Illyés Gergő: Klaus Johannis egy politikai termék
kérdezett: Korodi Zsuzsa 2019. október 14. 11:00, utolsó frissítés: 11:07Románia államfője másfél éve tudatosan kampányol, így egy passzív elnökből az elmúlt időszakban bőszen kampányoló, PSD-t bíráló elnökjelöltté vált.
Szombattól hivatalosan is megkezdődött az egyhónapos elnökválasztási kampány, ami elméletileg sokkal visszafogottabb kellene legyen az elmúlt egy hónapban folyó előkampányhoz képest. Azt is tudjuk, hogy 14 elnökjelölt vág neki a megmérettetésnek, köztük Klaus Johannis is, aki több mint 2 millió támogató aláírást nyújtott be a Központi Választási Irodának, a szükséges 200 ezer helyett. A legtöbb korai közvélemény-kutatás szerint az egykori szebeni polgármester minden bizonnyal ott lesz a második fordulóban, és újrázási esélyei is elég nagyok. Ezért sem árt kicsit közelebbről megnézni, milyen elnöke is volt ő Romániának az elmúlt 5 évben.
Mit tett vagy mit nem tett az elnöksége alatt? Hogyan vált a Német Demokrata Fórum egykori elnökéből nagy román hazafivá? Mennyire is szeretne újra Románia elnöke lenni? - többek között ezeket a kérdéseket boncolgatjuk Illyés Gergő politikai elemzővel.
Elöljáróban érdemes lenne tisztázni, hogy mi az elnök feladata és hatásköre, hisz nagyon sok példát láttunk már arra, hogy a politikusok, de gyakran maguk az elnökök sem papírforma szerint értelmezik ezt.
- Ehhez fontos visszanyúlni ahhoz, hogy a 2003-as alkotmánymódosítás után megváltozott az elnökök mandátumi ideje, vagyis az addigi négy év helyett már öt évre szól az elnöki mandátum. Korábban, a rendszerváltás után a parlamenti választásokat egyszerre tartották az elnökválasztásokkal, és az volt a gyakorlat, hogy a pártok vezetőit vagy nagyon markáns vezető személyiségeit indították az elnökválasztáson, annak eredménye pedig meghatározta a parlamenti választás eredményét is. Magyarán, az elnökjelölt pártja ugyanannyi szavazatot szerzett a parlamenti választásokon, és ezért az elnöknek később parlamenti többsége is volt. Éppen ezért az állampolgárok azt érzékelték, hogy aki az elnökválasztást megnyeri, annak a politikája érvényesülni tud a továbbiakban, hisz neki van parlamenti többsége, a kormány vezetője egy korábbi párttársa, stb. Ezt láttuk, amikor Ion Iliescu volt az államfő, ugyanis a szociáldemokrata kormányokkal, legyen az Nicolae Văcăroiu vagy később Adrian Năstase kormánya, gördülékenyen együtt tudott működni.
Az 1996-2000 közötti időszak egy picit másabb, hisz azokban az években nagyon sok párt alkotta a kormányt, Emil Constantinescu pedig párton kívüliként lett államfő. De mindenképp az jellemző erre az időszakra is, hogy az emberek úgy gondolták, hogy akire ők szavaznak az államfőválasztáson, az az elnök meg tudja valósítani az elképzeléseit utána, hiszen a kormány mögötte van, nincs semmilyen potenciális konfliktus. Amióta viszont ötévesek az elnöki mandátumok, és főleg Traian Băsescu elnöki időszakára esett ez, azt látjuk, hogy folyamatosan konfliktusok vannak a kormány és az államfő között, az elnök sem tudja megvalósítani az elképzeléseit, állandóan akadályokba ütközik. De persze ez a másik oldalon is megfigyelhető, a kormányok sem tudják korlátlanul megvalósítani az elképzeléseiket, hisz sok esetben az államfő akadályozza őket, akár politikai szempontok alapján is.
Az államfői hatáskörök rendkívül gyengék,
ettől függetlenül az emberek sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítanak az államfő személyének, mint annak, hogy melyik párt kerül többségbe a parlamentben, és ez látszik a részvételi arányokon is, hisz általában magasabb a részvétel az államfőválasztásokon, mint a parlamenti választásokon. Valójában az államfőnek vajmi kevés befolyása van az ország napi ügyeinek az irányítására, hisz a kormányt a parlamentben többségben lévő pártok tartják a befolyásuk alatt. Sok esetben az igazságszolgáltatási kinevezéseknél vannak államfői hatáskörök, ilyen a bírák, ügyészek kinevezése, illetve a külpolitika terén elvileg az államfő határozza meg az irányvonalat, vagy legalábbis van befolyása rá, de a külpolitikai hatásköröket a külügyminiszterrel közösen gyakorolja.
Ami még nagy erőt ad a román államfő kezébe, az a megválasztása, hisz közvetlenül, szavazással választják meg. De ez nem egy félelnöki rendszer, nem egy francia rendszer, ahol Macron hatásköre sokkal nagyobb alkotmányosan, mint a román államfőé. Leginkább a lengyel vagy a horvát rendszerekre hasonlít a román rendszer, ott is közvetlenül választják az államfőket, de mindkét esetben lényegében a miniszterelnök képviseli az országot külpolitikai téren is, meg úgy általában az ország irányításának első számú felelőse a miniszterelnök. Ez Romániában is így van, de az elmúlt időszakban − amiatt, hogy az államfőnek és a kormányfőnek a politikai színezete különbözik − nagyon sok konfliktus van, éppen ezért az államfő folyamatosan feszegeti az alkotmányos határait, ezt láttuk Traian Băsescunál, és ezt látjuk Klaus Johannis esetében is.
Johannis a kezdetekben hogyan értelmezte az elnöki pozíciót?
- Az elnökségének az első időszakában rendkívül passzív elnök volt, tehát akkor még nem feszegette ezeket a határokat, sőt inkább egyfajta reprezentatív szerepre korlátozódott az elnöki tevékenysége, és úgy tűnt, már-már kényelmetlenül érezte magát, amikor az események középpontjába került. Például, amikor ki kellett neveznie Dacian Cioloșt technokrata kormányfőnek, vagy amikor kormányalakítási megbízást kellett adnia a szociáldemokratáknak a választások után. Úgy láttam akkor, hogy nem akarja irányítani az eseményeket, sokkal inkább sodródik velük, és kényelmetlen feladatnak tekinti. Neki ez a reprezentatív szerep tökéletesen megfelelt, ami egyébként a román elnök sajátja.
Az elmúlt egy-másfél évben éles váltás következett be, aminek az oka, hogy még egy mandátumra pályázik, és innentől kezdve Klaus Johannis már államfőjelöltként viselkedett, minden lépését annak rendelte alá, hogy az újraválasztási esélyét az hogyan érintheti. Minden esetben ezt látom, akkor is, amikor egyébként ő is tisztában van vele, hogy az alkotmánybíróság hogyan fog dönteni, úgy sem azt az utat választja, ami amúgy az Alkotmányból egyenesen következne, hanem elmegy a falig, mert a potenciális választói ezt várják el tőle.
Ezt láttam például akkor is, amikor a Laura Codruța Kövesi leváltása volt napirenden. Mindent megtett azért, hogy ne kelljen leváltania, hiszen a választói ezt várták el tőle, és megvárta azt, hogy az alkotmánybíróság mondja ki, hogy márpedig ez neki kötelessége, és akkor tette meg. Ezt láthattuk most is, a PSD-kormány minisztercseréi kapcsán. Nem egy olyan fajsúlyos dolog egy-két miniszternek a kinevezése, lehet, hogy ez így furán hangzik, de így van, viszont megint elment a falig. Eljátssza azt, hogy nem enged semmiben a szociáldemokrata kormánynak, mert ezt várják el tőle a szavazói. Ez az elnöki szerepfelfogás szerintem meg fog szűnni, ha újraválasztják államfőnek, akkor vissza fog állni az a rend, amit az elnöki időszakának elején képviselt. Egyébként, ha megnyeri a novemberi elnökválasztást, több mandátuma nem lehet, ez lesz az utolsó, és azt hiszem, számára a belpolitikai terep ezzel le is zárul, esetleg külföldön lehet majd valamilyen karrierje, de ez már a jövő zenéje.
Ne is fussunk ennyire előre, visszakanyarodnék a megválasztásához. Elég rendszerváltó hangulatban és hangulatnak köszönhetően választották meg, ehhez képest egy nagyon visszafogott, ahogy mondod reprezentatív elnöki szerepet vállalt fel. Azt hiszem, akkor már nagyon sokan csalódtak benne, ugyanis azt várták, hogy a szebeni polgármesteri bravúrt megismétli az egész országgal, vagyis normálisabb mederbe tereli Romániát, amihez azonban sem politikai, sem alkotmányos eszközei nem voltak meg, jóllehet ezt ígérte a kampányában
- Igen, és hogyha visszaemlékszünk arra, hogy miért nyerte meg Klaus Johannis az államfőválasztást 2014-ben, akkor látjuk, hogy ennek a legfőbb oka az volt, hogy nagyon sokan Victor Ponta ellen szavaztak, illetve azt akarták megakadályozni, hogy a Szociáldemokrata Párt − amit akkor Ponta vezetett − totális hatalmat szerezzen, vagyis a kormány mellett az államfői tisztséget is elnyerje. Tulajdonképpen ez volt az a nagy mozgósító erő, ami miatt nagyon sokan elmentek szavazni, olyanok is, akik amúgy nem szoktak szavazni járni, vagy nem érdekli őket a politika. Tehát egyfajta PSD-ellenesség által tudott felülkerekedni Klaus Johannis Victor Pontán, és ezt a fegyvert egyébként azóta már többször is nagyon sikeresen használta, például a májusi EP-választások kampányában is, hisz egy Szociáldemokrata Párt elleni népszavazással sikerült nagyot alakítania.
Most az államfőválasztásokon is ez a célja Johannisnak, ez a recept neki nagyon bevált, azt szeretné, hogy a Szociáldemokrata Párt ellen őt tartsák az egyetlen megmentőnek, az egyetlen bástyának, aki képes feltartóztatni a szociáldemokraták sorozatos hatalomátvételi kísérleteit, vagy egyéb rossz lépéseit meg tudja akadályozni. Erről szólt az elmúlt másfél év is tulajdonképpen, ezt a képet akarta magáról kialakítani. Arra számítok, hogy most is ez fog történni a kampányban. 2014-ben ezzel az ígérettel nyerte meg a választást, meg persze azzal, hogy egy teljesen más országot akar, mint amit a szociáldemokraták képviselnek. Ehhez képest az elmúlt 5 évben azt láttuk, hogy egyrészt az idő nagy részében a szociáldemokraták kormányoznak, többször ugye ő adott kormányalakítási megbízást, másrészt azóta is arról beszélünk, hogy hogyan lehetne a szociáldemokrata kormányzás káros hatásait megállítani. Olyan sok minden azért nem változott.
Mi az, amit tett az elmúlt 5 évben? Ehhez egyfajta kapaszkodóként a iohannis.ro oldalról idéznék, ahol megvalósításaiként említik a jogállamiság megerősítését, kiemelten az igazságszolgáltatás függetlenségének biztosítását, a civil szektorral való párbeszéd lehetőségének a megteremtését, valamint azt is, hogy az ő javaslatára fordítják a GDP 2 százalékát az ország védelemre, de ezzel NATO-kötelezettségének tett eleget, ha jól tudom.
- Ezek a politikai marketing kategóriájába esnek. Az, hogy ő éppen megerősítette vagy lebontotta a jogállamot, politikai oldaltól függően értelmezhető. Vannak olyanok, akik szerint éppen hogy hozzájárult ahhoz, hogy a jogállamiságot lebontsák. A GDP 2 százalékáról annyit, hogy egyrészt NATO-kötelezettség, noha valóban vannak olyan országok, akik ezt nem tartják be, és nem is áll szándékukban 2024-ig sem betartani, például Németország, másrészt itt konszenzus volt, az összes parlamenti párt egyetértett ezzel. Ha a kormány vagy egy párt nem értett volna ezzel egyet, nem tudta volna átvinni, tulajdonképpen egy megállapodást hozott tető alá.
Az államfői hatáskörök főként ilyenekre terjednek ki, és egyébként ebből a szempontból a fő államfői funkció éppen a mediálás, tehát a politikai pártok közötti közvetítés és általában a politika és a társadalom közötti közvetítés. Ezt viszont egy politikailag elkötelezett államfő vagy egy olyan államfő, aki bizonyos pártnak a képviselője, nagyon nehezen tudja elérni. Ebből a szempontból Johannis kudarcot vallott, nagyon sok esetben nem közelítette az álláspontokat, hanem inkább polarizálta, mert ez volt a politikai érdeke. Nem a megoldást kereste egy alkotmányos helyzetre, hanem politikai célokat követve egy bizonyos politikai oldal számára kedvező helyzetet akart teremteni. Nagyon nehéz bármilyen eredményt felmutatnia egy elnöknek, és azzal is egyetértek, hogy nehéz konkrétumot felsorakoztatni, mert bármelyik eredmény mellé oda kell tenni, hogy ehhez kellett egy parlamenti többség vagy kellett egy kormány. Hogyha pedig nem sikerült valami, akkor pont erre lehet rámutatni, hogy azért nem sikerült, mert a kormány vagy a parlamenti többség nem engedte.
Nagyon sok magyar csalódott benne, főként azok, akik rá szavaztak annak idején. Beszéljünk Johannis pálfordulásáról, nevezetesen arról, hogy hogyan lett a szász származású emberből, a Romániai Német Demokrata Fórum egykori vezetőjéből román hazafi. Az 5 évvel ezelőtti kampánydokumentumában sem szerepeltek a kisebbségek, sőt interjúkban már akkor azt mondta, hogy ő “egy román meggyőződésű román állampolgár”, és szerinte nemzetközi szinten is elismerik, Romániának pozitív és példamutató szerepe van Európában, ami a nemzeti kisebbségek ügyének kezelését illeti. Mégis sokan azt hitték és azt is várták, hogy kisebbségiként másfajta kommunikációt folytat felénk.
- Ő azt a fajta kisebbségi élethelyzetet vagy narratívát képviseli, hogy az a jó kisebbségi, aki teljesen beolvad, asszimilálódik, és csak egy amolyan kulturális érdekességként tartja számon azt, hogy kisebbségi származású, de ezt sem nagyon hangoztatja. Azt a képet próbálja közvetíteni, hogy noha német származású, de ugyanolyan román, mint a többi. Ezt annyival árnyalnám, hogy Klaus Johannis egy kisebbségi szervezet, a Romániai Német Demokrata Fórum elnöke volt, ennek a színeiben nyert többször polgármesteri tisztséget, a szülei Németországban élnek, ő maga is német kulturális közegben nőtt fel, német iskolát végzett. Azért ez nem az a tipikus helyzet, amit aztán magáról mutatni kíván. Így tanácsolták ezt neki, vagyis csak úgy van esélye a győzelemre, hogyha teljesen levetkőzi a kulturális identitását, ami szerintem amúgy megvan a magánéletében és a szüleivel való kapcsolatában.
Valóban, ezek azok a személyek, akik még annyira sem nyitnak a kisebbségek fele − nemzeti kisebbségekről beszélek −, mert akkor azzal vádolhatnák őket, hogy ezt csak azért csinálják, mert ők maguk is kisebbségi származásúak. Általában azok a politikusok mondják ki leginkább a kisebbségellenes gondolataikat, akik szintén kisebbségi származásúak, vegyük példaként az Orban testvéreket, Ludovic és Leonard Orbant. Klaus Johannis elérte azt, hogy ő is már ebbe a kategóriába kerül. Én egyébként nem is vártam tőle sok mindent kisebbségi téren, mert az államfői hatáskörök nem engedik, de azt el lehetett volna várni, hogy valamilyenféle párbeszédet kezdeményez a kisebbségekkel, de még ezt sem tette meg, még egy informális konzultáció sem volt, teljesen elzárkózott ettől, mert úgy látta, hogy számára ez egy negatívum lehet. Egyébként politikai értelemben igaza is lehet, tudniillik a Szociáldemokrata Párt részéről sokszor merült fel, akár az elmúlt napokban is, hogy ő csak egy német, nem tudja, hogy milyen a románok élete. Tehát ezt a kártyát az ellenfelei is kijátszották volna, amennyiben ő bármiféle lépést megpróbál ebbe az irányba tenni.
Románia nemzetközi megítélését Johannis milyen irányba terelte?
- Azt látom, hogy a Szociáldemokrata Párt nemzetközi kapcsolatai annyira leépültek, hogy a nemzetközi közvélemény, a vezető nyugati lapok, a nagy nyugat-európai pártcsaládok úgy látják, hogy Johannis a jófiú Romániában, a szociáldemokraták pedig a rosszfiúk. Utóbbiak le szeretnék bontani a jogállamot, ki akarják engedni a bebörtönzött politikusaikat, és Johannis az, aki ezt megakadályozza, sokszor még úgy is, hogy az alkotmány rendelkezéseit nem teljesen tartja be. De ez nem baj, mert a lényeg az, hogy megakadályozza őket. Ez az uralkodó narratíva, innentől kezdve a valóság annyira nem érdekli őket.
A mostani kampánya a korábbi kampányának az újrabrandelése, ugyanazt ígéri: egy normális Romániát.
- Egy biztonsági játékot látunk, és teljesen igazuk is van. Abban a helyzetben, amiben most van Johannis, toronymagas esélyese a mostani választásnak, biztonsági játékot kell játszania. Semmi más dolga nincs, mint azt a képet közvetítenie magáról, hogy ő az, aki a normális Romániát akarja, ő az, aki ellenáll a szociáldemokratáknak. Tulajdonképpen az első fordulóban azokat az embereket kell „elvigye” szavazni, akik az előző választáson is rá szavaztak, neki ez a tömeg elég is. Az, hogy a második fordulóban ki lesz az ellenfele, már egy másik kérdés. Johannisnak az az érdeke, hogy Viorica Dăncilă legyen az ellenfele, mert akkor sima útja van, semmit nem kell tennie, csak ezt a kampányt kell folytatnia, és szavazásra kell ösztönözze az embereket. Tulajdonképpen meg kell győznie a saját szavazótáborát, hogy még nincs lefutva a meccs. Ez okozhat nehézséget, ha elkényelmesednek a választói, és azt gondolják, annyira esélytelen Viorica Dăncilă, hogy el sem kell menniük szavazni. Ha viszont Dan Barna jutna a második fordulóba, akkor sokkal keményebb csatára készülhet, hisz ugyanazt mondja mindkét jelölt, így Johannis kieshet a komfortzónájából, és láthatunk egy változást ebben a kampányban.
A választás napján szükség van egy mozgósító hálózatra, egy országos pártstruktúrára, ebből a szempontból Dăncilă nagy előnyben van, hisz a PSD több ezer polgármestere, megyei tanácselnökei, helyi szervezetei sokat segíthetnek Dăncilănek. Dan Barna már korlátozott ezen a téren, főként a nagyvárosokban tud sikeres lenni, falvakon nemigen. Mircea Diaconu sem rendelkezik akkora hálózattal, mögötte az ALDE és a PRO Románia Párt áll, nem tudnak olyan mozgósítást végezni, mint a szociáldemokraták. Diaconu szerepét én abban látom, hogy általa is Dăncilăt akarja gyengíteni Victor Ponta és Călin Popescu Tăriceanu. Egyrészt nehéz helyzetbe akarják hozni Johannist, hogy ne Dăncilăvel kelljen megmérkőznie, másrészt destabilizálnák a Szociáldemokrata Pártot.
Mennyire tartod hitelesen kommunikáló és hitelesen politizáló elnöknek Klaus Johannist?
- Klaus Johannist politikai terméknek tartom, van egy fajta igény erre. A választói egy olyan politikust akarnak látni, mint ő, aki ezeket a mondatokat mondja ki, mint ő, erre az igényre „született meg” válaszul Johannis, mint politikus. Én nem látom, hogy Johannisnak önálló politikai elképzelése lenne, hogy szeretne megvalósítani vagy elérni valamit, amit nem más szeretne elérni rajta keresztül.