"A kisebbségi jogok kérdése nem egy csatatér, ahol az egyik félnek le kell gyűrnie a másikat"
D. Zs. L. 2018. december 06. 10:50, utolsó frissítés: 17:08Fernand de Verannest, az ENSZ kisebbségügyi különmegbízottját kérdeztük kisebbségi jogokról, a kárpát-medencei magyar közösségekről és feladatköréről.
December 4-én érkezett Kolozsvárra Fernand de Varennes, az ENSZ kisebbségügyi különmegbízottja, hogy első kézből értesüljön a kárpát-medencei kisebbségi magyar közösségek problémáiról és jogainak érvényesüléséről. Kolozsváron a Magyar kisebbségi közösségek: küzdelmek és lehetőségek című nyílt konferencián vett részt szerdán, amely az ENSZ-diplomata tájékoztatásának elsődleges helyszíne volt. A konferencia után lapunk kérdéseire is válaszolt.
Ön több állam kultúrájával érintkezett már, kettős állampolgársággal rendelkezik (kanadaival és ausztráliaival) – mennyire befolyásolták Önt ezek a tapasztalatok abban, hogy kisebbségi kérdésekkel kezdjen el foglalkozni?
- Sajnálatos az a helyzet, miszerint vannak olyan emberek világszerte, akiknek több mint egy állampolgársága is lehet, miközben másoknak - több millió emberről van szó -, az állampolgárság sem adatott meg. Ez a legtöbb ország állampolgárság nélküli közösségei esetében azt jelenti, hogy a közösség tagjainak nem lehet korlátlan hozzáférése különféle szolgáltatásokhoz, vagy nem rendelkezhet ugyanazokkal a jogokkal. Például, ha nincs állampolgárságod, nem lehet tulajdonod, elvileg nem járhatsz az állam által fenntartott oktatási intézményekbe. Szóval az, hogy én kettős állampolgár vagyok segített nekem felismerni, hogy az én helyzetem mennyire kiváltságos azokéhoz képest, akiktől megtagadják az állampolgársággal járó jogokat.
Mit kell érteni az „államtalan”(állampolgárság nélküli) közösségeken?
- Ami az „államtalan” (stateless) egyénekről nagy vonalakban elmondható az az, hogy általában egy olyan partikuláris kisebbségi közösség tagjai, amelyet egy adott kormány valamiért megkülönböztet, célba veszi őket. Más szóval a világ minden táján a nagyobb állampolgárság nélküli közösségek tagjai valamilyen etnikai vagy vallási csoporthoz tartoznak. Vagyis egy-egy kormány csak azért tagadja meg tőlük az állampolgárságot, mert azok, amik. Jó példa és az ENSZ erről az esetről sokat beszélt, a mianmari rohingyák esete. Ami most velük történik, az az én mandátumom alatt történik és az ENSZ álláspontja ez ügyben az, hogy ez a közvetlen következménye annak, ha egy állam tartósan diszkriminál egy közösséget. Ha Európáról van szó, akkor a két legnagyobb állampolgárság nélküli közösséget azok az oroszok alkotják, akik a balti államok területén élnek, illetve a romák. Olyan egyénekről van szó, akik hosszú ideje a kontinensen élnek.
A felszólalásában azt mondta, hogy az Ön különmegbízotti, hároméves mandátumának tulajdonképpeni funkciója az, hogy felhívja mind az ENSZ-tisztviselőinek, mind az egyes országok döntéshozóinak figyelmét a kisebbségi jogok garantálásának különféle lehetőségeire. Mennyire ismeri Ön a romániai vagy a Magyarországgal szomszédos államok magyar közösségének helyzetét?
- Azt hiszem, beismerhetem, van még mit javítani azon, hogy én mennyire látom át ezeknek a magyar közösségeknek a helyzetét, de a mai konferencián való részvételem mindenképp sokat segített abban, hogy megértsem, milyen jellegű problémákkal küzdenek a Magyarországon kívüli magyar közösségek, hogy milyen kihívások elébe néznek. Annak pedig különösen örültem, hogy pozitív javaslatok, kikísérletezhető irányvonalak is megfogalmazódtak arra vonatkozóan, hogy mit és hogyan lehetne jobban csinálni a jogvédelem és a jogérvényesítés terén. Nem léteznek tökéletes vagy általános gyakorlati megoldások, amelyeket csak úgy át lehet venni. Vannak olyan jogi keretek és gyakorlatok, amelyek az egyik országban beváltak, de lehet egy másikban már nem működnének. Anélkül, hogy azt mondanám, hogy valamelyik példa tökéletes volna, azt gondolom, vannak Európában olyan országok, ahol jó megoldásokat találtak a kisebbségeik védelmére, társadalmi inklúziójára. Észak-Olaszországban például ott van a Bolzano körüli térség, Dél-Tirol, ahol nem kettő, hanem voltaképpen az ott élő három etnikum/nyelvi közösség nyelvét ismerték el (német, olasz, ladin) és intézményesítették. A helyi és a regionális hatóságok arányosan viszonyulnak a közintézmények és oktatás területén való nyelvhasználati politikákhoz. Nem tökéletes az sem, de szerintem igen jól működik.
Ugyanakkor Svájcot is jó példaként emlegethetnénk, Svájcban négy hivatalos nyelv van. Ott is proporcionálisan, azaz a közösség létszámának arányához mérten használják őket, és ez Svájc sikerének egyik kulcsa. A kontinens egyik legstabilabb demokráciája. Egy másik jó példa Finnország, a maga finn többségével és svéd kisebbségével, hivatalosan kétnyelvű ország, noha a svédek aránya csak 5,25%. És persze még sorolhatnánk hasonló európai példákat, amiket érdemes volna mintaként megnézni.
Mit gondol a Minority SafePack kezdeményezésről? Mekkora esélye van ennek javítani a kisebbségek nyelvhasználati ügyein?
- Nem ismerem eléggé ahhoz, hogy részletekbe menően tudjak róla nyilatkozni, de azt gondolom, hogy bármilyen kezdeményezés, megmozdulás, amely képes a kisebbségi ügyek jobb megértéséhez hozzájárulni, vagy emberjogi szempontból bővíteni a kisebbségekre vonatkozó tudásunkat, annak van értelme és annak örülni kell. Én is örülök, hogy ekkora sikere lett.
A mai napon a felszólalók felvázolták, hogy milyen jellegű problémákkal és kihívásokkal küzdenek a magyar közösségek a nyelviség érvényesítésének tekintetében. Tudna-e valamit javasolni a romániai magyar közösség nyelvi és kulturális jogainak tiszteletben tartására törekvő kezdeményezések számára? Esetleg ki tudna emelni egy-két olyan gondolatot, szempontot A nyelvi kisebbségek nyelvi joga útmutatóból (Language Rights of Linguistic Minorities: A Practical Guide for Implementation., 2017) vagy az itt elhangzott javaslatok közül, aminek a bevezetése javíthat az esélyeken?
- Azt hiszem, két szempontot emelnék ki: az egyik a hatékonyság kérdése. Ha a különféle közszolgáltatásokról van szó, beleértve a közoktatást, sokkal hatékonyabb a gyerekek vagy az adott nyelvet beszélők anyanyelvét használni. Bármilyen szolgáltatást akkor lehet a leghatékonyabban biztosítani és célba juttatni, ha azt a lehető legközvetlenebb módon, személyhez szólóan tesszük. Erre van bizonyítékunk, hogy hatékonyabbak azok a közszolgálati termékek, amelyek a befogadót vagy a fogyasztót anyanyelvén szólítják meg. Azt gondolom, ez egy fontos terület, amit nem mindig értünk jól.
A másik szempont, ami számomra érdekes az az, hogy ezt az egész kisebbségi problematikát ne negatívan közelítsük meg. Egyik oldalról sem érdemes úgy felfogni, hogy a kisebbségi jogok kérdése egy olyan csatatér, ahol az egyik félnek le kell gyűrnie a másikat ahhoz, hogy el lehessen érni valamit. Egymás tiszteletéről kellene szóljon. Ezt csakis úgy lehet elérni, hogyha folyamatos párbeszédre törekszünk, közös gondolkodásra és közös cselekvésre a társadalom minden szintjén. Nagyon rossz az a megközelítés, hogyha valaki kiváltságokról, a kiváltságok megszerzéséről kezd el beszélni.
Összefoglalta az itt szerzett tapasztalatát. Mit gondol, tudna-e az elkövetkezőkben a romániai magyar kisebbség ügyével foglalkozni?
- Nem nyilatkozhatok arról, hogy egyik vagy másik ország vagy kisebbség ügyével foglalkozni fogok-e vagy sem, viszont hiszem, hogy ez a konferencia számomra nagyon hasznos volt abban az értelemben, hogy jobban megértsem, mi történik a magyar kisebbségi közösségekkel a térségben. Mindenesetre remélem, hogy lesz még alkalmam együttműködni a román hatóságokkal – legyenek azok kisebbséghez vagy a többséghez tartozók.