Erdély története az átváltozások története
Timár Norbert 2018. december 13. 15:19, utolsó frissítés: 2018. december 27. 15:27Kiss Tamás szociológus az 1990 utáni társadalmi és politikai változásokról beszélt és elméleti keretbe helyezte mindazt, amit tudni érdemes.
Erdély története az átváltozások története, derült ki Kiss Tamás szociológus szerdai előadásából, amelyben az 1990 óta tartó újabb társadalmi és politikai változásokat mutatta be. Elmondta, ezeknek a változásoknak a fő jellemzői a formalizálódó érdekképviselet és az etnikai párhuzamosság. A szociológus ugyanakkor arra is rámutatott, hogy demográfiai szempontból bizonyos folytonosság mutatható ki a rendszerváltozás előtti folyamatokkal.
Az előadáson elhangzott, a románok és magyarok között fennálló egyenlőtlen hatalmi viszonyok nem sajátságosak, hiszen az aszimmetrikus hatalmi viszonyok a nemzetállamok intézményes rendjét képezik, a többség mindig privilégiumokat élvez, Andreas Wimmer szavaival élve, a kérdés csak az, hogy ki uralja az államot.
Az erdélyi magyarok népességfogyására
rátérve, Kiss rámutatott arra, hogy annak okai az elvándorlás, a természetes népmozgás és az asszimiláció. A szociológus elmondta, véleménye szerint nem létezik természetes asszimiláció, azt mindig tudatos döntés előzi meg. Az erdélyi magyarok körében az asszimiláció legfőbb kiváltóinak a vegyes házasság és a román nyelvű oktatás számítanak.
Mindazonáltal, Erdélyen belül jelentős regionális különbségek vannak. Míg a szórvány területeken rohamosan csökken a magyar népesség aránya, addig a székelyföldi megyék esetében még enyhe növekedés is tapasztalható. A kutató rámutatott arra a népesedési trendre is, hogy a magyarok egyre inkább a rurális helyeken koncentrálódnak, ami bizonyos szempontból egy negatív folyamatnak tekinthető, hiszen a közösség sokáig úgy gondolt magára, hogy ő egy városiais népesség.
Közvéleménykutatásokra alapozva Kiss Tamás arra is rámutatott, hogy a magyar nyelvhasználat elutasítottsága a román közösség körében igen magas, vehemensen ellenzik még az olyan meglévő nyelvhasználati jogokat is, mint a anyanyelv használata a közigazgatásban. A szociológus meglátása szerint ennek egyik oka lehet, hogy míg régebb a román nyelvű erdélyi lakosság bizonyos százaléka beszélt magyarul, ma már elenyésző százalékban vannak olyanok, akik ki tudják fejezni magukat magyarul.
A kisebbségi társadalom és -politizálás
elemzése során Kiss Tamás elmondta, hogy a kisebbségi politizálásnak egyszerre két vetülete van: az intézményépítés és a többséggel folytatott politikai alku. A kisebbségi társadalom megkonstruálásnak igénye a szakember szerint a két világháború közötti időre datálható, elméleti megalapozása pedig Sulyok István nevéhez köthető. A kisebbségi társadalom létrehozásának igénye a magyar középosztály és elitek adaptív stratégiája volt, amely a többség számára a mai napig értelmezhetetlen fogalom.
A kisebbségi társadalom a szociológus szerint egyszerre normatív és leíró fogalom. Normatív, mert irányt szab a politikai programnak. Leíró, mert elkülöníti az etnikailag szervezett mezőket a nem etnikailag szervezettektől (erre példa a gazdaság, amelyhez ezidáig nem társítottak etnikai jellemzőket).
Az erdélyi magyar közösség kilencvenes években kikristályosodó új politikai berendezkedését Kiss Tamás aszimmetrikus akkomodáció névvel illette. A kilencvenes évek parlamenten kívüli mozgolódásainak (elsősorban a tüntetések) becsatornzására létrejött modell lényege, hogy korlátozott hozzáférést enged a hatalomhoz a kisebbségek számára, ám azt nem szentesíti törvényekkel, így az folyton alku tárgyát képezi, ami a hatalmi viszonyok miatt mindig aszimmetrikus. A szociológus elmondta, hogy Kelet-Európában ez vált a domináns modellé a “szoft”, azaz nem fegyveres etnikai konfliktusok kezelésében.
A Roger Brubaker nevéhez köthető modell szerint a kelet-európai nemzeti közösségek egy hármas viszonyrendszerben képzelhetőek el: léteznek nemzetiesítő államok, nemzeti kisebbségek és az ő külső nemzeti hazáik (anyaországuk). A Kiss Tamás által meghatározott aszimmetrikus akkomodáció modellnek az a feltétele, hogy a külső nemzeti hazák, az erdélyi magyar közösség esetében a magyar nemzetpolitikának, csak marginális befolyása van a kisebbségi politikai mezőre.
Kiss Tamás elmondása szerint az, hogy Románia hogyan tekint a saját politikai közösségére, az egy mono-etnikus modellben értelmezhető, hiszen az etnikai értelemben vett román népet védelmezi és nem ismeri el eléggé a kulturális diverzitást. Mindazonáltal nyelv- és oktatáspolitikák tekintetében megengedő és támogatja az etnikai pártokat. Ennek van egy formális eleme, amelyet a választási rendszerben szereplő könnyítések jelentek, és egy informális eleme, amelynek értelmében a “román” pártok nem célozzák meg a kisebbségi választókat, az RMDSZ-nek monopóliuma van e tekintetben (tulajdonképpen 1996 óta), és egy etnikailag szerveződő patronázshálózat vagy rezsim meglétét feltételezi.
Az RMDSZ politikai programjáról
a szociológus elmondta, hogy az 1996 és 2004 közötti időszakban mérséklődés volt tapasztalható, nem vállaltak fel éles témákat, majd 2004 után napjainkig radikalizálódásnak lehetünk tanúi a magyar közösség felé, míg a “román” hatalom felé ez nem annyira látványos. Kiss meglátása szerint a radikalizálódás a programalkotás kárára vált, a jövőtervezés infantilizálódott.
Megnövekedett a bukaresti parlamenti aréna jelentősége is, amely törést hozott létre az RMDSZ “felső vezetése” és az etnikai aktivisták között. Ugyanakkor az informális döntéshozás került előtérbe, a döntések zárt ajtók mögött születtek és a siker mércéjévé a források megszerzése vált. Ez a kisebbségi közösség demoralizálódásához, a választási kedv csökkenéséhez vezetett, és a problémák nemzetközi megjelenítése is elsikkadt, hiszen sokan úgy gondolták, árthat az alkuknak, ha a nemzetközi porondon tematizálják a magyar kisebbséget ért sérelmeket.
Ennek a modellnek az eróziója az antikorrupciós kampány és a középosztály neoliberális populizmusának járulékos vesztesége, amely azt mondja, hogy a Romániában jelenlévő patronázsdemokrácia úgy, ahogy van, elítélendő és megszüntetendő.
Az eddig fennálló modell alternatíváját az anyaországból érkező nemzetpolitikai stratégia kínálja.
Ennek első fázisában az erdélyi magyar pártokat “versenyeztették” a források megszerzésének érdekében, azonban ez elbukott, az RMDSZ hegemóniáját nem lehetett megtörni. Ezért az új stratégia a “virtuális nemzetegyesítés” (amelynek központi eleme a magyar állampolgárság kiterjesztése, ezáltal újraformálva a széttöredezett nemzeti identitásokat) és az anyagi felüllicitálás. 2016 óta bámulatos mértékű források érkeztek Erdélybe, de Kiss meglátása szerint az RMDSZ forrásszerző képessége lecsökkent, mert visszatérés történt a szocializmus korában domináló egyéni kijárás rendszerére, amelyre a Szövetség “felső vezetésének” már nincs befolyása.
Kiss Tamás hangsúlyozta, hogy nem lát a jövőbe, de megfogalmazódik a kérdés, hogy a magyar nemzetpolitikai stratégiára lesz-e román ellenajánlat, újra tárgyalják-e majd az alkukat és ha mindez megtörténik, formalizáltabbá válik-e az etnikai hatalommegosztás.
Borítókép forrása: RMDSZ Kolozs megye Facebook-oldal