2019. december 13. péntekLuca, Ottilia
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Sok a beteg, kevés az ágy: miért és kinek kell órákat várni a sürgősségin?

Horváth-Kovács Szilárd Horváth-Kovács Szilárd 2019. december 02. 13:55, utolsó frissítés: 13:58

Szakács Márta főasszisztens magyarázta el nekünk, hogyan néz ki a sürgősségi betegellátás a másik oldalról.


Több olvasónk panaszkodott, hogy sokáig – akár órákat is – kell várniuk a sürgősségi fogadóközpontban a pácienseknek, amíg egy orvos megvizsgálja őket. Elmentünk a kolozsvári sürgősségire, hogy lássuk, miről van szó, és megkértük Szakács Márta főasszisztenst, hogy segítsen körbejárni a témát.

Mi számít sürgősségi esetnek? Mi szerint döntik el, hogy kivel foglalkoznak hamarabb?

Létezik egy protokoll amely alapján megítéljük az esetek sürgősségét: öt kód alá soroljuk be az érkező eseteket, piros, sárga, zöld, kék és fehér. Piros kódot kap az újraélesztett vagy életveszélyben levő beteg, akinél azonnali beavatkozásra van szükség. Sárga kódnál 15 percen belül kell beavatkozni, különben a beteg kritikus állapotba kerülhet. A további kódok alá (zöld, kék, fehér) azok kerülnek, akik nincsenek közvetlen életveszélyben, ezekben az esetben a várakozási idő 60, 120, illetve 240 perc. Azaz ennyi időn belül kell egy orvos megvizsgálja. De ez nem mindig sikerül, mert kevés ágy áll rendelkezésünkre, és nagyon sok a beteg, így nem biztos, hogy mindenkihez eljut egy orvos a kiszabott időkeretben.

A sürgősségire az emberek egy része mentővel érkezik, másik része önként jön be. Átlagban hány ember érkezik, és arányait tekintve milyen sürgősségi besorolást kapnak?


Átlagban 150 ember érkezik naponta, ami 4500 embert jelent havonta, és a legtöbb önként jön be. A beérkezettek körülbelül 25%-a újraélesztett, vagy nagyon sürgős eset – 15 percen belüli –, ami azonnali orvosi beavatkozást igényel, különben meghalhat a beteg.

A többi – 75% sokszor még ennél is nagyobb az arány – zöld kódot kap, tehát nincsenek kritikus állapotban vagy életveszélyben. Ezek többségén a háziorvos is tudna segíteni.

Mikor megnyílt a kolozsvári sürgősségi fogadóegység, nem az volt a cél, hogy a háziorvosokat tehermentesítsük – hanem az, hogy a tényleges életveszélyben lévő embereket lássuk el, vagyis elsősorban azért a 25%-ért létezünk, és csak utána a többiekért. Miután elvégezzük a sürgősségi beavatkozást, és elhárítjuk a közvetlen életveszélyt, átadjuk a beteget más kórházi osztályoknak: a sebészetnek,a belgyógyászatnak, vagy ahova szükséges, a páciens egészségügyi problémájának megfelelően.

Viszont az is idetartozik, hogy a családorvosok a betegeiket programálás alapján fogadják, és ha jól tudom, törvény szabályozza, hogy hány beteget fogadhatnak naponta. Aki ezen felül van, annak nincs más választása, csak a drága magánklinikák, vagy az ingyenes sürgősségi ellátás. Olyan esetről is hallottam – egy másik megyéről mesélték –, hogy a kórház annyira túlterhelt volt, hogy egyszerűen nem vette át a sürgősségiről a beteget, mert nem volt szabad helyük.

Hasonló helyzet nálunk is előfordul. Van amikor 24-48 órát is ül a beteg a sürgősségin, amíg sikerül valahol egy üres ágyat találni, és átveszik. A beteget nem lehet hazaküldeni, ez fel sem merül. Viszont két beteget egy ágyba tenni sem lehetséges, ezt be kell látni.

Senkit sem küldenek haza?

Az említett 75%-ból a páciensek legtöbbje az ellátás után hazamegy. De a sürgősségi eseteket – vagyis az a 20-25%-ot nem lehet hazaküldeni, őket szinte mindig be kell utalni valamelyik kórházba. Viszont ha éppen nincs szabad hely, akkor itt marad, van amikor egy napot, vagy még többet, amíg felszabadul egy hely azon az osztályon, ahova kerülnie kell.

Fotó: Spitalul Clinic Județean de Urgență Cluj-Napoca / FacebookFotó: Spitalul Clinic Județean de Urgență Cluj-Napoca / Facebook


Arról is értesültünk, hogy a szociálisan hátrányos helyzetűek közül sokan kerülnek a sürgősségire. Vagyis akinek nincs egészségügyi biztosítása, az itt ingyen kaphat ellátást, továbbá hajléktalanok kerülnek ide, akik alultápláltak, dehidratáltak.

Igen, ez így van, rendszeresen vannak ilyen eseteink. Télen gyakrabban fordul elő, mivel akár a rendőrség, akár egy járókelő figyel fel rájuk és hívja ki a mentőket, a hajléktalanok mind ide jutnak. Gyakran ők is itt maradnak napokon keresztül, amíg sikerül találni nekik valami hajlékot, vagy gondozó otthont.

Hol találnak helyet az ilyen eseteknek?

Sokan a kolozsvári ideiglenes hajléktalanszállóra kerülnek át (Centrul de Găzduire Temporară), ahol fogadják őket, de csak éjszakára, nappalra visszakerülnek az utcára. Illetve - a városháza közreműködésével - néha sikerül úgy segíteni a szociális eseteken, hogy magán szociális intézményekbe kerüljenek. Persze senki, egyetlen intézmény sem örvend ilyenkor, de valamit tenni kell. Van, akinek megtaláljuk a családját, és a rendőrség kötelezi a családot, hogy visszafogadják. De ez a „visszafogadás” csak addig tart, amíg innen elmennek... később ismét az utcára kerülnek, és két nap múlva kezdjük elölről. Nappal, amíg meleg van, minden rendben, de este a rendőrség és a mentősök sorra szedik össze az ittas állapotú, leesett, kihűlt embereket, s így végül ismét hozzánk kerülnek egy időre.

Észrevettem, hogy viszonylag sok az idős ember. Illetve arról is hallottuk, hogy az öregotthonokból nagyon sok esethez hívják ki a mentőt.

Igen, ez így van, sok idős beteg érkezik, az esetek 15-20 százaléka.

A családok, a hozzátartozók nagyon sok öregotthont vádoltak meg azzal, hogy nem foglalkoznak az idősekkel, nem ügyelnek rájuk. Egyesek annyira megijedtek, hogy a legkisebb baj, rendellenesség esetén is rögtön kihívják a mentőket, és beküldik pácienst a sürgősségire. Mert máshova nem küldhetik.

Minden nap van 80-as, vagy akár 90-es éveiben járó páciensünk. Ma reggel is, amikor átvettük a szolgálatot, volt az osztályunkon egy 90 év fölötti nagymama, újraélesztve, mert kötelesek vagyunk mindenkit újraéleszteni. Az ilyen idős betegek néha 2-3 napig is a sürgősségin maradnak, mert az intenzív osztályon kevés hely van, nem tudják átvenni őket. Így itt maradnak, lélegeztetőgépen, folyamatos felügyelet alatt, a sürgősségi és az intenzív orvosai foglalkoznak velük. Nem tudunk mást tenni míg nincs üres ágy az intenzív osztályon.

Sok olyan idős beteg is érkezik, aki már be volt utalva kórházba, éppen kezelés alatt áll, de nem szedi a gyógyszert. Vagy azért, mert nincs mellette senki, aki segíthetne neki, vagy nagyon drága gyógyszert kellene szednie és egyszerűen nem engedheti meg magának. Itt ellátjuk, átadjuk a kórháznak, ott kapja a kezelést, jobban lesz, kiengedik, és két-három nap múlva visszakerül hozzánk ugyanazokkal a panaszokkal, és kezdődik minden elölről.

Illetve újabban az is jellemző, hogy a fiatalok hazajönnek külföldről, hétvégén meglátogatják a mamát-tatát, és este behozzák hozzánk. Sokszor több hónapja nem látták azt a 75-90 éves embert, aki szegény rosszul van. Természetesen megvizsgáljuk, megtesszük ami tőlünk telik, de több türelemre lenne szükség. Mert az az idős ember nem ettől a pillanattól van rosszul, hanem napok, hetek, hónapok óta, csak ők éppen nem látták.

Fotó: Spitalul Clinic Județean de Urgență Cluj-Napoca / Facebook	Fotó: Spitalul Clinic Județean de Urgență Cluj-Napoca / Facebook


A napi 150 beteget hány fős személyzet látja el? Egy műszakban átlagban hány orvos, asszisztens dolgozik?

A sürgősségi osztályon négy szakorvos van egy váltásban, további kettő a rohammentőkön, és újabban még egy a zsibói mentőhelikopter-állomáson van szolgálatban – a szeptember 15-től indult részlegen, ahol 15 napig mi, Kolozs megyeiek, és 15 napig a Bihar megyeiek adják a személyzetet. A mentőautókon az orvosokkal két-két asszisztens dolgozik, egy van a helikopteren, és 10-12 asszisztens lát el szolgálatot itt, a sürgősségi eseteket fogadó egységnél. Illetve naponta még szolgálatban van 2-3 rezidens is, ezek száma változó.

Tehát, ha jól számolom, egy 18-24 fős személyzet látja el a napi 150 beteget.

A négy sürgősségi szakorvos 12 órás váltásban dolgozik, így a 150 pácienst 8 orvos látja el 24 órán át.

Több olvasónk jelezte, aki járt a kolozsvári sürgősségin, hogy a munkatársaik között sok a magyar.

Igen, ez így van, de pontos adatot most nem tudnék mondani, nem számoltam. De azt kijelenthetem, hogy minden váltásban van magyarul beszélő ember - orvos nem biztosan, hiszen magyar orvos csak kettő van, de magyar asszisztens több van, így szinte biztosan van minden váltásban valaki, aki beszél magyarul.

És elmondhatom, hogy itt sosem tapasztaltunk semmilyen, etnikai szempontból diszkriminatív magatartást. Kezdve velem: amióta itt dolgozom, senki sem éreztette velem, hogy zavarná, hogy magyar vagyok és főnővér. Ugyanígy nem hiszem, hogy bárki hátrányosan megkülönböztetett volna egy beteget, etnikai vagy vallási hovatartozása miatt.

Eszerint nem jelent problémát, hogy ki milyen nyelven szólal meg?

Ami problémát jelent az, hogy most már vannak bolgár és távol-keleti vendégmunkások Kolozsváron, akik se románul, se magyarul, se angolul nem beszélnek – velük nehezen tudunk értekezni. De általában jön velük egy kísérő, aki tud angolul és rajta keresztül tudunk értekezni. Hetente van 2-3 ilyen esetünk. Illetve vannak a külföldi diákok, de ők tudnak angolul, esetükben nincs kommunikációs probléma.

Fotó: Spitalul Clinic Județean de Urgență Cluj-Napoca / FacebookFotó: Spitalul Clinic Județean de Urgență Cluj-Napoca / Facebook


Érkeznek továbbá olyan betegek, akik eszméletlenek, vagy amnéziában, demenciában szenvednek, akikkel ugyancsak nehéz a kommunikáció. Ilyenkor mi az eljárás, főleg, ha nincs náluk valamilyen személyes okmány?

Amikor nem tudunk azonosítani egy beteget, akkor a rendőrség segítségét kérjük, ők rendelkeznek nyilvántartással, adatbázissal, azonosítják a pácienst, majd értesítik a hozzátartozókat.

Ez fontos kérdés, hiszen megtörténik, hogy olyan beavatkozásra van szükség, amihez vagy a beteg, vagy egy hozzátartozó beleegyezése elengedhetetlen. Hozzájárulás nélkül csak az életmentő beavatkozásokat végezhetünk el. Nagyon sok idős páciensnek, diáknak külföldön vannak a hozzátartozói, ilyenkor meg kell keressük őket, hogy a hozzájárulásukat kérjük.

A sok beteg ellátása egy csomó papírmunkával, adminisztrációval jár. Hogy boldogulnak?

Mindig jön valami új szabály, új dolog, amit meg kell oldani - de végül megszokjuk, megoldjuk, pedig sok munkával jár az ilyesmi, sok időt vesz el.

A többi egészségügyi intézménytől eltérően, a hozzánk érkező betegnek nem kell egészségügyi biztosítása legyen. Nem kell keresgéljük az adatbázisokban a biztosítóházakat, hogy ellenőrizzük, ki fizetett és ki nem, nem kell mérlegelnünk, hogy még belefér-e a tervezett beavatkozás vagy sem. Ez megkönnyíti a munkavégzést. Másrészt, mivel nincs szükség biztosításra, mindenki ide jön, ami hozzájárul a túlterheltséghez.

Ide tartozik az is, hogy nagyon sokan dolgoznak Kolozsváron, akiknek a háziorvosa más megyében, akár több száz kilométerre van. Jelentős az ilyen esetek száma, főleg késő ősszel, télen, az influenzajárvány idején Ilyenkor sok beteg nincs kihez forduljon, bár nagyon magas láza van. S lehet neki háziorvosa, biztosítása, nem tud 300-400 kilométert utazni - így ők is nálunk kötnek ki.

Hogy lehet ezt bírni? Mit gondol a sürgősségi ellátásról, mint hivatásról?

Azt gondolom, hogy a sürgősségi a fiataloké. Jelen pillanatban a személyzet átlagéletkora 38-40 év: még bírjuk energiával, türelemmel, még megy. De hogy később mi lesz? Nem tudom. Én már a legidősebbek közé tartozom, de a 63 éves kor, amikor nyugdíjba fogok menni, nagyon távolinak tűnik. Mostanában kezdünk ezzel foglalkozni, egyre erősebb kérdés a „hogyan tovább”, mert kezdünk lassan belefáradni.

Persze távlatilag ott van a lehetőség, hogy átmenjünk más osztályra. Viszont itt már benne vagyunk a lendületben, szinte magától megy minden, a vérében van az embernek a sürgősségi, hogy így fejezzem ki magam. Még nem vagyunk felkészülve, hogy megváljunk ettől a szakmától, ettől a hivatástól, ettől az életmódtól.

Miben tér el a sürgősségin dolgozók életmódja a többi egészségügyi dolgozóétól?

A többi kórházi osztályon van egy megszabott, maximális beteglétszám, ha az betelik, többet nem fogadhatnak. Mi ilyesmit nem mondhatunk. A sürgősségi is „megtelik”, hely nélkül maradunk, de tovább fogadunk mindenkit, nem tehetünk másként. Vagy gondoljunk egy nagytakarításra olyan körülmények között, hogy nem lehetséges bezárni, mindig sok beteg van - itt ez is egy komoly feladat!

Más osztályokon lehet tudni, hogy a beteg milyen problémával van beutalva, és azt a bizonyos betegséget kezelik. Ezzel szemben amikor hozzánk bejön a páciens, sosem tudhatjuk, hogy mi a gond, azt nekünk kell kideríteni, és minél hamarabb. Nincs két egyforma beteg, két egyforma eset. Attól kezdve, hogy éjjel 3-kor bejön valaki, hogy letört a körme és fáj az ujja, egészen odáig, hogy valakit elütött a vonat, sokféle problémával van dolgunk. Külön stresszt jelent, hogy sokszor azt sem tudod, hogyan kezdd el kezelni a beteget. Valaki mondjuk eszméletlenül érkezik: mi történt vele? Mit csináljunk? Azon kívül, hogy a páciens éppen most leesett, még milyen egészségügyi gondjai vannak? Minden beteg új, s van amikor semmit sem tudunk róla, mégis segítenünk kell.

Megterhelő a nagyon nagy beteglétszám. Délelőtt kevesebb van, érezzük, hogy a háziorvosok dolgoznak. Aztán jön a délután, a hétvége, az ünnepek. Amikor minden be van zárva, mindenki otthon van a családjával, mi meg itt vagyunk. Ez sokszor rossz érzés, ezt nem lehet tagadni. Most következik december, s nézzük a beosztásokat. Nem jó érzés, mikor karácsony szombatján a trolibuszon egyedül vagy, mert kell menni dolgozni, mert valaki mindig-mindig kell dolgozzon. Persze ezt tudjuk és ezt vállaljuk. Ezt a családjaink is meg kell értsék, hisz ez egy ilyen hivatás.
Szakács Márta, a kolozsvári UPU-SMURD főnövére.Szakács Márta, a kolozsvári UPU-SMURD főnövére.

Ön a kolozsvári sürgősségi nevében mit üzen az olvasóknak?

Hogy mindenki legyen egy kicsit türelmesebb. Értsenek meg minket is, hiszen mi is emberek vagyunk, mi is kimerülünk. Nekünk is vannak magánéleti problémáink, mint minden embernek – de mi ezt lehetőleg otthon hagyjuk, hogy itt dolgozhassunk, és másokon segítsünk.

Amikor beindult a részleg, mintha értették volna az emberek, hogy mit jelen a sürgősségi eset, türelmesek voltak, tisztelték úgy az orvosokat, mint a nővéreket.

Az utóbbi két-három évben viszont rengeteg szidalommal szembesülünk, nagyon csúnyán viselkednek a betegek és a hozzátartozók a személyzettel, ma már nem ritka a verbális agresszió. Ez nekünk nagyon fáj. S miután megsértik a sok munkától kimerült orvost, ápolót, még elvárják, hogy szívvel-lélekkel kezeljük, és ha lehet, vegyük őket legelőre. Elhiszem, hogy mindenkinek a maga dolga a legfontosabb, a legsürgősebb: nekünk viszont mindenki egyforma, mi az életveszély függvényében járunk el.

Sokan hazudoznak, hogy csak egy-két napja fáj itt vagy ott, hogy fogadjuk, aztán kisül, hogy már egy hónapja fáj, vagy féléve jelentkeztek a tünetek. Nincs ezzel semmi gond, fogadjuk, de nem biztos, hogy az első pillanatban, amint belépnek a sürgősségire.

És akkor a fejünkhöz vágják, hogy „mi fizetünk adót, tőlünk kapjátok a fizetést, kötelességetek, nekünk ez jár”.. Természetesen kötelességünk, de azért nem éppen úgy, ahogy ők gondolják a legtöbbször: attól, hogy bejöttek a sürgősségire, még nem lesznek életveszélyben és várhatnak egy kicsit. Másrészt megnyugodhatnak, mert ha tényleg olyan komoly a helyzet, ahogyan érzékelik, akkor éppen a legjobb helyen kell várakozniuk.

Nyitókép: ISU Cluj / Facebook

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS