2020. február 20. csütörtökÁlmos
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Kelemen-Markó beszélgetés: a magyar oktatás helyzete az egyik legnagyobb tabunk?

szerk. 2019. december 18. 14:50, utolsó frissítés: 14:50

A régi és a jelenlegi elnök a Fidesz és az RMDSZ közötti viszonyról, tabukról is beszélt, és azt a kihívást is megkapta, hogy költészetét politikusi szemmel értékelje.


A Transindex 20-ik születésnapjára egy beszélgetéssorozattal készült, amelyben különböző szakértőkkel együtt közelített a romániai magyar nyilvánosságot foglalkoztató és vitákra provokáló témákhoz: így beszélgettek a klímaválság erdélyi vonatkozásairól, a nők közéleti szerepéről, az erdélyi magyarság forradalom utáni helyzetének alakulásáról, végül pedig egy asztalhoz ültette a 30 éves Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökét, Kelemen Hunort és korábbi elnökét, Markó Bélát.

Költészet és politika: két szempont

A beszélgetést a Transindex egykori, első főszerkesztője, Kelemen Attila Ármin moderálta. A Planetárium kávéházban tartott eseményen "bemelegítésként" Kelemen egyik versének, a Keleti missziónak adott egy rögtönzött politikai értelmezést, ami szerint Erdély mindig kereste a valódi hátországát, illetve mindig a Kelet és Nyugat között kereste a helyét, a két kulturális és történelmi régión keresztül próbálva értelmezni önmaga helyzetét – ami a mai napig egy érdekes kérdés. Majd Markó verséről, a Bocsáss meg, Ginsbergről fogalmazott meg egy nem politikai értelmezést. Szerinte a visszanézés, a reflexió mindig fontos feladat, főként akkor, ha az ember előbb értelmiségi, majd politikai szerepet vállal, ami után visszatér az írói-költői pályához.

A 2004-ben, komoly diplomáciai munka és politikai tárgyalások árán visszaállított aradi Szabadság-szobor kapcsán a meghívottak arra keresték a választ, hogy mi az emlékmű "kiszabadítása" történetének a tanulsága. Kelemen Hunor tömören úgy fogalmazott: „kitartással és elszántsággal el lehet érni eredményeket. ” A politikai konjunktúrával kapcsolatosan elmondta, a szobor köztérre történő visszaállítása a magyar közösségnek némileg kedvező korszakban történt, hiszen Románia éppen a NATO-hoz és az Európai Unióhoz való csatlakozás előtt állt, és az akkori kormánynak szüksége volt az RMDSZ támogatására. Viszont egy másik tanulságot is le lehet vonni – főleg a 2007-2012-es periódus után –, éspedig azt, hogy „a történelem visszafordítható, történhet visszarendeződés. ” Egyetértve az elhangzottakkal Markó Béla úgy fogalmazta meg a tanulságot, hogy „amit ma visszaállíthatsz, azt ne halaszd holnapra.” A volt elnök szerint a szobor történetében „benne van a romániai magyar politikának minden kihívása, minden dilemmája, megoldásra váró kérdőjele – és megoldása”, éppen ezért ajánlja minden fiatal politikus figyelmébe az akkor történteket.


Hiányzik belőlünk az önkritika

A moderátor a Transindex által újságírók körében készített ankét eredményeként összeállított 2019-es tabulistájának néhány pontjával is szembesítette a vezetőket, arra kérdezve rá, hogy az ő sajátos szempontjukból – mint vezető politikusok – mi látszik tabunak.

Kelemen Hunor szerint az éppen fennálló társadalmi értékrend határozza meg azt, hogy éppen mi számít tabunak, és ebben a tekintetben történtek előrelépések, változások az erdélyi magyar társadalomban. Másrészt – az ő perspektívájából az látszik – hogy mindig vannak olyan témák, amelyekről nem szívesen beszélnek az emberek a szűkebb-tágabb értelemben vett nyilvánosság előtt. Kijelentette, hogy tulajdonképpen számára igazából tabutémák nincsenek, akár a barátaival, akár a kollégáival beszélget. Ezzel együtt természetesnek tartja, hogy vannak olyan témák, amelyek megvitatásához több bátorság kell, vagy éppen több információra lehet szükség, mint ami rendelkezésre áll, vagy maga a közösség nem kívánja átbeszélni, tisztázni a témát. „Ilyen téma elég sok van, de nem tartom mindegyiket tabunak” – tette hozzá. Álláspontját még kiegészítette azzal, hogy olyan témák is vannak, amelyekről „okosan közelítve lehet beszélni”, de sokszor bután közelítünk hozzá, vagy eleve egy irányba beállítva látjuk a témát, ami akadályozza a nyílt, tisztázó beszélgetést. Szerinte ilyenkor meg kell várni, hogy a téma ismét visszakerüljön a közbeszédbe, hogy érdemben hozzá lehessen szólni.

Markó Béla a listáról kiemelte az intoleranciát (mindenféle mássággal szemben - szerk. megj.), mint egy reális és komoly problémát, amely ugyanakkor „nem csak a mi térségünkben” van jelen. Markó szerint mi, magyarok, nem tartjuk magunkat intoleránsnak, mégis „görcsösek vagyunk, bezárkózóak”. Noha a történelem folyamán sokszor megtapasztaltuk a velük szembeni intoleranciát, és a jelenség most is létezik, mégis, sok esetben mi is intoleránsak lehetünk, vélekedett.

Számára viszont a leginkább tabuszerű jelenség az önkritika hiánya. Mert igaz ugyan, hogy kisebbségi helyzetünk miatt sokszor kerülünk hátrányos helyzetbe, az is igaz, hogy nem vagyunk képesek kritikusan szemlélni önmagunkat. Valamiért berögződött, hogy „csak mások hibásak azért, hogy Trianon megtörtént, csak mások a hibásak, hogy belemásztunk az első világháborúba, csak mások a hibásak, hogy azelőtt nem oldottuk meg Erdély helyzetét”. Ez utóbbihoz a volt elnök magyarázólag hozzátette, hogy ez azért fontos, mert Erdélyben akkor sem csak mi, magyarok voltunk jelen, de éppen mi voltunk hatalmon: és akkor sem rendeztük a régió helyzetét. Minderről nem nagyon vagyunk hajlandóak beszélgetni, és „aki beszél, az még akár a nemzetáruló címkéjét is kockáztatja” – tette hozzá. Pedig a jövőnket illetően sok múlik ezen, ezért kívánatos lenne önkritikát gyakorolni, ami ugyanakkor „nem jelenti azok felmentését, akik elnyomtak, akik nekünk rosszat tettek”, egészítette ki.

A magyar oktatás gyengébb mint a román. Ez tabu?



Kelemen Attila Ármin statisztikai adatokat is mutatott a meghívottainak, ami azt ábrázolta, hogy a romániai magyar diákok teljesítménye rendszerint gyengébb, mint a románoké, és arra kérte a meghívottakat, hogy kommentálják ezt a jelenséget. Az RMDSZ elnöke szerint a romániai magyar oktatás problémás helyzete nem tabu, folyamatosan beszélgetünk erről. A dolog hátterében szerinte az áll, hogy nagyjából most zárult le az oktatáshoz kapcsolódó intézményépítés, bár természetesen folyamatosan új problémák adódnak. Elmondta, hogy tapasztalatai is megerősítik azt, hogy a nagyvárosokban a román fiatalok sokkal mobilisabbak, sokkal alkalmazkodóbbak, mint a magyarok. „Ezt ismerjük, ez nem tabu – csak még nincs meg a megoldás” – jelentette ki. Markó bevallotta, hogy rosszabb statisztikákra számított, ugyanis szerinte ez a lemaradás nem olyan nagy mértékű, amit ne lehetne behozni. Ő is megemlítette, hogy mindeddig az intézményépítés volt előtérben, ami miatt megtörténhetett, hogy a minőség kissé hátrébb szorult.

Ugyanakkor a volt elnök véleménye szerint a magyar intézményrendszer kiépülésével a viszonyítási pont is elmozdult. Mert bár a törvényes keretek, az alkotmány, a minisztérium azonos, a magyar oktatás nincs versenyhelyzetben a román nyelvű képzésekkel. „Nekem az az érzésem, hogy ma köztes állapotban vagyunk: nem versenyzünk se a román intézményekkel, sem a magyarországiakkal, miközben mind a kettőre oda kell figyeljünk” – mondta. Ugyanis Magyarországról know-how-ot kapunk, konkrét tudást, szakértelmet, de közben nekünk itt, Romániában kell alkalmazni tudni ezt a tudáskészletet. Másrészt szerinte a román közösség már csak a létszámából fakadóan is előnyben van, megállapítását egy példával alá is támasztott: a marosvásárhelyi egyetemen általános orvosi képzésre van 120 államilag támogatott hely a magyar jelentkezők számára, mint ahogyan 120 hely van a románok számára is. A különbség abban van, hogy míg egy magyar helyre két ember jelentkezik, addig a román helyekért akár négyen is versenyeznek. Így a szelekciótól kezdődően a román tagozat erősebb, potensebb lesz, nagyobb esélyekkel indul, mint a magyar. Ennek egyik okát Markó abban látja, hogy egyelőre még nem sikerült a magyar intézmények stabilitását biztosítani, ezért sok tehetséges magyar fiatal elfordul tőlük, és mást választ, ami gyengíti a magyar intézmények szelekciós mechanizmusát. Így alakulhat ki, hogy egyébként lehetnek a fiatalok zseniálisak, tehetségesek, összességükben mégis rosszabbul teljesítenek. Szerinte éppen ebből a köztes helyzetből – önkritikusan, a tényeket komolyan véve – újra kell beszélni ezt a témát.

RMDSZ-FIDESZ kapcsolat: van baj vagy nincs?

A moderátor egy rövid részletet mutatott be Kiss Tamás szociológus egyik 2018-as tanulmányából, amely a magyarországi és az erdélyi magyar politika problematikus viszonyát tematizálja. A volt főszerkesztő ezt a részletet így summázta: „Ez nem azt jelenti, hogy egy taktikai váltás történt – amiről nagyon sokat beszélünk – hanem egy strukturális átalakításon megy most keresztül a romániai magyar és magyarországi magyar viszony”.

Kelemen Hunor a kiemelt tanulmányrészletet túlságosan leegyszerűsítőnek nevezte, amelynek alighanem minden pontjával vitatkozni lehetne. Elsősorban azért, mert az utóbbi 30 év alatt a magyar nemzetpolitika, a különböző magyarországi kormányok viszonya a határon túli magyarokhoz folyamatosan alakult, változott, sosem jelentett az egy stabil rendszert képző viszonyt. Ennek a viszonynak mindig megvoltak a feltételei, a költségvetések teherbírása, a kormányok szándékai, ehhez vagy illeszkedtek vagy nem illeszkedtek a romániai magyar tervezés korlátai – hiszen nem létező projektekre nem lehet anyagi támogatást kérni, illetve az ottani és itteni tényezőkön kívül mindezt a román államnak a kérdéshez való viszonya is befolyásolta.

„Ha a román költségvetésből el lehetett volna végezni azokat a fejlesztéseket, amelyekre szükség volt – és amelyeket amúgy a románok sem végeztek el a román közösségek szintjén, tehát nem arról van szó, hogy csak a magyarokat érintett volna valamilyen hátrány – akkor nyilván nem lett volna szükség magyarországi forrásokat keresni” – foglalta össze a helyzetet az RMDSZ elnöke. Mindezt részletesebben is kifejtette: ha a román államnak nincs lehetősége, szándéka, pénze vagy akarata a romániai magyar kultúra intézményeinek, történelmi emlékműveinek fenntartására, akkor a magyarok alternatív forrásokat keresnek. És megvan az a lehetősége, hogy a magyar kormánytól próbáljon pénzt szerezni.

Kelemen szerint másrészt valóban volt egy paradigmaváltás a FIDESZ részéről: nemcsak a közvetlenül az identitáshoz kapcsolódó intézményeket támogatja (kultúra-oktatás), hanem olyanokat is, amelyek a versenyképességhez, a közösségépítéshez, például a sporthoz, a gazdáknak nyújtott támogatáshoz vagy a gazdaságfejlesztéshez kapcsolhatóak.

Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a kivándorlás, a mobilitás nem új dolog, hiszen a jelenség már 30 éve létezik. „Az Európai Unióban a mobilitás annyira természetes, hogy az ellen küzdeni totál hülyeség” – jelentette ki, rámutatva arra, hogy nem lehet azt mondani, hogy az egyik mobilitás jó, a másik meg rossz, és természetes, hogy Erdélyből a magyar emberek elsősorban Magyarországra mennek.

Az igaz, hogy 2013-2014 környékén a viszony rendezettebbé vált, ellenben téves szerinte az a megközelítés, hogy a magyarországi baloldallal az RMDSZ-nek jó viszonya volt, a jobboldallal meg nem, hiszen mindkét oldallal szembeni viszonynak voltak konfliktusosabb részei. Kiemelte, hogy a mostani viszony is alkulóban van, mint minden ilyen természetű kapcsolat: ám soha nem volt az RMDSZ-en olyan nyomás, ami előírta volna, hogy egyes kérdésekben így vagy úgy kell viselkedniük. Orbán Viktor óvakodott még annak látszatától is, hogy ő politikai nyomást akarna gyakorolni Erdély felé. „Aki ezt így látja, az vagy egy rossz szemüveget használ, vagy nem érti ennek a viszonynak a lényegét” - foglalta össze álláspontját.

Markó Béla szerint „kicsit bonyolultan ugyan, de néhány fontos kérdést elmond Kiss Tamás”. Az ő alapállása az volt, hogy a magyar közösséget egy intézménynek kell szerveznie, amire eddig is az RMDSZ volt a legalkalmasabb, és reméli, hogy ezután is az lesz. Az RMDSZ ilyen értelemben egy entitás, amelynek nem az a célja, hogy „magyarként megmaradjunk – hiszen ezt ma nem fenyegeti semmi –, hanem hogy szülőföldünkön maradjunk meg magyarként. És ki kell mondani, hogy például nem Magyarországon.” Ehhez pedig egy önálló közösséget kell kialakítani, és nem elég hozzáférni a magyarországi intézményekhez, hanem saját intézményrendszerre van szükség, azaz önálló közösségként kell működnünk. Induláskor az RMDSZ megfogalmazta a Magyarországhoz való viszonyát is, ami a volt elnök szerint arról szólt, hogy „nekünk szükségünk van Magyarország politikai és anyagi támogatására, de azt is kérjük, hogy azokat a célokat és megoldásokat támogassa, amiket mi fogalmazunk meg.” Majd kiegészítette: egy másik elv az volt, hogy ehhez a teljes Magyarország támogatására van szükség, nem egyik vagy másik politika pártéra – amiért mindig valamelyik párt megsértődött.

A probléma Markó szerint nem az, hogy jelentős támogatások érkeznek Magyarországról, hanem az, hogy Magyarország átveszi olyan ügyek, intézmények támogatását, amelyeknek támogatása, fenntartása a román állam dolga lenne. „Annyiban ez igaz, hogy élni kell, működtetni kell a intézményeket...” - mondta, és hozzátette, ezt az eljárást egy olyan helyzetben már nem tartja helyénvalónak, mint például a marosvásárhelyi Orvosi- és Gyógyszerészeti Egyetem. Noha erre a problémára még nem született megoldás, de mégsem lenne helyénvaló az, hogy magyarországi támogatásból a magyar közösség létrehozza a saját orvosi egyetemét.

„Azt gondolom, hogy ostobaság lemondani arról a román állami költségvetési pénzről, amely nekünk ugyanúgy jár, mint bárki másnak ebben az országban” - fogalmazott. Azaz, ha patthelyzet van, akkor sem kellene „legyintsünk egyet, és kivonuljunk az egyetem szenátusából, és arról álmodozzunk, hogy ez nem baj, mert magyarországi támogatásból csinálunk magunknak egyetemet”. Nem szabad ráállítani az erdélyi magyarság gondolkodását arra, hogy a román állami intézményeink helyett majd magyarországi költségvetésű intézményeink lesznek. A magyarországi támogatásokra azért van szükségünk, hogy hozzátegyük, kiegészítsük azt, amit a romániai költségvetésből meg tudunk szerezni, ellensúlyozandó a kisebbségi mivoltukból származó hátrányt, és esélyegyenlőséggé alakítsuk" - hangsúlyozta az RMDSZ volt elnöke. Markó Béla szerint például ez egy olyan tabu, amiről vitatkozni, beszélgetni kellene.

A beszélgetés ezt követően a politizálás és az élet viszonyáról zajlott, arról, hogy 30 év alatt mennyire változott meg a közélet, a politika, a nyilvánosság és a politikum viszonya. Kelemen Hunor ezzel kapcsolatban elmondta, hogy ma például az eszközök már másak, mint ezelőtt két-három évtizeddel: „Ma a politikus (…) a technika globalizációjának következtében közvetlenül tud szólni a választókhoz, nincs föltétlenül ráutalva az újságírókra. Ez pedig átalakítja a média és a politika viszonyát, de átalakítja a közösség és a politika viszonyát is. (…) Hogy ez jó vagy rossz? Ezt én nem vitatom, nem értékítéletet mondok” - vázolta fel az egyik jelentős változást Kelemen.

A teljes beszélgetés itt nézhető meg:



Nyitókép: Gönczy Tamás/RMDSZ

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS