2019. november 17. vasárnapHortenzia, Gergő
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Mezei nem mond le, és szerinte Szász Jenőnek semmi köze ahhoz, ami most az MPP-ben történik

Kulcsár Árpád Kulcsár Árpád 2019. október 09. 17:37, utolsó frissítés: 2019. október 10. 11:47

„Csak” huszonkét ember kéri a távozását, ezért le sem mond, és nem is fél a szakadástól. Szerinte külső erők, például az RMDSZ bomlasztják a pártot, és ezzel a jobboldalt.


"Meg sem fordul a fejemben a lemondás" - mondta Mezei János, amikor megkerestük azzal kapcsolatban, hogy a Magyar Polgári Párt több prominense is a lemondását követeli.

Mezei szerint nem egy jelentős erő kéri a lemondását, hiszen csak huszonketten írták alá az erről szóló nyílt levelet, a párttagság pedig 212 főt tesz ki, és 14 polgármesterük van.

"A jobboldal szétrombolásának folyamatában résztvevő személyek kérik a lemondásom, akik korában is be akarták olvasztani az MPP-t az RMDSZ-be, és teljesen meg akarták semmisíteni a jobboldalt, ezzel fel akarták számolni a választás szabadságát, alternatíváját. A pénz és a pozíciók gyarló kaparása oda vezet, hogy a tisztességen, becsületen és bajtársiasságon felülkerekedik, ez ütötte fel a fejét a pártban, és fel akarják számolni a jobboldalt az én elnökségem megszakításával" - állítja a pártelnök.

Mezei megemlítette, hogy Biró Zsoltot is azért váltották le, mert letért arról az útról, amit az MPP magának kitűzött.


Bíró Zsolt ezzel szemben nekünk másfél héttel ezelőtt azt mondta, hogy a kizárásánál “akkora ordas hibát követtek el, hogy még elmondani is szégyellem, hogy a pártunknak van egy olyan elnöksége, akinek tagjai az alapszabályzatot nem olvasták el a 29. pontig, amelynek első bekezdése rendelkezik arról, hogy a párton belül országos funkciót ellátó személyek esetében az elnökség csak kezdeményezheti a kizárást, és a választmánytagok abszolút többsége dönthet erről” - magyarázta akkor a parlamenti képviselő.

Mezei most reagált arra, hogy Biró szerint szabálytalanul történt a kizárása, és felvetett, hogy Bírónak, ha már ennyire jól ismeri a statútumot, azzal kellene foglalkoznia, hogy amikor az RMDSZ színeiben parlamenti képviselő lett, akkor volt-e erre felhatalmazása. Bár felvetésünkre, hogy sem az akkori elnökség, sem Mezei János nem tiltakozott az ellen, hogy Bíró és Kulcsár-Terza parlamenti képviselők legyenek, és hogy az RMDSZ listáján jussanak be, elmondta, hogy ez valóban így van, de ha valaki a statútumot hozza fel érvként, akkor nem árt, ha betartja.

"Biró Zsolt jelenleg még a párt tagja, mivel választmányi döntés még nincs. Ellenben a kisebb beosztásban levő személyeket, mint Rákossy Botond, vagy Gálfi Árpád, az elnökség kizárhatja, és ezt meg is tette" - mondja Mezei.

És ennek köszönhetik a mostani elégedetlenséget is

A szeptember végi választmányi ülésen, amelyen Mezei ellen Gálfi Árpád bizalmi szavazást kért, majd ezen felháborodva az elnök saját maga ellen kérte, és így majdnem megbuktatta magát, rájöttek, hogy ilyen kevés idővel az önkormányzati választások előtt nem túl bölcs dolog civakodni, és gyorsan megfogalmaztak egy közleményt. Ebben arról beszéltek, hogy a székelyudvarhelyi helyzet kihatással van a párt megítélésének egészére, ezért annak megnyugtató rendezése elsődleges kérdés, és meg kell ismételni a tisztújítás, amelyben kizárták Gálfit a párt városi vezetéséből. Erre 30 napon belül kellett volna sort keríteni, megszervezését és lebonyolítását az MPP Országos Választmányára bízták.

Ezt azonban Mezeiék nem várták meg: október 5-én a párt etikai bizottsága kizárta Gáfit és Rákossyt, ezért már nem lesz semmilyen tisztújítás a székelyudvarhelyi párszervezettel kapcsolatba.

Gálfi azóta jelezte, hogy (ha elég lájkot kap a Facebookon), akkor függetlenként fog indulni a következő udvarhelyi polgármester-választáson.

Tulajdonképpen tehát úgy áll a helyzet, hogy Gálfi Árpád két kizárása az, ami elindította az első, és a mostani lavinát is, mára pedig már odáig fajult a helyzet, hogy a párt 24 tagja, köztük a két parlamenti képviselő (Biró és Kulcsár-Terza József-György), Pethő István választmányi elnök, Simon Csaba, országos alelnök, Csáki Attila, a Kovászna megyei, Horváth Zoltán, a Kolozs megyei és Rákossy Botond, a Hargita megyei szervezet elnöke is követeli a pártelnök távozását.

A kérdésünkre, hogyha egyszer már szeptember végén kibékültek, akkor mi a oka annak, hogy most mégis így áll a helyzet a pártban, Mezei azt mondta, hogy többször fel volt ajánlva a békülés lehetősége azoknak, akik most a távozását követelik. “Többször leültünk már, minden egyes kezdeményezésre nyitott voltam, de úgy látom, hogy a külső szándékok erősebbek, és jobban hajlanak arra a dologra, hogy a jobboldalt gyengítsék, mintsem, hogy kibéküljünk".

Külső erők alatt pedig a pártvezér azokat a politikai ellenfeleket érti, "akiknek nem jó, ha a jobboldal erősödik, akár az RMDSZ-ből, akár máshonnan". Mezei szerint Biró és Kulcsár-Terza csak a pozícióját félti, és azt képviselik, amit az RMDSZ diktál nekik.

Szász Jenőnek ehhez semmi köze(?)

Gálfi többször is, köztünk nekünk is elmondta, hogy a saját leváltásában nagy szerepet játszik a polgári párt egykori elnöke, Szász Jenő is.

"Minden vétkem az, hogy a Szász Jenő érdekeltségébe tartozó cégeket górcső alá vettem és bizony, kiderültek érdekes dolgok ezekről a cégekről. Bizonyára hamarosan ezekről is olvashatnak az érdeklődők. Én a városlakóktól kaptam bizalmat, hogy az ők érdekeiket képviseljem. Ha ezek ellent mondanak a Szász Jenő érdekeinek és erre az a válasz, hogy engem még a pártból is kizárnak, akkor vállalom. Mezei János az általa közzétett vagyonnyilatkozataival is bizonyítja, hogy kimondva vagy kimondatlanul a Szász Jenő elkötelezettje. A Szász Jenő által elnökölt NSKI-tól kapott óriási pénzösszeget a felesége egy soha meg nem jelent könyv szerzői jogdíjaként. Az ehhez hasonló dolgok önmagukért beszélnek" - mondta egy néhány hete nekünk adott interjúban a székelyudvarhelyi polgármester, miután pártja fegyelmi vizsgálatot indított ellene.

Arra a kérdésünkre, hogy Szász Jenőnek köze van-e a mostani eseményekhez, Mezei azt mondta, hogy ez az egész kalamajka nem Székelyudvarhely miatt van, és semmi köze ahhoz sem, hogy például a felesége 22 ezer eurót kapott a Szász Jenő által menedzselt Nemzetstratégiai Kutatóintézettől. “Azt ő kapta, egy olyan munkáért, amit elvégzett” - szögezte le Mezei.

“Ez nem udvarhelyi probléma, bár onnan indult egy feszültség, amit a vérszívó emberek felhasználtak, hogy a pártot támadják. Ami itt történik, egy más indítványozás, de nagyon jól meglovagolták, és ráálltak arra a feszültségre, amit ez a helyzet generált" - vélekedett a pártelnök.

Mezei ugyanakkor azt állítja, nem fél a pártszakadástól: "a párt nem függ ettől a 24 embertől, ez egytizede sincs a választott személyeknek, a küldöttek tanácsa is 110 körül van, vagyis tulajdonképpen 10 százalék kéri a távozásomat".

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS