Már nem csak pletykát terjesztenek, a viselkedésünket is megváltoztatják az álhírek
Ambrus István 2018. december 05. 14:53, utolsó frissítés: 16:04Mik azok a netbotok és trollok, és miért hasznosak a manipulatív tartalmak terjesztésében?
2005-től kezdve, a közösségi oldalak elterjedésével egyre nagyobb mértékben alakultak át a médiafogyasztási szokások is. A blogok és közösségi oldalak megjelenése a médiafogyasztóknak is lehetőséget adtott arra, hogy ne csak olvassák a híreket, hanem ki is fejezzék az ezzel kapcsolatos véleményüket, így pedig a médiafogyasztók egyben tartalomgyártókká is váltak. Az álhírek terjesztői pedig ezt használják ki leginkább.
A közösségi oldalakon a felhasználók azt osztják meg, amit érdekesnek tartanak. Az álhírek tartalma és az általuk alkalmazott pszichológiai manipulációs eszközök pedig erre játszanak rá. A témában végzett kutatások rámutattak, hogy az ilyen tartalmak sokkal gyorsabban terjednek a közösségi oldalakon, mint a valóságot bemutató híranyagok. Ennek fő oka, hogy a tények sokszor nem olyan izgalmasak, mint a valótlan állítások, amelyeknek elsősorban az a szerepe, hogy meglepje az médiafogyasztókat, ez pedig az újdonság erejével ható érzelmi manipulációval valósul meg.
Gerald Bronner francia szociológus a La Démocratie des crédules című könyvében foglalkozik behatóbban az álhírek jelenségével. Szerinte napjainkban a sajtó azért van nagyon nehéz helyzetben, mert a közösségi oldalak elterjedésével és az információs piac liberalizációjával az irracionális tartalmakat gyártó felületekkel kell versenyeznie a sajtónak. Az álhírekben és összeesküvés elméletekben hívők pedig sokkal motiváltabbak a véleményük és a nézőpontjaik terjesztésében, mint azok akik közömbösek, vagy kritikusabban vizsgálják a valós tartalmakat közvetítő híradásokból származó tényeket. Ehhez még hozzáadódik a legtöbb médiafogyasztó intellektuális lustasága, mert legtöbben nem ellenőrzik az információ hitelességét.
Az Edelman Trust Barometer globális felmérése szerint világviszonylatban nőtt az aggodalom az álhírek terjedése miatt. A felmérés során 28 országból összesen 33 ezer lakost kérdeztek arról, hogy mennyire bízik az adott országban működő intézményekben. A felmérésből az derült ki, hogy egyre kevesebben bíznak a közösségi portálokon szerzett információkban, és a sajtót is egyre hiteltelenebbnek tartják.
Ez az arány valamelyest változott 2018-ban, de a kormányt, a civil szervezeteket és a kereskedelmi intézményeket még mindig megbízhatóbbnak vélik, mint összességében a médiát. Ez összefüggésben lehet azzal is, hogy a legtöbb sajtótermék politikaorientált, emellett pedig a demokrácia is globális szintű válságba került. A megválasztott politikusokban is egyre kevesebben bíznak, ezért a legtöbben nem vesznek részt a választásokon és megkérdőjelezik a demokratikus értékeket.
Az egyre nagyobb számban jelenlévő digitális platformok miatt az információ manipulálása is sokféle lehet. Emiatt a felhasználókat egyre nagyobb mértékű információdömping éri, ami negatívan befolyásolja a döntési képességüket. Az úgynevezett micro-targeting, az információk személyre szabott célbajuttatása, a weboldalak fenntartásának és létrehozásának alacsony költsége, a globálisan elérhető internet, valamint az audiovizuális anyagok előállításának és manipulálásának technikai adottságai egyszerűvé teszik az álhírek terjesztését.
A szűrőbuborék, vagyis az információhoz való hozzáférés illúziója
Az online platformokat az elmúlt évek során úgy fejlesztették, hogy a felhasználók minél több időt töltsenek ezeken a felületeken, ezt pedig úgy érik el a szolgáltatók, hogy az érdeklődési körnek megfelelő, személyre szabott tartalmakat kínálnak. A keresőmotorok például elsősorban a felhasználók érdeklődési körének megfelelő tartalmakat jelenítenek meg, ahogy a közösségi oldalak is. Ennek egyik következménye az úgynevezett szűrőbuborék hatás (filter bubble), ami a webhelyek algoritmusai alapján történő, úgynevezett intellektuális elkülönítés.
Az algoritmusok a felhasználók böngészési szokásai alapján kikövetkeztetik, hogy mi érdekli a felhasználót, így ennek következményeként az internetezők kevesebb olyan tartalommal találkoznak, amelyek ellentétesek a véleményükkel. Ez azt is befolyásolhatja, hogy egy bizonyos téma kapcsán, a keresőmotorok találatai alapján, milyen kép épül fel az olvasóban egy eseményről. Így ezek az online felületek elsősorban nem információs forrásként szolgálnak, hanem visszaigazolásként. Tulajdonképpen a digitális forradalom összességében nem csak megnyitotta, hanem zártabbá is tette előttünk a világot.
Erre ráerősít a dominóhatás is (cascading information), ami abból következik, hogy a legtöbb felhasználó megosztja az ismerősei által posztolt tartalmakat anélkül, hogy ellenőrizné azok hitelességét. Minél többen megosztanak egy hírt, az annál hitelesebbnek tűnik a többi felhasználó számára. Ehhez pedig legalkalmasabbak a botrányos tartalmú audiovizuális és írott anyagok, ugyanis ezek váltják ki a legtöbb érzelmi reakciót. Minél többen osztanak meg ilyen tartalmakat, annál jobban beszűkül szélesebb körben a felhasználók hozzáférése a valós információt közlő tartalmakhoz. Ezekkel a módszerekkel jelentős versengés folyik a felhasználókért, ezért pedig a legtöbb esetben figyelmen kívül hagyják az újságírói etikai követelményeket, és a hírek forrásának nyomonkövethetőségét. Az ilyen tartalmak mellett pedig háttérbe szorulnak a minőségi sajtótermékek.
Az álhírek terjesztésének módszereit a reklámipar is használja
Az álhírek és valótlan információk egyik jellemzője, hogy nyugtalanságot keltenek. Az emberek által gyakorolt társadalmi és szocializációs szokásaira alapozó módszereket a reklámipar is használja, lényegük, hogy manipuláljanak. Az egyik ilyen szociális interakció a többség által folytatott viselkedés lemásolása, ugyanis döntési vagy kritikus helyzetben legtöbben azt ítélik helyesnek és követendő példának, amit egy csoporton vagy társadalmon belül a többség képvisel. Ha egy termék reklámozása során sikerül a vásárlóban azt az érzést kelteni, hogy az adott termék azért is megbízható, mert sok milliót adtak el belőle, akkor a vásárló is azt az árút fogja leemelni a polcról a bevásárláskor.
A manipulációs módszerek közé tartozik, hogy a közölt információt valamilyen hatósághoz, vagy hatóságot képviselő személyhez kötik, amelyhez legtöbben a hatalmat, ebből kifolyólag pedig az engedelmességet társítják, ezt pedig az események közti összefüggés illúziójával is fokozni lehet. Egy bizonyos időkereten belül közölt információ tartalma közt a legtöbb személy összefüggéseket vél felfedezni még akkor is, ha azok két különböző eseményt mutatnak be. Ezt a módszert a televíziós híradásokban is alkalmazzák, legtöbbször úgy, hogy egy balesetet vagy valamilyen negatív töltetű híranyagot követően egy politikust szólaltatnak meg.
Netbotok, trollok és hiszékeny felhasználók
A manipulatív módon létrehozott tartalmakat netbotokkal és trollokkal terjesztik még inkább. A netbotok olyan automata, vagy félautomata virtuális szereplők, amelyeken keresztül hamis Twitter vagy Facebook profilokat lehet működtetni. Ezek a közösségi oldalakon a legaktívabbak, 2017 során a NATO-val kapcsolatos tartalmak 70%-át orosz netbotok tették közzé, az Írországban szervezett abortusszal kapcsolatos népszavazás során a Twitter üzenetek legalább 14%-át netbotokon keresztül terjesztették.
A trollok olyan fizetett személyek, akik különböző weboldalakon vagy közösségi oldalakon, hozzászólás formájában fejtik ki a tevékenységüket. Ezek akkor a leghatékonyabbak, ha szervezetten, központilag irányított formában működnek. Az egyik ilyen ismert és legaktívabb szervezet a szentpétervári Internet Research Agency (IRA), ami a nevével ellentétben egy a Kremlin által finanszírozott trollgyár. Ennek szervezetnek a tevékenységére a 2014-es amerikai választásokkor derült fény, a szervezet a választások befolyásolására szánt finanszírozása elérte az 1,25 millió dollárt. Az Internet Research Agency keretében több száz alkalmazott dolgozott, akiknek az volt a feladatuk, hogy blogbejegyzések formájában és közösségi oldalakon befolyásolják a szavazókat. Ez a szervezet 3,814 személyi profilt és 50,258 netbot működtetett, a Facebookos hirdetéseken keresztül legkevesebb 126 millió amerikai felhasználót értek el.
Ezeken a módszereken keresztül a 2016-os amerikai államelnöki választásokat is befolyásolták olyan módon, hogy a választók ne Hillary Clintonra, hanem Donald Trumpra adják le voksaikat, egy évvel korábban, 2015-ben pedig elkezdtek uszító jellegű, rasszista tartalmú üzeneteket is terjeszteni ezeken keresztül.
A jogalkotók nehezen tartják a lépést a digitális technológia fejlesztésekkel
Az internetes felületeket működtető szolgáltatókat a törvény által kötelezik arra, hogy fellépjenek a valótlan információkat terjesztő platformok működtetői ellen. Németországban 2018 januárjától vezették be a NetzDG törvényt, amelynek értelmében azok a platformok, amelyeknek több mint 2 millió felhasználójuk van, kötelesek törölni azokat a tartalmakat, amelyek illegálisak és nyilvánvalóan hamis tartalmúak.
A Cambridge Analytica botránya is hozzájárult a szigorúbb adatvédelmi törvények kidolgozásához. A Cambridge Analytica nevű vállalat hozzávetőlegesen 87 millió személy Facebook adatait használták fel az amerikai elnökválasztásokon. Ez a botrány is rámutatott arra, hogy a virtuális világban zajló manipuláció szerepe túlmutat azon a taktikán, hogy pletykaszerűen információkat terjesszen. Ennek fő célja, hogy befolyásolja és megváltoztassa a felhasználók véleményét és ezen keresztül a viselkedésüket is.
A felhasználókról egyre nagyobb mennyiségű információ érhető el online, ezekkel pedig a számítógépes rendszerek az algoritmusokon keresztül egyre hatékonyabban képesek befolyásolni nem csak azt, hogy az emberek mit vásároljanak, hanem azt is, hogy kire szavazzanak. Többek közt a Cambridge Analytica botrány egyik pozitív hozadéka, hogy az ezzel kapcsolatosan megalkotott jogszabály értelmében, az eddigi gyakorlattal ellentétben, a közösségi oldalakat is terheli a felelősség a felületeiken közzétett információk miatt, nem csak a felhasználókat.
Az álhírek és a hamis információk miatt egyre nagyobb az aggodalom, ezért az online platformok az elmúlt években több olyan mechanizmust is bevezettek, amelyek segítienek ezek kiszűrésében. Ezek lényege, hogy a felhasználóknak olyan eszközöket biztosítsanak, amelyekkel különbséget tehetnek a közösségi oldalakon keringő hamis és valós tartalmú információk között. A Facebook ennek érdekében felhasználói útmutatót tett közzé, a Google pedig hasonló módon részletes tájékoztatást kínál a felhasználóknak arról, hogy miként működnek a keresőmotorok. A Facebook ugyanakkor a Cambridge Analytica kapcsán egyénenként értesítette azokat a felhasználókat, akiknek az adatait begyűjtötték az amerikai elnökválasztások ideje alatt.
Emellett a Facebook, Twitter és a Google olyan közös adatbázist hozott létre, amelyen összesítik a felületeiken megjelenő hamis profilokat és információkat, így hatékonyabban képesek kiszűrni az ilyen tartalmakat. Az erre a célra fordított humánerőforrás is egyre jelentősebb, a Facebook globális szinten 8 000 alkalmazottat foglalkoztat, akiknek a feladatuk az, hogy az alap kritériumoknak nem megfelelő hirdetéseket és egyéb tartalmakat kiszűrjék.
A személyes adatokkal való visszaélés miatt egyre nagyobb a közfelháborodás, ezért az elmúlt néhány évben elsősorban a nyugati országok kormányzatai kénytelenek voltak lépéseket tenni, hogy az internetes felületek működtetői a törvény előtt is elszámoltathatóak legyenek. Ennek egyik eredménye a GDPR infótörvény elfogadása, amelyet egy közel 10 évig tartó EU parlamenti vita előzött meg. Annak ellenére, hogy az elmúlt időszakban egyre több területen igyekeznek szabályozni az online platformok működését. Ezek gyors fejlődésével a joggyakorlat nehezen tud lépést tartani, így az adatvédelem és a neten terjedő hamis információk kiszűrésére a leghatékonyabb módszer továbbra is a céltudatosság és a tájékozottság.
A cikk megírásánál a következő forrásokra támaszkodtunk: Information, manipulation, Német jogi szabályozás