2018. november 18. vasárnapJenő
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Kelemen Hunor: a Sargentini-jelentésnek meg sem kellett volna történnie

2018. október 01. 15:54, utolsó frissítés: 2018. november 08. 09:41

A politika belülről friss részében Kelemen Hunor a kormánykoalíción belüli feszültségekről, az igazságszolgáltatás reformjáról és az illiberalizmusról is beszélt.


A hazai belpolitika mozgásokról, az igazságszolgáltatás reformjáról és a Sargentini-jelentés elfogadásáról is beszélt Kelemen Hunor A politika belülről című műsor friss kiadásában. A politika miértjeire és hogyanjaira válaszokat kereső, Tibori Szabó Zoltán által vezetett műsor vasárnap, szeptember 30-án volt látható az Erdély TV-n, kivonata pedig alább olvasható.

A hazai belpolitikai általános helyzettel kezdeném. A Szociáldemokrata párt szétesésével, illetve az ALDE-nak a koalícióból való esetleges kilépésével... Hogyan értékeled a mostani politikai mozgásokat a hazai színtéren?

- A felvétel időpontjában még nem tudjuk pontosan, hogy mit fognak dönteni, ugyanis most a hétvégén üléseznek (az ALDE - a szerk. megj.), és elég nagy a belső forrongás, bizonytalanság - de hát ezt nekik kell eldönteniük. Másrészt viszont, ami a Szociáldemokrata pártnak a belső konfliktusait illeti, az elsősorban rájuk tartozik, mert nyilván egy pártnak a belügyeit kívülről lehet szemlélni, a párt szavazóinak, szimpatizánsainak véleményt is kell mondaniuk, hogyha ilyen eset előáll, de nekem nagyon nem illik, hogy állást foglaljak azzal kapcsolatosan, hogy mi van a párton belül. Ezt nekik kell rendezni. Nem vagyok sem a szimpatizánsuk, sem a szavazójuk. Nem is voltam, nem is leszek, ezért ez a kérdés számomra ilyen szempontból tiszta.

Másrészt viszont, én sem fogadnám azt el, hogy ők a mi esetleges belső problémáinkról véleményt mondjanak. Hogy megpróbáljanak minket kívülről befolyásolni. Ők a kormányzásra kaptak fölhatalmazást 2016-ban, együtt az ALDE-val. Megvan a parlamenti többségük, nekik kormányozni kell. Az, hogy a párt belső konfliktusai rányomják-e a bélyeget a kormányzásra, arról azt gondolom, hogy igen. De az elmúlt két esztendőben azt láttuk, hogy a kormányzásnak a jó döntései mellett mégis csak van egy adóssága. Mégpedig az, hogy az adminisztráció rettenetesen lelassult, a beruházások elakadtak. Közberuházásokról ma érdemben beszélni szinte nem lehet. Van valamennyi, főleg az önkormányzatoknál a kormányzati beruházások megmozdultak. Az egészségügyben káosz van, az oktatásban folyamatosan káosz van, és akkor még nem is beszéltünk olyan fontos részekről, mint a szociális rendszer. A gyerekvédelemnél van óriási hiány, illetve a kis önkormányzatoknak a finanszírozásánál is.


Az a kérdés, hogy ezt a központ kell-e finanszírozza, vagy az lenne a jobb, amit mi javaslunk évek óta, hogy a helyi adók ott maradjanak és abból lehessen finanszírozni. A nagy önkormányzatoknál nem lenne baj, a kicsiknél lenne. A béremelést illetően a kormányzással szemben nekem súlyos kritikáim vannak és a koalíciónak a belső válságai ezt a lassú, nehézkes, problémás kormányzást még inkább elnehezítik és ez, ami az adófizetők szempontjából fontos és nem az, hogy most a párton belül épp ki kinek esett neki. Ez bulvárhírekben nyilván érdekes meg szenzációs lehet, de úgy tűnik, hogy ebben a pillanatban ezt ők egy időre letudták. Mert nem lehet minden héten bizalmi szavazást kérni, vagy provokálni a párt vezetőségével szemben. Egyszer ez lefutott, úgy gondolom, hogy ezt nekik rendezniük kell.

Szokták kérdezni, hogy a kormányzással elégedettek vagyunk-e? Nem vagyunk elégedettek. Miért lennénk elégedettek? A béremeléseken és főleg az igazságszolgáltatás terén elvégzett munkát leszámítva én nem tudnék semmi mást ebben a pillanatban felhozni. Jó, apróbb törvénytervezetek, meg kisebb-nagyobb ügyek voltak, de összességében nem vagyok elégedett. Én azt mondtam, hogy az utolsó kormány, amellyel elégedett voltam, sajnos csak rövid ideig volt hivatalban. Az pedig az Ungureanu-kormány volt. Azóta sem a Ponta-kormányok, sem a Cioloș-kormány, sem a PSD-kormányokkal nem voltam elégedett. A Ponta-kormányból mi magunk kiszálltunk, előbb én, aztán az RMDSZ. Az elégedetlenségünket, a bizalmatlanságunkat így fejeztük ki. Úgyhogy ez a belső válság a kormányzásra rányomja a bélyegét, és ez a fontosabb szempont.

Most maradnék itt, ennél a gondolatnál. Hogyha mégis szakad a koalíció és az RMDSZ-nek felkínálják, hogy vegyen részt az új koalícióban, akkor elfogadnátok?

- Nem. Ha szabad ilyet mondani, ez a kérdés olyan, mint a vonat a jobb országokban: késés nélkül beérkezik. Volt ilyen megkeresés, az elmúlt két évben többször is megkérdezték, a mi válaszunk az volt, hogy nem. És nyilvánvaló, hogy ennek rengeteg oka van és nemcsak a 2018-as esztendő. Ennek a feltételei ebben a pillanatban nem adottak. Én egyébként nem hiszem, hogy a koalíció szakadna, mert ez azt jelenti, hogy a PSD elveszíti a kormányzást. Tehát valószínű, hogy Tăriceanu felé gesztusokat fognak tenni, hogy ne menjen el, mert csak akkor szakadhat a koalíció, hogyha az ALDE kilépne a koalícióból - de én ebben nem hiszek. Én ma nem látom, hogy a jó kormányzás - és ez nem feltétlenül egy ideológiai kérdés - akkor PSD-vel vagy PSD nélkül történne. Én egyszerűen a liberálisokkal sem látnám ma a jó kormányzás vagy a jobb kormányzásnak a lehetőségét, a feltételeit. Mert voltak mindenféle beszélgetések, egyik oldalon is, a másik oldalon is.

De Tăriceanuval jól kollaboráltatok.

- Az egy másik történet. Ő ebben a legkisebb fiú. Romániában még nem próbálták ki azt, hogy a kisebbik párt adja a miniszterelnököt. Ez lehetne egy olyan megoldás, amely nemcsak a mi szempontunkból, hanem sok minden más szempontból is megnyugvást jelentene. De akkor gondoljunk bele, hogy hány pártból állna az a koalíció. A 96-os konvenciós időszakhoz hasonlóan 6-7 része lenne. Azt egyben tartani, még ha csak kétéves időszakra is, nem lenne egyszerű feladat. Bár sokan azt mondják, hogy a maihoz képest bármi jobb, még ez is jobb lenne. A parlamentben én kevés olyan politikust látok, akit miniszterelnökként ebben a pillanatban jó szívvel meg tudnék szavazni. Talán Tăriceanu ezen kevesek közé tartozik, és azt gondolom, hogy egy ilyen bonyolult koalíciót ő egyben tudna tartani.

Maradjunk még egy kicsit itt a koalíció háza táján. Dragnea most a politikai túléléséért küzd, vagy tényleg hisz benne, hogy ezt a politikai szekusállamot, amit az évek során itt felépítettek és most már az emberi jogokat szemmel láthatóan lábbal tiporja, azt valamilyen úton rendre lehet utasítani és meg lehet zabolázni? Mi a helyzet ezzel?

- Szerintem mindkettő. Hogy melyik a keverékből, hogy melyikből nagyobb aránnyal, azt én nem tudom megmondani. Az egyértelmű, hogy a politikai túléléséről is szó van, akkor is, amikor megkérdőjelezik belülről, és akkor is, amikor kívülről támadják. És nyilván azt gondolom, hogy a fölvetésnek a másik része is igaz, habár azért ott időnként megfogalmazódnak azok a kételyek, amikor újabb és újabb információk látnak napvilágot, hogy akkor most éppen mi van? Mert a belső vitáiknak az egyik következménye éppen az, hogy a volt miniszterelnök, a volt pártelnök nyilvánosságra hoz információkat és fényképeket, amelyből kiderül, hogy ők annak idején - amiről mi nem tudtunk - jól elvoltak azzal a szolgálattal, vagy „párhuzamos állammal” (én nem használom ezt a kifejezést), de egy adott pillanatban történt egy szakadás.

Csoma Botond kollégám, aki a belföldi hírszerzést felügyelő parlamenti bizottságban dolgozik, mondja, hogy most mintha megtorpanás lenne azzal kapcsolatosan, hogy hogyan tovább. És nyilván ennek a bizottságnak egy szociáldemokrata elnöke van. És úgy érzi, hogy ott az elmúlt egy esztendőben, vagy szűk egy esztendőben is a nagy lendületből mintha visszavettek volna. Azt gondolom, hogy van egy olyan helyzet, amikor mind a két kijelentés igaz. Az arányok nyilván vitathatóak, de a politikai túlélés talán a meghatározóbb. Ez az én szerény véleményem, de lehet, hogy nem így van.

Kelemen HunorKelemen Hunor


Az RMDSZ milyennek képzeli el az igazságszolgáltatás reformját?

- Én alkotmánymódosítással kezdeném, ha lehetne. És az alkotmánymódosításban néhány alapvető kérdést tisztázni kellene. A Legfelsőbb Bíró Tanácsot intézményesen kettőbe választanám, és nem csak a tanácson belül a különböző testületeket, és azt mondanám, hogy külön a bíróknak legyen egy Legfelsőbb bírói tanácsa, és legyen az ügyészeknek egy Legfelsőbb ügyészi tanácsa, azért, hogy a döntéseket külön hozza meg mindenki a saját területén, és az igazságszolgáltatás két fontos ágának a függetlenségét biztosítsa. Mert végtére is a függetlenséget a törvények biztosítják és ez a két intézmény, nem pedig az államelnök, nem az igazságügyi miniszter, nem a politika. Ezért kellene kettőbe választani, mert nagyon sokszor az volt a tapasztalat, az információkból és visszajelzésekből az derül ki, hogy az egyik vagy a másik fél - többnyire az ügyészek többségben voltak - rányomták a döntéseknél a saját véleményüket az egész testületre.

De ez még mindig nincs benne a mostani tervezetbe.

- Hát nem, mert nem lehet. Az alkotmány egy legfelsőbb bírói testületről vagy magisztrátusok testületéről beszél, és ezért nem tudod kettőbe választani. Csak belül, az intézményen belül csinálsz egy ügyészi testületet, csinálsz egy bírói testületet, de összességében ezek együtt vannak.

És az adott körülmények között, a mostani tervezet, amely az alkotmánybíróságnál van, az megfelel?

- Ezekben a kérdésekben, a legtöbb esetben, szerintem három törvényről beszélünk. Az esetek többségében jó választ ad, megemeli a Legfelsőbb Bírói Tanács szerepét, és ez jó. Az államelnök szerepét korlátozza, ez egyesek szerint jó, mások szerint nem jó. Szerintem az államelnök, akárcsak a miniszterelnök meg a kormány, a végrehajtó hatalmat képviseli, mindegy, hogy a legitimitása melyiknek mekkora. Mert itt legitimitásról beszélünk, de az alkotmány szerint az államelnök is, mindegy, hogy Iliescu, Constantinescu, Băsescu vagy Johannis, a végrehajtó hatalomnak a része. Ő vezet egy csomó részt, vagy ő felel külpolitikai, nemzetbiztonsági, védelmi kérdésekért, az erőszakszervezetek nagy többsége neki vannak alárendelve. Ilyen szempontból ő a végrehajtó hatalom része, tehát ott nem kell erősíteni. Szerintem azok a részei a politikának visszább kell hogy vonuljanak, valakinek javasolni kell, itt mindegy, hogy hogy hívják az igazságügyi minisztert, de a legfontosabb az a CSM kell hogy legyen, a Legfelsőbb Bírói Testület vagy a Magisztrátusok Legfelsőbb Tanácsa.

Ilyen szempontból én azt gondolom, rendben van az, amit a három törvény mond, de sok szempontból vannak vitatható kérdések. Én olyan problémát egyáltalán nem látok, ami a jogállamiságot hozná ebben a pillanatban bajba, kérdőjelezné meg, és a politikának való alárendeltséget sem látom. Az, hogy a miniszter javasolja, hát, valakinek javasolni kell! Dehát azért az ügyészség a világon mindenhol a végrehajtó hatalom része, függetlenként kell működjön, teljes mértékben egyetértek ezzel. De az nem a civil társadalomnak a része, az egy félig militarizált testület, nagyon pontos - ha szabad ilyet mondani - hierarchiával és a végrehajtásnak a része, az államot képviseli a vádhatóság.

Ennek vannak különböző megoldásai, az Amerikai Egyesület Államokban meghonosodott megoldást azért nem mondom, mert az egy teljesen más történet. De az európai gyakorlat is sokféle, vannak államok, ahol például a legfelsőbb ügyészt lehet a parlamentben interpellálni. Egyszerűen a parlamenti képviselő kérdést tesz fel neki, és be kell jönnie és kell válaszolnia úgy, mint bármelyik miniszternek. Mert ő a végrehajtó hatalom része. Természetesen nem befolyásolhatod és nem beszélhet folyó ügyekről. Romániában ez nem lehetséges, ettől olyan messze vagyunk, mint Makó Jeruzsálemtől. A nyugati államokban ez gyakorlat.

Németországban tavaly tavasszal történt meg, a választások után, hogy a legfőbb ügyész politikai kérdésekben éles véleményt mondott. A német szövetségi igazságügyi miniszter erre az mondta, hogy vagy lemond, vagy leváltják: lemondott. És nem háborodott fel senki, nem indult kivizsgálás Németország ellen Brüsszelben, nem fájt ez tulajdonképpen senkinek, mert nem engedheti meg a főügyész magának, hogy politikai kérdésekben véleményt mondjon. Ha meg ezt vállalja, akkor nincsen semmi baj, de akkor nem lehet főügyész. Szóval ez a kettő nem fér össze. Hogy egyfolytában szapuljuk a politikusokat, de közben ügyészek akarunk lenni. Egyébként fordítva is ez a korrekt, hogy a politikus ne foglalkozzon az ügyésszel, végezze a saját dolgát, hagyja az ügyészt dolgozni. Na ez Romániában, az elmúlt tízenakárhány esztendőbe hihetetlenül egymásra csúszott, összekeveredett, összebolondult és ez nem jó, és ezeket valahogy szét kellene választani. És ilyen szempontból, én szerintem, ennek a lehetőségét megteremti.

És ezt a sok hónapja levegőben lógó kérdést, hogy most akkor részesítsenek-e közkegyelemben különböző bűncselekményeket elkövető tisztviselőket, ezt ti támogatjátok?

- Nem. Tehát ez a közkegyelem így, ebben a formában, nem lehetséges. Egy dolog lehetséges, azt mondani, hogy abban az esetben, ahol bizonyíthatóan a titkosszolgálat és az igazságszolgáltatás összefonódásának következtében születtek ítéletek, a per újrafelvételének, a rendkívüli per újrafelvételének a lehetőségét megteremtsük. De ez egyéni kell hogy legyen.

Ez az, amit az RMDSZ kért?

- Nem kéjük, nem kértünk mi ilyesmit, de ez az egyetlen dolog, amit el tudok képzelni. Nyilván a technikai oldalát nem ismerem, nem vagyok jogász, de elvben ezzel egyet lehet érteni. Egyszer be kell bizonyítani, hogy a dolgok egymásra csúsztak. Ez így, hogy általános közkegyelem, nem működik. Most nem akarok egy ilyen nagyon szélsőséges szót mondani, hogy ez micsoda, de ezzel nem szabad foglalkozni, mert egyrészt alkotmányjogilag, procedurálisan nem állja meg a helyét, kivitelezhetetlen és azt a problémát, amit meg kellene oldania, azt amúgy sem oldja meg. Ezen kívül fölösleges feszültséget vált ki a társadalomban.

Ezt elmondtuk júniusban, elmondtuk az év elején, a nyár végén, elmondjuk, ahányszor megkérdeznek. Én azt gondolom, hogy ezzel ma már érdemben nem foglalkozik senki, ez most már lassan olyan, mint a városi legenda, van, jön-megy, él, találkozol vele egyik nap, két napig ismét nem találkozol. Szerintem ezzel foglalkozni rettenetes nagy kockázatot jelent bárki részéről, és nem oldja meg a probléma lényegét. Mert itt a probléma az lenne, hogy a per újrafelvételének a lehetőségét megteremteni, de akkor is egyénenként, esetenként kell ezt elindítani, nem lehet kollektíven.

Tibori Szabó ZoltánTibori Szabó Zoltán


A politikát belülről ismerve és a mostani erőviszonyokat, egyáltalán elképzelhető-e az ma Romániában, hogy ezek a titkosszolgálati túlkapások és maguk a titkosszolgálatok, amelyek ezeket elkövették, rendre utasíthatóak lesznek?

- Elképzelhető, sőt, én azt gondolom, hogy el is kell képzelnünk, mert másként nagy baj van. Az elmúlt hónapokban történtek dolgok a szolgálatok körül - legalábbis, amit nyilvánosan látunk, mert én nem látok egyebet, csak azt ami a nyilvánosság előtt történik. Csoma Botond, amit elmondhat az ülésekről, mert ugye, ez egy teljesen más része a politikának. Elmondja a frakcióülésen, elmondja a sajtónak is, ő erről szokott beszélni a médiában, a közvélemény előtt. Nagyon jól teszi egyébként, hogy beszél erről. Azt látjuk, hogy van egy elmozdulás, de a történet, nyilván, mindig sokkal árnyaltabb. Talán évek múltán fogjuk meglátni, hogy ez az elmozdulás meghozza-e az elvárt eredményt vagy pedig csak egy ilyen pillanatnyi, apró korrekció. Rengeteg tábornokot nyugállományba helyeztek, volt egy nagy csere, volt egy fontos, látható része ennek a történetnek, de ez egy nehezen átállítható rendszer.

És van egy része az egész történtnek, amiről keveset beszélünk most, de ami sok szempontból megoldást jelentene: kell egy új nemzetbiztonsági törvény a titkosszolgálatokról is, mert az, ami húsz éve igaz volt, ma már nem igaz. Átszerveződött mindenféle dolog a világban, és az, hogy a terrorizmusellenes harc, az, hogy a drogkereskedelem, emberkereskedelem, fegyverkereskedelem és minden egyéb dolog ma előtérbe került, nyilván, bizonyos korrekciókat szükségessé tesz. A belső elhárításnak nem az a dolga, hogy a politikusokat vegzálja, saját állampolgárait vegzálja, és ezt kellene visszavenni, mert itt érződik az arányeltolódás. És a megfigyelésekkel, lehallgatásokkal foglalkozó részt kellene demilitarizálni. Például a német példa erre jó. Nyilván, Németország Németország, Románia meg Románia, de Németországban ez egy külön intézmény, hatóság. Nincs alárendelve a titkosszolgálatoknak, nincs alárendelve az ügyészségeknek. És akkor, amikor a bíró ad engedélyt egy személynek ilyen vagy olyan típusú megfigyelésére, a büntetőeljárás kivizsgálás során vagy nemzetbiztonsági szempontból, ez az intézmény a bírói mandátum alapján elvégzi a feladatot és annak, aki megrendelte, annak átadja az anyagot. De az, amit az ügyész rendel meg, az ügyész kapja meg.

De itt is bajok vannak, mert most derült ki, ugye, hogy Călin Popescu-Tăriceanut hét évig lehallgatták, a hálószobáját beleértve, tehát ezt jelenti a mindenféle emberi jogok tiszteletben tartása? Hogyan lehet mindezt a jogállamiság medrébe visszaterelni. Milyen bíró ad felhatalmazást arra, hogy hét évig lehallgassanak valakit? Ezt nem lehet megkérdezni a parlamentben?

- De igen, erről beszélünk, és még sok minden ki fog derülni. Erre gondolunk, amikor azt mondjuk, hogy visszavettek a lendületből a bizottságon belül, mert ezt a bizottság tudja megkérdezni. Mert ezek titkos információk, ezt a parlamenti képviselők 99%-ának nem adják ki. Egyszerűen nem fér hozzá, mert nincs ilyen jogosítványa, csak a bizottságnak. Ezeket meg kell kérdeznie. Ilyen, hogy hétéves mandátum, nincs. De azt tudjuk, hogy a nemzetbiztonsági mandátumokat folyamatosan meghosszabbítják. Látjuk egy-egy dossziéban, ha van egy ilyen mandátum, az 6 hónapig érvényes. Téged a törvények szerint utána kellene értesítsenek, hogy megfigyeltek, lejárt, megnézheted az összegyűjtött információkat. Ha nem értesítenek, akkor két lehetőség van. Vagy folytatódik és meghosszabbítják 6 hónapról 6 hónapra a nemzetbiztonsági mandátumot, vagy pedig törvényt sértenek, és nem értesítenek. Lezárták, de elfelejtenek értesíteni.

Ezt a hipotézist zárjuk ki. Maradjunk a másodiknál. Elindítanak egy megfigyelést, és folyamatosan hosszabbítják, hosszabbítják, hosszabbítják... A másik, ami nagyon sokszor felmerült, hogy a nemzetbiztonsági mandátumok kibocsátásának az eljárásból az ügyészt ki kell venni. Az ügyésznek nincsen ott semmi keresnivalója. Ott a szolgálatnak van keresni valója és a bírónak. Viszont a bírónak olyannak kell lennie, nem úgy, ahogy itt bebizonyította az egyik ügyvéd, azt hiszem, hogy Kolozsváron, hogy ami bejön, az ki is megy. Tehát tulajdonképpen a bírók nem mérlegelnek. Ez a legrosszabb, hogy amit bevisznek neki, azt ki is engedni. A bírónak kell mérlegelnie, hogy azok a feltételezések, amelyet egy mandátum igénylésekor az asztalra tesznek, azok megállják vagy nem állják meg a helyüket. A bírónak ilyen mérlegelési lehetősége van. Az, hogy ezzel nem él, óriási probléma. A dolog rettenetesen bonyolult, de ehhez új törvény, egy erős parlament kell, és határozott emberek, akik ezt végigviszik. 

Klaus Johannis elnöknek a tevékenységét hogy ítéled meg? Általánosan is, de specifikusan az igazságszolgáltatás reformjának a terén? 

- Azt gondolom, hogy egy csomó problémát ő is lát és érez, viszont sajnos az igazságszolgáltatási reform is belekeveredett ebbe a belpolitikai háborúba. Bármi történik egyik oldalon, az a másik oldalon megkérdőjelezendő, és alkotmánybíróságon megtámadják. Visszaküldik a parlamentbe. Minden olyan alkotmányos eszközt felhasznál, amelyekkel a kormányzatnak, a koalíciónak a kezdeményezéseit tudja fékezni. Nem biztos, hogy mindenben egyetért, de azt gondolom, hogy sok kérdést ő is problémásnak lát. Nem annyit, gondolom, mint azok, akik ezeket a kezdeményezéseket az asztalra tették, de ezek mind mellékesek lettek a belpolitikai hatalomért folytatott harcban, ahol az igazság, ha nem is középen van, de biztosan nem csak az egyik oldalon. 

Az látjuk, hogy Johannis nem a mi elnökünk lett, úgy, ahogy reméltük egy kisebbségitől. De úgy általában az államfői munkáját hogyan ítéled meg? Közelednek a választások.

- Még messze van. 

Mi az RMDSZ stratégiája államfőválasztáson?

- Nem gondolkodtam ezen különösebben sokat. A 2019-es államelnökválasztásról csak az Európa Parlamenti választások után fogunk érdemben beszélni, tehát a jövő év májusától arrafelé. Arról is, hogy indítunk-e jelöltet. Én azt gondolom, hogy kell indítani. Arról is később kell gondolkodni, hogy kit. Az nagyon bizonytalan, hogy a második fordulóban mi lesz. 

Azt látom, hogy Johannis egy teljesen más elnök akart lenni, mint Băsescu. És ez neki sikerült. Hogy ebben mi a jó, és mi a rossz, azt alaposan végig kellene nézni. Rettenetesen beszorította magát az alkotmányos keretek közé, és abból nem akar az Istennek se kitérni, ami lehet, hogy jó. Romániában, a román politikában ez előnyös vagy nem előnyös, jelen pillanatban nem tudom megítélni, mert egy zajos és nagyon bonyolult, sok szempontból kártékony 10 esztendő után, ami Băsescu mögött van, egyelőre még nem lehet megítélni, hogy ez a 4 esztendő csendesen milyen. Másrészt ő egy nagyon bürokratikus elnök, nem egy politikus elnök. Nála a munkaidő elkezdődik 9 órakor és 16 óra 30 perckor befejeződik. Nála a hivatal az 8 óra. Ilyen elnöke még nem volt Romániának, ahol a hivatali idő nem reggeltől másnap reggelig tartott. Azért ez is azt feltételezi, hogy az ő gondolkodása azt is jelenti, hogy van egy jól működő adminisztráció, ami végzi a dolgát, az elnök meg végzi azt, amit neki az alkotmány előír, és semmivel sem többet. Engem igazából ami rettenetesen bosszantott és bosszant, hogy alkotmánybírósághoz fordul olyan kisebbségügyi esetekben, ami szinte megkérdőjelezi azt, amit ő polgármesterként tett. 

Itt van egy óriási kérdés, hogy ő ezt miért teszi? Mert a közigazgatási kódexnek az államelnöki hivatal által az alkotmánybírósághoz írt keresetét valaki elolvassa, akkor kitépi a létező vagy nem létező haját. Az egy olyan szélsőséges szöveg, amivel nem tudok mit kezdeni, és azt is megkérdőjelezi, amit ő Nagyszebenben polgármesterként tett. Ez az a alkotmánybírósági kereset, amely az eddig érvényben lévő nyelvhasználati jogokat is megkérdőjelezi, a 215-ös törvénynek az előírásait, illetve mindazt, amit Románia ratifikált a kisebbségi és regionális nyelvek chartáját is, és abból, ami következik. És azt mondja, hogy az egy téves dolog, amit évek óta csinál Románia, és ez nem helyes. Azt jelenti, hogy ő Szebenben polgármesterként rengeteg jó dolgot csinált a szász kisebbség szempontjából, feliratoktól, kulturális örökségtől, mindentől kezdve, amit el tudsz képzelni. Ezzel a keresettel ezt ő zárójelbe teszi. Fölmerül a kérdés, hogy miért? És nincs erre válaszom. Ilyen szempontból valóban nekem vannak komoly kérdőjeleim, de az elemzést, a mandátuma kiértékelését nem végeztük el, nem szeretnék ennél tovább menni, mert nem lenne korrekt. 

Van egy még kényesebb kérdés. Ugye az Európa Parlament megszavazta Magyarország helyzetéről, az ottani jogállamiság helyzetéről a holland képviselőnő által elkészített jelentést. És az RMDSZ parlamenti képviselői is ellene szavaztak ennek a jelentésnek. Ebből értsük azt, hogy Magyarországon minden rendben van? Vagy azért mégis vannak problémák az ottani demokráciával? 

- Értsük a következő dolgokat első nekifutásra. Ők nem a saját fejük szerint szavaztak, de gondolom a saját fejük szerint is így szavaztak volna, de ez volt a mandátum az én részemről, az RMDSZ részéről. Ahogy ők szavaztak, az RMDSZ mandátummal volt. 

Szerintem a Sargentini-jelentésnek meg sem kellett volna történnie. Ez nem jelenti azt, hogy nincsenek problémák egyik vagy másik országban. Problémák lehetnek Németországban, Franciaországban, Olaszországban, bárhol, így Magyarországon és Romániában is. De nyilván, ha ez Európai Unió jövőjét, a problémát, a kihívásait nézzük, akkor meg sem kellett volna történnie, mert tulajdonképpen akkor, amikor a dél és észak közötti különbségeket, feszültségeket az Európai Uniónak még nem sikerült felszámolni, a Nyugat-Kelet szembenállást ezzel csak mélyíti. Tetszik vagy nem tetszik, meglehet Lengyelországot büntetni az egyik héten, másik héten Magyarországot, és után az összes volt kommunista államot. Ugye, most kísérleteznek Romániával, de Szlovákiával kapcsolatosan is felmerülnek kérdések, problémák. Ezzel semmiféle Európai szolidaritást nem fogunk elérni, sőt azt fogja ezzel elérni az Európai Unió, túl azon, hogy semmiféle víziója nincsen arról, mit kellene kezdeni ezzel a hihetetlenül bonyolult rendszerrel, amit az Európai Unió jelent, azt bizonyítja, hogy továbbra is a keletiekre úgy tekint, mint megbízhatatlan, barbár, nem eléggé civilizált és kulturált népekre. Illetve azt várja el, hogy amit mond a Nyugat, azt mindenféle kritika nélkül lenyeljék.

Ilyen nincs, ez nem lehetséges, mert nem osztotta ki senki Nyugatnak, sem a jó Isten, sem a senki, mindegy, hogy milyen perspektívából nézzük, az abszolút igazságnak a porcióját, hogy ők lennének ennek a birtokosai. Lehet vitázni, és azt gondolom, hogy ezzel óriási hibát követtek el. Arról az ünnepről, arról a boldogságról, ami a szavazás eredményét követte, nem is beszélve. Egy kicsit úgy tűnt nekem, mert én utólag néztem a felvételeket, mintha egy gladiátor-harcot látnék. Azok a birodalmak összeomlottak, ahol ilyen gladiátor-harcok voltak. Én azt gondolom, hogy őszintén kellene beszélni, és nem lehet Közép-Kelet-Európára, a volt kommunista államokra úgy tekinteni csak, mint egy problémás helyre, de ugyanakkor piacra, a munkaerő szempontjából, mint egy jó forrásra, de azon kívül egy olyan helyre, amelyet a periférián kell folyamatosan tartani.

Nem lehet az Európai Unióban ma ilyen kérdésekről hihetően beszélni, ha nem tesszük fel az alapvető kérdéseket is. Hogy tudjuk-e, hogy mit akarunk az Európai Unióval? Én Európai Unió-párti vagyok, és azt gondolom, hogy hosszú távon a kontinensnek akkor van esélye, ha az Európai Unió államai erősek lesznek. És együtt lesznek erősek, mert a globális versenyben, a biztonságpolitikai kérdésekben az Amerikai Egyesült Államokkal, Kínával, Indiával, Oroszországgal egyik állam sem tudja felvenni a versenyt. A legerősebb tagállamok sem külön-külön. Az Európai Uniónak ma óriási a GDP-je, ha beleszámítjuk Nagy-Britanniát is, az Amerikai Egyesült Államok GDP-jéhez hasonló méretű. De politikailag gyenge, mert nem tudod kit kell felhívni, ha az Európai Unióval akarsz beszélni. Ugye ez Kissingernek a híres kérdése, hogy: "Kit hívjak fel, ha Európával akarok beszélni?". Katonailag pedig nem létezik.

Ezt az erősnek tűnő gazdaságot, amely még mindig nem az innovációtól erős, attól Amerika és Kína kezd erős lenni, nem Európa, nagyon legyengíti a politikai gyengeség. Az, hogy van egy eurója, de nem használják mindenhol. Az, hogy van egy schengeni övezete, de nem tartozik mindenki oda. Ezzel kapcsolatban nekem óriási kritikám van az Európai Unió fele. Legyengíti az erejét ez a két kérdés.

Őszintén kell beszélni, de én azt gondolom, hogy igazuk van azoknak, akik azt mondják, hogy ez nem segített. Hogyha ebben meg tudunk állapodni, akkor majd arról is tudunk beszélni egy második vagy harmadik körben, hogy egyik, vagy másik közép-kelet-európai volt kommunista államban milyen problémák vannak. A populizmust mondják, de a populizmus nem a probléma, a populizmus a következmény.

Román politikusoktól gyakran hallom, hogy Magyarországon, Lengyelországban kiépítettek olyan autokráciákat, ahol nincs korrupciós probléma, egy ember kemény kézzel vezet, és ezt a modellt kellene nekünk is követni. Mennyire lesz fertőző ez az illiberális modell Románia számára? Gondolod, hogy Románia immúnis marad, nem fogja megfertőzni az illiberalizmus?

- Egyrészt sem Lengyelországért, sem Magyarországért nem aggódom, még Olaszországért sem. A népet nem lehet leváltani. Aki elégedetlen, az jöjjön más megoldásokkal azokra a problémákra, amelyekkel a társadalom szembesül. És ez egy ilyen egyszerű történet. Az úgy nem működik, hogy van egy elit, az tudja, hogy mi a jó, a nép az buta, és követi azt a nagyon szűk elitet. Nem. Szerintem ezen már rég túl vagyunk, ez a 19. század végén, a 20. század bizonyos fázisaiban egyes helyeken működhetett. De a 21. században nem működik. Az Egyesült Államokban sem, máshol sem.

Másrészt, Románia azért teljesen más ebben a pillanatban, és nem is értem ezeket a mindenféle aggodalmakat. Mert Romániában az alkotmányos berendezkedés ezt a fajta egy irányba való menetelést nem teszi lehetővé. Egyrészt ott van az államelnöki intézmény, a maga alkotmányos jogaival. Amiről, ugye, mi gyakran mondjuk, hogy ez nem jó rendszer, mert ez egy ilyen hibridrendszer, a parlamenti köztársaság és az elnöki köztársaság közötti valami, másrészt ott van a kormány. És az elmúlt majdnem három évtized tapasztalatából, a mostani helyzetet is ismerve, tudjuk, hogy egyensúlyt tud tartani. Nem tudja a totális hatalmat átvenni a kormány, mint ahogy az államelnök sem tudná a totális hatalmat gyakorolni minden egyes területen, amely a végrehajtásra vonatkozik.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS