2019. december 6. péntekMiklós
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Majd, ha nagyobb leszel? A tájékozatlanság sérülékenyebbé tesz

Horváth-Kovács Szilárd Horváth-Kovács Szilárd 2019. november 05. 10:23, utolsó frissítés: 10:39

Szülőként mit tehetünk, hogy a gyerekekkel szembeni szexuális visszaéléséket megelőzzük? Hogyan tájékoztassuk a gyerekeiknek? László Éva pszichológus előadásán jártunk.


A Caracali-ügy sajtóvisszhangja miatt felerősödött az elrabolt, abúzusoknak kitett lányokról szóló hírek visszhangja – a jelenség következtében sok szülő, pedagógus aggódik, de támpontokhoz, tanácsokhoz nem igazán fér hozzá. Mit lehet tenni, hogy az ilyen eseteket megelőzzük? Hogyan tájékoztassuk a gyerekeinket? Mitől válik a gyerekünk kiszolgáltatottabbá, vagy éppen elkövetővé?

Megkerestük László Éva pszichológust, a BBTE Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézetének oktatóját, aki a témában tartott szülőknek és pedagógusoknak egy előadással egybekötött beszélgetést, a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium Napraforgó programjának keretén belül. Cikkünk alapját az ott elhangzott előadás képezi, amelyet a szakértő segítségével és a szervezők hozzájárulásával állítottunk össze.


A szakértő ezekkel kérdésekkel már 20 éve szembesült, amikor többedmagával létrehozták az Artemis – Nők az Erőszak ellen Egyesületet. Az egyesület munkatársai nagyon hamar felismerték, hogy kiterjedt és széleskörű tanácsadásra, informálásra van szükség, amely a szexuális abúzusok megelőzésének egyik alapja. Akkor, a 90-es évek végén, egy nagyon erős zártsággal kellett folyamatosan megküzdjenek, majd következett egy nyitottság az intézmények és a társadalom részéről is. László Éva tapasztalata szerint ma ismét egy látványos elzárkózás tapasztalható, miközben a problémák jelen vannak és a következmények komolyak, súlyosak.

Az alapvető dilemmát többnyire az okozza, hogy nem tudjuk, hogyan viszonyuljunk, ha a gyerekek és a szexualitás témái egymást áthatják. Mi történik akkor, ha tájékoztatás helyett éppen a gyerek szexuális érdeklődését keltem fel, erősítem meg? Vagy ha a gyerekkel egy komoly beszélgetésbe kezdek, lehet, hogy olyan dolgokat tudok meg tőle, amit szülőként nem tudok majd kezelni. Lehet, hogy kiderül, hogy valamit elmulasztottam, rosszul csináltam... Ha konfrontálódunk, hogyan lehet a szexualitásról beszélni a gyerekekkel?

Hiszen a legtöbb helyzetre – amelyek már az óvodában előfordulnak – nem vagyunk, és nem is lehetünk felkészülve, de valamiképpen mégis reagálni kell. Ilyenkor bevett nevelési stratégia, hogy azt válaszoljuk, hogy „majd, ha nagyobb leszel megérted” - és észre sem vesszük, hogy ezzel nemcsak a kisgyerekeknek nem adunk választ, hanem gyakran a kamaszkorúakat is lerázzuk, magára hagyjuk egy ilyen mondattal. A tájékozatlanság pedig sérülékenyebbé teszi őket, hiszen mivel semmit sem tudnak a dolgokról, könnyebb őket rávenni olyan dolgokra, amelyek problémákat okoznak.


A szomorú helyzet az, hogy nagyon sok esetet felnőttként sem tudunk helyesen kezelni (sokszor mi sem tudjuk, hol a határ a zaklatás és az udvarlás között?), márpedig előbb felnőttként kellene megtanulni a helyes magatartásokat, és csak utána átadni ezt a gyerekeknek.

Mikor kezdődik a szexuális nevelés?

Erre az egyszerű kérdésre sincs egy konszenzuális válasz. Pedig a szexuális nevelés már akkor megjelenik, amikor a gyereket várjuk: mert az, hogy fiút vagy lányt várunk, meghatározza, hogy milyen színű ruhát vásárolunk, hogyan rendezzük be a gyerekszobát, és ezen keresztül már akkor viszonyulunk valamiképpen a nemiséghez.

Az óvodás korban (3 éves kortól) pedig már egyértelmű szexuális nevelésről beszélhetünk. Ugyanis ekkor a gyerek olyan közösségbe tartozik, ahol fiúk és lányok is vannak, így élesen elkülönülnek a különbségek; továbbá ez az az életszakasz, amikor a nemi identitás elkezd kialakulni. A gyerekek a kortársakkal olyan kérdésekkel szembesülnek, hogy milyenek a fiúk/lányok, kivel hogyan szabad játszani, kivel barátkozom, és igen, ebben a korban megtörténnek az első „szerelmek” is, és megjelenik a „féltékenység” is.

A szakértő szerint mindez természetes és egészséges, de mit tegyünk például akkor, ha a gyerekek elkezdenek papás-mamást játszani, amikor megmutogatják magukat egymásnak? Hiszen ebben az életkorban fedezik fel a saját és a másik nem testét, amely egy viszonypontot jelent a testidentitás kialakulásában, amelyben fontos, hogy a testi jellemzőket feltérképezzék és megismerjék: megnézik, megtapogatják, ezzel egymás közt információkat osztanak meg egymásról, a testiségről. A gyerekek körében 3-5 éves korban akár a maszturbáció is megjelenhet, ami természetes, és hozzátartozik a fejlődésükhöz – amennyiben nem lesz túlzó, kényszeres.

De mit tegyen ilyenkor a szülő vagy a pedagógus? Hiszen a gyerekeknek ebben az életszakaszban nincs szégyenérzetük, nyilvánosan és nyíltan viselkednek.

Fotók: János Zsigmond Unitárius KollégiumFotók: János Zsigmond Unitárius Kollégium


Határok, kontextus, intimitás

A szakértő szerint nagyon fontos a határok felállítása és ennek függvényében a magatartásmódok, viselkedések, cselekvések kontextualizálása. Ez annál is fontosabb, mert ebben az életkorban alakul ki az intimitás is. Például lehet tisztázni, hogy mit szabad csinálni otthon, a saját szobában, mit a család előtt az ebédlőasztalnál, és mit a szélesebb nyilvánosság előtt. Azt is lehet tisztázni, hogy ki, mikor és hogyan érhet hozzá. A gyerekek egy része ebben a korban egyenesen igényli az intimitást, kéri, hogy fürödhessen külön, nem engedi meg akárkinek, hogy megtörölje stb.

A szakértő szerint lényeges, hogy pozitív reakciókat kapjanak a gyerekek, azaz ne tiltással és tabusítással találkozzanak (ne nyúlj oda, csúnya dolog odanyúlni), illetve biztosítsuk a gyereknek a „nem”et mondás szabadságát – ami az intimitás egyik alapja. Ugyanakkor érdemes kihangsúlyozni, hogy mindez cselekvési szinten kell megnyilvánuljon, hiszen ha a felnőtt egy dolgot mond, és másként cselekszik, akkor a gyerek megérzi, hogy nem hiteles. Azaz, ha valamit ígérünk a gyereknek, azt tartsuk is be – ne mondjuk, hogy az oltás nem fog fájni, mert fájni fog, inkább támogatólag legyünk jelen, mintsem hazudjunk neki, hiszen magatartásunkkal, viselkedésünkkel minták és modellek vagyunk.

Mindez nagyon jelentős a visszaélések megelőzésében, hiszen már óvodás kortól tisztában lehet a saját és mások határaival, illetve, hogy mit szabad megtegyen és mit nem, milyen kontextusban mi a megengedhető és mi nem az, továbbá, hogy vele ki, hol és mit csinálhat meg – és ha számára kellemetlen dologra akarják kényszeríteni, akkor tud „nem”et mondani.

A dolgot bonyolítja, ha a felnőttek között sincs tisztázva a határ kérdése, illetve ha olyannyira meg akarjuk védeni a gyermekünket, hogy minden szexualitáshoz kapcsolódó dolgot tabusítunk. Például, mikor megtanítjuk, hogy ez a fej, a nyak, a has, a kezek, a lábak, de kihagyjuk a testről a nemi szerveket. A valóság ezzel szemben az, hogy az óvodás gyerekek a szexualitással mindenképpen szembesülni fognak – kis testvér születése, várása, ami téma az óvodában, vagy orvosi vizsgálatok, csúnya szavakkal való találkozás, és megtanulása: a kérdés az, hogy lesz-e nyelvük erről beszélni, vagy tudatlanságban és így kiszolgáltatottságban hagyjuk őket? Itt jelentős szerepet kap, hogy a testrészek, szervek legyenek pontosan megnevezhetők.

Ha a nagyon kíváncsi és még szégyenérzettől mentes gyerek a kérdéseire nem kap választ, akkor máris tabusítunk, a tabuk és a mítoszok pedig nem védik a gyereket, hanem éppen sérülékenyebbé teszik.

Másrészt abból a szempontból is prevenciós értéke van, ha a szexualitást nem tabusítjuk, hogy ha én, mint szülő válaszolom meg a gyerek kérdéseit, akkor legalább pontosan tudom, mit tud a témáról és mit nem, amivel az ellenhatásokat – aminek az óvodában a kortársaktól, a környezetből stb., amúgy is kitett – képesek leszünk kivédeni.

A határok tisztázása, az intimitás biztosítása és a hitelesség megőrzése mellett még fontos megérteni, hogy a gyerekek még nem tudnak bonyolultabb érzelmi állapotokra reflektálni, ezeket még nem tudják beépíteni az életükbe, hiszen ebben a korban még domináns a konkrét gondolkodás, a nyers fogalomhasználat. A válaszainkban tekintettel kell lenni minderre az életkori sajátosságra.

A szakértő elmondta, hogy ebben az életkorban a legtöbb visszaélést valaki olyan követi el, aki a gyerek bizalmi környezetében van, hatással van a gyerekre, érti a gyerekek nyelvét-világát, így könnyen tudja manipulálni és kihasználni a gyerekeket. Prevenciós szempontból ezért fontos, hogy a dolgokat megnevezzük, mert akkor a kisgyerek egyáltalán el tudja mesélni, hogy mi történt vele.

Testkontaktus

Ugyancsak esszenciális megtanítani a gyerekeket, hogy mi a jó testi érzés, és mi a rossz. Hiszen, mivel még nincs meg a bonyolult érzelmi állapotokra való reflektálás képessége, meghatározó számukra egy ambivalencia, amelyet gyerekként nagyon nehéz megélni: így nem tudja eldönteni és egyértelműen elkülöníteni, hogy egy bizonyos hozzáérés most inkább jó vagy rossz? Ennek a jelentőségét főként az adja meg, hogy a leggyakoribb abúzusok nem kívánt, szexuális töltetű érintések, simogatások, akár orálisan is. S mindennek fizikai nyomai nincsenek, ezért sokkal védettebb az a gyerek, aki meg tudja ítélni, hogy ez most rossz, nem kívánt simogatás, és vannak szavai, nyelvezete erről beszámolni a felnőtteknek, és így tud segítséget kérni.

A jó és rossz testi érintéseket játék közben is meg lehet tanítani, mutatni – ezért is kedvelt játék a gyerekek körében a játékos birkózás, ahol mindannyian tudjuk azt is, hogy mikor kell abbahagyni - akár meg is egyezhetünk egy jelben, ami azt jelenti: ÁLLJ!, amire leáll a játék, mert már kellemetlenné, kényelmetlenné vált. Az ilyen játékok, más pozitív hatása mellett, erősíti a gyermekben a nemet mondás szabadságát, a biztonságérzetét, a határok meglétének kölcsönös tiszteletét, és nem utolsósorban a test tiszteletét.

De ugyancsak nagyon sokat jelenthet ebben a tanulási folyamatban egy masszázs, vagy a fürdőzés utáni törölközés, ami által megtanulhatja, hogy mi esik jól neki, mi a kényelmetlen, kellemetlen, illetve ki, mikor és hogyan érhet hozzá. Természetesen a rossz, negatív testtapasztalatok aligha elkerülhetőek, hiszen egy orvosi vizsgálat, egy kúp alkalmazása, semmiképpen nem a „jó, kellemes” kategóriája – és ne is hazudjuk azt a gyereknek, hogy az rendben van, hanem inkább magyarázzuk el, tudatosítsuk benne, hogy az mivel jár, rossz lesz, de mellette vagyunk, és igyekezzünk egy közreműködést megvalósítani.

Elemien fontos, hogy adjuk meg neki a lehetőséget, hogy a kellemetlen, rossz testtapasztalatról tudjon visszajelzést adni, hogy ezeket az élményeket meg tudja osztani velünk, és közösen keressünk „megbirkózási” lehetőségeket. Pl. 10-ig számolunk közösen amennyit tart a szuri/kúp okozta fájdalom vagy kellemetlen érzés. Így ha abúzus áldozata is lesz, nagyobb eséllyel ismeri fel korai fázisban, könnyebben kér segítséget.

Jó titok, rossz titkok és az árulkodás

A gyerekkor másik sarkalatos pontja a titokhoz és az árulkodáshoz való viszony – azaz a bizalom kérdése. Miben a bántalmazó személyek ebben az életszakaszban többnyire a gyerekhez (családhoz) közel álló, bizalmi személyek – ezért maga az abúzus is egy bizalmi, titkos játékként lehet elleplezve. Ezért alapvető, hogy a gyerekeink különbséget tudjanak tenni a „jó titok” és a „rossz titok” között, és tudjanak hozzá viszonyulni: azaz legyen támpontjuk, hogy a titok feladása mikor árulkodás, és mikor segítségkérés, vagy a titok megtartása mikor a hűséges barátság jele, és mikor ártalmas.

Elemi szinten az a „jó titok”, amelynek örvendünk, és aminek a titkolása izgalmas kaland, ám ha valahogy kiderül, akkor annak mások is örvendeni fognak – mint egy születésnapi ajándék titkolása az ajándékozott előtt. A „rossz titok” ezzel szemben teher, olyasmi, amitől rosszul érezzük magunkat, és félünk a leleplezésétől, illetve ha kiderül, akkor az másoknak is rossz lesz, valakit meg fog bántani. Amikor a gyerek e kettő között különbséget tud tenni, akkor fontos benne tudatosítani, hogy a „rossz titok” ártalmas, hiszen kényelmetlen, félelmetes, s így nem is „titok” igazán, és ezt meg szabad, és meg kell osztani a szülőkkel, akik segíthetnek – ami ebben a kontextusban nem „árulás”, hanem segítségkérés, és nem árt a bizalomnak, hanem erősíti azt. Azt is érdemes tisztázni, hogy az ilyen titkokat kinek kell elmondani: egy felnőttnek akiben megbíznak, szülőknek, nagyszülőnek, pedagógusnak.

Mindebben segíthetnek olyan mesekönyvek, amelyek nyelvezetet adhatnak a szexuális bántalmazásnak, mint például a Lili és a bátorság (Paulik Móni - Vincze Zsuzsi).

Sokatmondó apróság: a teltházas rendezvényen összesen 2 férfi volt. Sokatmondó apróság: a teltházas rendezvényen összesen 2 férfi volt.


A kamaszok

Míg az óvodás korban hangsúlyosan a gyerekek figyelmét egyaránt önmaguk és a másság egyaránt leköti, addig a kisiskolások inkább a saját nemű társaikkal keresik a kapcsolatot: lánybarátságok és fiúbarátságok korszaka ez. De 5-8 osztályos korban ismét felerősödik a másik nem iránti érdeklődés, újra szembesülnek a nemiség és szexualitás kérdéseivel: nagy, viharosan szenvedélyes kapcsolatok alakulnak és bomlanak egyik pillanatról a másikra, ez a „diákszerelem”, az udvarlások próbálgatásának, akár a féltékenységek megélésének ideje – ami természetes ebben az életszakaszban.

De mit tegyen a szülő, a pedagógus, ha az 5-8 osztályos kamaszok csókolóznak? Rájuk kell szólni? Meg kell tiltani? Természetes és egészséges dolog ez? Ebben a témában a felnőttek körében ugyancsak zűrzavar tapasztalható.

Mindezt fokozza és élesíti, hogy a gyerekek szabadon hozzáférnek az internethez, és ezzel együtt a pornóhoz (Romániában nagyon könnyű hozzáférni, illetve nagyon nagy részét itt is készítik a pornográf anyagoknak). A kamaszok sok nyers információnak ki vannak téve – gyakran a kortársak szembesítik a „tájékozatlanabbakat”– erről akár tudomást vesz a szülő/pedagógus, akár nem: hiszen az iskoláinkban nagy a csoportnyomás, erőteljesen működik a bullying, és a nem kevésbé veszélyes cyberbullying is, amiben sajnos 2011-ben elsők voltunk Európában.

Az ebből fakadó problémákat súlyosbíthatja, hogy a gyerekek és a szülök viszonyára ebben a periódusban eltávolodás jellemző, illetve a felek közötti kommunikáció is gyakran akadályozottá válik. Emellett az is szerepet játszik, hogy sok kamasz egyszerűen szégyell segítséget kérni, amit még tetéz, hogy nagyon intenzíven ki vannak téve a bennük tomboló érzelmeknek, indulatoknak, szenvedélyeknek.

Ebben a korban jellemzővé válik, hogy az azonos nemű szülővel beszélgetnek komolyan, létrejönnek a „beszéljünk, mint férfi a férfival” vagy „most női dolgokról beszélünk” helyzetek. De ezzel együtt például a lányoknak nagyon fontossá és jelzésértékűvé válik, hogy az apa hogyan beszél a többi nőről, hogyan viszonyul hozzájuk. Ez (is) formálgatja azt, ahogyan megéli, illetve kialakítja a saját és az ellenkező nemhez kötődő elvárásokat, szerepeket. Negatív következményei lehetnek, ha az apa lenézően, vulgárisan szidja a női nemet stb.

Mivel ebben a korban a már említett okok miatt lazábbá válik a szülő-gyerek kapcsolat, ezért a szakértő szerint alapvető jelenőséggel bír, hogyha kevés időt is szánunk a gyerekekre – hiszen az idő nagy részét leköti a munkahely és az iskola – akkor szánjuk rájuk „minőségi időt”. Vagyis ha ritkábbak is a beszélgetéseink, semmiképpen ne hanyagoljuk el a fontos témákról való megbeszélését.

Igaz ugyan, hogy a kamaszok nem gyakran állnak a szüleik elé a problémás kérdéseikkel (szégyenérzet, a kortársak csoportnyomása, a függetlenségi vágy stb. miatt), érdemes őket figyelmesen meghallgatni, mert a sztorizások mentén utalásosan és jelzésszerűen kinyilvánítják, elszólásokban felvillantják, hogy milyen ponton nem találnak fogódzót, mi bántja őket, burkoltan felteszik a kényes kérdéseket is. Ilyen helyzetekben érdemes a tetszésről, a figyelem kifejezéséről illetve észrevételéről (flörtölés, udvarlás) beszélni. Ezzel párhuzamosan a nem viszonzott tetszés „megfelelő” visszautasítását valamint a visszaélés jeleinek felismerését és a bántásra adott reagálási lehetőségeket is fontos (újra és újra) megbeszélni.

Ebben a korban a bántalmazók többsége már nem a bizalmi felnőtt körből származik, hanem a kortársaik részéről, gyakori az interneten elkövetett szexualizált képterjesztés, mémgyártás, megalázás, illetve a közösségükben „kibeszélés”, kirekesztés, megbélyegzés. A szülők és pedagógusok gyakran alábecsülik annak a mértékét és hatását, ami a kamaszok közötti abúzusként megtörténik. A dolgot nehezíti, hogy ezek egy része az online térben zajlik, és ha elvesszük a gyerek telefonját, lekövetjük, hogy kivel-mit beszél a neten különböző chat-szobákban, akkor visszaélünk a bizalmával, illetve megsértjük az intimitását, a személyes terét, illetve egyértelmű jelzés, hogy nem bízunk benne, és nem is tiszteljük.

Márpedig ebben az életkorban (is) alapvető fontosságú mindezek megőrzése, ezért sokkal célravezetőbb, ha olyan kapcsolatot alakítunk ki, amelyben ezekről a témákról komolyan beszélgetni tudunk, meghallgatjuk, megbízhatóak vagyunk számukra, és tényleg segítünk nekik. Hiszen, ha megtörténik egy abúzus, és a szülők részéről áldozathibáztatással („miért mentél oda”, „miért keveredtél bele”) találkoznak, a téma tabusítva lesz, akkor csak tovább fokozzuk a szégyenérzetét, és fokozzuk a kortársaknak való kiszolgáltatottságát, sérülékenységét.

Ugyanakkor kevés szülőnek jut eszébe, hogy az ő kamasz gyermeke elkövető lehet, nem csak áldozat – ezzel kapcsolatban jellemző, hogy a korábbi áldozatokból elkövetők lesznek. Alapvető, hogy tisztázzuk a határokat velük közösen, hogy mit lehet, szabad megtenni/eltűrni és melyek a társadalmi normák, mi az a büntetendő, mi az a felelősségvállalás, melyek a tettek következményei – mindezt nem fenyítéssel, fenyegetéssel, hanem komoly beszélgetéssel.

Tizenéves korban az elkövetők között már megjelenik az idegenkezűség és a nemi erőszak is. Ekkor válik égetően fontossá, hogy gyermekünk tisztában legyen a határokkal, az intimitással, legyen erős benne a „nem”et mondás szabadsága és igénye. Az is elmondható, hogy minél jobb, közvetlenebb viszonyt ápol a saját testével, annál erősebb az ellenálló képessége, és annál kevésbé kitett az abúzusoknak. Ugyanis az elkövetők gyakran éppen az áldozat testi jellemzőit kezdik dicsérni, elismerni, ami a nemi vonzerejük, szeretetre és figyelemre vágyakozásuknak a látszólagos megerősítése, amivel csapdába csalják – ám ha elve egészséges önképpel, nemi identitással rendelkeznek, akkor ezzel szemben sokkal védettebbek.

Ugyancsak ebben a korszakban jelenik meg a tizenévesek körében a szerfogyasztás, amit ugyancsak fontos fenyítés és fenyegetőzés mentesen, komolyan megbeszélni velük, ott is felállítani a határokat, hiszen úgy az áldozattá válás, mint az elkövetés szempontjából kockázati tényező.

Mindezért nagyon fontos, hogy a tinédzserek számára a szülők úgy fizikailag (akár telefon - gondolva a külföldön élő vagy otthonról sokat hiányzó szülőkre), mint érzelmileg elérhetőek legyenek, és nyitottak a kamaszokat foglalkoztató témák iránt.

Elgondolkodtató kutatási eredmények

Egy átfogó kutatás szerint (Participation for Protection) a 9-18 év közötti gyerekek 48 százaléka nem mondaná el senkinek, ha szexuális visszaélés áldozata lenne. Ennek a kamaszok szerint öt oka van: 1) mert attól félnek, hogy utána még rosszabb lesz, 2) az elkövető megbosszulja az „árulást”, 3) mert szégyen, 4) mert nem tudják, ilyen problémával kihez fordulhatnának, 5) mert nem hisznek nekik. Mindez a helyzet kritikus állapota mellett arra is rámutat, hogy azok a gyerekek akik kis korukban nem kaptak valódi segítséget, támogatást, azok már nem is fognak segítséget kérni.

A kutatás arra is rákérdezett, hogy a gyermekek és tinédzserek szerint milyen a kívánatos felnőtt magatartás, amit a kutatók négy pontba csoportosítottak: 1) A legfontosabb, hogy a felnőttek vegyék komolyan őket, hallgassák meg, 2) állítsák meg az erőszakot, visszaélést (figyelem: nem bosszúállást, vagy büntetést igényelnek a kamaszok!), 3) kezeljék bizalmasan az ügyet, 4) higgyenek nekik.

A témáról szülőknek szánt javaslatokat román nyelven itt lehet találni.

Kolozsváron a gyermekeket érő bántalmazás esetek kezelésére létrehozott, jelenleg is működő szakszolgáltatást a Megyei Bántalmazott Gyermek védelmének Megyei Intervenciós Központjában (Centrul Judetean de Interventie pentru Copilul Abuzat- Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság keretében) találják az érdeklődők. Cím: Petőfi/Avram Iancu út 56-58 szám, tel.0264-430 909.

Nyitókép: Jen Theodore on Unsplash

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS