2019. október 19. szombatNándor
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Paranormális aktivitások múzeuma a Hójában?

Ambrus István Ambrus István 2018. augusztus 23. 12:29, utolsó frissítés: 12:31

A részvételi költségvetés keretében benyújtott projektek közt a sok jó ötlet mellett a Sétatér fölött átívelő kötélpálya, virtuális, és a kolozsvári paranormális tevékenységeket bemutató múzeum is szerepel.


Október elsejétől lehet szavazni a kolozsvári részvételi költségvetés keretében beküldött projektekre. Ennek lényege, hogy a helyi önkormányzat a kolozsvári lakhellyel rendelkező, vagy Kolozsváron élő lakosok véleményét kikérje abban, hogy a város költségvetésének egy részét mire fordítsa a polgármesteri hivatal. Az idei pályázati lehetőséget harmadik alkalommal teszi közzé a városháza, először 2015-ben, az ifjúsági főváros kezdeményezés kapcsán kérték ki a kolozsváriak véleményét, hogy miként lehet élhetőbbé tenni Kolozsvárt. Első alkalommal 451 projekt közül 102 részesült támogatásban, múlt év során pedig a beérkező 338 ötletből 126-ot támogatott a polgármesteri hivatal (más kérdés, hogy ezek közül mennyi valósult meg, illetve tulajdonképpen hogyan kellene jól működjön a részvételi költségvetés, ezekről itt és itt írtunk)

A folyamat során első körben a polgármesteri hivatal alkalmazottai választják ki szakmai szempontok szerint azokat a kezdeményezéseket, amelyek kivitelezési szempontból megvalósíthatók, ezt követően pedig nyilvános szavazásra bocsájtják a projektek terveit, amelyre a polgármesteri hivatal honlapján lehet szavazni. A pályázatok elnyerésének ez a fázisa is kétfordulós, a nyertes ötletek az utolsó szavazási körben is legtöbb pontot szerzett projektek közül kerülnek ki. Az erre vonatkozó elképzeléseket hat kategóriában lehetett benyújtani: a gyalogos övezetek, sétányok, közlekedés, a zöldövezetek, közterek, kulturális illetve nevelési, valamint a digitális város kategóriában.

Idén a közlekedéssel kapcsolatos elképzelés tekintetében a legnagyobb hangsúlyt a kerékpárutak hatékonyabb kiépítése, illetve a kerékpáros közlekedés biztonságosabbá tétele kapta. Ezek közt szerepel a Szászfenest Kolozsvárral összekötő kerékpárút megépítése, a tömegközlekedés és a kerékpáros forgalom összehangolása és a nehezebb terepnek bizonyuló városrészeken az autóbuszok a kerékpár szállítására alkalmas eszközökkel való felszerelése. Ugyancsak a kerékpáros közlekedést népszerűsítené az az elképzelés, amely szerint a polgármesteri hivatalnak a kerékpárok tárolására alkalmas épületeket kellene kialakítania a tömbháznegyedekben.

Az idén is születtek kevésbé hasznos, a valóságtól egy kissé elrugaszkodó elképzelések. Az egyik ilyen a város valamely közterén felállított napóra lenne, amely az elképzelések szerint 25 ezer euróból készülne el, és tudományos célokat szolgálna. Hasonlóan elrugaszkodott ötlet a Sétatér fölött átívelő kötélpálya kiépítése, amelyen keresztül kerékpárral közlekedve a városra nyíló kilátásban lehetne gyönyörködni. Az elképzelés szerint a kötélpálya csak szezonálisan működne, és növelné Kolozsvár turisztikai vonzerejét.


A kulturális és nevelő célzatú beruházások közt szerepel a Hója erdő turisztikai vonzerejének jobb kihasználása, de az egyénien sajátos ötletek közt szerepel ugyanakkor a Hója erdőben egy, a paranormális tevékenységek megfigyelési eredményeiből származó múzeum kialakítása, ami az etnográfiai múzeum mellett kapna helyet és 150 ezer euróból készülne el.

A városi eszközök digitalizálást tekintve több elképzelés a tömegközlekedés megkönnyítését célozza, ezek közt szerepel a bankkártyás jegyvásárlás, de a szabad parkolóhelyek valós időben való nyomon követése, Kolozsvár 3 dimenziós térképének elkészítése, és egy virtuális múzeum megalkotása is hasznos lehet egyes elképzelések szerint. A részvételi költségvetés kezdeményezésére benyújtott projekteket a bugetareparticipativa.ro weboldalon lehet megtekinteni.


Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS