2020. február 28. péntekElemér
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Patarétről EP-listára: Linda Greta Zsiga azt mondja, első kézből ismeri a valós problémákat

Dobrai Zsolt Levente Dobrai Zsolt Levente 2019. február 27. 09:29, utolsó frissítés: 2019. február 28. 10:07

Kíváncsiak lettünk, kicsoda a nemrég alakult Demos párt EP-jelöltje, aki több mint hat évig a kolozsvári szeméttelep mellett lakott.


Az idei májusi Európai Parlamenti választások jelöltjeinek hagyományos politikai profilját töri meg a Demos – Demokrácia és Szolidaritás Pártja listavezető képviselőjelöltje, Linda Greta Zsiga, aki egy sokat átélt roma nőként lett a párt kampányának központi szereplője. Vele beszélgettünk el, hogy megtudjuk, kicsoda ő és milyen politikai vízióval indult neki a választások kihívásainak.

Vállaltad, hogy csatlakozol a Demos csapatához, és azt is, hogy listavezető jelöltként indulsz a Demos Európai parlamenti jelöltlistáján. Mielőtt megkérdezném, mi vezetett rá erre a döntésre, megkérnélek, mondj pár szót magadról: kicsoda Linda Greta Zsiga?

- Egy roma etnikumú aktivista, akinek kilenc évvel ezelőtt egy eléggé traumatikus tapasztalatban volt része, és úgy érezte, hogy ami vele történt, az igazságtalan, ezért úgy döntött, hogy aktív szerepet vállal az emberi jogok védelmének érdekében. Azt szeretném, hogy rajtam kívül senki más ne kényszerüljön arra, hogy átélje, amit én. Közben anya is vagyok, családom van, négy fiúgyermeket nevelek, az egyik 18, a másik 16, a harmadik 10 és a legkisebb 4 éves. Az időmet pedig a család és aközött próbálom beosztani, amit csinálni szeretek, vagyis, hogy emberi jogi aktivistaként dolgozzak.

Említetted, hogy kilenc évvel ezelőtt egy megrázó tapasztalatban volt részed, ugye, arról van szó, hogy 2010. december 17-én a Karjala (Coastei) utcából, tél közepén, elhelyezés nélkül lakoltatott ki benneteket az önkormányzat. Milyen életetek volt a Karjala utcai közösségben?


- A Karjala utcai életünk, mondhatni, normális volt. Hozzáférésünk volt a város közszolgáltatásaihoz: kórházakhoz, iskolákhoz, internethez, piacokhoz, mindenhez. A gyerekeinknek belépőjük volt az Octavian Goga könyvtárba, ahová iskola után bejártak tanulni, olvasni vagy a számítógépet használni. Szóval, elmondhatom, hogy olyan életet éltünk, amely normálisnak számított, és amelyhez minden embernek joga van.

Amikor viszont kilakoltattak bennünket, az éltünk 180 fokos fordulatot vett, teljesen megváltozott minden. Amint átköltöztettek bennünket a pataréti szeméttelep mellé, minden kapcsolatunk a várossal megszakadt. Az imént felsorolt közszolgáltatásokhoz immár nem volt hozzáférésünk, így váltak azok számunkra – egyik napról a másikra – luxuscikké. Azért nevezem „luxusnak”, mivel a szeméttelep mellett nem volt se fűtésünk, se gázunk, se vizünk, se internetünk, se tévékábelünk stb. Az aszfaltozott útról nem is beszélve. Amikor esett az eső, mindenki kénytelen volt nyakig sárban közlekedni.

Ilyen módon változott meg az életünk, és még nem is említettem azokat a diszkriminációs eseteket, amelyekre ezek után került sor az iskolában. Amint a tanárok megtudták, hogy a gyerekeket a Patarétre költöztették, megalázó bánásmódban kezdték őket részesíteni. Mert az emberek hajlamosak arra, hogy a Patarétet és az ott élőket a szeméttel, a kosszal és a betegségekkel azonosítsák. Úgy tekintenek rájuk, mint akikben semmilyen érték nem lelhető fel, sőt, állatként, tárgyként tekintenek rájuk, csak épp embernek vagy személynek nem nézik őket. Szóval, a tanárok ezek után „patarétieknek” kezdték szólítani a gyerekeket, arra utasították őket az osztály előtt, hogy mossák magukat tisztára, mielőtt beülnek a padokba. Ők nem tudták, hogy nekünk mekkora erőfeszítésünkbe kerül, hogy azokat a gyereket eljuttassuk az iskolába. És különben is, nem a gyerekek hibája volt az, hogy az önkormányzat nem volt hajlandó leaszfaltozni a buszmegállóig vezető utat. 400-500 méternyi, sárral ellepett gyalogutat kellett naponta megtenniük, amíg kiértek a főútra, nem volt, hogy tiszta cipővel érjenek be az iskolába.

Ha jól tudom, a ti háztartási tárgyaitokat a Karjala utcából szemétszállító kocsival szállították át a Patarétre. Ez igaz?

- Igen, szemétszállító teherautókra hányták fel az összes olyan tárgyunkat, amit mi az évek során megvásároltunk magunknak annak a munkának az árából, amit mi a városban elvégeztünk. A szemeteskocsik egyáltalán nem voltak alkalmasak erre a feladatra, sőt, útközben többek személyes dolga is tönkrement, olyan is volt, hogy kihullott valakinek a szekrénye vagy tévéje a mozgó kocsiból.

Hogyan rendeztétek be az életeteket, amint a Patarétre kerültetek? Milyen volt ott élni addig, amíg felvettétek a kapcsolatot azokkal az emberekkel, akik közreműködésével sikerült érdekvédelmi munkába kezdjetek?

- Nyilván kellemetlen és nehéz volt. Naponta több mint 2 kilométert kellett megtennünk, amíg a legközelebbi buszmegállóhoz értünk. Át kellett kelnünk rendszeresen a vasútvonalon és egy olyan útszakaszon, ahol nincs villanyrendőr és sofőrök nem engednek át, és ahol ezért hét év alatt körülbelül 100 embert ért kisebb baleset; néhányan halálosan megsérültek.

Mikor döntöttetek úgy, hogy létrehozzátok a Karjala Utcai Romák Közösségi Egyesületét (Asociația Comunitară a Romilor din Coastei)?

- Kilakoltatásunk után jó néhány hónappal, talán rá egy évre fogtunk neki, amikor láttuk, hogy csak egy szervezeti formában segíthetünk magunkon és követelhetjük a jogorvoslást. Csak egy ilyen egyesület keretében tudtunk igazán tárgyalni az önkormányzattal és a megyei tanáccsal.

Időközben elindult a Szociális lakásokat most! kampány is, amellyel ti is együttműködtök.

- Valóban, nagyon jó viszonyunk van a Desire Alapítvánnyal, Vincze Enikővel és a Szociális lakásokat most! kampánnyal, ők még most is azon vannak, hogy szociális lakáskérelmek benyújtásában segítik azokat, akik még mindig a Pataréten élnek, és nem csak őket. Együtt szoktunk tüntetéseket szervezni, van egy újságunk is, a Tégla (Cărămida), amelynek a célja az, hogy tájékoztassa az embereket mindarról, amit mi csinálunk, illetve, hogy milyen jellegű változtatásokban, politikákban gondolkodunk.

Milyennek tűnik neked eddig az európai parlamenti képviseletért folytatott kampány? Gondolom ez azért egy új tapasztalat számodra, állandóan mozgásban, úton lenni, nyilvános vitákon részt venni stb.

- Valóban mozgékony és meglehetősen zsúfolt időszak ez számomra. Elkezdtünk az aláírásgyűjtés megszervezésén dolgozni. Ahhoz ugyanis, hogy a Demos jelöltlistáját, és az én jelöltségemet el tudjuk fogadtatni, szükségünk van 200 ezer aláírásra. Különböző rendezvényekre járok, ahová meghívnak. Szívesen fogadok minden meghívást, minden lehetőséget, hogy beszélhessek azokról a problémákról, amelyek Romániában előfordulnak: a lakhatás, az egészségügy kérdéséről.

Akkor most rátértünk azokra a témákra, amelyek a kampányotok homlokterében állnak, de előtte, mondd el, kérlek, mi – ahogy egy korábbi felszólalásodban fogalmaztál – „jogosít fel” téged arra, hogy megméretkezz ebben a kampányban?

- Korábban is úgy nyilatkoztam, hogy bizonyos értelemben „feljogosít” engem erre a jelölésre az, hogy első kézből ismerem a valós problémákat. Nem egy irodából képzelem el őket, tudom, milyen – mert a saját bőrömön tapasztaltam meg – barakkokban aludni, tudom, milyen éhesen lefeküdni, tudom, milyen, ha nincs meleg vízhez vagy csatornahálózathoz hozzáférés, tudom, mert az életem során ezeket mind megtapasztaltam. És azt is tudom, milyen javaslatokkal kell előállni, hogy Romániában az ilyen helyzetben élő emberek problémáit megoldjuk. Sok hasonló vidéki közösség létezik az országban, ahol így élnek az emberek, nem csak a romákról van szó.

Tisztában vagyok azzal is, hogy különbözőek vagyunk, ezért a problémáink is különböznek. Kolozsváron például még mindig sok az olyan tömbház, amelyet nem sikerült hőszigetelni, mert nem volt rá a lakóknak pénze. Erre is lehetne uniós forrásokat lehívni, be kell azonosítani azokat a paneleket, amelyek még nem rendelkeznek hőszigeteléssel és támogatni kell a szigetelésüket. Vagy ott van még az a sok albérletben élő ember, akik akkora bért fizetnek havonta, hogy alig marad pénzük ennivalóra, megélhetésre. Ebben a helyzetben az önkormányzati lakásállomány bővítését és albérletek szubvencióját támogatását kell támogatni.

Sok ember nehezen vagy egyáltalán nem részesülhet minőségi egészségügyi ellátásban, meg kell nézni, mi ennek az oka. Egy másik kérdés a környezet kérdése: meg kell szervezni a szelektív hulladékgyűjtést, tárolást és feldolgozást. Az Unióban az utolsók vagyunk, akik ezt a kérdést még mindig nem rendezték, a legrosszabban állunk a szelektív hulladékgyűjtés és feldolgozás terén. És ami a legfontosabb: az az oktatás kérdése, az oktatás és lakhatás egyébként szorosan összefügg, tudjuk, hogy a méltányos vagy minőségi lakhatáson múlik az is, hogy milyen jellegű oktatáshoz van hozzáférésünk.

Egy utolsó kérdés: mi lesz, ha a Demosnak nem sikerül bejutnia az Európai Parlamentbe?

- Ha a Demosnak ez nem sikerül, semmi gond, fontos az, hogy azok az emberek, akik szép számban összegyűltek eddig a pártban, azon dolgozzanak, hogy közös elképzeléseiket képviseljék a továbbiakban. És harcolni fogunk a továbbiakban azért, hogy minél nagyobb ismertségre tegyünk szert, illetve, hogy elérjük az általunk kitűzött célokat az aktivizmus és a szakmai munka során. Indulni fogunk az általános és helyhatósági választáson is, és arra törekszünk, hogy felhívjuk az emberek figyelmét arra, hogy mi egy olyan fiatalabb generáció tagjai vagyunk, akik a politikacsinálásra másként tekintenek: számunkra az ember érték, a személye számít, nem az etnikuma, származása vagy a bőrszíne; a szemünkben mindenki egyenlő jogokat élvez, függetlenül attól, hogy milyen szexuális orientációja van stb. Tehát nem adjuk fel.

Linda Greta Zsigával szerdán 18:00 órától találkozhatnak személyesen is az érdeklődők a kolozsvári Nagy úti Uránia palotában, ahol egy újabb beszélgetésen vesz részt.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS