2019. november 14. csütörtökAliz
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Ambrus Izabella felvállalta saját történetét, hogy a családon belüli erőszak áldozatainak segítsen

Horváth-Kovács Szilárd összeállította: Horváth-Kovács Szilárd 2019. szeptember 30. 16:35, utolsó frissítés: 2019. október 01. 09:19

„A felismerés a legfontosabb. De ez sajnos legtöbbször a tagadási szakasz után jön” - állítja tapasztalatból az RMDSZ képviselője, akivel elsősorban az előítéletekről beszéltünk.


Szerdán a ProTv egyik nők elleni erőszakkal foglakozó műsorában - A nő mint egy préda, Ambrus Izabella, a Brassói megyei RMDSZ jogi ügyvezető alelnöke, parlamenti képviselő vállalta, hogy nyilvánosan beszél a saját, volt házasságában megélt pszichológiai abúzusról, arról, hogy folyamatosan ki voltak téve az erőszakos és bántalmazó magatartásnak, aminek következtében elvesztette önbizalmát és elszigetelődött. Végül sikerült kilépnie a mérgező kapcsolatból.

Az interjú során megszólalt Iolanda Beldianu pszichológus és egyetemi tanár is, aki tisztázta, hogy minden olyan kapcsolat, amelyben bizonyos személyes határokat nem tartanak tiszteletben, hanem átlépik azokat, abúzív kapcsolatnak minősül, mint ahogyan a személyes igények, szükségletek tiszteletben nem tartása, elhanyagolása, és ignorálása is pszichológiai bántalmazás. Továbbá a felelősségek egyoldalú megosztása, a másikra hárítása is abuzív magatartásnak számít.

Claudia Bădică pszichológus ugyancsak a műsorban ehhez még hozzátette, hogy a bántalmazó igyekszik elszigetelni az áldozatot a társadalmi, szakmai, közösségi, kapcsolataitól, amely egy abuzív kapcsolat nagyon fontos jele, aminek következtében az áldozat elveszíti önmagát, izolálódik: „Lemondasz magadról miatta, vagy az ő javára” és mindez manipulatívan úgy van bemutatva, mintha az áldozat javára történne – ami összezavarja őt.

Az eset kapcsán megkerestük Ambrus Izabellát, hogy a bántalmazó kapcsolatból való kilépés fázisairól kérdezzük, illetve összeállítottunk egy listát a családon belüli erőszakkal kapcsolatos leggyakoribb előítéletekről, és megkértük, hogy a személyes tapasztalatai alapján azokról is mondjon véleményt.


Ambrus Izabella, Fotó: www.brasso.rmdsz.roAmbrus Izabella, Fotó: www.brasso.rmdsz.ro


1. A helyzet felismerése
A felismerés a legfontosabb. De ez sajnos legtöbbször a tagadási szakasz után jön. Ezt nem szakemberként mondom, hanem saját tapasztalatból: intő jelek vannak, de nem akarjuk látni, hallani. De a helyzet sajnos csak elmérgesedik. Lényeges, hogy amikor a kapcsolat nem kényelmes, amikor úgy érezzük, hogy többet adunk, mint kapunk, amikor akaratunk és elveink ellenére cselekszünk, akkor már baj van. Egy egészséges kapcsolatban nincsenek félelmeink, kényelmes. Ha már nem bízunk magunkban, önbecsülésünkkel baj van, vakon követjük és bízunk társunkban, még ha racionálisan tudjuk, hogy nem kellene, akkor baj van.

2. A helyzet felvállalása
Ha már felismerjük, hogy áldozatok vagyunk, akkor két lehetőségünk van, annak függvényében, hogy mit akarunk a kapcsolattal. Legtöbbször mindkét félnek segítségre van szüksége. De az is igaz, hogy egy toxikus kapcsolatban maradni, annak reményében, hogy jobb lesz, nem megoldás. Sokszor az emberek nem képesek megváltozni, visszatérnek régi szokásaikhoz. Ezt is figyelembe kell venni. De mindenképp az első és a legfontosabb saját magunk megmentése. Ezért fontos szakember segítségét kérni. A mi lelki nyugalmunk biztosítja a gyerekek számára is az egyensúlyt és a nyugalmat.

3. Támogatás- és segítségkérés
Egyre több szakember és intézmény van, akik foglalkoznak a témával, és ez nagyon jó. Most már minden egy kattintásnyira van: megtaláljuk az interneten azokat a csoportokat, szakembereket, akik segíthetnek. Ugyanakkor, ott ahol ilyen csoport vagy szakember nincs, bizalommal lehet fordulni a rendőrséghez, a polgármesteri hivatalokon belül működő szociális dolgozókhoz. És fontos, ha már bevállaltuk és megértettük, hogy az erőszakos állapot nem maradhat fenn tovább, akkor lépjünk, kérjük a segítséget.

4. A nyilvánosság előtti felvállalás, megerősítés és továbbélés
Nagyon fontos a példamutatás. Legtöbbször az áldozat azt hiszi, hogy egyedül van, csak vele történik ez, azért fontos a támaszcsoport. Én egy ilyen alkalommal döbbentem rá, mennyien vannak, és mennyire hasonlóak a helyzetek és mennyire hasonló az agresszorok magatartása. És ha már sikeresen kikerültél egy ilyen helyzetből, fontos felvállalni és nyíltan erről beszélni, mivel nagyon sok nőnek adhatsz erőt kilépni. Ez nem tabu téma, erről nyíltan és felelősen beszélni kell, hangosan, hogy mindenki hallja. Én mindenkinek azt mondom: a sok szenvedés után mindig kisüt a nap, és ha már van gyerek is, akkor értük kötelesek vagyunk tenni valamit, mert ők a jövő, és ha „beteg” környezetben nőnek fel, csak árt nekik. Egy kiegyensúlyozott és önbizalommal rendelkező szülő többet tud biztosítani gyerekének, mint egy mindig szenvedő, saját magát nem becsülő, állandó jelleggel erőszaknak kitett felnőtt.



ELŐÍTÉLETEK, TÉVHITEK

1. Az áldozat tudja, hogy áldozat - ezzel szemben a valóság, hogy nehezen ismerjük fel az áldozatiságunk, nehezen fogadjuk el, hogy éppen mi vagyunk azok

- Sajnos az élet nem mindig rózsaszín, érhetnek kellemetlen meglepetések. Párkapcsolat létesítése alkalmával nem gondolunk arra, hogy esetleg a dolgok változhatnak, elfajulhatnak. Ugyanakkor mindenki egy mintával jön, az otthonival, amit természetesen az ember tulajdonságai, személyisége, addigi élete és tapasztalatai befolyásolnak. És ennek a mintának alapján, a többiekkel kiegészítve, cselekszünk. Számos egyén sérülésekkel lép az életbe. Otthonról, családból, iskolából, környezetéből szerzett negatív tapasztalatok által „formált” az egyén személye és személyisége, ezek alapján cselekszik, ezek formálták és ezek formálják tetteit.

Mást bántani nem helyes, és ezt mindenki kell tudja. Számos nő kerül olyan kapcsolatba, amely idővel elfajul, különböző okokból. De mindenképp fel kell ismerje, hogy ha bántva van, függetlenül milyen módon történik ez (testi, nemi, pszichológiai), hogy ez nem egy helyes és elfogadható helyzet, és ezt minél hamarabb meg kell szüntetni. Nem egyszerű felismeri az „áldozat” szerepét, sajnos leggyakrabban az áldozat az utolsó aki „rájön”, hogy ő az áldozat. Egy egészséges kapcsolatban nem kell „tűrni” dolgokat, nem kell akaratunk ellen cselekedni, csak azért, hogy béke és csend legyen.

Nem kell fejet hajtani, hanem beszélni kell, közösen találni megoldást. Számtalanszor az áldozat magára marad, egyedül van, társadalmi kapcsolatai lassan-lassan megszűnnek, magát okolja a nem sikeres párkapcsolatért, és ez leköti figyelmét, idejét, és egyszerűen nem látja, hogy egy bántalmazó áldozata. Tagadja, hogy gondok vannak, tagadja, hogy sérült, magát okolja és magára vállal mindent, eközben mind jobban és jobban elzárkózik a valóságtól. Szerintem valahol ott, a lelkünk mélyén felismerjük a gondot, jelek vannak, csak egyszerűen tagadjuk, nem akarjuk elfogadni. Mindig valami kell, hogy ebből kilépjünk: sajnos gyakran nem a külső segítség, hanem egy komoly sérülés. De amikor a felismerés bekövetkezik, olyankor mindig segítségre van szükség, szakmai segítségre, mert nagyon fontos, hogy ezt az áldozat szerepet ne adjuk át, hanem végképp szüntessük meg.

2. Az intelligencia, a diploma, a szaktudás megvéd – ezzel szemben érzelmileg-lelkileg mindannyian ugyanúgy ki vagyunk téve a bántalmazásoknak

- Egy diploma csak szaktudást feltételez, sajnos az iskolában nem tanulunk kapcsolatokról és emberi viszonyokról. Függetlenül mennyit tanulunk és milyen intelligensek vagyunk, bántalmazhatnak, áldozatok lehetünk. Nincs köze sem a szaktudásnak, sajnos egy diploma sem fog ettől megvédeni. Én ügyvéd vagyok, de ez nem biztosított semmiféle plusz védelmet.

3. A bántalmazó idegen, ismeretlen – ezzel szemben gyakori a családon belüli erőszak, az elkövető gyakran a baráti-bizalmas környezetből való

- Így igaz, otthon mindig arra tanítottak, hogy félni kell az idegenektől, de ebben a témában nem az ismeretlen, az idegen az, aki bánt, hanem az aki iránt érzelmeink vannak, akiben megbízunk, akinek az lenne a feladata, hogy megvédjen, biztonságot és védelmet biztosítson.

4. Az agresszió fizikai / szexuális – ezzel szemben abúzus a lelki, szellemi, anyagi, szociális, spirituális igények megélésének a korlátozása, tiltása, és a személyes igények, szükségletek ignorálása is

- Leggyakrabban a fizikai, nemi agresszióról beszélünk, mert ennek a jelei láthatóak. Az ütés, a szorítás nyoma megmarad, de sajnos ez csak az agresszió egy része, mert gyakran a bántalmazó más agresszív magatartásokhoz is folyamodik, hogy áldozatát jobban és jobban kínozza. Bizony a pszichológiai agressziónak nincsenek jelei, nehéz felismerni, nehéz bizonyítani, az áldozat tengődik és szenved, önbecsülése súlyosan károsodik, mindez súlyosbítva helyzetét. Más agresszorok megvonják az anyagi támogatást, az áldozat, gyakran a gyermekét/gyermekeit nevelő anya nem boldogul anyagilag, függ a bántalmazótól, nem mer kilépni a toxikus kapcsolatból és ezért tovább tűr. Van olyan áldozat, akinek társadalmi kapcsolatai szűnnek meg, a bántalmazó megtiltja neki a családdal, barátokkal való kapcsolatot. Sajnos számos ilyen eset van, és mivel az áldozatok tűrnek, és nehezen ismerik fel az „áldozat” szerepet, időbe telik, amíg vállalják a helyzetet, és kilépnek egy ilyen kapcsolatból. Ezért fontos, hogy bármiféle intő jelt észlelünk a közelünkben élő személyeknél, barátoknál, próbáljunk erről beszélni velük, segíteni, esetleg szakmai segítséghez irányítani, mivel így a „gyógyulás” is sokkal gyorsabb.

5. Köztiszteletnek örvendő személy nem lehet abuzív – ezzel szemben sok hatalmi pozícióban lévő személy visszaél a helyzetével

- Sajnos bárki lehet erőszakos, függetlenül társadalmi helyzetétől, nevelésétől. De van egy ilyen helyzet is: bizonyos személyek, erős pozíciókban, bizonyos személyes okokból és indulatokból visszaélnek a helyzetükkel. És pontosan ezt a meglevő erőpozíciót használják ki.

6. Ami a magánszférában történik magánügy – ezzel szemben az abúzus, a zaklatás, az erőszak jogokat sértő kihágás vagy bűncselekmény, súlyos következményekkel

- Igen, sokan így gondolják, hogy ami otthon történik, az otthon is kell maradjon. De vannak kivételek: ezt tanultuk a jogi egyetemen is: ha emberi jogokat, értékeket sért, akkor az már jogsértő és az már nem magánügy. A családon belüli erőszak nem magánügy, ez egy olyan téma, amelyről beszélni kell. Mindig. Felelősen. És hangosan. Mert az erőszaknak súlyos következményei vannak. Most gondoljunk bele: mit „visz” magával egy fiatal, aki egy erőszakos környezetben nőtt fel? Nagy valószínűséggel ez lesz a minta.

Két helyzet van: tudomást szerzünk egy erőszakos helyzetről (pl. barátnő elmeséli, hogy a párja erőszakos, vagy halljuk, amikor a szomszéd veri a feleségét), vagy mi vagyunk az erőszak szenvedő alanya. Mindkét esetben lépni kell, mert a dolgok sajnos elfajulhatnak. Ha tudomást szerzünk egy erőszakos esetről, mindenképp jó értesíteni a hatóságokat, rendőrséget, mivel akár életet is menthetünk. Ha pedig erőszaknak vagyunk az áldozatai, akkor is fontos felismerni, hogy ez nem egy normális állapot, és mindkét félnek segítségre van szüksége.

Ez a téma nem tabu, nem magánügy.

7. Ritka, egyedi esetek vannak – széles társadalmi probléma, tipikus-típusos esetekkel

- Pár éve Brassóban egy családon belül erőszak áldozataival szervezett találkozón döbbentem rá, hogy mennyi bántalmazott nő van, és őszintén el kell mondjam, hogy bizony a társadalom minden rétegét képviselték. A terápia, a pszichológussal történő találkozások mindig egyéniek voltak és egy ilyen találkozón ébrednek rá az áldozatok, hogy gyakran az esetek és a bántalmazó magatartása „copy-paste”, azaz nagyon is hasonló.

Amikor a NEM LUXUSTÁSKA kampány keretén belül a családon belüli erőszak áldozatainak gyűjtöttünk és osztottuk szét az összegyűjtött, pár napra elegendő kozmetikumot és csereruhát tartalmazó táskákat, tapasztalhattam, hogy mennyien éreznek együtt és mennyien járnak ilyen cipőben. Sokan nem vállalva az áldozati státuszt adományoztak táskákat, vagy csak egyszerűen együttéreztek, ugyanakkor azok, akik már támaszcsoportba jártak, vállalták, hogy áldozatok, és szakemberek segítségével tették meg az első lépéseket a „mentés” és „gyógyulás” irányába. Ugyanakkor, miután a tévében megjelent a történetem, számos bántalmazott nő irt rám és küldött üzenetet, mivel úgy érezték, hogy tudom és értem helyzetüket.

Mindenképp mindenkinek csak azt tudom tanácsolni, saját tapasztalatomból kiindulva: forduljanak szakemberhez. És hála az Istennek, van ilyen majdnem mindenhol, és legtöbbször ingyenes. Engem egy ügyvéd kolléganőm irányított a református egyház által biztosított szaktanácsadásra, és ott tudtam meg, hogy bizony, sokan jártak oda: bírónők, ügyvédek, egyszerű asszonyok, és voltak köztük férfiak is.

8. Mindenki ért hozzá, mindenkinek a véleménye releváns, bárki adhat tanácsot – nagyon nagy a tájékozatlanság, kevés a felkészült szakértő, intézmény, tanácsadás

- Úgy látom, hogy egyre több szakember és intézmény van, akik foglalkoznak a témával, és ez nagyon jó. Sajnos az országban nagyon sok ilyen esetről tudunk, de bizony vannak olyan esetek is, amelyekről csak akkor hallunk, amikor már késő. Sajnos, mivel érzékeny téma a családon belüli erőszak, fontos, hogy ezen a területen szakosodott, jól felkészült szakember segítsen. És nem elég a pszichológus, kell oda ügyvéd, szociális területen tevékenykedő gondozó, mivel a téma összetett: gyakran kiskorú gyerekek vannak, ugyanakkor vagyonról, vagy ingatlanról (lakáshasználatról) van szó, ezért jó, ha már az áldozat felismeri helyzetét, keressen rá az interneten és megfelelő helyre kopogtasson. Legtöbbször a támaszcsoportokon belül ezek a szakemberek együtt dolgoznak az esetek megoldására.

A családon belüli erőszak egy kényes téma. Sajnos, statisztikailag a bántalmazottak száma nagyon nagy és ennek több oka van, többek között az, hogy nem vagyunk felkészítve, nem ismerjük a jelenséget (még ha gyerekkorban szembesültünk is vele). Fontos, hogy a gyerekek más kiskoruktól fogva, az iskolában felvilágosítást kapjanak, hogy a verés, a veszekedés, szidás nem egy normális állapot, és hogy nem vezet semmilyen jóra. Ha meg ilyen jellegű gondjuk van otthon, vagy ilyen problémáról tudomást szereznek, mondják el bátran és bizalmasan az iskolai pszichológusnak, tanítónak, osztályfőnöknek, hogy tudjanak segíteni.

9. Segítségkérés, közösségi-társadalmi támogatás = gyors megoldás – ezzel szemben lelkileg nagyon nehéz lépés a segítségkérés, erőteljesek a társadalomban az áldozathibáztató magatartások, és hosszú folyamat kilépni és felépülni egy bántalmazó kapcsolatból.

- Persze, egyszerűnek látszik az egész folyamat: felismerjük, hogy baj van, segítséget kérünk, és meggyógyulunk. De sajnos a tapasztalat teljesen más mutat: az áldozatnak az önbecsülése károsodik, önbizalma sérült, nehezen látja be, hogy ő egy áldozat. Magát okolja, és úgy érzi, hogy ő az egyedüli aki ezt megoldhatja, pedig nem így van. Nehéz lépés felismerni, hogy baj van, és hogy nem te vagy a hibás, hanem a másik fél magaratása nem helyes. Ugyanakkor, gyakran attól is félünk, hogy mit fognak rólunk mondani, hogy a társadalom el fog ítélni. Sajnos sok bántalmazott nő van, aki így gondolkodik: szégyen segítséget kérni, szégyen erről beszélni. Pedig nem szégyen.

Tény, hogy minél több idő telik el, minél több időt tölt el egy áldozat egy toxikus párkapcsolatban, önbizalma és önbecsülése annál jobban károsul és a „gyógyulási” folyamat, a sebek több időt igényelnek a gyógyuláshoz. De ami a legfontosabb, van gyógyulás, van élet egy ilyen kapcsolat után. Most már számos helyen működik támogatói csoport, sok helyen ingyenes, ezért, véleményem szerint, bátran kell vállalni, hogy baj van, és szaksegítséget kell kérni. Én nem bántam meg.


Ha családon belüli erőszak miatt segítségre van szüksége, hívja az áldozatok megsegítése céljából működtetett 0800 500 333-as ingyenes, zöld telefonszámot, vészhelyzet esetén pedig az 112 segélyhívószámot.

Nyitókép: nokert.hu

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS