2019. szeptember 20. péntekFriderika
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Fosztó László: „amit a Manus esetében látunk, az egyedi a maga nemében”

B. D. T. B. D. T. 2019. szeptember 10. 14:02, utolsó frissítés: 17:14

Ám ahogy Magyarországon szégyenletes a roma közösségekkel való bánásmód, ez Sepsiszentgyörgyön sincs másképp: meghívottakat kérdeztünk az őrkői cigányfesztiválról.


Nemrég zárult a sepsiszentgyörgyi Manus Őrkői Cigánytalálkozó, amelyről már több cikkben is beszámoltunk. Most az idei kiadáson résztvevő meghívottak reflektálnak a Manus idei kiadására, a szerzett élményekre, tapasztalatokra, információkra, találkozásokra. Az alábbi gondolatindító felvezetést mintegy tucatnyi VIP-résztvevőnek küldtük el, a beérkezett válaszok utána következnek.

BDT: Nézem a Manus Őrkői Cigánytalálkozó fotóit, és nem látok tömeget. Ezt negatívumként is fel lehet fogni, de ha a következő mondat az, hogy viszont látok egy közösséget, már mindjárt másképp hangzik.



Hogyan nyilvánult meg ez a közösségiség, és hogyan, egyáltalán be tud-e épülni a mindennapokba? Évi egy alkalom marad ez a találkozó az őrkőiek és "kívülállók" - nem biztos, hogy jó szó ez, a "nem-őrkőieket" értem alatta - között? Mi történik akkor, amikor nincs Manus? Milyen kapcsolódások vannak helyette (gondolok itt arra, hogy a résztvevők közül ugyan sokan azért rendszeresen együtt dolgoztok a közösséggel, tehát van egyfajta állandó kapcsolattartás, egymás sorsának követése, ám ezek az alkalmak intézményesült, "órarendes", szervezettebb keretben történhetnek, mint egy ilyen különleges fesztiválon)?


Ti pedig, akik meghívottakként voltatok jelen, adtatok magatokból, a szakmai munkátokból, a művészetetekből, hogyan éltétek meg a találkozásokat, a kapcsolódást az őrkőiekkel? Működött-e a koncepció, hogy egyrészt meg kell ismertetni és bevezetni az őrkőieket a város szívébe (a programok jó része a Szimplában, illetve a Művész Moziban zajlott, amely Sepsiszentgyörgy belvárosában található), másrészt a nem-őrkőieket is megismertetni az Őrkővel? Sikerült-e átjárást teremteni a láthatatlan falon innen és túl?



Balogh Rodrigó: A „Selejtesek” c. előadásunk ősbemutatóját követően két nappal indultunk a Fesztiválra. A szervezők nem tudták, hogy milyen lesz pontosan a produkció, mégis vállalták annak meghívását.

A Fesztivál egyik fő szervezője kisbusszal érkezett Budapestre, majd Sepsiszentgyörgyre szállított minket, ami miatt alsó hangon 36 órára kivonta magát a Fesztiválból.

Ezek után csapatunk közös felelőssége lett, hogy a lehető legjobb szakmai színvonalat tudjuk teljesíteni a munkánk során, ami közelebb hozta egymáshoz a stáb tagjait.

Azt még fontosnak tartom megjegyezni, hogy kiváló vendéglátókról van szó, figyeltek ránk, és remek ellátást kaptunk.

Ahogy Magyarországon mérhetetlenül szégyenletes a roma közösségekkel való bánásmódja a többségi társadalomnak, úgy ez Sepsiszentgyörgyön sincs másképp. Pedig nem kellene így lennie.

Ha valaki, hát az ottani magyar ajkú lakosság pontosan tudja, milyen az, amikor másodrendű állampolgára egy országnak. Az egyszeri ember feltételezheti, hogy egy ilyen közösség empátiával, odafigyeléssel, segítő szándékkal fordul azokhoz, akiknek erre szükségük lehet.

Ostoba elképzelés. Őrkőre érkezve találkozhattunk értelemtől csillogó szemű gyermekekkel, nyitott, irántunk őszintén érdeklődő felnőttekkel. Csapatunk az „Érzékek iskolája” c. közel 3 órás érzékenyítő és megerősítő játékkal lepte meg az őrkői gyerekeket és a velük – igen lelkiismeretesen - dolgozó három fő segítő szakembert. Ezt a játékot nem a csemetékkel kellett volna játsszuk, hanem az önmagát értelmiségiként meghatározó, belvárosban élő magyar ajkú lakossággal. Igen, dühös voltam a tehetetlenségtől, később szomorú, ma már látom, hogy Anita, Zsolt és Lóri (Bilibók Anita, Lovas-Fekete Zsolt és Csernátoni Loránd főszervezők - szerk.megj.) „lépésről-lépésre” tempója az, ami működhet. Nem zúdíthatsz 3000 kirekesztett, méltóságától megfosztott sorsot egyetlen közösség nyakába sem egy pillanat alatt. Mostanra már tudom, hogy bölcsen, és nem utolsó sorban szakmai alapon csinálják, amit - és ez mindenkinek jót fog tenni.



Közösségiség: mindaddig, amíg az őrkőiek a szélen, a többiek meg a közepén, addig egy formálódó közösségről tudunk beszélni.

Egészséget és kitartást kívánok a Manus csapatának ezeknek a fizikailag láthatatlan, mégis érzékelhető térfeleknek az egyesítéséhez.

Béke.

Balogh Rodrigó Junior Prima-díjas rendező, színész, a magyarországi Független Színház művészeti vezetője



Fosztó László: Én nagy örömmel vettem részt a 3. Manus fesztiválon, hiszen számomra több szempontból is kiváló találkozási alkalmakat teremtett. Nagy köszönet ezért Anitának, Lórándnak, és Zsoltnak, de minden szervezőnek és résztvevőnek is.

Először is azt hiszem fontos az, hogy a Manus nem egy megszokott közönség-fesztivál, sokkal inkább találkozó, ahogy a nevében is áll. Meggyőződésem, hogy a helyi kapcsolatépítés ebben a fázisában éppen ilyen jellegű eseményekre van szükség Sepsiszentgyörgyön, sok más erdélyi városban / településen is jó lenne hasonló kezdeményezés. Nekem először sikerült részt vennem, szentgyörgyiként is úgy éreztem, hazataláltam.

Bevallom, nekem a tömeg egyáltalán nem hiányzott, így sokkal jobban élveztem az egész rendezvénysorozat kötetlen és közvetlen jellegét. Ezt a hangulatot és gyakorlatot kellene a hétköznapi normalitás részévé tenni, s ebben segítenek az ilyen találkozások.

Láttam már sok nagy (és túl nagy) fesztivált. Kolozsváron élek, és májustól szeptemberig gyakorlatilag nem lehet a belvároson úgy általmenni, hogy ne keveredjen az ember egy fesztivál közönsége közé, vagy ne haladjon el egy óriásposzter vagy -színpad előtt. Kellemetlenebb körülmény, ha még a város szélén is be kell csukni éjjelre az ablakot, hogy a hangfalak dübörgése tompuljon kicsit. Ezek a nagy rendezvények éppen a köznapi civil élet ellentétei, gyakran egy-egy rétegkultúra ünnepei. A kultúrát „színpadra állító” fesztiválok, és olyan kulturális termékek vagy doméniumok köré szerveződnek, amelyeknek aránylag jól kiépült piacuk, közönségük van (pl. a művészfilm, a jazz, a táncház, vagy az elektromos zene stb).

Volt már reprezentatív roma kulturális fesztivál Romániában (az IRAF – International Roma Art Festival), amely ilyen logika mentén próbált gyökeret verni Temesváron, Kolozsváron, majd Bukarestben, de 2012 után megszakadt a sorozat. Az IRAF közönsége elsősorban az alternatív zene és kulturális formák iránt fogékony, többségi fiatalok voltak, a helyi roma közösségek kevésbé kapcsolódtak be a rendezvényekbe. Nem is nekik volt szánva.

Ennek éppen ellentéte a Szeptember 8-án rendszeresen a Vâlcea megyei Costești-en megrendezett Kisasszonynapi zarándoklat és roma fesztivál, hiszen azt teljesen maguk a romák szervezik és szinte kizárólag csak ők vesznek részt rajta. Egyfajta etnikai ünnep.

Amit a Manus esetében látunk, az egyedi a maga nemében. Sokban eltér mindkét modelltől, sem a kulturális fogyasztás, sem az etnikai identitás-felmutatás nem tűnik központi elemnek. Az esemény sokkal inkább egy szűkebb lokalitás (egy városnegyed) és maga a város, Sepsiszentgyörgy lakóinak találkozását állítja központba, több szempontból megközelítve, változó színtereken, az őrkői emberek részvételével. A kultúra itt a kommunikáció eszköze és közege, az események a találkozás lehetőségét teremtik meg.



A találkozó itt nemcsak a helyi székelyek és cigányok közt zajlik, az emberek szembenéznek viszonyulási rutinokkal, előítéletekkel és ezek megkérdőjelezésével is. A résztvevőknek alkalmuk adódik saját magukkal, vagy az önmagukról alkotott képzetekkel is találkozni, újraértékelni mindazt, amit a magyarságról vagy cigányságról, vagy éppen az emberségről gondoltak. Ez talán egy kiindulási alap a helyi szolidaritás építéséhez.

Köztudott, hogy az Őrkői negyed többségében magyar cigányok által lakott, súlyos szociális és infrastrukturális hátrányokkal küzdő része a városnak. Illúzió volna azt várni, hogy egy ilyen találkozó, vagy bármilyen más fesztivál önmagában képes megváltoztatni egy kirekesztett és megbélyegzett csoport helyzetét. Ehhez a beavatkozásoknak sokkal több szálon kell futniuk. Szerencsére, ahogy látom, vannak ilyen kezdeményezések.



Ugyanakkor a Manus egy olyan területet céloz meg, amely nélkülözhetetlen más beavatkozások sikeréhez. A csoportközi és emberközi interakciók „gondozása”, következetes központba állítása nem egy mellékes vagy másodlagos kérdés, hanem magának a társadalmi integrációnak a lényegét érintő beavatkozás.

Fosztó László antropológus, romakutató, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa



Veres-Nagy Tímea: A magam részéről nagy lelkesedéssel figyeltem a Manus alakulását már az első kiadás környékén, amikor a személyes érdeklődésemen túl más motivációm nem volt. Azt gondolom, hogy pont a Fosztó Laci által említett egyedisége miatt ilyen fontos ez a találkozó, hiszen nem a romákról szóló, elit körülmények között megvalósuló, a komfortzónát picit sem feszegető többségi fesztiválról van szó, hanem eleinte egy szervezettebb "buliról" az Őrkőn, majd egy szakmaibb találkozóról roma polgármesterekkel és intézményvezetőkkel, majd idénre jutott oda a fesztivál, hogy a "buli" mellett a találkozó jellege is felerősödött.



Az őrkői romák bonyolult helyzetének a megismerését biztosan nem szolgálja csupán egyetlen esemény vagy intézkedés, viszont ha sikerül ezeket az egyedi eseteket hálózatba kötni, akkor elképzelhető egy fajta gondolkodásmód-váltás mint a magyar és román lakosok, mint a romák részéről, hosszú távon. A Manus ebben az állandóan formálódó hálózatban vívott ki magának, szerintem, megkerülhetetlen helyet, hiszen az együttlétnek, az együttélésnek egy olyan szeletére világít rá, amelyre a többi, intézményes keretek között zajló esemény nem tud. Ugyanakkor, a Manusnak is sokkal nehezebb dolga lenne, ha már számos, intézményes beavatkozás nem zajlana (legalább egyik oldalon - megj: fájlalom, hogy minden program, projekt a romák "megváltoztatására" irányul és szinte semmi a többségi közösségek szolidaritásának, befogadásának erősítésére) az Őrkőn.



A Sepsi GAL egyesület, legfőbb feladatát tekintve, 7 millió eurót kell kipályáztasson helyi szinten, hogy azt olyan projektek támogatására költsék, amely őrkői, szépmezői és csíki negyedi lakosok mélyszegénységből való kitörését segíti. Eddigi munkánk során (októberben lesz 1 éve a célirányos munkavégzésnek) az egyik legnagyobb kihívásunk, feladatunk az volt, hogy az érintett közösségekkel megismerkedjünk, értsük és halljuk őket, ők meg higgyenek nekünk és bízzanak bennünk.



Meggyőződésem, hogy ez a folyamat azért is zajlik többnyire zökkenőmentesen, például az Őrkőn, mert a sok éve zajló "órarendszerű" tevékenységek és beavatkozások lassanként kialakítanak egy találkozási keretet, nekünk csak jól kell ebben elhelyezkedni, valamint tovább tágítani a kereteket. A Manus a maga módszereivel ugyanezt a munkát végzi, és én abban hiszek, hogy minden jóérzésű kezdeményezésnek kell egymást segíteni, kiegészíteni és támogatni.

Remélve, hogy minden szál lassanként egymásba kapcsolódik és a Manus is folytatódik, köszönettel a szervezésért és a kezdeményezésért!

Veres-Nagy Tímea, a Sepsi GAL Egyesület projektmenedzsere

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS