2019. október 19. szombatNándor
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Orvostanhallgatók: rosszindulatú diszkrimináció folyik a MOGYTTE-n

Korodi Zsuzsa 2019. április 29. 13:44, utolsó frissítés: 16:44

Hallgatókat kérdeztünk arról, hogy milyen változásokat hozott az életükben az egyetemek egyesítése, és milyen a kapcsolatuk a román diáktársaikkal.


A diákok megteszik a magukét, az elmúlt időszakban több tüntetést szerveztek: tüntettek a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem és a Petru Maior Egyetem összeolvasztása ellen, az egységesített vizsgáztatási rendszer bevezetése ellen, az ösztöndíjak csúszása és hátrányos elosztása miatt, januárban az angol kar mintájára követelték az önálló magyar főtanszék létrehozását és legutóbb, a hónap elején, a vizsgáztatás miatt meghurcolt magyar oktatók támogatásaként is folyosóra vonultak. Petíciókat és sajtóközleményeket írnak, de egyre inkább úgy érzik, ez túl sok időt vesz el a tanulástól, ráadásul szélmalomharcot folytatnak egy sokkal jobban taktikázó vezetőséggel szemben. Időnként pedig még azzal is megvádolják őket, hogy “nem jól tüntetnek”.

Az új intézményen belüli hangulatról és a sok, kis MOGYE-ügyről faggattuk Marton Lászlót, harmadéves általános orvostanhallgatót, a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség elnökét, Makkai Zsigmondot, hatodéves fogorvostan-hallgatót, az MMDSZ FOK Platform szakosztályvezetőjét, és Kirchmaier Ádámot, aki ötödéves orvostanhallgató.

Az új tanévtől már a MOGYTTE hallgatói vagytok, megszoktátok az új nevet? MOGYTTE-nek vagy MOGYE-nek nevezitek az egyetemet?

Ádám: Egyértelmű, MOGYE-nak hívjuk. Én negyedéves voltam, amikor ez megváltozott, azért az mégiscsak négy év. Nem tudom azt csak úgy kitörölni, meg nem is akarom. Nekem, akkor is MOGYE. Én erre az egyetemre jöttem, azt szerettem volna, hogy a diplomámon is ez a név szerepeljen, sajnos ez nem fog megtörténni. De akkor sem tudom másképp nevezni.


László: Nagyon kell koncentrálni, hogy MOGYTTE-t mondjak bizonyos helyeken.

Mi a véleményetek a két egyetem összevonásáról?

Zsigmond: Szerintem azt nem szabad elhallgatni, hogy alacsonyabb szintű egyetemet csatoltak egy magasabb szintű egyetemhez. Ez tény, nem szabad szőnyeg alá söpörni. Talán ebből adódhatnak még problémák.

Ádám: Én ezt úgy látom, hogy már a MOGYE-n voltak gondok, akár az oktatással is, ezekre jó lett volna megoldást találni. Most, hogy összeolvadt a kettő, még több problémára kell megoldást találni, és ez nehézséget okoz a vezetőségnek is. Egyértelmű, hogy a megítélés is változott. Én amitől tartok, meg félek, az az, hogy hogyan gondolkodnak a most felvételizők, vagy a 11-12-dikes diákok. Felvételiznének ide? Vagy inkább, akkor már Magyarországot választják a magyar nyelvű képzés miatt. Szerintem ez a probléma, hiszen főleg a magyar karon rendkdívül fontos, hogy megmaradjon a felvételizők száma.

László: Az egyesülést presztízsvesztésként élték meg az orvosis diákok. Ha eddig azt mondtad bárhol, hogy MOGYE, tudták külföldön is, hogy hol tanulsz, most mondod ezt az új nevet, vagy, hogy Petru Maior, és senki nem érti miről van szó. Sokan úgy élték meg, hogy mostantól kevesebbet ér a diplomájuk. Sok ilyen kérdés volt az MMDSZ fele is ezzel kapcsolatban.



Mi változott konkrétan a diákok életében a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem és a Petru Maior Egyetem egyesítése óta?

Zsigmond: Az oktatás terén szerintem annyira nem érződik az összeolvadás, magyar diákként sem. Maga az a tény, hogy nem kérdeztek meg bennünket - mondhatnám -, hozzá vagyunk szokva, de zavaró, nyomasztja főként a magyar diákságot. Rányomta a bélyegét az egyetemi létünkre, tudjuk jól, milyen velejárói vannak ennek a fúziónak, és ránk nézve nem nagyon látjuk, hogy bármi pozitívum származna belőle.

László: Mivel adminisztratív szempontból össze kellett egyeztetni a két egyetemet, voltak eddig kisebb-nagyobb késések, buktatók az új struktúrában. Gond volt például az ösztöndíjak kiosztásával, a tanulmányi ösztöndíjakat csak januárban utalták. Két-három hetes vita folyt arról, hogy hogyan osszák el az ösztöndíjakat, milyen arányokat vegyenek figyelembe az elosztásnál, mert ugyebár hat kar lett a háromból.

Ádám: Évfolyamonként ráadásul valamivel kevesebben kaptak ösztöndíjat, az eddigi évekhez képest. Többen vagyunk, így ez érthető is, csak éppen az ilyen dolgokban vevődik észre, hogy nem gondolták végig az egyesítést.

László: Igen, az ösztöndíjakat a fizetős és állami helyeken tanuló diákok számának arányában osztják le minden karra, és azon belül minden oktatási vonalra, vagy nyelvre. Tavaly kapott egy évfolyamon körülbelül 40 diák, most csak harmincvalahány, van tehát egy minimális csökkenés, de az egyetem is kipótolta, nem csak a minisztériumi összegből gazdálkodtak, így noha kevesebben kaptak, de nem sokkal.

Ugyanakkor megváltozott a vizsgáztatás is. Mennyire “szívtátok le” az egységesített vizsgáztatási rendszert, amit mindössze pár nappal a szesszió megkezdése előtt önkényesen, a diákság és az oktatók véleményét ki sem kérve vezetett be az egyetem vezetősége?

Ádám: Közepesen, mert ugye voltak oktatóink, akik ellenálltak, és ők nem eszerint vizsgáztattak, hanem az általuk leadott anyagból, ami számunkra jó volt, hisz 14 héten keresztül az előadásokon azt hallgattuk. Volt olyan tantárgy, amiből viszont közös kérdéseket kaptunk. Az egységesített vizsgarendszerről azt kell tudni, hogy a három vonal (román, magyar, angol- szerk. megjegy.) között különbözik a bibliográfia. Ez okozott nehézséget nekünk, hisz gyakorlatilag lehettek olyan kérdések, amelyekről mi a mi könyvünkben nem olvastunk, nem tanultunk. A vizsgák sikerültek, csak meglepő volt, hogy olyan kérdést láttál magad előtt, amire nem számítottál, vagy amiről nem is hallottál, noha a szesszióban több napig tanultál. Előfordult az is, hogy egyes magyar oktatók azt ajánlották, elővigyázatosságból a román könyvészetből tanuljunk.

Zsigmond: Egyébként ez a legnagyobb probléma ezzel a közös vizsgáztatással, a magyar diákok rákényszerültek arra, hogy román nyelvű könyvből tanuljanak, miközben magyar szakra járnak. Persze, meg lehet tanulni, meg tudjuk tanulni, mi nyerünk abból is, de elviekben ez egy pofoncsapás. Először kellett volna készíteni egy közös bibliográfiát, amit lefordítottak volna mind a három nyelvre, és csak utána kellett volna bevezessék a közös vizsgáztatást. Mi például a fogorvosi karon nagyon sok esetben magyarországi könyvekből tanulunk, ez pedig azt jelenti, hogy bizonyos terminológia és módszerek szempontjából másképp osztályoznak, más kifejezéseket használnak, mint itt. Ezért nem lehet összeegyeztetni a kettőt. Ha lett volna egy közös bibliográfia, akkor mindenki ugyanarról a startvonalról indul, de itt megint a magyar diákok szenvedtek hátrányt.

László: Szerintem érthető az objektivizálásra való törekvés, hogy minél objektívebben lehessen a diákokat pontozni, vagy osztályozni, de az orvosi az nem matek, nem fizika, ahol az eredmények kijönnek, s ha jó, jó, ha nem, akkor nem, itt kommunikálni is kell. Rég rossz az, hogy mi karikázós teszteket írunk, szinte alig kommunikálunk a tanárainkkal. A közös vizsgáztatás nem a mi javunkat szolgálja. Az, hogy ennyire gyorsan hozzák meg ezeket a döntéseket, semmilyen előkészület nélkül, arra enged következtetni, hogy más szinteken is “közösködni” szeretnének, és ettől fél a legtöbb diák és oktató is, hogy ennek nem itt a vége, és más törekvések vannak a háttérben, nem feltétlenül az, hogy nekünk jobb legyen, és objektívebb osztályozási rendszert vezessenek be.

Erre hajaz az is, amit nemrég Leonard Azamfirei rektor nyilatkozott, hogy egységesített felvételit szeretnének bevezetni, mivel a magyar diákok pozitívan vannak diszkriminálva, például hatossal is be tudnak jutni az egyetemre. Ezzel szemben a román diákoknál a 8-as a minimum, merthogy ott kétszeres vagy akár háromszoros túljelentkezés van. Mindez azt jelzi, hogy a magyar orvosképzést aláaknázzák?

Ádám: Pár éven belül minden bizonnyal egységesített felvételi lesz. De hamarabb fog megtörténni az, hogy az ösztöndíjakat együtt fogják elosztani, vagyis nem fognak magyarok külön kapni, hisz mondhatják, hogy közös a vizsga, ezért a román diáktársainkkal együtt leszünk majd a listán, és akinek nagyobb a médiája, az kap ösztöndíjat. Azt, most már nem tudják megváltoztatni, hogy mi magyarok, átkerüljünk fizetéses helyre, ha államira jutottunk be, de ez is egy következő lépés lesz szerintem.

Zsigmond: Alapjáraton az is diszkriminatív, hogy azt feltételezik, hogy a magyar diákok alacsonyabb értelmi képességekkel is be tudnak jutni az orvosi egyetemre. Megcáfolja ezt például az a tény, hogy nálunk a fogorvosi karon, több évfolyammal is megtörtént, hogy mi egységesített vizsgákat írtunk, közösek voltak a tesztjeink, szóról szóra, és szinte mindegyik vizsga esetén a magyar tagozat nagyobb átlagot írt, mint a román tagozat.

Az önálló angol kar létrehozása is egyfajta pofoncsapás volt a magyar oktatók és diákok fele, hisz azt jelzi, hogy angol kart lehet, de magyar kart nem lehet létrehozni, 2011 óta. Mindezt, ha egy szálra fűzzük fel az egységesített vizsgarendszerrel és a tervezett felvételivel, akkor egyértelműen tetten érhető a szándékosság nemcsak az önálló magyar főtanszék ellen, hanem a létező magyar nyelvű képzés ellehetetlenítésére is.

László: Ugye ahhoz, hogy Hamburgban a kihelyezett tagozat működhessen, kell egy különálló angol kar. Ez mind szép és jó, de amikor már törvény garantálja, hogy egy magyar kar is kellene legyen, és azt megtagadják? Nem az van, hogy szívességet nem tesznek, hanem törvényt tagadnak meg egyetemi autonómiára hivatkozva. Én úgy látom, hogy ez tisztán akarat kérdése, ha akarják nagyon könnyen és egyszerűen meg lehetne ezt csinálni, de ha nincs akarat, sőt minél inkább visszaszorítani szeretnének, akkor ez történik. A legminimálisabb jóindulattal vannak ez iránt az ügy iránt.

Az egyetem honlapján közzétett kép a hamburgi épületről.Az egyetem honlapján közzétett kép a hamburgi épületről.


Zsigmond: Rosszindulatú diszkrimináció folyik nálunk az egyetemen.

Gyakorlatilag az látszik, hogy nem lesz önálló magyar kar belátható időn belül. Diszkrimináció az egyik oldalon, mindenféle gáncsoskodással együtt, másik oldalon a magyar oktatók és diákok erőfeszítései. Ennyit nem tüntetett a diákság soha mint most, de mit lehet tenni, hogy sokkal nagyobb nyomást gyakoroljatok a vezetőségre, de akár azért is, hogy az önálló magyar kar kérdését életben tartsátok a média vagy az erdélyi magyarság fele?

Ádám: Úgy gondolom, az mindenképp fontos, hogy mi diákok és tanárok egységesek legyünk. Próbáljunk minél többet kommunikálni, és egy dolgot akarjunk. Viszont én úgy érzem, hogy amit mi, diákként megtehettünk, azt mi mind megtettük. Ez túlhalad minket. Nem hiszem, hogy az lenne a jó, ha mi minden nap tüntetnénk. A megoldás nem abban van, hogy tüntetéssel próbáljunk meg nyomást gyakorolni.

László: A téli szesszióban próbáltuk a nyomásgyakorlást, nagyon sok diák megszenvedte ezt, a vizsgaeredményeik is mutatják. Az, hogy tüntetünk, arról képeket, tudósítást készítünk, sajtólistákat írunk, az nem normális. Abszurdum, ha vizsgaidőszakban egy orvosis diák ezzel kell foglalkozzon. Meg mozgósítással, ami megint egy külön kihívás. Mi nyomást gyakorolhatunk, de a két-három napos hőbörgés lejár, a vizsgaeredményeink pedig rosszabbak, mert ilyenekkel kellett foglalkozni. Ez a visszájára fordult számunkra, mert az orvosi az nem egy olyan egyetem, amit tanulás nélkül végig lehet vinni.

Visszakanyarodva az önálló magyar karra, lesz szerintetek?

Ádám: Igazából én valamilyen rossz kompromisszumtól félek. Attól tartok, hogy tegyük fel, meglesznek ezek a főtanszékek, de a felvételi közös lesz. Valamit kapunk, de el is vesznek. És azért, amit elvesznek, megint küzdeni kell.

László: Igen, ezek a látszatmegoldások. Kapunk egy különálló magyar kart, de ameddig a szenátusban nincs 30 százalékunk, és minden döntést átcsoportosíthatnak a szenátusra, - nagyon könnyen mozgatják a hatásköröket -, csak a kirakat szintjén lesz magyar karunk, de a problémáinkra ugyanúgy nem tudunk valós megoldásokat találni. Kari tanács szinten talán igen, de azon túlmenően nem. Ez egy ilyen orwelli fogás, hogy mi valamiért küzdünk nyolc éven keresztül, kapunk egy felemás megoldást, és két év múlva ugyanúgy újrakezdjük. És így feleződik a mi jólétünk. Ez magasabb szinteken folyik, a kiegyezés ott fog megszületni.

Elképzelhető, hogy belefáradt az oktatói réteg, de a diákság is ebbe a harcba?

Ádám: Azt azért el kell mondani, hogy van egy olyan 10 emberből álló mag az oktatók között, akik 8 éve, ha nem is éjjel-nappal, de szinte mindig azzal foglalkoznak, hogy kijön mondjuk egy új szabályozás az egyetemen, és megnézik, hogy akkor az ránk nézve milyen hátulütőkkel jár. És ez munka. Másrészt pedig, amikor bent vagy a szenátusban és állandóan azzal szembesülsz, hogy amit te mondasz, az sosem jó, vagy azért sem támogatják, mert te mondod, az emberként, lelkileg mindenképp rossz hatással van rád. Diákok között meg azt látom, hogy áprilisban lett egy újabb fellendülés, mert 2011 óta felszín alatt volt ez az egész, most áprilisban került megint színre. Viszont, ahogy telik az idő, csökken az érdeklődés, nem beszélünk már annyit erről egymás között, vagy nem azokban a körökben.

Zsigmond: Szerintem ez természetes, hogy bárki bele tud fáradni a folyamatos szélmalomharcba, küzdésbe. Viszont, lehet, hogy a háttérben, -talán -, van egy ilyen céljuk is, kifárasztani.

László: Igen, mert ezzel a kifárasztással, ha már ezt a szót használjuk, azt lehet elérni, hogy nincsen annyi idő és energia kutatásokra, szakkörök létesítésére és működtetésére, stb. Emberfeletti erő kell ahhoz, hogy emellett még taníts, még tanulj, vagy diákszervezetben tevékenykedj. Szerintem ez az aláaknázáshoz vagy elsorvasztáshoz vezető út, kevésbé látványos és háttérben működő dolog.

Az egyetem vezetőségével folytatott megbeszélést követően Kelemen Hunor RMDSZ-elnök tájékoztatja a diákokat.Az egyetem vezetőségével folytatott megbeszélést követően Kelemen Hunor RMDSZ-elnök tájékoztatja a diákokat.


Véleményetek szerint ki tudna segíteni a MOGYE-ügyön? A politikum sokkal nagyobb szerepet kellene vállaljon?

Ádám: Én úgy gondolom, és azt hiszem a tanáraink is így gondolják, hogy a politikum sokáig magára hagyta az oktatókat, diákokat ebben a harcban. Azért 2011 óta lett volna alkalom ezért küzdeni, vagy nyomást gyakorolni. Jó, tudjuk, hogy ebbe belebukott egy kormány, hogy ezt nem egy olyan könnyű dolog létrehozni, és legfőképpen azért nem, mert itt a helyszínen nincsen akarat arra, hogy ez megtörténjen. A vezetőség részéről nincs semmilyen kompromisszumkészség. Mi úgy látjuk, hogy ez csak valahol politikai szinten dőlhet el, csak ott számíthatunk valamilyenféle megoldásra.

Azért az fontos, hogy ez egy közös ügy, nem az itteni diákok és tanárok ügye, hanem egy erdélyi, összmagyarsági ügy, mert azért mégiscsak orvosok, gyógyszerészek végeznek, akik majd segíteni tudnak az embereken. Szerintem nem kell azt elfelejteni, hogy ez nemcsak a mi problémánk, hanem egy erdélyi ügy, és jó lenne már megoldást vagy kiutat találni.

Zsigmond: Közvetett módon szerintem nagyon nagy segítség lenne az erdélyi magyarság részéről, a közhangulat részéről, ha például nem kapnánk, sokszor a saját házunk tájáról támadásokat. Főleg online téren vannak ilyen megnyilvánulások, úgy a diákszövetséget, mint a magyar oktatói kart sok esetben leárulózzák, vagy ilyeneket mondnak, hogy “lepaktálnak a román vezetőséggel”. Ez nem jó, ez árt az ügynek szerintem. Kell a kritika, de azt is lehet diplomatikusabban tálalni. Kérjük, főleg a vásárhelyi magyarságtól, hogy lelkileg álljanak mellénk, és támogassanak, ne szítsák a feszültséget azzal, hogy valótlanságokat állítanak sok esetben. Ezt a helyzetet azok értik a legjobban, akik benne vannak, úgy a diákság, mint az oktatók. Megpróbáljuk a legjobbat kihozni, nem sunyizunk.

László: Szükség van az összefogásra, de nem tudom mennyire hatja ez meg a másik felet. A kritikát szívesen fogadjuk, hisz sokszor amikor az ember benne van egy ilyen ügyben, lehet nem látja már tisztán, vagy nem látja jól a lehetőségeket, pesszimistábban áll hozzá. De amikor csinálunk is valamit, és ilyeneket kapunk, hogy nem tüntettünk elég jól, nem jó a mód, akkor az már nem használ, nem építő jelegű kritika. Értetlenül állok emellett. Ha tüntettünk, vagy felszólaltunk, kritikát kaptuk, hogy lehetne jobban is. Emiatt meg mi, diákok is elgondolkodunk, hogy jól csináljuk egyáltalán, ezt így kell, van értelme, csináljunk valamit? Nem mondanám, hogy magunkra vagyunk hagyva, de azt látom, annyira sokrétű és szerteágazó a probléma, hogy sokszor még magamnak is le kell vezetni, idővonallal, mi történt, mi is az az egységes vizsgáztatás, például. Sok embernek erre nincs ideje, hall egy 5 perces rádióinterjút, vagy egy 10 perces tévéadást, olvas valamit, és esetleg a szomszéddal megbeszéli. Ezért nehéz dolgunk van nekünk is, mi próbálunk közleményekben értesíteni mindenkit, tisztázni, hogy mi is folyik pontosan az egyetemen. Nem vonultak ki mögülünk, csak túl sok a negatív hang, és ez nem segít nekünk, sőt hátráltat.

Számos bírálat fogalmazódott meg azzal kapcsolatosan, hogy kivonultatok és az oktatók is kivonultak a szenátusból. Sokan úgy vélik, ott kell lenni, asztalt csapkodni, állandóan felszólalni, cirkuszolni. Meg egyáltalán informálódni, hisz az angol kar létrehozásáról is később értesült a magyar oktatók zöme és ti is, mivel nem voltak/voltatok benn a szenátusi ülésen.

Ádám: Nehéz eldönteni, hogy mi vezet előbbre, ezzel is volt próbálkozás, azzal is. Nem hiszem, hogy erre születhet általános érvényű, jó megoldás.

László: Mindkét megoldás mellett ugyanannyi érv és ellenérv van. Nehéz kérdés, egy nehezebb erkölcsi vagy etikai problémához hasonlítanám. Informatív jelleggel érdemes ott lenni, a diákság és az oktatók is delegáltak egy-két személyt, akik információnyerés érdekében vannak ott. De azonkívül tényleg szélmalomharc, mintha a falnak beszélnénk sokszor. Nem látjuk az értelmét. Meg, ez kijátszható ellenünk, hamis képet festhet, születik egy döntés, és akkor majd azt mondják, de hát ti is ott voltatok, s úgy történt ez meg.

Ádám: A vezetőség mindig mondja, hogy demokrácia van, kell szavazni, de ez egy félreértelmezett demokrácia, mivel a magyar diákok és tanárok szavazata gyakorlatilag nem számít, semmit sem ér. Az összevonás után százan vannak a szenátusban, nekünk ott nincs hangunk (13 magyar oktató és 5 diák van a szenátusban - szerk. megjegy.). Ez egy taktikai harc, mindenki próbál okoskodni, hogy miként lenne jó, nehéz erre jó választ adni. Az a baj, hogy a vezetőség jobban taktikázik.

Milyen a hangulat az egyetemen, rányomja bélyegét a bennetek lévő elégedetlenség a román diáksággal kialakított kapcsolatotokra? Értik, hogy ti mit szeretnétek? Egyáltalán van kommunikáció köztetek, vagy párhuzamos valóságban éltek?

Ádám: Jó a viszony a román diáktársainkkal, nagyon jól el tudunk beszélgetni, nincs probléma. Amikor viszont erre a témára kerül sor, akkor van, aki nem mond semmit, vagy azt mondja, nem érdekli, nem az ő dolga, és van, akivel vitázni lehet. A közhangulatban azért ez benne van. Ugyanakkor a román orvosis diákok sem örülnek az egyesülésnek, a névváltoztatásnak, nekik is gondjaik vannak a vizsgáztatási rendszer megváltoztatásával, meg a fizetős és állami helyek elosztásával, ez nemcsak a mi problémánk. De persze próbáljuk úgy élni a napjainkat, hogy ne csak erről szóljon minden, van TDK, diáknapok, szóval nem lehet és nem is kell, hogy mindig erről legyen szó.

László: Mi ugyanúgy megtartjuk a rendezvényeinket, ha ez se lenne, akkor nem lennének közösségi fórumok. A mindennapjainkban, amikor mindenféle szabályzatmódosítás van, vagy gyűlés, akkor fellángolunk, minden más sarokba szorul, de kötelességünk visszatérni, hisz akárhogy is nézzük, több mint ezer diáknak kell biztosítsunk szórakozási és továbbképzési lehetőségeket.

Zsigmond: Én azt látom az én közegemben, hogy a román diákokat nem érdekli a mi ügyünk. Az egyesítés nekik kedvez, és nincs akkora veszítenivalójuk, mint nekünk, és létezik egy párhuzamosság, nem minden évfolyam esetében, de ez egy létező probléma. Összességében jól megférünk egymás mellett, felsőbb szinteken van probléma.

Számos nyilatkozat jelent meg arról, hogy amennyiben ellehetetlenedik a magyar nyelvű orvosképzés a jelenlegi keretek között, akkor létrejöhetne egy önálló magyar orvosi egyetem, akár a Sapientián, magyarországi támogatásokból. Játsszunk el a gondolattal, átiratkoznátok?

Zsigmond: Nagy veszteség lenne, ha a MOGYE-n megszűnne a magyar kar. Szépen hangzik a különálló magyar egyetem gondolata, de nem feltétlenül ez a megoldás. Gondolni kell arra is, hogy hova képezzük az orvosainkat, Romániának, Erdélynek vagy Magyarországnak? Románul is el kell sajátítani a szakma nyelvezetét, amikor a MOGYE-n lévő magyar karról beszélünk, az nem kizárólag magyar nyelvű, hanem kétnyelvű. Szerintem ott kell maradni, és harcolni kell a végsőkig.

Ádám: A román szaknyelvet ismerni kell, a román páciensekkel tudni kell kommunikálni, ez a realitás. Másrészt pedig abba bele kell gondolni, hogy egy orvosi egyetemet nagyon sok év alatt lehet egy olyan szintre hozni, hogy a követelményeknek megfeleljen. Ha már új egyetem, akkor oktatókórház is kell mellé például. Személy szerint én is úgy gondolom, hogy az erdélyi, magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzésnek a régi épületében, a MOGYE-n van a helye.

László: Én örülnék, és indokoltnak látnám, - még akkor is, ha kérdés, hogy kétnyelvű vagy egynyelvű lenne a képzés -, mert itt a MOGYE-n két évente újrakezdjük a harcot. Szükség lenne már egy nyugodt környezetre. De ez több tízéves munka, akkreditáció stb., és rengeteg pénz. A másik veszélye, hogy a kontinuitása megszakadna, félő, hogy hozzászokik 5-6 év alatt az erdélyi magyar diák, hogy amennyiben orvosira akar menni, akkor csak románra tud menni, vagy megy Magyarországra, ha magyarul akar tanulni. Nehezen fognak visszaszokni az erdélyi egynyelvű vagy kétnyelvű orvosképzésre.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS