2019. június 26. szerdaJános
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Olaszország-szindróma: a depresszió új formájával küzdenek a kelet-európai idősgondozók

Dobrai Zsolt Levente Dobrai Zsolt Levente 2019. március 08. 14:52, utolsó frissítés: 2019. március 10. 11:28

Romániában is egyre több nőt érint, akik hátrahagyják családjaikat, hogy Nyugaton megterhelő és kiszolgáltatott körülmények között dolgozzanak.


Nemrég az Al Jazeera hírtelevízió is felfigyelt azoknak a romániai nőknek a prekárius (létbizonytalan) helyzetére, akik különböző szociális indíttatásból arra kényszerültek, hogy hátrahagyják családjaikat és külföldön vállaljanak idősgondozói munkát, gyakran bizonytalan, megterhelő és megalázó körülmények között.

Munkakörülményeik és munkabíró képességük ugyan változó, sőt, a relatív normális viszonyok között dolgozók is sokan vannak ebben a szakmában, de ami felkeltette a média érdeklődését az az, hogy sokan dolgoznak olyan körülmények között, amelyben a fizikai megterheltséggel együtt járó pszichés megterhelés nyomására lelkileg teljesen összeroppannak. Az ilyen jellegű esetek annyira gyakorivá váltak, hogy az orvosi szakma egy új jelenségről, szindrómáról kezdett el beszélni. A depresszió egy külön fajtáját azonosították azoknál a kelet-európai nőknél, akik többnyire Olaszországban vállaltak gondozói munkát és egy idő után kénytelenek voltak abbahagyni, hiszen sem fizikailag, de főleg pszichésen nem bírták tovább folytatni. Ők azok a nők, akiket ukrán, román és olasz pszichiáterek az ún. „Olaszország-szindrómával” diagnosztizáltak.

A Iași-i „Socola” Pszichiátriai Intézet munkatársa, Mihai Cozmin például 2018-ban publikált egy cikket a Pszichiátriai integratív közleményben, a „Socola” intézet folyóiratában, amely néhány alapvető adatot ismertet az Olaszország-szindrómában szenvedő emberek állapotával kapcsolatosan. (A cikk címe: Olaszország szindrómájával küzdő emberek munkaképességének csökkenése, eredetiben: Afectarea capacității de muncă a persoanelor cu Sindromul Italia.) Azt írja, hogy olyan nők esetében diagnosztizálták, akik az Európai Unió térségében, főleg a nyugati országokban vállaltak számukra kedvezőtlen és jelentősen megterhelő gondozói munkát.

Ez a gondozói munka azt jelenti, hogy olyan idős, nyugdíjas személyek házi gondozását vállalják, akiknek rendszerint azért van szüksége külön ellátásra, mivel valamilyen súlyos betegségben szenvednek: Alzheimer vagy Parkinson-kór stb. Az ilyen jellegű munka ideális esetben szakképzett gondozókat igényel, és valóban vannak a kelet-európai bevándorló „badanték” (badante olaszul gondozót jelent - szerk. megj.) között olyanok is, akik valamilyen szociális- vagy egészségügyi képzettséggel rendelkeznek, de a feladat még ezzel a diplomával is nagy kihívásnak számít.


Mihai Cozmin azt írja cikkében, hogy a pszichés összeomlást, a depressziót alapvetően a zsúfolt munkaidő, az elszállásolásban és étkeztetésben tapasztalt hiányosságok, az otthontól való távolság, egy idegen nyelven való kommunikáció, a visszatérő stresszokozó és a munkavégzőt megalázó helyzetek, és végül a munkavállaló idős kora vagy egészségi állapota együttes hatása okozhatja. Mindemellett a munkavállalóknak van vagy éppen nincs munkaszerződésük, nyugdíj-biztosításuk és egészségügyi ellátásuk. Tehát nem elsősorban a pénzügyi szempontok, hanem az életkörülmények ilyen jellegű megváltozása gyakorolja a legnagyobb nyomást a gondozók munkavégzési képességére, pszichés állapotára – vonja le a következtetés a cikk írója.

Az „Olaszország-szindróma” terminust először két ukrajnai pszichiáter, Andrij Kiszelov és Anatolij Faifrych használták 2005-ben a Nyugaton gondozói idénymunkát vállaló pácienseik esetében. A Romániában Olaszország-szindrómával diagnosztizált gondozómunkások többnyire Moldovából származnak. A Iași-i „Socola” Pszichiátriai Intézet adatai szerint 2016-ban 3.384 depresszióval diagnosztizált páciensük közül 170 esetében igazolták az ún. „Olaszország-szindrómát”. 2017-ben 3.177 depressziós személy közül 160, illetve 2018. első félévében – a Mihai Cozmin által közzétett cikk megjelenésének idejében – már 50 személyt diagnosztizáltak Olaszország-szindrómával. A szindróma tünetei pedig a következők: szorongás, apátia, aszténia (pszichés és fizikai kimerültség), figyelmetlenség, álmatlanság és mélységesen szomorú kedélyállapot, elidegenedés.

Több, jelenleg is külföldön munkát vállaló, romániai idősgondozót kerestünk meg azért, hogy megtudjuk, mennyire találják megterhelőnek, stresszesnek a munkakörülményeiket, amelyek között dolgozniuk kell. A gondozók kiszolgáltatottságának egyik jele az is, hogy a megkeresett 5 személy közül csak egyetlen egy volt, aki bár névtelenül, de hajlandó volt erről nyilatkozni - a többiek még név nélkül sem vállalták a megszólalást.

Alanyunk kérésére tehát nem a valódi nevét használjuk tapasztalatainak bemutatásához, hanem a Klári álnevet. Klári két éve dolgozik ebben a szakmában és ugyan nem diagnosztizálták ezzel a szindrómával, de tipikus esetét meséli el annak, milyen „kedvezőtlen” körülmények között kell külföldi gondozóként élnie. Klári egy partiumi közvetítőcéggel jutott Ausztriába, ahol azonban közvetítőcéget és gondozottat is váltania kellett azért, mert úgy érezte, hogy sem a közvetítő, sem a gondozott személyek nem bántak vele tisztességesen. Klári az első közvetítő cégéről azt mesélte, hogy az a külföldi páciensektől havi 2000 eurót kért, és ebből 1000 eurót adott át a gondozónak, 1000-et pedig megtartott magának - ebből finanszírozta az ügyintézést és az időközben felmerülő problémák kezelését, a területi képviselő vagy egy diplomás ápolónő helyszíni kiszállását stb.

„Mégis, soknak találtuk, hogy a pénz felét megtartották. Utána kitalálták, hogy havi 1500 eurót kap az, aki 2 éves szerződést ír alá a cégnél. Én nem írtam alá, inkább eljöttem” - meséli. Az új cégnél, ahol Klári most dolgozik, több pénzt kap kézhez, viszont a munkakörülményeivel továbbra is elégedetlen. Azt mondta, mivel a cégek a páciensektől havonta jóval több pénzt kapnak, mint a gondozóktól, gyakran előfordul, hogy a szerződésben foglaltak megsértése esetén sem a pácienst vonják felelősségre, hanem inkább a munkást menesztik, ha az panaszt tesz a közvetítőnél. Bevándorló munkavállalóként folyamatosan másodrendű állampolgároknak, másodrendű személyeknek érzik magukat, és nem is folyamodhatnak mindig akadálytalanul vagy nagy kockázatot nem vállalva ügyvédhez, jogorvosláshoz.

„Ha arról van szó, a gondozót a végletekig dolgoztatják, felrúgva ezzel a szerződések több pontját. A külföldiekkel szemben egyszerűen úgy érzik, nem kell be tartaniuk a szerződést. Ez azért tud nagyon fájó és felháborító lenni, mert mivel dolgoztam más cégnél is Németországban, tudom, hogy az alkalmazottak rögtön beperelik az alkalmazó céget, ha az vét a szerződés ellen, és a németek, osztrákok rögtön ügyvédhez mennek, ha valaki nem tart be valamit a szerződésből.” Klári elmondása szerint eközben ráadásul a gondozott személyek gyakran spórolnak is, ami megnehezíti a gondozó gazdálkodását, van úgy, hogy a gondozó saját zsebéből kell kipótolja azt a pénzt, amit a gondozottól egy heti élelmezésre kap – tette hozzá Klári.

Klárinak két év alatt három idős személy gondozását kellett ellátnia, akik mentálisan és egészségügyileg is különböző mértékben voltak betegek. Elmondta, hogy a gondozó gyakran teljesen kiszolgáltatott helyzetben van: a gondozott páciens házában alszik, eszik, a mozgási szabadsága erősen korlátozott. Ráadásul az esetek többségében a gondozott egy sor olyan előítélettel, kulturális felsőbbrendűséggel viszonyul a gondozóhoz, ami már eleve negatív előítéletekkel és bizalmatlansággal terhes.

Példaként elmondta, hogy: „végig kell hallgatnom, hogy a keleti blokkból érkező országok szegények, ők is tudják a televízióból, hogy ott sokkal szegényesebb házakban élnek az emberek, és el tudják ők azt képzelni, hogy mi hogyan élünk, nem fürdünk, nem takarítunk, nem főzünk "rendesen", tehát mi sokkal igénytelenebb emberek vagyunk, mint ők. Ez ad hát okot arra, hogy folyamatosan ellenőrizzenek bennünket, mintha nekünk semmi agyunk nem lenne. Volt, aki ezt le is vezette: aki okos, annak van pénze, akinek pedig nincs, az buta, tehát irányítani, leszólni kell, megalázni is lehet. Legtöbbször szóban, de engem is ütött már meg páciens és több kolléganőmet is" - fejtette ki.

Arra a kérdésünkre, hogy ismer-e a kollégái között olyat, aki depressziótól szenvedne, elmondta, hogy az idősgondozói közös Facebook-csoportokban panaszkodtak már többen mellkasi szorításra, fulladásra, szédülésre, heves szívdobogásra, ami esetleg szívinfarktusra is utalhat, de véleménye szerint már egyre közismertebb, hogy ezek gyakran inkább a pánikbetegség tünetei, amit pszichiáternek kell kezelnie gyógyszerekkel és pszichológusnak pszichoterápiával.

Egy 2015-ös ENSZ jelentés szerint 2000 és 2015 között világviszonylatban a leggyorsabban növekvő éves kivándorlási arány tekintetében a háború sújtotta Szíria után (13,1 százalékos éves növekedés), Románia (7.3 százalékos éves növekedés) következik. A rendszerváltás óta a jelentés közléséig 3,4 millió román állampolgár hagyta el az országot. Közülük másfél millió Olaszországban, több mint egymillió Spanyolországban vállalt munkát, sokan prekárius körülmények között. A gondozói munka pedig egyike azoknak a romániai nők által gyakran végzett munkáknak, amelyet a hazai szociális helyzet nehézségei miatt kell otthonuktól annyira távol vállalniuk.

Voltaképpen ezek a nők egy, az övékénél jobb módú család cselédjeivé válnak, arra kényszerülnek, hogy feladják saját magánszférájukat és mások reproduktív munkáját végezzék el, miközben munkáltatóik visszaélnek kiszolgáltatott helyzetükkel: alulfizetettek, túlterheltek és megalázottak maradnak, munkájuk pedig láthatatlan. Ők azok a kelet-európaiak, akik a nyugat-európaiaknak dolgoznak, sokszor olyan megszorítások között, amelyeket munkaadók a helybéliekkel szemben nem engednének meg maguknak. A kelet-európai munkaerő olcsóbb és szervezetlen – nincs érdekképviselet, nincs szakszervezet stb. –ezért veszik inkább ezt igénybe. Ez a viszony ugyanakkor kettős függést teremt az olcsóbb munkaerőt igénybe vevő, nyugati páciensek családja és a saját országához képest mégiscsak jobban fizetett gondozók között – és ezzel megőrzi, újratermeli az egyenlőtlenségeket Nyugat és Kelet között, megőrzi az alá- és fölérendeltségen alapuló kölcsönös függés igazságtalan rendszerét.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS