2019. aug. 25. vasárnapLajos
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Nem az érettségi eredmények a döbbenetesek, hanem az oktatási rendszerünk

Horváth-Kovács Szilárd Horváth-Kovács Szilárd 2019. július 11. 09:37, utolsó frissítés: 2019. július 12. 16:12

Ez az oktatási rendszer a saját, hibás koncepcióját sem tudja megvalósítani: a Mentés másként pedagógiai konferencia szervezőivel, Jakab Villő Hangával és Juhász-Boylan Kincsővel beszélgettünk.


Mi a véleményetek az idei érettségi eredményeiről? Mit jelent ma az érettségi?

Juhász-Boylan Kincső: A legemlegetettebb statisztikai arány az az átmenők aránya, ami 67 százalék. Ez kevés egy olyan vizsgához képest, amely elvileg egy elvárható tudásszintet mérne, illetve valamiképpen a felnőtté válásról is szólna.

Főleg továbbtanulási lehetőséget jelent, amely egy gazdasági jellegű kérdés is. Amikor arról van szó, hogy minél magasabb jegyet kapj, akkor az lehet a tét, hogy bejuthatsz-e egyetemre, vagy ha elvágnak, és munkába kell állnod, akkor nem valószínű, hogy a neked kívánatos, jól fizető munkát választhatod. Tehát azt is jelentheti, hogy még egy évet el kell tölts otthon.

Az év elején néhány diákkal beszélgettem, akik azt mondták, hogy őket nem érdekli az érettségi, mert csak azt várják, hogy betöltsék a 18 évet, akkor elmennek külföldre dolgozni. Ott úgyis jobb fizetést kapnak, mint itt érettségivel vagy egyetemi diplomával.


Jakab Villő Hanga: Ez egy beszédes helyzet. Azt a kérdést veti fel, hogy az érettségi eredményeit értelmezve pontosan mik miatt kell kétségbe essünk. Úgy látom, nagy a különbség abban, hogy kinek mit jelent az érettségi diploma megszerzése, hogy a műveltségnek látjuk-e még az értékét vagy a munkaerőpiacra való elhelyezkedés a cél. Az eredmények miatt aggódók inkább a gyenge teljesítmény miatt húzzák meg sokan a vészharangot, és nem látják, hogy a romániai oktatásban ma megszerezhető tudás egyszerűen értéktelenné, gyakran hasznavehetetlenné válik. Nem elég azon gondolkodni, hogyan hogyan lehet az érettségin szerzett eredményeken javítani, hanem azt is újra kellene gondolni, hogy a társadalmunk egésze komolyan veszi-e, megbecsüli-e azt a tudást, amelynek elsajátítását elvárja a fiataloktól.

Hogy a fiatalok egy része alig várja hogy dobbanthasson és lelépjen Romániából, legyen bármilyen nemzetiségű is, azt mutatja, hogy hiába is szerzik meg az érettségit, ha az pusztán formalitás, de a a boldoguláshoz nem vezet közelebb.

Ehhez a témakörhöz kapcsolódik az átmenési eredmények egy másik, tavalyi értelmezése is, amit a jegyek kapcsán olvastam. Eszerint olyanokat vágtak el, akik tévesen kerültek abba a helyzetbe, hogy érettségizniük kell. Mert ezek a fiatalok, véli a szakértő, szakiskolában kellett volna tanuljanak, de átcsúsztak egy elméletibb oktatási irányba. Így kerül a képbe a szakiskolai oktatás helyzete: milyen szakoktatást nyújtanak a szakiskolák? Szakember hiány van, ezt látjuk akkor is, ha vízgázszerelőt akarunk hívni, de hiába akarjuk a fiatalokat szakiskolába irányítani, ha a képzés hatékonysága, a megszerezhető tudás mesze esik attól, amit egy mai szakembernek tudnia kell.

Az iskolai tartalmak, amelyeket rákényszerítünk a gyermekekre az iskolában, nagyon távol esnek..

Milyen értelemben és mitől esnek távol?

JV Hanga: ... attól a társadalomtól, amit mi magunk alakítottunk, alakítunk ki. Hiába próbáljuk elhitetni a gyerekekkel, hogy a felhalmozott kulturális ismeret, a tudományos gondolkodásmód elsajátítása fontos, hogyha a gyerekek a mindennapokban ennek ellenkezőjét tapasztalják. Nem csak a humán, de a reál tantárgyak tanítása is kiüresedik, amikor nem tud közel kerülni a fiatalok világához. Gyakorlati példa, hogy közgázból nem azt tanultuk meg, hogy mi a hitel, miért kerülök olyan helyzetbe, hogy hitelt kell felvegyek, ha mégis úgy döntök, hogy kölcsönt veszek fel, az milyen következményekkel jár, hanem egy-egy fogalomnak a tőlünk teljesen idegen definícióját.

JB Kincső: Ez ellen azzal lehetne érvelni, hogy a közgazdaságtannak vannak elméleti vonatkozásai, tehát nem feltétlenül praktikus tudást kell nyújtania ennek az órának. Viszont nekünk például volt olyan tantárgyunk, hogy vállalkozástan, ami ennek a tárgynak még konkrétabb vonatkozása kellett volna legyen: e helyett arról tanultunk, hogy milyen attitűdje kell legyen egy jó vállalkozónak. Az egész a pozitivitás és kreativitás körül mozgott, ezek voltak a leggyakrabban ismételt szavak…

HKSZ: Kicsit visszatérve az érettségihez: mit jelent, mit mutat az érettségi kudarca?

JB Kincső: Egy nagyon nagy diszkrepanciát. Nem igazán tudjuk, hogy mit mérünk, mikor mérünk valamit, és hogy ezt miért mérjük. Hogy ismernek-e x művet, tudják-e alkalmazni a reáltantárgyak képleteit? Ehhez képest a legtöbb iskolát és érettségi típusú felmérést kritizáló diskurzus arról szól, hogy a valós piacra kellene felkészíteni a diákokat. De közben egyetértek azzal, amit Hanga mondott, hogy elsikkad egy kulturális tudás elsajátítására, átadására, és akár annak az alkalmazására irányuló igény. Az érettségi valamilyen meghasadt módon ezek között mozog.

Az egyértelmű kudarc, hogy diákok eltöltöttek 12 évet a tanügyben, és nem folytathatják egyetemi szinten a tanulmányaikat. Arra vannak kötelezve, hogy dolgozni menjenek, akár itthon, akár külföldön.

JV Hanga: Szerintem azt mutatja, hogy ez az oktatási rendszer a saját – hibás – koncepcióját sem tudja megvalósítani. Tovább kellene lépni olyan felszínes következtetéseken, mint az, hogy a diákok lusták, többet kellene tanuljanak, vagy hogy a tanárok még több munkával kellene fenntartsák a darabjaira hulló oktatási rendszert.

Nem az megdöbbentő, hogy évről évre alacsonyabbak az eredmények az érettségin, hanem hogy évről évre meglepődünk ezen, pedig semmi jel nem mutat arra, hogy javulásra kellene számítani.

Amíg tapasztalt és hozzáértő szakértők el nem kezdenek egy egységes és hosszútávú oktatási stratégiát kidolgozni, amelybe a román állam sok időt és energiát fektet, addig naivitás strukturális változásra várni. Majd a stratégia életbeléptetését követő első végzős nemzedék eredményeitől lehet a javulást várni.

Bárcsak most tényleg annyira megdöbbennének az emberek, hogy ebbe a hosszútávú, stratégiaépítő irányba tegyünk lépéseket, mert nagyon sokan vannak, akik ezt tartják kívánatosnak. Az ő hangjuk egész évben nem hallatszik. Példaként említeném a BBTE oktatóinak közös áprilisi nyilatkozatát a romániai magyar tankönyvkiadás ügyében, amely méltatlanul visszhang nélkül maradt, holott nagyon alaposan dokumentált érvelés.

A pozitív kezdeményezéseknek alig jut hely a nyilvánosságban, a szenzációnak annál inkább.

JB Kincső: Most, amikor van egy statisztikai adat, ami önmagában problematikus, akkor minden sajtó lehozza, és különbözőképpen ismételgetik a számokat, pedig ennek nincs sok értelme.

JV Hanga: Ebből az is látszik, hogy szeretjük egyszerűsíteni a problémát, egy évben egyszer-kétszer felháborodunk, de amúgy hosszabb cikkekre alig van időnk. 2003 óta például nem volt kiállás azért, hogy valóban az oktatásba fektessék az állam bruttó hazai termékének (GDP) 6 százalékát, ahogyan azt a törvény előírja. Folyamatosan felmerül a pedagógusok presztízsvesztése, de agyonhallgatjuk, hogy olyan fiktív képzésekre kapnak esetenként kreditpontot, amelyeket meg sem tartanak, vagy nagyon formálisak, ahogyan arról is csak eseti jelleggel beszélünk, hogy a modul jellegű pedagógusképzés nem nyújt elegendő időt a pedagógusi szakmára való felkészülésre.

JB Kincső: Szűkebb társadalmunkban pedig viszonylag kevesen beszélnek arról, hogy magával a rendszerrel van probléma. Példaként fel lehet hozni a Romániai Magyar Szülők Szövetségének a válságstábját, de a hozzászólások, a személyes vélemények többnyire arról szólnak, hogy a „igen, mert a diákok nem tanulnak”.

Azért vegyük figyelembe, hogy ezt a folyamatot egészében csak a pedagógusok és talán a sajtó láthatja, hiszen a érettséginek személyesebb vonatkozása csak ritkán van: egy most érettségiző diák szülei felháborodnak, de nem tudják, mi volt a tavaly, vagy öt évvel ezelőtt, és lehet nem igazán érdekli őket, mi lesz a jövőben. A társadalom többsége csak a jelenben találkozik élesben az érettségivel…

JV Hanga: Igen, de hogyha lenne valós tétje az iskolában megszerzett ismereteknek (és nem csak egy szűk réteg számára), akkor 12 éven keresztül érdekelné a szülőket, azokat, akik a jövőben lesznek szülők. Nem az volna a cél, hogy az érettségin átmenjen a gyerek, hanem az, hogy napról-napra tájékozottabb, felkészültebb legyen.

Csakhogy ez már feltételezi, hogy az emberek jól képzettek, célokat tudnak kitűzni, figyelik a folyamatokat, átlátják a rendszert és meg is tudják a céljaikat valósítani… Ez egy szűkebb körben meg is történik, ezt igazolják az központi, elitebb iskolák eredményei.

JV Hanga: De ott is ugyanúgy kérdés, hogy a sikeresen érettségizők mit tudnak kezdeni az oktatásban megszerzett tudásukkal, és hogyan értékelik ezt a tudást.

Másrészt az is igaz, hogy a társadalom nagy része nincs felkészülve arra, hogy kiálljon az oktatás reformja mellett, és ennek gazdasági okai is vannak. Ha a mindennapi betevő falatért gürcölsz reggeltől estig, akkor nincs időd kimenni az oktatási rendszerért is tüntetni, s nincs erőd olvasni, tájékozódni, örülsz, hogy kicsit leülhetsz a tévé elé pihenni.

A mostani rendszer a szülőkre is nagy terhet ró, ha azt akarják, hogy gyerekeik tartsák a ritmust: a két szülő közül egyik otthon kellene maradjon, hogy délutántól este 9-10 ellenőrizze, hogy a gyereke elvégzi-e a házi feladatát és segítse ebben – írta egy hozzászóló valamelyik cikk alatt. Ez is jelzi a problémát. Miért kell a gyereknek reggel 8-tól este 9-ig tanulnia? Úgy, hogy közben értelmetlennek érzi, hogy a tudás értéke nem közvetítődik számára, csak az, hogy egy nagy információhalmazt meg kell jegyeznie. Sok szülő tudatosan kritikus a romániai oktatási rendszerrel szemben, ők azt tudják mondani a gyerekeiknek: „nézd, tudom, hogy sok dolog értelmetlen abból, amit számonkérnek, de meg kell csinálni, mert ez erről szól”. S ez nagyon nagy baj.

Ami még nagyon fontos: a romániai oktatás helyzete nem kisebbségi probléma, megoldani csak közös erőfeszítéssel lehet. Strukturális problémák vannak, amik ugyanúgy érintik a román, mint a magyar vidéki iskolákat. Ezeken belül vannak specifikus kisebbségi oktatási kérdések, amire specifikus válaszokat kell megfogalmazni, de a nagy problémák közösek.

Ti most szerveztek egy Mentés másként tábort. Ott ezekkel a problémákkal fogtok foglalkozni?

JV Hanga: Konkrétan az érettségivel nem, mert előbb oda el kell jutni a gyerekeknek, ez pedig ma sokaknak nem sikerül, mert lemorzsolódnak a rendszerből. Nagyon sok probléma van a 12 osztály elvégzéséig, az érettségiig és mindez egy nagy problémahalmaz. Mi van azokkal, akik a nyolc osztályt sem tudják elvégezni? Azok a gyerekek, fiatalok, akik a nyolc osztályt sem tudják elvégezni, azok, akiket most elvágtak az érettségin, azok akik alig várják, hogy külföldön vállaljanak munkát és azok, akik jó jegyet szereztek, de értelmetlennek látják a sok iskolában töltött órát ugyanattól a rendszertől szenvednek.

Bővebb információ a Mentés másként táborról, itt.
Nyitókép: Sándor Berke Krisztina

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS