2019. szeptember 23. hétfőTekla
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Mentés másként pedagógiai konferencia: rendszerszemléletre van szükség a számottevő változáshoz

Dobrai Zsolt Levente Dobrai Zsolt Levente 2019. március 01. 18:04, utolsó frissítés: 2019. március 05. 10:34

Az oktatás rendszerszintű problémáival való szembesülés általában egy letaglózó élménye minden pályakezdő (és nem csak) tanárnak, hangzott el.


A tanügyi rendszer és az oktatás szövevényes szerkezeti, személyi és pedagógia-ideológiai viszonyait vizsgálva beszéltek saját tapasztalataikról a második Mentés másként pedagógiai konferencia előadói pénteken a kolozsvári BBTE Bölcsészettudományi Karon. Az előadók – Mészáros György, Ludescher László és Keresztesi Polixénia – alapvetően azokról a gyerekekről beszéltek, akiknek a személyes és szociális problémáik az iskolában tanúsított magatartásuk, viselkedésük szintjén nyilvánulnak meg.

Keresztesi Polixénia iskolapszichológusként az ADHD, azaz a valamilyen viselkedés- és/vagy figyelemzavarral rendelkező gyerekek kapcsán mondta el, hogy mennyire fontos az ADHD-val diagnosztizált gyerek esetében időben a segítő szakemberekhez – iskolapszichológushoz, gyógypedagógushoz – fordulni és úgy kezelni ezt a neurológiai zavart, mint olyan állapotot, amelynek noha genetikai okai is lehetnek, az érintett gyerek közvetlen környezetében történő dolgok és a zavarainak megnyilvánulására, tüneteire adott visszajelzések formáltak. Ezért, ideális esetben, az ADHD-s gyereket több, vele napi szinten közvetlen kapcsolatba lépő emberek közreműködésével érdemes és lehet a lehető legjobban kezelni.



Mind Ludescher László, a gyulafehérvári Caritas munkatársaként, mind Mészáros György, az ELTE pedagógiával foglalkozó tanáraként a hátrányos helyzetű gyerekek, kiváltképp a romákról és a periférián élő gyerekekről beszéltek, illetve arról, hogy mennyire fontos a velük szemben alkalmazott pedagógia rendszerszintű szemlélete. A szociális helyzet meghatározottságai és a tanulás viszonyában felmerülő, a tanár és a gyerek értékrendjének különbözőségéből adódó ellentmondásokat és szakmai kihívásokat, illetve ezek rendszer-összefüggéseit hangsúlyozta Mészáros György is. Az előadó szerint a pedagógiának antropológiaivá kell válnia ahhoz, hogy felismerje az egyéni, személyi és intézményi, vagy pedagógiai problémákat, azonosítsa azokat és építő jelleggel próbálja alakítani, megoldani. Arról beszélt, hogy a tanárok és tanulók belső történései mellett kiemelt figyelmet kell tulajdonítanunk a tanügy, a tanár, a tanügyben nevelkedő-tanuló gyerek helyzeteinek nagyobb, gazdasági-társadalmi beágyazottságának, hiszen ezek mind rendkívül összetett viszonyok lecsapódási felületei.


Ez azt jelenti, hogy az, ami egy tanuló vagy tanár fejében történik, visszavezethető egyrészt ahhoz, ahonnan az illető személy származik, és az ebből adódó értékkonfliktusokat megfelelő megértéssel és eszközökkel kell kezelni. Másrészt, a tanár és a gyerek tanítói-tanulói viszonyát előíró pedagógiai módszerek is a rendszer fenntartását szolgálhatják, annak minden hibájával együtt. Hacsak a pedagógus nem ismeri fel, hogy bizonyos módszerek és eszközök konkrétan milyen viszonyokat, érzéseket és állapotokat erősítenek meg, mihez járulnak hozzá, illetve, hogy milyen más módszerrel lehet kezdeni valamit ahhoz, hogy a gyerekekben és a velük alkalmazott pedagógiában számottevő, személyközpontú, a képességeket, az adottságokat fejlesztő változásokat eszközöljön ki.

Mészáros példaként megemlítette, hogy egy középosztálybeli tanító hiába kezdi el azt kérni egy valamilyen perifériáról származó gyerektől, hogy “ne légy agresszív, ne légy harcias, légy kedves, légy csöndben” stb., ha az adott gyerek szociális közegében éppen az ilyen tulajdonságok, a harciasság, a hangosság szükségesek ahhoz, hogy érvényesüljön, vagy akár ahhoz, hogy túléljen. Ilyenkor más eszközökre van szükség. Elmesélte egy 17 éves roma fiú történetét is, aki valahogy feltalálta magát a nem roma osztálytársai tanulási szokásaiban, minden iránt érdeklődött, csak a matek iránt nem, amiből egy döntő vizsgáján elvágták. És ez számára azt jelentette, hogy abba kell hagynia a tanulást, ezért a következőt mondta tanárainak: “átkozom magukat, mert megmutattak nekem egy olyan világot, ahol verset olvashatok, de most nekem vissza kell menni a nyomorba, gürcölni, fát vágni….”



Az oktatás rendszerszintű problémáival való szembesülés általában egy letaglózó élménye minden pályakezdő (és nem csak) tanárnak, mondta Mészáros, ezért szerinte sokkal fontosabb letenni minden értékelvű, moralizáló megközelítésről, és inkább egyfajta etikai pedagógiát kell művelni. Olyat, amelyik fontosabbnak tartja azt, hogy a pedagógus és a gyerek hogyan vélekedik az emberről. Ehhez a tanárnak jól jön az analitikus-kérdező attitűd, az arra való törekvés, hogy a tudás piacosításának és a munka puszta áruvá tételének ellenálljon.

Ez a történet is jól szemlélteti azt, amiről a konferencia talán egyik fő üzenete is szól: hogy az iskola nem egy belső, zárt rendszer, hiszen minden, ami benne történik, szervesen összefügg azzal, hogy mi történik rajta kívül. És azzal is, hogy azok, akik benne élnek hogyan interiorizálják azokat a hatalmi- és tudásviszonyokat, amelyekkel az iskolában és rajta kívül találkoznak.

Nyitókép: kultúrkampf mémek

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS