2019. szeptember 23. hétfőTekla
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Nemzeti színű kolláré és egy elveszettnek hitt angol visszaemlékezés a BBTE '48-as konferenciáján

Timár Norbert összeállította: Timár Norbert 2019. március 15. 13:15, utolsó frissítés: 13:15

A BBTE minikonferenciáján megtudtuk, hogy egyesek életüket adták a forradalomért, míg mások inkább a házvezetőnőjükkel hetyegtek. Összefoglaltuk a legérdekesebb pillanatokat.


A Babeș–Bolyai Tudományegyetem az idén is tudományos minikonferenciával ünnepelte a magyar forradalom és szabadságharc évfordulóját. A rendezvényen az előadók olyan kutatási eredményeket foglaltak össze röviden és közérthetően, amelyek segítenek megérteni és ünnepelni a jeles eseményt. A közel kétórás rendezvény volt az egyetlen tudományos esemény a kolozsvári megemlékezések sorában.

A konferencia érdekesebb pillanatait foglaljuk össze. Szó lesz arról, hogy milyen volt:

• a forradalom hírének egyházi fogadtatása;
• a székely határőrök és a forradalom viszonya;
• eljuttatni az unióról szóló törvényt az uralkodónak;
• egy angol származású naplóíró elveszettnek vélt, de megtalált visszaemlékezése a szabadságharcról.



A minikonferencián elsőként Tamási Zsolt, a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium igazgatója adott elő arról, hogy milyen volt a forradalom hírének fogadtatása a katolikus egyházban. Tamási elmondta, hogy Magyarország hercegprímása, Scitovszky János kezdetben ellenezte, hogy a papok fegyvert fogjanak, de a forradalom és szabadságharc leverése után védte a klérus tagjait, és elérte, hogy azoknak a lelkészeknek az ügye, akik fegyvert fogtak, az egyházi bíróság hatáskörébe essen. Ezzel több száz papnak mentette meg az életét.

Az iskolaigazgató kitért arra is, hogy a szabadságharc bukása után az egyház próbálta kicsinyíteni a szerepét az eseményekben, hogy elkerülje a megtorlásokat; ez a kép még az államszocializmus időszakában is fennmaradt, habár a rendszer ideológusai már más szempontból kívánták a klérus szerepét minimalizálni.

Tamási ismertette, hogy annak ellenére, hogy Magyarország és Erdély uniója még nem történt meg, és így két külön egyházszervezetről kell beszélnünk, Kovács Miklós erdélyi megyéspüspök már 1848 májusában levélben szólította fel a papokat arról, hogy ne mulasszák el értesíteni a közösségeket a „haza iránti hűség kötelességéről”. Ez különösen fontos volt egy olyan korban, amelyben a társadalom nagy része írástudatlannak számított.

Az előadó arra is felhívta a figyelmet, hogy az erdélyi egyházmegye korán bekapcsolódott a forradalom eseményeibe. A forradalmi kormánynak szüksége volt a papokra, mivel mozgósítani szerette volna a székely határőröket, hogy azok felvehessék a harcot Délvidéken a horvátokkal. Tamási kutatásai szerint szoros összefüggés mutatható ki egy-egy község papjának magatartása és a mozgósítás sikeressége között. Ha egy községben a pap nemzetőrnek, honvédnek, vándorszónoknak vagy tábori lelkésznek állt, akkor a hívei is követték magatartását, és elmentek harcolni.

Az iskolaigazgató szerint az egyház és a forradalmi kormánnyal együttműködésében két szintet lehet megkülönböztetni: az első szinten a püspöki kar található, amely ugyan vonakodott együttműködni a kormánnyal, de végső soron mégis megtette azt. A második szinten pedig az alsópapság található, aki teljes mértékben kooperált a forradalmi kabinettel.

Tamási ezt követően Erdélyen belül az egyházi szerep szerint két régiót, illetve magatartást különített el. Az Érchegységben, ahol a román és a magyar nemzetiség között éles konfliktus bontakozott ki, a papság a „túlélésre játszott”, vagyis a hívek megmentését tűzte ki célul. Az előadó példaként hozta fel az abrudbányai plébános kiállását, aki a helyi templomot feldúlni készülő mócok elé egy feszülettel állt ki, hogy felhívja a figyelmüket arra, hogy ugyanazt a Krisztust imádják, és a keresztelőmedencében ugyanazt a keresztséget veszik fel. Így sikerült a plébánosnak megfékeznie a feltüzelt tömeget a dúlástól.

Abrudbánya az 1849-es pusztítás után. Forrás: petofiprogram.huAbrudbánya az 1849-es pusztítás után. Forrás: petofiprogram.hu


A másik régió, ahol a papság jelentős szerepet játszott, Székelyföld volt, ahol a klérus sokkal intenzívebben vett részt a forradalmi eseményekben. Ennek egyik kirívó példája Andrássy Antal gyergyóalfalusi pap és jegyző esete, akit az erdélyi egyházmegyei zsinat képviselőjének delegáltak. A forradalom eszméje melletti elköteleződését mutatta, hogy nemzetiszínű kollárét (a papi öltözék részét képező kemény gallért) hordott. Emellett persze fontos mozgósító szerepe is volt az eseményekben. Andrássy később a megtorlások elől öngyilkosságba menekült. A másik példa Keresztes Márton, akit a székelyudvarhelyi kerület jelölt a zsinatra. Keresztes annyira radikálisnak számított, hogy felettesei „ultrakommunistának” nevezték.

Tamási Zsolt beszélt arról is, hogy a különböző mozgósítási gócpontokat az alapján lehet meghatározni, hogy Erdélybe hova érkeztek a kormány által kibocsátott hivatalos közlöny példányai, amelyek a különböző rendeleteket és parancsokat tartalmazták. Ezt rendszerint az erdélyi hatalmi központok kapták meg, de rajtuk kívül a már említett egyházi személyeknek is küldtek példányokat, annak érdekében, hogy könnyebben mozgósíthassanak. Tamási egy meglepő példát is hozott a tájékoztatás elmaradására: a felcsíki esperes egyáltalán nem tájékoztatta a híveit a történésekről, mert épp a házvezetőnőjével keveredett szerelmi viszonyba, így a környék lakosait egyáltalán nem értesítette az éppen zajló forradalom eseményeiről.

Csikány Tamás, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, illetve a Károli Gáspár Református Egyetem tanára előadásában a székely határőrök és a forradalom kapcsolatáról beszélt. Csikány elmondta, hogy a székely határőrség 1762-es megszervezése óta problémaként jelent meg a helyi közösségekben. A határőrségeket a Habsburg Birodalom azért hozta létre, mert úgy érezte Keletről fenyegetve van. A határőrség tagjai csak szabad emberek lehettek, így a székelyföldi férfiak durván felét sorozták be, másik felük jobbágy lévén, nem kerülhetett be a szervezetbe.

Csikány szerint problémát jelentett a székely határőröknek, hogy egyenruhájukat maguknak kellett kifizetniük, és rendszerint az egyébként a monarchia távoli részeiből odaküldött tisztek eltartásáról is nekik kellett gondoskodniuk. Ezen kívül évi 3 hónap határszolgálatra is kötelezték őket. Emellett rendszeres kiképzéseken is részt kellett venniük, és saját munkájukat is el kellett végezzék. Tisztjeiknek még abban is beleszólásuk volt, hogy kit vehetnek el feleségül.

Csikány Tamás felhívta a figyelmet, hogy pozitív hozadékai is voltak a határőrség intézményeinek, hiszen a tisztek, annak érdekében, hogy egészségesnek tudják beosztottjaikat, rendszeresen ellenőrizték azok lakóhelyeinek tisztaságát. Ezentúl a székelyek iskoláztatásáról is gondoskodtak, hiszen fontos volt, hogy minden katona írástudó legyen. Kézdivásárhelyen és Csíkszeredában ennek érdekében katonaneveldéket is létrehoztak. Sőt, Csikány szerint valószínűsíthető, hogy a krumpli/pityóka is a határőrség bevezetésével terjedt el a Székelyföldön, egy jó időre megoldva az élelmezési problémákat.

Hagyományőrzők székely határőr egyenruhában 2015. december 5-én, az 1805. évi austerlitzi ütközet évfordulóján rendezett megemlékezésen Telnicében (Brünn-Brno). Forrás: Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző SzövetségHagyományőrzők székely határőr egyenruhában 2015. december 5-én, az 1805. évi austerlitzi ütközet évfordulóján rendezett megemlékezésen Telnicében (Brünn-Brno). Forrás: Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség


A fent említett sérelmek mellett a székely határőrök azt is problematikusnak tartották, hogy nemcsak határőrként használták őket, hanem a birodalom különböző háborúiba is részt kellett venniük. A székelyek Csikány szerint nagyon lelkesen harcoltak, a háborúskodások során pedig összekovácsolódtak. Ez az összekovácsolódás idővel pedig „átment a társadalomba is”. Ennek ellenére, főként a nemesség útján, folyamatosan tiltakoztak a határőrség ellen az uralkodónál, kevés sikerrel.

Ugyanakkor, Csikány szerint, idővel ellentét keletkezett a katonarendűek és a jobbágyok, vagy ahogyan a korban hívták, provinciálisok között.

1848-ban, a forradalom kitörésével felmerült a határőség eltörlésének lehetősége, de ez kisebb identitásválságot okozott a székelyekben. Nem tudták elképzelni, hogy a határőrség megszűnése után milyen státuszú emberek lesznek, és arra is rá kellett jönniük, hogy valószínűleg adózniuk kell majd. Csikány elmondása szerint végül arra az álláspontra jutottak, hogy ha megfelelő jogokat kapnak, akkor megmaradnak határőrnek.

Hagyományőrzők 1848-as székely bakaruhábanHagyományőrzők 1848-as székely bakaruhában


1848. július 2-án azonban megszüntették a határőrséget és helyette a nemzetőrség intézményét vezették be, de a gyakorlatban ezt végül nem hajtották végre: Délvidéken szükség volt határőrökre a horvátok ellen. Pár zászlóalj végül elment harcolni, de Csikány szerint nem bizonyultak túl hatékonynak, mert attól tartottak, hogy az otthon maradottaknak bántódása esik. Emiatt igyekeztek visszatérni Székelyföldre, de útközben csatlakoznak Bem József csapataihoz, így hazaérkezésük kissé hosszabbra sikeredett.

Egyed Ákos, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, a Batthyány-kormány Erdély-politikájáról értekezett, de ebből csak az 1848. május 30-án meghozott, Erdély és Magyarország egyesülését kimondó törvény viszontagságait emelném ki. A Wesselényi Miklós által vezetett kolozsvári országgyűlés, miután elfogadta az unióról szóló törvényt, átadta Puchner Antal tábornoknak, hogy az bemutassa az uralkodónak. Azonban Wesselényiék nem bíztak a hivatalos küldöttségben, ezért elküldték Bécsbe a saját embereiket is a törvény másolatával. Mivel a király a forradalom elől Bécsből Innsbruckba menekült, végül ide kellett eljuttatniuk a törvényt. Ez meglehetősen sürgős feladatnak bizonyult, hiszen úgy a románok, mint a szászok képviselői ellenvéleményt kívántak átnyújtani a királynak a kérdésben.

Wesselényi Miklós portréja Barabás Miklós festményén (1836). Forrás: WikipédiaWesselényi Miklós portréja Barabás Miklós festményén (1836). Forrás: Wikipédia


Innsbruckban az egyik főherceg Wesselényi küldötteinek azt nyilatkozta, hogy még nem kapták meg a törvényt, ám mint később egy kocsmában bujkáló futártól kiderült, mégiscsak eljutott hozzájuk a hivatalos példány. A főherceget végül csak úgy sikerült az átvételre kényszeríteni, hogy Batthyány Lajos miniszterelnök lemondással fenyegette meg az udvart.

T. Szabó Levente, a BBTE Bölcsészettudományi Karának tanára a legújabb felfedezéséről számolt be. A kar dékánhelyettese a különös John Paget nemrég felfedezett angol nyelvű beszámolójáról tartott előadást. Paget a reformkorba költözött Erdélybe, miután feleségül vette Wesselényi Polixéniát. Az angol nemes orvosi végzettséggel rendelkezett, de inkább írónak és gazdálkodónak számított. A szabadságharc idején Bem József bizalmasa volt, így maga is részt vett a szabadságharc eseményeiben. Ennek leverését követően feleségével Angliába menekült, ahol megpróbálta népszerűsíteni a szabadságharc ügyét. Ebbéli tevékenységének részeként írt egy kéziratban maradt könyvet, amelyet eddig elveszettnek hittek, de nemrég T. Szabó Levente megtalálta. A könyv valószínűsíthetően azért nem jelent meg, mert Paget Erdélyben akarta leélni az életét és nem kívánta a könyv miatt rontani a visszaköltözés esélyeit. Paget és feleségének végül sikerült visszatérni Erdélybe.

John Paget. Forrás: WikipédiaJohn Paget. Forrás: Wikipédia


T. Szabó Levente elmondta, hogy a megtalált kéziratból hiányzik az első 12 fejezet, vagyis mintegy száz oldal, de ettől függetlenül értékes visszaemlékezéséket tartalmaz a szabadságharcról, amelyek néhány esemény, illetve személy esetében módosíthatják a hangsúlyokat.

Egy ilyen eset lehet T. Szabó szerint az 1849. január 17-étől Erdély teljhatalmú kormánybiztosaként működő Csány László és a nagyhatású Stefan Ludwig Roth erdélyi szász író, evangélikus lelkész kapcsolata. Paget visszaemlékezésében pozitívabb képet fest Roth-ról, mint amilyen a magyar történetírásban elterjedt, hiszen olyan személynek írja le, mint aki szerette a magyarokat, holott az eddig kialakult kép inkább magyarellenesként festette le. Ezzel ellentétben Csányt véreskezű személyként említi, amiért Bem amnesztiája ellenére kivégeztette Roth-ot.

Csány László és Stefan Ludwig RothCsány László és Stefan Ludwig Roth


Az előadó szerint a visszaemlékezésben találhatók adatok olyan ismert személyiségekről o, mint Esterházy Kálmán későbbi kolozsvári főispán, akit fiatalkorában láthatunk a szabadságharc eseményeinek közepette. Ugyanakkor a társadalomtudósok is érdeklődéssel forgathatják a hamarosan megjelenő könyvet, hiszen a szó esik például az Erdélyt sújtó kolerajárványról is, amely szinte több áldozatot követelelt, mint a harcok. Paget beszámol arról, hogy pl. Kolozsváron egyes napokon 19-20-an is meghaltak a kolerajárvány miatt.

Nyitókép: Babeș–Bolyai Tudományegyetem/Facebook

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS