2018. aug. 16. csütörtökÁbrahám
22°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

„Nálunk a szegénység elleni küzdelem szegényellenes hadjárattá alakult”

kérdezett: Vasile Ernu 2018. július 04. 17:37, utolsó frissítés: 17:41

Vasile Ernu Victoria Stoiciuval beszélgetett a szociális segélyből élőkről, akikre az állam nemrég súlyos csapást mért.


Jó ideje mondogatom, hogy a román parlamentben már senki nem képviseli a szegények érdekeit. Az ország majdnem 50%-át kitevő lakosságot cserbenhagyták. Úgy tűnik, már nem a szegénységet akarjuk leküzdeni, amely az ország legnagyobb problémája, legkönyörtelenebb terhe, hanem a szegényeket. A szegényellenes hadjárat jegyében összefogtak a PSD-ALDE a PNL, az RMDSZ, az USR és társainak frakciói. Lényeges lépés ez egy újfajta jobbágyság megalapozásának irányába.

A képviselők egy olyan törvénytervezetet fogadtak el nemrég, amely felfüggeszti a garantált minimális jövedelemhez való jogot, amennyiben az érintett visszautasítja a neki felkínált munkát. A döntést 274-en szavazták meg, négyen ellene szavaztak és ketten tartózkodtak.

A napokban Victoria Stoiciuval beszélgettem, aki jól ismeri a hazai szociális rendszer működését. Victoria a Friedrich Ebert Románia Alapítvány projektvezetője. A BBTE doktorandusza és az Eurofound (Európai Alapítvány az Élet- és a Munkakörülmények Javításáért) levelező tagja.


Vasile Ernu: Mielőtt erről a törvényről beszélnénk, mondj néhány szót arról, hogy mit jelent a Romániában a „szociális biztosítás”, kinek van joga hozzá és hogy állunk mi vele, mennyi pénzt fordítunk rá?



Victoria Stoiciu: Noha azt szokás mondani, hogy nálunk a szociális állam túlméretezett, a valóság azonban az, hogy Románia átlagban nemzeti össztermékének (GDP) mindössze 15% költi szociális biztosításokra. Ehhez képest az Uniós átlag 28%. A szociális biztosításnak két alapvető szegmense van: a szociális vagy társadalmi biztosítások és a szociális juttatások vagy segélyek. Minden társadalombiztosítási keret (németül Sozialversicherung) az adókon keresztül történő társadalmi hozzájárulás elvén alapul, és bebiztosítja a befizetőket a kockázatos helyzetekkel szemben, mint amilyen az öregség, a betegség, vagy az (ideiglenes) munkanélküliség. A szociális segélyprogram (Sozialhilfe) pedig a társadalom sérülékeny csoportjaira vonatkozik, és nem a hozzájáruláson múlik. Az első kategóriához tartozik a nyugdíj, a munkanélküli járulék, az egészségügyi biztosítás, a gyereknevelési támogatás; a másodikhoz a szociális juttatások (vagyis pénzbeli segítségek, többek között a garantált minimális jövedelem, VMG) és a szociális szolgáltatások. Az itt tárgyalt törvény azokra vonatkozik, akik valamilyen szociális támogatást igényelnek – azokra, akikre megvetően úgy szokás hivatkozni, mint a „segélyezettek” vagy „ingyenélők”. Románia GDP-jének 0,2% költi a társadalmi leszakadás leküzdésére (amelynek nagyobb hányadát a szociális támogatások kifizetésére fordítja.) Ehhez képest az Uniós átlag 0,8%. A jövedelembiztosítási pénzek aránya pedig 0,4% tesz ki, míg az Uniós átlag 1,8%.

A legismertebb szociális támogatás – és egyben a legblamáltabb – a garantált minimális jövedelem (VMG). Ez annak az összegnek felel meg, amelyet a legszegényebb személyek kapnak, vagyis azok, akiknek a havi jövedelme egy meghatározott küszöb alatt van – ez a küszöb 142 lej egy egyedül élő személy esetében. Mondjuk, egy személynek nulla havi bevétele van, ezért, ha igényli, 142 lejt kap az államtól. Amennyiben viszont egy személynek havi 50 lej saját jövedelme van, mert azt valakitől ajándékba kapta vagy mert napszámosként jutott hozzá, ő már garantált minimális jövedelemként csak 92 lejt kaphat, azaz a törvény által megszabott 142 lejes küszöb és az 50 lej saját bevétel közötti különbséget. Ez a küszöb 225 lejre emelkedik egy kétszemélyes család esetében és 527-re ha a családnak öt felnőttkorú tagja van. Szóval igencsak kis összegekről van szó, hogy ne nevezzük nyomorpótléknak. Elvileg bárki, aki arra szorul, hogy más vagy a saját kis kertjét túrja, igényelhet szociális támogatást, viszont azt csak akkor kaphatja meg, miután egy helyszíni felmérés készült, amely megállapítja, hogy igen, valóban arra kényszerült az illető, hogy a kapanyelvével dolgozzon. Ráadásul a segélyt csak bizonyos feltételek mellett kaphatják meg: az érintettnek szerepelnie kell a munkaelosztó nyilvántartásában, mint munkanélküli, munkát kell keresnie és közmunkát kell végezzen.

Szerinted honnan származik ez a negatív felhang a „segélyezettekkel” kapcsolatosan és a szegények iránti voltaképpeni gyűlöltet?

Nálunk a szegénység elleni küzdelem szegényellenes hadjárattá alakult. Ahelyett, hogy a szegénység csökkentésére törekednénk, minden lehetséges eszközzel a kicsinálásukat célozzák, kezdve azzal a hamis képzettel, miszerint ha szigorítunk a szociális segélyek elérhetőségének feltételein a szegények hirtelen el fognak tűnni és a szegénység kérdése magától oldódik meg. Ez a hadjárat még Traian Băsescu idejében kezdődött, amikor olyan szavakkal kezdték jelölni a szegényeket, mint a „segélyezettek”, „ingyenélők”, „dologtalanok” stb. Ennek a célja pedig az volt, hogy a megszorító intézkedések nyomása alatt a figyelem központjába valamilyen bűnbak kerülhessen.

A válság elmúlt, a megszorításoknak vége, a szegénygyűlölet viszont maradt, azzal a hamis képzettel együtt, hogy Romániában rengeteg ember él segélyekből. Csakhogy ez egyáltalán nem így van, a számok azt mutatják, hogy e folyó év márciusában 216 ezren (háztartások és egyedül élő személyek) részesültek szociális támogatásban, azaz összesen majdnem 500 ezer személyről van szó. Közülük mindössze 325 ezer személy volt munkaképes, a többi gyerek, időskorú vagy beteg/sérült. Nos, ha nincsenek se sokan, se nem költünk egy vagyont rájuk, miben zavarnak bennünket?

A szegények ellen folytatott hadjárat tétje elsősorban ideológiai, amely a minimális állam azon neoliberális elképzelésében gyökerezik, miszerint az állam senkinek semmivel nem tartozik a szociális ellátások és segélyek tekintetében. Másodsorban a tét egyszerre ideológiai és gyakorlati, és az emberi erőforrás proletarizálására irányul, abban az értelemben, hogy ezt az erőforrást egy mindig rendelkezésre álló vagy tartalékmunkaerővé változtassa – és nem akármilyen munkaerővé, hanem olcsó munkaerővé. Jelenleg Románia súlyos munkaerőhiánnyal küzd az Uniós fizetésekhez képest alacsony és versenyképtelen bérek miatt – az alkalmazók nem találnak maguknak embereket. Ezért a meglévő tartalékmunkaerő munkapiacra való erőszakos bevonásával próbálkoznak.

Elég népszerű az a mítosz, miszerint a szegénységhez a dologtalanság vezet vagy – egyszerűen szólva – a lustaság okozza. Melyek a szegénység fő kiváltó okai?

A román nyelv szókincsében az a szó, hogy dologtalan (nemuncă) nem létezik, ez egy újonnan kitalált terminus, amelyet a hatalom orwelli retorikájának szolgálatába helyeztek a szociális állammal szemben. Amúgy igen, eléggé népszerű az a mítosz, miszerint az emberek azért volnának szegények, mert nem dolgoznak, és hát mivel lusták is, nem is akarnak dolgozni. Ezzel kapcsolatosan két megjegyzésem van: először is az Unióban Romániában a legmagasabb azon személyek aránya, akik annak ellenére, hogy dolgoznak szegénységben élnek (19% working poor), ami világosan igazolja, hogy a munkahely önmagában nem elegendő a szegénység legyőzésére. A másik dolog, amire felhívnám a figyelmet az az, hogy rendszerint ott, ahol a garantált minimális jövedelemmel élők száma a legmagasabb, a munkahelyek számaránya rendkívül alacsony, de általában a gazdasági lehetőségek is szűkösek. A legtöbb esetben az emberek azért nem dolgoznak, mert nem akarnak dolgozni, vagy mivel lusták volnának, hanem azért, mert nincs hol dolgozzanak. Például Bukarestben, ahol sok a munkahely, mindössze 200 VMG-ből élő ember él. A helyzet teljesen más a szegényebb megyékben, ahol nagyon kevés munkahely van, mint amilyen Vaslui, Teleorman, Mehedinţi.

Van még egy másik mítosz, amelyet a mainstream média sűrűn hangoztat, és amelyik mintha ennek az új törvénymódosításnak a legitimálását sietne igazolni. Riportok és műsorok egész sorát látjuk, hogy a munkaadók, miként kérlelik a „segélyezetteket”, hogy jöjjenek, dolgozzanak nekik, de azok visszautasítják őket. Mi az oka ennek a „visszautasításnak”? A propos a VMG-ben részesülők csak 0,7 % monda vissza a nekik felajánlott munkát. Milyen visszautasításról van itt szó?

Persze, nagyon elterjedt az a történet a médiában, amely arról szól, hogy a vidékre érkező munkaadó felkínálja a munkalehetőséget, de a helyiek nem élnek vele. Azonban amit ezek a történetek elhallgatnak az az, hogy milyen a munkaadó bérajánlata és milyen munkakörülményeket kínál. Mekkora költségei vannak a munkahelyre vezető útnak, a mindennapi élelmiszernek, és mennyi pénze marad a munkavállalónak a hónap végére. Hogy kinek a gondjára bízzák a gyerekeket, van-e óvoda vagy iskola a környéken stb. Roppant könnyen lehet ítélkezni és azt mondani, hogy ezek az emberek „lusta dögök”, csak ilyenkor nem számolunk a helyzetek komplexitásával. De hát így működik a propaganda, könyörtelenül leegyszerűsítő.

Számomra természetes, ha valaki visszautasítja, hogy bármennyiért és bármilyen körülmények között vállaljon munkát. A méltányos munkához való jog egy olyan jog, aminek a kivívása sokak életébe került. Ráadásul, a munkaadókkal szembeni ellenállás hasznos lehet Románia és fejlődése számára, például, ha a bérek növelése érdekében nyomást gyakorolnak a munkaadókra. Az én nézőpontomból ezek az emberek, akik megtagadják, hogy szégyentelenül kis fizetésért, rabszolgákhoz hasonló módon dolgozzanak, nekünk tesznek szívességet, mindannyiunknak, akik munkával keressük meg a mindennapi kenyerünket.

Victoria StoiciuVictoria Stoiciu


Nemrég a garantált minimális jövedelem és a minimálbér közötti viszony alakulásáról mutattál be néhány adatot. Miről árulkodik ez a viszony?

Nagyon röviden arról, hogy a szociális támogatásban részesülők számára egyre nehezebb az élet, hiszen egyre kevesebb pénzt kapnak.

1995-ben, amikor először törvényerőre emelték és bevezették a szociális segélyt, a küszöb 81 ezer régi lej volt egy két személyes család esetében – míg a minimálbér bruttó 75 ezer lej volt. A szociális segély tehát a minimálbér 108% tette ki! 2001-ben, amikor a szociális segély törvényét módosították, a garantált minimális jövedelem egy két fős háztartás esetében 1 134 000 régi lej volt, és a bruttó minimálbér 1 millió régi lej volt, ami azt jelenti, hogy a VMG és a minimálbér közötti arány 113% volt. 2018-ban ez az arány 13% csökkent, ugyanis jelenleg a két személyre jutó garantált minimális jövedelem 225 lej, amíg a bruttó minimálbér értéke 1900 lej.

Hasonlóan alakult a bruttó átlagbér és a garantált minimális jövedelem viszonya. 1995-ben a két személyre szóló szociális segély a nettó átlagbér 35% tette ki; 2001-ben 36% - 2018-ban pedig 10%-ra csökkent. Ez azt jelenti, hogy a szociális segély értéke lemarad az emelkedő bérek értékétől, nincsenek összhangban az ország gazdasági fejlődésével vagy az inflációval. Egyre nevetségesebb összegről van szó.

Világos. Most térjünk vissza ehhez az új törvényhez: mit tartalmaz, és mi a szándék mögötte?

A szándék egyértelmű. Éspedig: bármi áron a munkapiac irányába kell taszítani a szociális segélyben részesülőket, hogy rugalmas és olcsó munkaerőforrássá válhassanak, a munkáltatók világának foglyaivá. Ami a módosításokat illeti, több van, viszont ezek közül kettő igazán súlyos. Az első értelmében a szociális segélyre való jogosultság megszűnik, ha a felkínált első munkahelyet a jogosult elutasítja. Tehát az elsőt és az utolsót! Korábban az érintett három munkahelyre mondhatott nemet. Ezentúl nem számít, hogy megfelel-e neked a fizetés, a távolság vagy a munkaprogram; vagy elfogadod vagy megdöglesz. A második előírás, amely szerintem az előző módosításnál súlyosabb, kötelezné a szociális segélyben részesülőket arra, hogy napszámos munkát végezzenek.

Konkrétan a dolgok – a törvénnyel összhangban – a következőképpen fognak történni: jönni fog a polgármester haverjának a cége, a polgármester jómódú szomszédja, az unokatestvére, a szomszéd faluból a munkaadó és azt fogják mondani a polgármesternek „Szükségünk van kapásokra, zsákhordókra, sáncásókra.” A polgármester előveszi a munkaképes szociális segélyben részesülők névlistáját, behívja őket magához és azt fogja nekik mondani, hogy „Menjetek napszámosnak vagy megvonom a segélyt tőletek, ezt mondja a törvény”. Eddig 50-100 lejt adtak egy napi munkáért, a törvény életbe lépését követően, előrebocsájthatjuk, a napszámos munka értéke drámaian csökkenni fog, mivel az embereknek megszűnik az alkupozíciója. A törvény azt mondja, hogy a munkavállaló szabadon tárgyalhatja meg munkaadójával bérét, csakhogy hogyan tárgyalj, amikor nincs más választásod és elutasítani sem tudod? Nem felel meg neked a 20 lejes napszám, semmi gond, húzzál haza – a polgármester majd megvonja a segélyed.

Vasile ErnuVasile Ernu


Milyen következményei lehetnek ennek a törvénymódosításnak?

Azon túl, hogy néhány száz ezer, szociális segélyben részesülő embert jobbágysorba taszít, még a bérek csökkenését is kiválthatja. Továbbra is azon európai ország leszünk, ahol a fizetések néhány afrikai országéval azonosak, egyfajta európai Bangladesh-sé válunk.

Még az is előrelátható, hogy ennek a törvénynek lesz egy másik, igencsak perverz következménye, amelyről eddig senkit nem hallottam/láttam beszélni. A törvény egyértelműen azt mondja, hogy a VMG küszöb 142 lej, ami azt jelenti, hogy ha valakinek sikerül más jövedelemforrásból 145 lejt, azaz 3 lejjel többet keresni, elveszítheti a segélyét. Képzeljük csak el, hogy János bácsit, aki garantált minimális jövedelemben részesül, a polgármester napszámos munkára küldi egy falubélihez. Tegyük fel, hogy János bácsi ezzel a munkával egy hét alatt 200 lejt keres. Értelemszerűen ez azt vonná maga után, hogy kiesik a garantált minimális jövedelemre jogosultak kategóriájából. Más szóval, akár elvállalja, akár nem a neki felkínált munkát, János bácsi végső soron segély nélkül marad. Azt mondhatná valaki, hogy hát az a 200 lej mégiscsak több, mint a 142 lejes segély. Valóban. Csakhogy egyáltalán nem biztos, hogy János bácsi számára mindig adott volna az a bizonyos bevétel, hiszen a napszámos munka ideiglenes és szezonális. Ráadásul a napszámos munkával nem jár együtt az egészségügyi biztosítás. Ha János bácsinak megszűnik a VMG-hez való joga, akkor az ezzel járó egészségügyi biztosítását is elveszíti. Persze, kifizetheti magának: 190 lej havonta. Ami azt jelenti, hogy a megkeresett 200 lejéből 10 lejjel maradna, amit ennivalóra és megélhetésre kell fordítson.

Mit gondolsz, miért szavazták meg egyöntetűen (4 képviselő kivételével) ezt a törvényt? Képviseli-e még valaki a szegények érdekeit a parlamentben, vagyis Románia lakosságának majdnem felét?

Nincs különbség a parlamenti pártok között, ha a szegények elleni hadjáratról van szó. Kivétel nélkül, mindegyik párt a tőke és a munkaadók érdekeinek szolgálatában áll. Ha a tőkének olcsó munkaerőre van szüksége az állam intézkedik és végrehajt; a parlament, amint láttuk, elfogadta ezt a törvényt, ugyanakkor elfogadta a fiatalok próbaidejét szabályozó ún. internship-törvényt, amely lehetővé teszi a munkaadók számára, hogy csak a minimálbér 50%-val fizessék a munkavállalókat; továbbá bevezeti, hogy minden munkaadót havi 500 eurós támogatásban részesítene, amennyiben munkanélkülieket vagy segélyből élőket alkalmaznak. Románia voltaképpeni segélyezettje a tőke, és nem azok, akik a szociális támogatásokat veszik igénybe. Egyetlen párt sincs ma a parlamentben, aki képviselné a lakosság több mint negyven százalékát, akik szegénységben élnek. Különben a felmérések szerint a szavazni járó szegények létszáma folyamatosan csökken. Ez ismét azt igazolja, hogy a politikai intelligencia nem egyedül a doktori címmel vagy felsőoktatási diplomával rendelkezők kiváltsága.

A kérdező, Vasile Ernu, író és publicista. Az interjú eredetileg a Baricada.org oldalán jelent meg. A szociális segélyek, illetve a szegényekkel szembeni ellenséges hangulatkeltés kapcsán ajánljuk még Victoria Stoiciu Ingyen segély a tőkének – hogyan szabotálja a román állam Románia fejlődését c. szövegét, illetve Szőcs Levente: A neoliberális politika és a dolce farniente c. írását. Fordította: Dobrai Zsolt Levente

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS