2019. május 27. hétfőHella
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

#ARESEL! - Elég! Ilyen volt a roma ellenállás napja Kolozsvár főterén

Horváth-Kovács Szilárd 2019. május 15. 18:54, utolsó frissítés: 19:22

Mellettem két járókelő vitatkozik: "Ez cigány népzene és vagány! Dehogyis, ez ízléstelen manele, szégyen s gyalázat!" Helyszíni riport egy kisebbségi megmozdulásról.


Kolozsvár főterén különös – jobb szót nem találok rá – esemény zajlott május 14-én este. A kultúrára büszke város központja visszhangzik a populárra hajló zenétől, dübörög, omlik. Nagyon hangos, nagyon harsány.

A roma ellenállás napja van, amikor Románia második legnagyobb kisebbsége megpróbál kiállni a diszkrimináció, rasszizmus, és gyűlölet ellen. És főként az ellenállás napját ünneplik: amikor 1944. május 16-án az Auschwitz-Birkenau egyik roma munkatáborát az SS erők likvidálni akarják, de a romák ellenállnak, kövekkel, lapátokkal, ásókkal, botokkal véve fel a harcot. A holokauszt történetében ez a roma lázadás. „De megemlékeznek a romániai roma genocídiumról, gettósításról, deportálásról, a legionárius mozgalom áldozatairól, na meg a több évszázados szolgaságról is” - hangzik el a színpadon. Kíváncsi vagyok ki a felszólaló, de nem mutatkozik be: „Nem számít engem hogy hívnak, nem én vagyok a fontos. Én Arasel vagyok, s arra kérlek, ti is legyetek Arasel. Arasel! Elég!

A nagyjából 1000-1200-as tömegből néhány kisebb csoport vele együtt kiálltja: „Arasel! Arasel!”, de a többség csak zavartan – ám lelkes ünnepélyességgel – figyel. Lassan kiderül, hogy az #ARASEL egy apolitikus civil mozgalom, maga a szó azt jelenti, hogy „Ajunge! Enough! Basta! Elég!”. A színpadon sorolják, hogy miből van elege a roma közösségeknek: hogy mindig ők a rosszak, a gonoszok, a bűnösök, pedig emberek, mint bárki más. Hogy minden politikai kampány kihasználja őket, pedig ők is állampolgárok, mint bárki más. Hogy a legerősebb diszkrimináció, rasszizmus áldozatai. Hogy nagyon erős Romániában a romagyűlölet, a negatív sztereotípia, etnikai kirekesztés, üldözés…

Közben kisgyerekek játszanak a Mátyás szobor körül, suhancok álldogálnak zavartan, csoportokba verődve, többször elkapom, ahogy a rendőrök felé pillantgatnak. Lerí róluk, hogy nem tudják, hogyan kell viselkedni, mit kell csinálni ilyen eseményeken. Mert nem nagyon vannak ilyen események.


Fotók: Timár NorbertFotók: Timár Norbert


Aztán újra harsány, túlhangosított zene, Alex de la Cluj, vagy Sandu Ciorbă zenél, többször kihangsúlyozva, hogy ez most „100 százalékos lájv muzsika” (Muzică la sută la sută live!). A jelenlévők megkönnyebbülnek, ritmusosan mozognak, táncolnak. Aztán mikor a Romafest tánccsoport lép színpadra, több száz okostelefon emelkedik a fejek fölé, mindenki filmezi. Ha valaki táncolni kezd a jelenlévők között, akkor őt filmezik. Mindent le akarnak filmezni. Olyan érzésem támad, hogy elbújnak a telefonok mögé, s azon keresztül nézik, lesik az eseményeket. Így nincsenek zavarban, hogy mit kell ilyenkor csinálni.

A tér körül a kolozsvári járókelek meg-megállnak, és ugyanilyen zavart lelkesedéssel figyelnek. Egy idős hölgytől megkérdem, hogy mi történik itt. „Nem tudom, ott a színpadra valami fel van írva, de nem tudom” - válaszol. Kolozsvári lakos, s neki tetszik, amit lát. „Annyi minden volt már itt, hát most ezt is megértem” - próbálja túlkiáltani a zenét, miközben mosolyog.

Önkéntesek aláírásgyűjtése a járókelők közöttÖnkéntesek aláírásgyűjtése a járókelők között


Fehér pólóban önkéntesek gyűjtenek aláírásokat. Magyarázzák, hogy mit is szeretnének aláíratni, de nem nagyon hallatszik a zajban. „Hát Aresel.” Alá kell írni, mert petíció. Ha jól értettem, akkor a hunyadi Ghi Lachto Egyesület önkéntesei, amely a romaellenes sztereotípiák visszaszorításáért és a romák oktatásáért küzd. Eszembe jut a Minority SafePack és aláírom.

Újra beszéd van, de ugyanazok a témák: romaellenesség, diszkrimináció, rasszizmus, kirekesztés. Az egész valahogy nagyon idegen, szokatlan. A harsány zene és a mély zavart csend váltakozása. Sehogy sem illik a képbe ez az esemény: nem hasonlít semmire. Se kampányra, se fesztiválra, se tüntetésre. Nincsenek logók, bannarek, táblák, reklámok. Szlogen is csak az „Aresel”, de a tömeg nem veszi át, nem skandál. Inkább tanácstalanul lelkesedik, csendesen. Alázatosok? Jó ide ez a fogalom? Majd újra mulatás, buli, nagyon-nagyon hangosan. Ettől még mélyebb a csend, amit elfed.

A romániai politikusoknak üzenjük, hogy itt vagyunk, és felkérjük őket, hogy foglalkozzanak a mi problémáinkkal is! Mert Állj! Elég! Arasel!” - szállnak a kihangosított szavak a tér fölött.

"Aresel! Elég! A romák ereje!"


A romákat próbálom kérdezni, hogy mi véleményük, számukra mit jelent az esemény. Nem nagyon tudják. Egyikük egyenesen rossz néven veszi, hogy megkérdem tudja-e, hogy miről szól az esemény. „Persze, hogy tudom, szervező vagyok!” - mondja sértetten. De nem nyilatkozik, amíg nem mutatok fel „valami papírt, hogy ki vagyok, és miért kérdezem”. Meglep a bizalmatlansága, próbálom kitalálni, hogy mi állhat mögötte. „Senkiben sem lehet bízni. Ő akárkinek nem köteles megmondani a nevét, s hogy mit csinál. S nincs is TV kamerám, miért higgye el, hogy sajtós vagyok?” - mondja maga elé. Megérkezik a kollégám, nála van sajtóigazolvány is. Megnézi, „rendben van”. De nincs mit mondjon. Látom, hogy kényelmetlenül érzi magát, nagyon zavarban van, süt belőle a bizalmatlanság. Amúgy is alig halljuk egymást. Megkönnyebbül, amikor végre otthagyom.

A tér egyik csendesebb részén kiszúrok egy fiatal csoportot. Kolozsváriak, középiskolások. Érdekesnek és izgalmasnak tartják az eseményt, bár nem tudják, miről szól az egész. „De a magyarok is annyit szerepelnek itt, hát végül is nekik járna ez” – mondja egy 16 év körüli román fiú. „Bár azért kicsit túlzás, hogy ezt éppen itt, a központban…” - teszi hozzá egy társa, majd gyorsan kijavítja magát: „Nem túlzás, inkább csak szokatlan. Mert végül is… vagy nem is tudom…”

A romák nem nyilatkoznak. Inkább csak zavartan mosolyognak a kérdésekre, próbálják azt mondani, ami a színpadon elhangzott: „Hát diszkrimináció van, nem?” Vannak kolozsváriak, hunyadiak. De kerülik a kérdéseket, lesütik a szemüket, ácsorognak.

Egyikük – nagy örömömre – lelkesen magyarázni kezd: „Hát ez így normális, ez a cigány ellenállás napja, ez Kolozsvár. Ez itt multikulturális város, minden kisebbségnek joga van ehhez. Ilyen Romániában csak itt lehetséges. Ez jó hely. Bukarestben ilyen elképzelhetetlen.” Elmeséli, hogy megnézte a magyar diáknapokat is, figyeli a főteret, mert van itt mindenféle kultúra. Kolozsvári vagy? - kérdezem, és csodálkozom, hogy mennyire reflektáltan válaszol, az eddigi tapasztalatokhoz képest. „Nem, egyiptomi, csak itt járok egyetemre” - mondja nevetve.



A zene már idegesítően hangos, nem lehet kérdezni, beszélgetni. Hirtelen feltűnik, hogy nincs miccs, nincs sör, pedig az ilyen zenés fesztiváloknál ez annyira alap. Sőt, politikus sincs. Sajtó sincs. Egy kisebbség van, amelyik éppen megpróbálja megszervezni magát, ami kicsit suta, kicsit tanácstalan, tapasztalatlan, de némaságában igyekszik harsánynak lenni. Még nyelvük sincs megszólalni – vonom le a következtetést.

Az eseményt a Romániai roma fiatalok civil egyesülete szervezte, a Romani Criss központ és a Ghi Lachto Egyesület segítségével. Az #ARESEL civil platform kiáltványát itt lehet elolvasni, illetve aláírni.

A riport elkészítésében Timár Norbert közreműködött.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS