Kelemen Hunor: 28 év alatt akármivel próbálkoztunk, nem sikerült áttörni az előítéletek falát
2018. május 28. 10:15, utolsó frissítés: 10:15Az RDMSZ elnökével Jeruzsálemről, a soros román EU-elnökségről, a magánnyugdíjakról és arról beszélgettünk, elfogadóbbak lettek-e a románok.
A parlamenti szünet előtt szokás szerint besűrűsödtek a témák, így volt bőven, miről beszélgetni Kelemen Hunorral, az RMDSZ szövetségi elnökével A politika belülről friss kiadásában, amelyet az Erdélyi Magyar Televízióban lehet megnézni, átirata pedig alább olvasható.
Balázsi-Pál Előd: A héten zajlott a Bernády Alapítvány konferenciája, amelyen ön azt mondta egy felmérésre hivatkozva, hogy az erdélyi románok elfogadóbbakká váltak a magyarok törekvéseivel kapcsolatban. Mit lehet erről tudni? Mik azok a számadatok, amelyekre hivatkozva ön ezt állította?
Kelemen Hunor: – Valóban, egy felmérésből egyetlen eredménysort ismertettem. Ezt a felmérést a múlt év végén, ennek az évnek az elején készítettük. Egy olyan felmérésről van szó, amely mind magyar, mind román mintán releváns, és a román-magyar viszonyt vizsgálja, annak a jelenét, jövőjét és nyilván a múltját is. Össze lehet hasonlítani azokkal az felmérésekkel, amelyeket mi készítettünk évekkel ezelőtt, illetve olyan felmérésekkel, melyeket mások készítettek hasonló témában. Én ebből a felmérésből egy adatsorról beszéltem, amely azt mutatja ki, hogyan viszonyultak az erdélyi románok az elmúlt 25 esztendőben az erdélyi magyarokhoz.
Azt látjuk, hogy a '90-es évek elején az anyanyelvű oktatást, a különálló iskolákat se nagyon fogadták el, nem fogadták el a kétnyelvű feliratokat. De jó és helyes volt az a politika, amelyet követtünk, és ma már ők ezekben a kérdésekben sokkal nyitottabbak, mint 20-25 évvel ezelőtt. Ilyen értelemben változott a viszonyulásuk, elfogadóbbakká váltak, és nem félnek ezektől a kérdésektől.
Amikor viszont az autonómiáról beszélünk, pont az ellenkezőjét tapasztaljuk. Annak megítélésében semmiféle változás nem történt, sem az erdélyi románok esetében, sem a déli vagy a moldvai románok esetében: ott hajszálpontosan az az elutasítás tapasztalható, mint 10 vagy 20 évvel ezelőtt. Gyakorlatilag az a szó, fogalom, hogy autonómia, olyan erős érzelmi töltetű hozzáállást, viszonyulást indít el, hogy ott lényegében semmi nem változott.
A román sajtó az én Bernády-konferencián tartott rövid beszédemből azt ragadta ki, azon rugózott vagy két napig, hogy a bukarestiekről mit állítottam. Nos, a közvélemény-kutatásból derül ki, hogy a bukarestiek, különösen az idős és a fiatal nemzedék a legelutasítóbb a magyarokkal szemben, de nem csak a magyarokkal, hanem mindennel általában, ami nem román. Ez a legszomorúbb. Egyrészt azért, mert fiatalok, gyakorlatilag ez a hipszter nemzedék, másrészt azért, mert főváros, ahol a leginkább találkozol, ha nem is magyarokkal, de másképpen gondolkodással, a más kultúrával, a másfajta szemlélettel.
Sok mindent megtudunk ezekből a közvélemény-kutatásokból, számunkra nagyon fontos, amikor a centenárium évében tervezünk, és nem csak, mert a következő évekre is, hogy lássuk az érzékeny pontokat, lássuk, hogy az előítéleteknek van-e társadalmi alapjuk, vagy csak mi gondoljuk, hogy létezik egy ilyen előítéletes gondolkodás. Természetesen azt gondolom, hogy ilyen társadalmi, szociológiai méréseket időről-időre el kell végezni, mert a napi politikai döntéseket kevésbé befolyásolják, de a hosszútávú stratégiai döntéseket mindenféleképpen.
Valószínűleg a bukarestiek magyarokkal szembeni előítéleteit a médiafogyasztásuk is befolyásolja, hiszen a bukarestiek azok, akik leginkább követik a hírtelevíziók műsorait, a politikai történéseket.
– Biztos, hogy így van. Ezt mondják a szociológusok is, akik készítették és elemezték a felmérést. Nagymértékben rányomja a bélyegét, hogy ott a legnagyobb a nézettsége – most nem akarom mondani, melyik – hírtelevízióknak, de mindenki tudja, hogy mire gondoltam, aki valamennyire is követi a román hírtelevíziók vitaműsorait.
Ehhez kapcsolódik az ActiveWatch legfrissebb jelentése, amely arról szól, hogy melyek azok a társadalmi csoportok, amelyekkel szemben leginkább elutasítóak a közszereplők. És azt mondják, hogy a magyarok, a romák és melegek az a három csoport, amelyekkel a legelutasítóbb viselkedést tanúsítják a közszereplők, politikusok és újságírók. Valószínűleg innen származik a bukarestiek elutasítása.
– Az ActiveWatch gyakorlatilag megerősíti a mi mérésünket. Ők évente készítenek hasonló méréseket, és inkább a médiáról beszélnek és nem a társadalomról, de azért mindannyian tudjuk, hogy a két dolog elválaszthatatlan, és a média nagymértékben befolyásolja azt, hogy miként viszonyul egyik vagy másik kérdéshez a társadalom nagy többsége. Sajnos megerősíti a jelentés azt, amit mi is mondtunk.
Ha már szóba került az autonómia kérdése, és ön azt mondta, hogy gyakorlatilag minden társadalmi csoport elutasító ezzel az igénnyel szemben, beszéljünk arról is, hogy a szenátusban most zajlott le az SZNT-s autonómia tervezet vitája. Történt valami váratlan, vagy valami olyan, amire nem számítottak a vita kapcsán?
– Talán annyi történt, hogy a román politikusok egy része megpróbálta visszafogottan kezelni, nem túlpörögni a kérdést. Elmondták a véleményüket. Én sokkal hisztérikusabb reakciókra számítottam. Már a képviselőházi vitán kiderült, hogy nem lesz az, másképpen fognak viszonyulni hozzá, azt a taktikát választották – mintha összebeszéltek volna –, hogy elmondják a véleményüket, és leszavazzák, de nem pörgetik túl. Ez volt az egyetlen, ami az én számításaimhoz képest másképpen alakult. De az, hogy elutasítják, nem szavazzák meg, nem akarnak ezekről a kérdésekről egy őszinte párbeszédet folytatni, az változatlan, hiszen ez a tervezet most már harmadjára van bent a parlamentben. A kulturális autonómia-tervezet is már ott van évek óta a parlamentben, de azt mindig visszafogjuk, nem akarjuk szavazásra bocsátani, mert nem akarjuk, hogy ott is egy elutasítás szülessen.
Gyakorlatilag azt látjuk, hogy 28 év alatt akármivel próbálkoztunk, egyszerűen nem sikerült áttörni az előítéletek falát. Akár kutatók-tudósok, akár újságírók próbálkoztak, akár román emberek – nem sokan, csak kevesen, de próbálkoztak, a transzilvanista mozgalmon belül is vannak románok emberek, aki próbálják elmagyarázni, hogy az autonómia mit jelent, miért nem probléma és miért megoldás egy csomó kérdésre. Az autonómiához továbbra is úgy viszonyul a román társadalom nagyon nagy többsége, mint ami Romániát veszélyezteti, Románia területi integritását veszélybe sodorja.
Ha nem tudunk ezen áttörni, akkor minden héten benyújthatunk egy autonómiatervezetet, és le fogják szavazni. A kérdés az, hogy lehet ezen áttörni. Nincsen jó receptünk. Sajnos 28 éve alatt ezt az előítéletet nem tudtuk egy jó recepttel áttörni. Ha az európai jó példákat hoztuk, akkor is gyanakodva néztek. Ha hoztuk a dél-tiroli, a finn-svéd példát a kulturális autonómiára, akkor is gyanakodva nézték, figyelték. Nagyon sokféleképpen próbálkozunk, de nem találtuk meg sajnos, és nem biztos, hogy ez kizárólag a mi hibánk.
Az RMDSZ hogy viszonyul ehhez az autonómia-tervezethez, hiszen van neki is saját autonómia-tervezete?
– Mi azt mondtuk annak idején is, hogy az elvet magát támogatjuk, van sok vitás kérdés, amelyet mi másképpen fogalmaztunk volna meg, de ezt a tervezetet az SZNT, illetve annak idején Csapó József, úgy kezelte, hogy az így jó. Ezért nem is tettünk mi le módosító javaslatot hozzá, mert nem akartunk ebből belső vitát, hogy valamit, amit ők tökéletesnek és jónak tartanak, mi kezdjünk módosítgatni, de mivel azt az autonómiaelvet tartalmazza, amivel mi magunk is egyetértünk, természetesen megszavaztuk, és támogatjuk, de sok-sok olyan árnyalati kérdés van, amit mi másképpen látunk, illetve a mi regionális területi autonómiára vonatkozó, a dél-tiroli mintára készített tervezetünk másképpen közelít ahhoz.
Mondta ön, hogy a román társadalom, és azon belül is a politikusok veszélyforrásként tekintenek az autonómiára, ugyanakkor vannak olyan intézmények, amelyek gyakorlatilag a magyarságra is mint potenciális veszélyforrásra tekintenek. Itt elsősorban a titkosszolgálatokra gondolok. Nemrég ment át a parlamenten az a törvénytervezet, amely a terrorizmus meghatározását módosította, és ha jól értem, akkor ezzel problémái voltak az RMDSZ-nek, mert olyan megfogalmazása szerepel benne a terrorizmusnak, ami akár arra is lehetőséget ad, hogy a magyarokat is hasonló dolgokkal vádolják.
– Alapvetően ez egy 100 esztendős kérdés, a bizalom a hiánya. Folyamatosan úgy tekintenek a magyar közösségre, mint egy kockázati tényezőre. A legnagyobb probléma, hogy 100 év alatt a bizalmatlanságon nem tudtunk túl lenni. Elsősorban a román társadalom velünk szembeni, a többség az egyik jelentős nemzeti kisebbségével szembeni bizalmatlanságán. Másrészt nyilván most, amikor a terrorizmus-ellenes harcot átgondolja mindenki a világban, az Egyesült Államoktól az EU-ig, akkor természetes, hogy Romániában is újragondolták a szabályokat, a törvénykezést.
Viszont szerintünk nem volt pontos ez a megfogalmazás, és félreértésékre vagy félreértelmezhetőségre adhat okot, ami az elmúlt években egyszer nagyon határozottan megtörtént – de más esetekben is lehetne gondolkodni, hogy volt vagy nem volt. A kézdivásárhelyi ügyben egyértelmű volt, hogy terrorizmusról nincsen szó, mégis ezt a vádat fogalmazták meg, és meghurcoltak fiatal embereket.
Így, ebben a formájában, ahogy a parlament megszavazta, bármikor vissza lehet élni ezzel a törvénnyel, ennek a törvénynek egyes cikkelyeivel, és ezért nem támogattuk, ellene szavaztunk. Voltak módosító javaslataink, amelyeket sajnos elutasítottak.
Nincs módunkban megtámadni az Alkotmánybíróságon, mert az RMDSZ egymagában nem elegendő ahhoz, hogy megtámadja, ehhez legalább két frakcióból kell egy bizonyos számú aláírás. És senki rajtunk kívül nem lát ebben semmiféle problémát. Pedig szerintem ezzel óriási gondok vannak. Az ilyen törvények akkor jók, hogyha nem lehet belemagyarázni semmi egyebet, mint azt, ami valóban terrorizmus. Nem lehet belemagyarázni semmi más olyan politikai törekvést, amelynek semmi köze a terrorizmus egyetlen formájához sem. Ilyen szempontból ez egy rossz törvény.
A centenárium évében vagyunk, és visszaemlékszem, hogy a parlamenti választások előtt még reális forgatókönyvként merült fel az is műsorunkban, hogy ezt az évet nagykoalícióban viszik végig a pártok, és mindenki egymás vállára borul. Ehelyett azt látjuk, hogy folyamatos politikai csetepaték vannak. Most leginkább az államfő és a miniszterelnök, illetve az egész kormány között van egy konfliktusos helyez, elsősorban Románia külpolitikája miatt. Mi az RMDSZ álláspontja ebben a kérdésben?
– Nincsen semmiféle jelentős kérdésben konszenzus, és ez a probléma, centenárium ide vagy oda. Sokan valóban azt gondolták, hogy a centenárium évében lesz néhány olyan kérdés, ahol azért a román pártok nagy többsége meg tud egyezni, és azt mondja, hogy van egy ilyen lehetőségünk, ebbe az irányba visszük az országot. Én azt szoktam mondani, hogy még abban sem tudnak megegyezni, hogy hol kellene meghúzni egy autópálya nyomvonalát.
A román alkotmány két felelőst nevez meg a külpolitika terén, az államfőt, illetve a külügyminisztert és a kormányt, és az a jó, ha ők együtt tudnak dolgozni, mert másképpen egyszerűen nem vesznek figyelembe külföldön. Ez a legsúlyosabb, hogy ma van egy olyan helyzet, hogy a partnerek csak néznek, és nem tudják, hogy Románia mit akar egészen pontosan. Ezért mondtam azt, hogy közöttük, a miniszterelnök és az államfő között kellene valamilyen értelemben egy konszenzust kialakítani, mert ez semmilyen értelemben nem használ Romániának, és én azt szeretném, mint bármelyik politikus, hogy a külpolitikában, alapvető kérdésekben ne legyen vita, mert gyengítik az országot, az ország érdekérvényesítő képességét.
Ami Jeruzsálem kérdését illeti, nagyon nehéz ebben úgy véleményt mondani, hogy ebbe a belpolitikai vitába ne keveredjen bele az ember. Én ugyanis nem szeretném sem a kormány, sem Johannis álláspontját erősíteni. De nekem van erről egy nagyon határozott álláspontom, évek óta. Azért fogadták el annak idején, hogy ne Jeruzsálemben legyen az izraeli állam fővárosa, mert úgy gondolták, hogy ez a békefolyamatot segíteni fogja, és ezt hagyják legutoljára. A békefolyamatot sajnos ez nem segítette, mint látjuk. Az utolsó komoly erőfeszítést még Condoleeza Rice tette a fiatal Bush második mandátuma alatt, és majdnem eljutottak odáig, hogy meg tudjanak egyezni, de Irán megakasztotta az egyezséget. Az elmúlt 15-20 esztendőben Irán folyamatosan megakasztja a békefolyamatot.
Ha nem lehet azt az álláspontot hosszú távon fenntartani, hogy Jeruzsálem kérdését azért kell függőben hagyni, mert az a békefolyamatot segíti, akkor ebből előbb-utóbb ki kell törni. Ha mindenki elfogadja azt, hogy Irán az egyik legnagyobb kockázati tényező a közel-keleti régió békéjére, akkor ezzel valamit kell kezdeni, ezt nem lehet így hagyni. Ezért azt gondolom, hogy a kitörési pontok egyike lehet az, amit elindítottak, hogy ne hagyjuk a végére, hanem az elejére hozzuk Jeruzsálem kérdését.
Másrészt ez egy szuverenitási kérdés. Azt, hogy egy állam maga döntse el, hogy hol van a fővárosa, nem lehet megkérdőjelezni. Mindegy, hogy Izraelről van szó, Magyarországról van szó, az Amerikai Egyesült Államokról vagy Nigériáról, de évtizedeken keresztül, egy emberöltőn keresztül azt megkérdőjelezni, hogy hol van egy államnak a fővárosa, az a nemzetközi viszonyokban a vesztfáliai elveket fölrúgva fogadható csak el. Ha ezeket az elveket felrúgjuk, akkor az erőegyensúlyt fölborítjuk.
Ebből indulok ki, nem abból, hogy mit mond Johannis vagy Dăncilă. Ezért azt gondolom, hogy ennek a kitörési pontnak a keresése egy lehetőség arra, hogy kikényszerítsék a békefolyamat újraindítását, továbbvitelét, hogy megszülessen az az állapot, amit egyébként én is helyesnek, jónak, az egyedüli elfogadható megállapodásnak tartok: két állam, egy főváros. De kellett valamit lépni. 15-20 év után, miután folyamatosan elakasztják ezt a folyamatot, azt mondani, hogy kell menni tovább ezen az úton, mert hátha egyszer megvilágosodik Irán, miközben látjuk, hogy nem ez történik, teljesen kontraproduktív.
Valóban eléggé áldatlan helyzet az, hogy az alkotmány kétfele osztja a külügyi képviseletet. Hosszú távon mi erre a megoldás, hiszen nem először történik meg, hogy emiatt vannak feszültségek? Annak idején Ponta és Băsescu is elég sokat párbajozott emiatt.
– Meg Tăriceanu és Băsescu is. Gyakorlatilag a Băsescu mandátuma óta van ez a vita, és megismétlődik és újratermelődik. Elsősorban az alkotmányt kellene módosítani, vagy egy új alkotmányt kellene írni, ez lenne a jó megoldás. Erre most nincs lehetőség. Ezek a dolgok többnyire akkor vannak rendben, ha ugyanabból a politikai pártból van, vagy azonos politikai színezettel bír az államelnök meg a miniszterelnök és a kormánya. Ez nem mindig fordul elő, mert ilyen a választások kimenetele, és ezt el kell fogadni egy demokráciában.
Én továbbra is azt gondolom, hogy az államot vezető emberek alapvető kérdésekben konszenzusra kell tudjanak jutni. Ha nem, akkor nem alkalmasak arra, amit éppen feladatul láttak el, és addig, amíg az alkotmányon nem lehet változtatni, addig nekik valahogy szót kell érteniük. Nem kell szeretniük egymást, a politika nem a szeretetről szól. De az alapvető érdekekért erőfeszítést kell tenni, és meg kell próbálni egy irányba vinni az országot.
2019 első felében Románia lesz az EU soros elnöke. Ez egy olyan helyzet, amelyben elképzelhető, hogy tényleg kompromisszum születik az államfő és a kormány között?
– Ez egy atipikus elnökség lesz. Akárhogy nézzük, politikai szempontból jobb lett volna Romániának, ha a 2019-es esztendő második felében lett volna a soros elnök. A Brexit miatt kerültünk egy fél évvel előrébb. Ez egy teljesen atipikus időszak, hiszen EP-választások lesznek a román elnökség alatt, illetve a brit kilépést is akkor fogják befejezni. Ezért azt gondolom, hogy az első 3 hónap után gyakorlatilag semmi nem fog történni, mert az Európai Bizottság már takaréklángon fog működni, a pártok kampányban lesznek, és ezért néhány olyan befejezetlen dossziét fognak előre vinni, amely semmiféle konfliktust nem jelent házon belül, azaz az Unión belül, és nem fognak megnyitni új konfliktusokat, mert a választási kampányban senkinek nem érdeke, hogy nagy konfliktusokat nyisson az Európai Uniós témákban – vagy legalábbis nem szokott érdeke lenni.
A kérdés az, hogy az uniós költségvetési vitát le lehet-e addig zárni, be lehet-e fejezni, vagy átcsúszik az új Parlamentnek és Bizottságnak a mandátumába. Nem hiszem, hogy be lehet fejezni, amilyen állapotban ma van a költségvetés.
A Nyugat-Balkán uniós csatlakozási törekvéseivel kapcsolatban talán van Romániának egy esélye, hogyha be tudja vinni a saját elnöksége alatt a prioritások közé, akkor a dolgok élére állhat, és ez szerintem jó lenne, hasznos lenne hosszú távon, de nem vagyok biztos benne, hogy ez sikerülni fog, mert ehhez egy nagyon erős összhang kellene hogy legyen az államelnök és a kormány között, és ez most nem körvonalazódik. Más nagy kérdések nem lesznek.
Mi is beszéltünk Victor Negrescu európai ügyekért felelős miniszterrel, tettünk le javaslatokat a román elnökség prioritásaihoz, és megdöbbenve tapasztaltuk, hogy például a kultúráról egy szó nem volt. Ami a kultúráról lesz, azt mi javasoltuk, ha elfogadják, jó, ha nem, valaki majd fog valamit írni, de ezelőtt egy héttel a kultúráról még egy mondat nem volt. A kisebbségekről egy fél mondat volt, azt kiegészítettük. Gazdaságról alig-alig volt valami.
Eléggé gyenge dokumentummal álltak a parlament, a pártok elé, mert elküldték konzultálásra, és a múlt héten volt egy bizottsági ülés, ahol csak nekünk volt javaslatunk igazából, másnak nem volt javaslata ehhez a dokumentumhoz. Bár én a román kormány miniszterei közül Negrescuról jó véleménnyel vagyok, érti a dolgát, tudja, hogy mit kell csinálni, de egymagában azért nagyon nehezen tudja ezt az államfő-miniszterelnök, államfő-külügyminisztérium közötti feszült viszonyt feloldani.
Gyakran tapasztaltuk azt, hogy a kormány határozatlan bizonyos kérdésekben, bedob bizonyos témákat, és gyakorlatilag a reakciókból ítéli meg, hogy érdemes-e továbbmenni azon az úton. Úgy tűnik, ez történik most a magánnyugdíj-rendszer esetében is. Miután arról volt szó, hogy megszüntetnék ezt a rendszert, most mégis ott tartunk, hogy visszakoznak.
– Egy dologban állapodjunk meg: ma arról a szándékról beszélni, hogy a II-es pillérrel mit akar a kormány, nem lehet, mert ők nem mondták meg. Csak azt mondták, van egy téma. Azt mondtam, hogy ennek az államosítása, felszámolása nem lehetséges, ehhez nem kellene hozzányúlni. Az I-es nyugdíjalapnak a deficitjét pótolni kell, valóban. Egyre nagyobb lesz ez a deficit, ha a demográfiai trendeket, ha az elvándorlást, a mobilitást nézzük, akkor látszik, hogy minden esztendőben ki kell pótolni az I-es nyugdíjalapot, de más forrásokat kell keresni, nem a II-es nyugdíjalapot vesszük el, és a következő nemzedékek jövőjét játsszuk el. Nem támogatnánk semmiféle államosítást, ami a II-es nyugdíjalapot illeti, de egyelőre nem is tudjuk, hogy a kormány ezt akarta-e, vagy csak kölcsön akarta venni, vagy csak a menedzsmentjét akarta átalakítani, vagy egyáltalán mit akart, mert ezt nem mondták ki. Ma nincs ember, aki ezt tudná, folyik erről a vita.
A legnagyobb gond az, hogy nincsenek olyan elemző és vitaközpontok Romániában, olyan think tankek, ahol meg lehetne kérdéseket vitatni, végig lehetne beszélni, akár kormányzati kezdeményezésre, akár más kezdeményezésére, ahol ki lehetne egy éles közvitát bontakoztatni úgy, hogy az ne kötődjön az a kormányhoz.
A világon mindenhol tesztelnek dolgokat a politikusok, főleg azok, akik éppen a hatalmat gyakorolják, egy-egy kérdést a társadalom elé terjesztenek ilyen vagy olyan formában. A fejlettebb országokban, a stabilabb demokráciákban ezt az agytrösztök, a különböző, ilyen vitára felépített intézmények, központok indítják és végzik el, és akkor kiderül, hogy ez jó vagy nem jó, nem a kormány maga vállalja be, azt a látszatot keltve, hogy fogalma sincs, mit akar csinálni. Egyébként lehet, hogy ők tudják, hogy mit akarnak, de eddig nem derült ki. Nincs ma olyan ember, aki meg tudja mondani, hogy pontosan mit akartak a II-es nyugdíjalappal.
Az ilyen típusú lépésekre akkor szánja rá magát egy kormány, ha például költségvetési lyukakat kell betömnie. Mennyire van az RMDSZ-nek rálátása arra, hogy mennyire stabil az ország költségvetése?
– Annyira, mint bármelyik más politikusnak vagy politikai pártnak, aki nincs a kormányon. Nincs más rálátásunk, nincs, ahogy lássuk a számokat, mert nem vagyunk bent a kabinetben, és nem látjuk, hogy pontosan hogyan alakulnak ezek a számok, de azt tapasztaltuk, akkor is, amikor kormányon voltunk, és akkor is, amikor nem voltunk kormányon, hogy van két olyan nagy elosztórendszer, két nagy alap, amely folyamatosan deficites. És ez így volt az elmúlt években, évtizedekben folyamatosan. Az egyik a nyugdíj-, a másik a szociális ellátórendszer. A társadalombiztosításban befolyó pénz kevesebb, mint amennyit el kell költeni. Ezeket mindig ki kellet egészíteni. Ez az egészségügyi részre igaz leginkább, és a nyugdíjra másodsorban.
A kormányok mindig megkeresik ennek a módozatát, hogy hogyan egészítsék ki ezeket az alapokat, mert a nyugdíjat ki kell adni, az egészségbiztosítást működtetni kell, az egészségügyi rendszernek nem szabad leállnia. Vagy kölcsönből oldják meg, vagy a beruházásokból, más költségekből veszik el, és beteszik ide, ez így működik minden egyes esetben. Az biztos, hogy most is vannak ilyen deficites szektorai a költségvetésnek.
A parlament nemrég fogadott el egy olyan jogszabályt, amely szerintem szembemegy azzal, amit az emberek általában gondolnak a büntetés-végrehajtásról, nevezetesen azt, hogy az 5 évnél rövidebb időre letöltendő börtönbüntetésre ítélt személyek bizonyos esetekben akár otthon vagy hétvégenként is letölthetik ezt a büntetést. Miért szavazta meg az RMDSZ ezt a tervezetet?
– Egyrészt azt kell elmondani, hogy ez nem vonatkozik sem az erőszakos bűncselekményekre, sem a tiszta korrupciós bűncselekményekre, ezek kiesnek a lehetőség alól. Tulajdonképpen azt a németországi vagy svédországi, dániai mintát vette alapul, amely már működik nagyon sok európai államban. Az eddigi büntetőtörvénykönyv, illetve a büntetés-végrehajtás is tartalmazta csírájában ezt, azzal a bizonyos technikai megoldással, amelyet karperecnek neveznek, de soha nem alkalmazták, mert Románia nem fordított rá eleget.
Másrészt pedig most újabb büntetések következnek az Emberjogi bíróság döntését követően Románia ellen, és a parlament többsége úgy gondolta, hogy a megoldás fele ez egy gyorsabb út, mint hogy most több száz milliót költsenek új börtönök építésére, illetve a mostani börtönök korszerűsítésére. Az lenne a legjobb megoldás egyébként, de az néhány száz milliót jelentene, és hosszú távú befektetés.
Én nem látok semmiféle tragédiát, főleg, hogy sem az erőszakos bűncselekmények, sem a korrupció esetében nem alkalmazható. Ez le van írva, ezt világosan látni kell. Ebben a tekintetben azt gondolom, hogy azt az elvet lehet nyugodtan követni, amit más európai államok követnek, és annál semmivel többet.
Az elmúlt időszakban nagyon sokat beszéltünk oktatási kérdésekről, és folyamatosan a kudarcokról kellett beszélnünk, hiszen a MOGYE esetében és a marosvásárhelyi római katolikus iskola esetében is gyakorlatilag kudarcos az, ami történik. Most ehhez képest történt pár előrelépés az utóbbi periódusban az oktatás terén, ugye megoldódott a tankönyvprobléma, bevezették a kötelező óvodai oktatást, illetve a pedagógusképző központ helyzete is rendeződni fog.
– Ezek a mi kezdeményezéseink, és tavaly az oktatási törvény is módosult néhányszor a mi kezdeményezésünkre. Ezeket mind jó és hasznos dolgoknak tartom, különösen a kisebbségi oktatásban használt tankönyvek esetében. Azért is indítottuk a tankönyvíró programot, az ösztöndíjakat, mert ezt a tervezetet elindítottuk az útjára, és tudtuk, hogy ha sikerül átvinni, akkor szükség lesz a tankönyvekre. A tankönyvkiadás maga is változóban van Romániában, és bebizonyosodott, hogy nagyon sokan jelentkeztek, és nagyon sok tankönyv készült el azoknak az ösztöndíjaknak köszönhetően, amelyeket a Szövetség nyújtott tankönyvírásra pedagógusoknak.
Ugyanakkor én még mindig azt mondom, hogy a marosvásárhelyi katolikus iskola ügye is meg fog oldódni a következő tanévtől, meg kell oldódnia. Megvan a törvényes megoldás, csak itt még a határidők keretei között vagyunk. Amennyiben az iskolahálózat elfogadása nem történik meg Marosvásárhelyen, akkor a miniszternek lehetősége van miniszteri rendelettel közbelépni, megalapítani vagy megszüntetni, összevonni vagy szétválasztani iskolákat. Az eddigi egyeztetések alapján ma is azt tudom állítani, hogy a politikai szándék megvan, hogy ezt a kérdést így megoldjuk.
A tavaly az oktatási törvényt azért változtattuk így, ebben a formában, mert számoltunk azzal, amivel egyébként az előző próbálkozásunk is számolt, hogy egy olyan esetben, amikor az önkormányzat ilyen vagy olyan ok miatt nem kisebbségbarát, és a törvénynek azzal a lehetőségével nem akar vagy nem tud élni, hogy az önkormányzat alapítson iskolát, vagy ezt valamilyen más erők megakadályozzák, akkor mégiscsak kell egy közösségnek lehetőséget teremteni, hogy valakihez forduljon – a kormányhoz, a parlamenthez –, hogy valaki pozitív választ adjon a jogos igényére.
Mi most ezt próbáljuk megtenni azzal az újabb kezdeményezéssel, amelyet részletesen elmondtunk, leírtunk, hogy a miniszteri rendelet lehet a következő lépés az iskola újraalapításához. Mert ezt az iskolát az önkormányzat egyszer már megalapította. Voltak adminisztratív hibák a megalapítás során, én magam is elismertem ezt, de ezeket adminisztratív módon kellett volna korrigálni, úgy, ahogy megpróbáltuk mi korrigálni. Ennek semmi köze a DNA-hoz, semmi köze a korrupcióhoz, hisz nem rövidített meg senkit sem a katolikus egyház, sem a marosvásárhelyi magyar emberek akkor, amikor katolikus iskolát kértek, katolikus iskolát alapítottak, és oda küldték a gyerekeiket. Ilyen értelemben azt gondolom, hogy megint csak helyes az, amit mi tettünk, és lehetőség szerint kellett eljárnunk. Nem a helyi önkormányzat autonómiáját akartuk csorbítani akkor, amikor a parlament elé vittük, vagy a kormány elé visszük az ügyet. Azt gondolom, hogy ez is meg fog oldódni.
Igen, az oktatást mi továbbra is prioritásnak tartjuk, mert azt szoktuk mondani, hogy a jövőképünk egyszerű: magyar közösségként megmaradni szülőföldünkön, és versenyképesnek maradni. Ehhez pedig az oktatási rendszernek is kell változnia. A versenyképességhez tartozik az, hogy tankönyveink legyenek, hogy jó tankönyvekből tanuljanak a gyerekek, hogy jó iskolákba járjanak, hogy jó pedagógusok tanítsák őket.
A hónap végén Bálványoson lesz egy nemzetközi tanácskozás, az Európa Tanács Önkormányzati Tanácsának szakbizottságának ülése, amelyen 47 ország képviselői vesznek részt, és amelynek az RMDSZ a házigazdája. Mit fog üzenni az RMDSZ ezen a rendezvényen?
– Ez a regionális önkormányzati szférának a tanácskozása, és az elmúlt években mi nagyon aktívak voltunk ebben a testületben. Azt gondolom, helyesen döntöttünk, hogy ott vagyunk minden egyes ülésen, hozzászólunk, jelentéseket készítünk, és az önkormányzatiságot ilyen értelemben is próbáljuk erősíteni, a mi problémáinkat megjeleníteni ott is.
Mi azt fogjuk ott is mondani, amit itthon mondtunk és mondunk minden esetben: hogy erős önkormányzatokra van szükségünk, de ezeknek az önkormányzatoknak a hatáskörön túl, a pénzügyi, költségvetési lehetőségeken túl még valamire szükségük van, hogy a közösséghez egészen közel legyenek. Ez a nyelvi kompetencia, hogy a polgár a saját anyanyelvén tudja az ügyeit intézni az önkormányzattal, hisz az állampolgárnak az önkormányzattal kell rendeznie a legtöbb problémáját, nem a kormányzattal. A kormányzattal csak nagy ritkán találkozik, de az önkormányzattal minden nap, akár a helyi adókról van szó, akár a különböző helyi fejlesztésekről, akár egy építkezési engedélyről, azt helyileg kell intézni. A polgár részéről az a legfontosabb, hogy gyors, hatékony, emberbarát legyen az ügyintézés, és a saját anyanyelvén tehesse meg.