van remény a legtisztább megoldásra, vagyis arra, hogy az Unió belátható időn belül eltörli a vízumkötelezettséget. Ez a tagállamok közötti alku kérdése, amelyben ellentételezéseket is lehet vállalni. Portugália például annak fejében érte el a brazil állampolgárok mentesítését, hogy vállalta a többi tagállam területén jogellenesen tartózkodó brazilok visszafogadását portugál területre.

Nehéz megmondani, hogy nemzeti érdekre hivatkozva lehet-e majd csak Magyarországra érvényes vízumokat kiállítani. Nagy tömegben ez valószínűtlennek tűnik, a portugál–brazil példa is azt mutatja, hogy az előbbi pontban ismertetett út könnyebben járható, mint ez.

A tartós vízum kiállítása jelenleg sértetlen tagállami hatáskör – ezzel tehát az egész kérdést meg lehet kerülni.


Nincsenek olyan korlátai

az uniós polgárok más tagállamban történő munkavállalásának, mint amilyeneket általában minden állam joga)a külföldiek munkavállalása elé állít. Az uniós polgárok minden tekintetben egyenrangúak a tagállam saját állampolgáraival: nincs szükségük munkavállalási engedélyre, amiből következik, hogy sem időben, sem a hazai munkaerő-piac helyzete szerint, sem összlétszámukban nincs korlátozva munkavállalásuk – összegez a szakértő.

Munkafeltételek, díjazás, szociális és adókedvezmények terén, gyermekeik az oktatásban az állampolgárokkal azonos jogokat élveznek. Aki munkát keres, annak legalább hat hónapig feltétlen joga van a tagállamban tartózkodnia. Az önálló vállalkozók a munkavállalókhoz hasonlóan a tagállam saját polgáraival egyenrangú bánásmódot élveznek.


Ez elsősorban a Szlovákiában

(és Szlovéniában) élő magyaroknak nagy könnyebbség, hiszen a szlovákiai magyarság döntő többségében a határ mentén él, a várható előnyöket esetleg határ menti munkavállalóként is élvezhetnék azok is, akik nem akarnának Magyarországra átköltözni.

A szlovákiai magyarlakta területeken a munkanélküliség az egyébként is magas szlovákiai átlagot is meghaladja; nem véletlen, hogy az említett kétoldalú gyakornokcsere-egyezmény alapján a szlovákiaiak számára biztosított keret teljesen betelik, míg Magyarországról alig akad jelentkező szlovákiai munkára. Sőt, a mindkét oldali munkaerő-kereslet megteremtéséhez a határ menti együttműködés keretében uniós támogatást is igénybe lehet venni


A nem uniós polgárok

unióbeli munkavállalása, három hónapnál hosszabb ideig tartó tartózkodása jelenleg alapvetően tagállami hatáskörbe tartozó kérdés.

A tartózkodási vízumokat a tagállamok állítják ki és azok csak a kiállító államra érvényesek, kiadásuk a most a Brüsszelben forgó javaslatok elfogadása esetén is a tagállamok hatáskörében maradna, de az odaítélés módjának és a tartózkodási jogoknak egyes vonatkozásait közösségi irányelvek és a Tanács éves iránymutatásai határoznák meg – állapítja meg Gyertyánfy.


Mindazonáltal kérdés,

hogy ezen a kényes területen van-e esély közös szabályok meghozatalára, ha azok mégoly "szelídek" is lennének. A Bizottság öt év óta próbálkozik ezzel, 1997-ben egy közös irányelv-javaslatba foglalta össze a munkavállalás, önálló vállalkozás, tanulás, és egyéb célból történő tartózkodás, családegyesítés és a letelepedés szabályait, ez azonban időközben lekerült a napirendről.

De ha ezek az irányelvek meg is valósulnának, a következő helyzet állna elő: munkavállalási engedélyt csak „munkaerő-piaci vizsgálat” után adhatna ki a tagállam nem uniós polgárnak.

Továbbá a tagállamok éves keretszám erejéig fogadnának munkavállalási céllal érkező nem uniós állampolgárokat; a keretszám feltöltésénél nemzetiségi, nyelvi alapon nem lehetne hátrányosan megkülönböztetni senkit.

A tervezet szerint a tagállamok által kötött kétoldalú szerződések kedvezőbb rendelkezései érvényben maradnának: ilyen szerződések a Romániával és Szlovákiával kötött "gyakornokcsere" és "szezonális munkavállalási" egyezmények, sőt az "Orbán–Nastase megállapodás" is.


A tervezettel ellentétes azonban

a státusztörvény három hónapos munkavállalásra vonatkozó rendelkezése: mivel nem nemzetközi megállapodás, alighanem hatályon kívül kellene helyezni – állapítja meg összegzésében a nemzetközi jogász szakértő.

A szakirodalom az ismételt politikai szándéknyilatkozatok ellenére valószínűtlennek tartja, hogy egyhamar megegyezés szülessen a tartós migráció kérdéseiben, addig pedig a tagállami cselekvésnek gyakorlatilag nincs korlátja – állítja Gyertyánfy András.

A munkavállalásról szóló, itt elemzett javaslatnak az elfogadása azért sem lenne könnyű, mert jelenleg az Unió több tagállamában van azzal részben vagy egészben ellentétes szabályozás.


Görögországban

(ez a szerző leglényegibb példája) szerint azok a görög nemzetiségű albán állampolgárok, akik legalább egyéves vízummal utaztak be az országba, automatikusan – tehát munkaerő-piaci vizsgálat, sőt egyáltalán munkaadói ajánlat nélkül – kapnak hároméves, meghosszabbítható tartózkodási és munkavállalási engedélyt.

A magyar állampolgárság megszerzése olyan kérdés, ami különösképpen kívül esik az Unió hatáskörén. A Maastrichti Szerződés által létrehozott uniós állampolgárság nem fölváltja a tagállami állampolgárságot, hanem arra ráépül: aki egy tagállamnak állampolgára, az Uniónak is állampolgára. A tagállami állampolgárság megszerzéséről kizárólag a tagállamok döntenek.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS