2019. október 16. szerdaGál
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Elfogyott az ellenség, eltűntek az iratok

S. G. 2005. augusztus 05. 15:48, utolsó frissítés: 14:34

Mi akadályozza a titkosrendőrség átvilágítását Magyarországon és Romániában?





Kik számítanak ügynöknek a gyakorlatban, illetve az 1989-1990 után hozott törvény betűje szerint? Kik érdekeltek az iratok eltüntetésében, és ennek milyen következményei vannak? Egy magyarországi és romániai szakértő álláspontja.

Pintér Mária volt átvilágító bíró (Budapest): – A magyar átvilágítási törvény gyermekbetegségei az egész végrehajtásán végighúzódtak: az 1994-es jogszabály ugyanis úgy néz ki, mintha jogász nem is látta volna.

Az átvilágítást vezető bírák dolgát először az akadályozta, hogy a Horn-kormány belügyminisztere, Kuncze Gábor közölte: amíg az átvilágítandók körének meghatározását végző alkotmánybírósági eljárás tart, munkájukhoz nem szolgáltat iratokat. Tudni kell, hogy 1994-95-ben ugyanaz a belügyi főosztály kezelte a titkosszolgálati iratokat, ugyanazok az emberek ültek ott, mint 1989-ben – magyarázza Pintér.



Az alkotmánybíróság leszűkítette a törvény hatályát: egyes foglalkozáscsoportokról a testület úgy döntött, nem lát el olyan közvélemény-formáló tevékenységet, mely az átvilágítást indokolná, kivette a körből például az egyetemi tanárokat.

(Tettamanti Béla rajza)(Tettamanti Béla rajza)


Törvény szerint ki az ügynök?

A testület feltételrendszert alakított ki arról, ki tekinthető ügynöknek: azt, akit a belső elhárítás, a III/III-as csoportfőnökség szervezett be. Az átvilágítási törvény nagy hiányossága, hogy a többi titkosszolgálati főnökség ügynökeit, besúgóit nem tartja elmarasztalhatónak. Bizonyos területek, például a katonai elhárítás, így érinthetetlenné válnak azon az alapon, hogy az ott dolgozók csupán kémtevékenységet folytattak.

Magyarországon az számít ügynöknek, aki

-- nyilvántartásban szerepelt és jelentéseket tett, illetve
-- nyilvántartásban szerepelt, együttműködési nyilatkozatot adott és jelentéseket tett,
-- együttműködési nyilatkozat mellett jelentéseket is adott.


Ebből következik, hogy ha egyik feltétel meglétéről előkerült adat, az önmagában nem volt használható.

Súlyos társadalmi vitát váltott ki, hogy ez a kettős feltételrendszer megalapozott vagy sem az esetben, mikor 1989-ben az iratanyag jelentős részét a titkosszolgálatok megsemmisítették (ez volt az ún. Duna-gate). Viszont kettős nyilvántartás létezett: minden jelentésről és beszervezési iratról kapott egy példányt a belügyminisztérium és egy a megyei III/III-as osztályoknál maradt. A szakértő szerint nem biztos, hogy a Történeti Hivatalban ezek az iratanyagok "összeérnek".


Hiányos az iratanyag

A bírók munkáját az is korlátozta, hogy a III/III-as iratanyag átkerült a Történeti Hivatalhoz, tehát a bírák hozott anyagból dolgoznak. A szakértő szerint alapvető hiba volt külön kezelni az iratokat, ugyanis ennek egy része nem kereshető, levéltári szempontból feldolgozatlan anyag.

A testület az érdemi munkát 1995-96-ban kezdte el úgy, hogy a hiányos iratok miatt nem volt biztos, hogy a tisztának talált köztisztviselőkről a feldolgozás során nem kerül elő később terhelő anyag. Medgyessy Péter D209-es botrányának hozadéka, hogy utána újabb, több százezer oldalnyi iratanyag került át a történeti hivatalhoz – magyarázza Pintér.

Az esetek többségében a jelentések a legbeszédesebbek, ámde azok a belügyminisztériumi munkatársak, akik 1989-90-ben privát célra eltulajdonították, pontosan tudták, az iratállomány mely részét kell eltenni. A szakértő úgy látja, szelektív megsemmisítés és/vagy eltüntetés történt: teljesen véletlenszerűen maradtak meg olyan emberek dossziéi, akik 1989 után is közéleti szerepet vállaltak és az átvilágítási törvény hatálya alá tartoznak.


A beszervezés és körülményei

A titkosrendőrség ügynökeit nem találomra szervezte be. Pintér példája: azokról az 50 év körüli, vezető egyházi személyiségekről, akik 2000-ben püspökként képbe kerülhettek, kivétel nélkül készült nyilvántartási karton, beszervezési dosszié.

Ez nem azt jelenti, hogy 1985-ben a szolgálatok előre tudták volna, hogy 15 évvel később kit neveznek ki fontos egyházi pozícióba, hanem arról, hogy - mivel a szolgálatok erőteljesen jelen voltak a teológiákon, egyetemeken - tudatában voltak annak, kik a potentátok, akik egyáltalán kinevezéskor szóba jöhetnek.

Az átvilágítás folyamatában további gondokat okoz, hogy a nyolcvanas évek közepétől számítva a beszervezések jelentős hányada hamis. Ennek oka, hogy az 'egyház' és a 'régi rendszer reakciós elemei' szakterületen egyszerűen "elfogyott" az ellenség, nem volt kit megfigyelni. A bomlási folyamat szociológiailag leírható. A diktatúra intézményei nem működtek, tartalmatlanná váltak, ilyen volt például a Kommunista Ifjúsági Szövetség, a KISZ.

A III/III-as csoport ugyanakkor változatlan létszámmal működött, és a tiszteknek teljesíteniük kellett, így elkezdték gyártani a hamis beszervezési kartonokat és koholt jelentéseket, mert ezzel legalizálták, hogy felveszik a fizetésüket. Az ál-beszervezett például a gimnáziumi osztálytárs volt, akivel háromhetente leült sörözni.

– Amikor kérdeztük a tartótiszteket, hogy vannak a titoktartási nyilatkozatok, kiderült, volt egy kiskapuja a beszervezésre vonatkozó belügyi utasításnak: ún. "gyors beszervezés" esetén nem volt szükség nyilatkozatra – mondja Pintér Mária. A hamis dossziék következményeként az átvilágító bírák elé számos ártatlan ember került.


Mi a helyzet most?

Miért van jelentősége az átvilágításnak, melynek értelmét a napisajtó rendszeresen megkérdőjelezi? A szakértő szerint a D209-es ügy kapcsán 2002-ben kiderült, a társadalom egy részét a mai napig érdekli a múlt. Ennek hatására fogalmazták meg Magyarországon a pártok újra, hogy demokráciára, átláthatóságra van szükség azon a téren, hogy kinek milyen politikai múltja van.

A tisztázási igényt gátolja – a Pintér szerint zsarolási céllal végzett – koncepciózus iratmegsemmisítés. – Ha az én iratom megvan, a tied meg nincs, akkor te vagy a tiszta ember, én meg nem? – kérdezi a szakértő, aki szerint minden párt tudta, hogy az iratanyag hiányos. Pintér szerint kérdéses, hogy van-e az átvilágítás mögött valós politikai akarat.

A magyar társadalom azt az üzenetet nem fogta – mondja Pintér –, hogy a történet nem arról szól, hogy az elitek megfigyelik egymást, hanem arról, hogy az elhárítás a hétköznapi emberek mindennapi életébe mászott bele úgy, hogy erről az érintetteknek fogalmuk sem volt. Valaki nem kapta meg a kultúrházban a hangosítói állást azért, mert Jugoszláviából behozott egy Beatles-lemezt – a rendszer ilyen apróságokat is megfigyelt – hívja fel a figyelmet Pintér.

Mivel néhány beavatott jogászon, történészen kívül a társadalom ezzel nincs tisztában, azért lehet az átvilágítás a napi politikai érdekek eszköze – mondja a szakértő. Nem történt itt semmi, nem haragszunk egymásra, mindenki bocsásson meg a másiknak: nos, inkább ez az üzenet a hatásos.


A ROMÁNIAI ÁLLAPOTOK

Cristian Pârvulescu politológus, a Pro Democratia Egyesület elnöke (Bukarest) – Romániában nem "átvilágításról", hanem "a Securitate leleplezéséről" szól az 1994-es és 1999-es törvényi rendelkezés.

1989 decemberében a titkosszolgálat megszűnt, teljes iratanyaga a hadsereg felügyelete alá került. 1990 januárjában a Temesvári Nyilatkozat 5. pontja próbálta az átvilágítást életbe léptetni, de ez az akkori politikai légkörben teljesen lehetetlen volt. Csak az idén került napirendre ismét a kérdés.

Időközben a Securitate tevékenységével kapcsolatos iratok a sajtóban jelentek meg, nagyobb hullámban először 1991-ben, a Berevoiesti-i iratmegsemmisítési próbálkozás után. A marosvásárhelyi március után SRI-vé alakult Securitate megmagyarázhatatlan tévedése nyomán számos dossziét ismeretlenek megmentettek, és a sajtó rendelkezésére bocsátották.


Jogilag a Securitate nem számít politikai rendőrségnek

1996-ig a kommunista párt örökösei megakadályozták a dekonspirációt, ezalatt a Securitate volt tisztjei részben megsemmisítették, részben elrejtették, és kiválogatták a szerintük érdekes dossziékat. A Demokratikus Konvenció 1996-os győzelme utáni változás sem hozott igazi fordulatot, mert egyik párt politikusai sem voltak a Securitate leleplezésében igazán érdekeltek.

Magyarországgal ellentétben az öt éve működő szakbizottságnak, a CNSAS-nak nem sikerült lelepleznie senkit, mert a testület politikai érdekek mentén működött. A témával foglalkozó, ún. Ticu-törvényt kiherélték a pártok a parlamentben.

A következmény: gyakorlatilag a romániai jog a Securitate-t nem tartja politikai rendőrségnek, ugyanis a CNSAS-nak minden egyes tisztről be kell bizonyítania, hogy politikai rendőrként, és nem "a haza szolgálatában" működött. Ezért eddig jobbára csak besúgók, és nem tisztek lepleződtek le, mert az előbbiek dossziéihoz jóval könnyebben hozzáfér a hivatal. A SRI stratégiája egyszerű: jobbára csak az 50-es évekből szóló dossziékat adták át, ígyhát logikus, hogy a lelepleződött tisztek túlnyomó többsége mára nyugdíjas vagy meghalt.


Használhatatlan iratcsomók

A leleplezésre két jogi lehetőség adott: vagy hivatalból indul eljárás a közhivatalt vállalókról, illetve az állampolgár is kikérheti saját dossziéját, vagy kérheti egy döntéshozó ellenőrzését is.

A tisztázás egyik legnagyobb akadálya, hogy SRI folytatta a megfigyeltekről a Securitate által megkezdett követési dossziék bővítését, és a régi besúgók többségét 1989 után újra aktivizálták, ők viszont nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozva nem elővehetők. A CNSAS azokat a besúgókat tudta leleplezni, akik 1989 után már nem aktívak.

A hatóságok 2005-ig nem kaptak meg nagyobb iratmennyiségeket, mert az érintettek arra hivatkoztak, hogy nincs megfelelő raktára a CNSAS-nak. – Abból látszik, mekkora a Securitate befolyása, ahogy ez az iratátadás zajlik – mondja Parvulescu.

Az idei, erről szóló törvénymódosítás a Nemzetbiztonsági Kabinet (CSAT) ülésén a SRI elnöke, Radu Timofte kérésére úgy módosult, hogy az egész irattár jogilag nem kerül át egyszeriből a CNSAS birtokába, hanem ehelyett a SRI sorra átadja az iratokat.


Az "átnyálazásos" trükk

A Securitate átvilágítását most az akadályozza, hogy az átadás során meg kell számolni minden iratot, minden dossziét. Egy ember egy nap körülbelül 500 ívnyi iratot tud átnézni, emellett a CNSAS nincs bővében az alkalmazottaknak. Az átvilágítást az is nehezíti, hogy a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának iratanyaga a hadsereg birtokában van. Ezt 50 évre titkosították.

Dossziék mind a mai napig tűnnek el. Erre példa Marius Oprea történész esete, akit 1987-89-ben letartóztatott és kihallgatott a titkosrendőrség, családját is zaklatták. 1998 és 2000 között Constantinescu elnök tanácsadója volt, ekkor látta is szekusdossziéját. Mikor a Ticu-törvény elfogadása után kikérte a dossziéját, a CNSAS-tól azt a választ kapta, hogy rá vonatkozó iratok nem találhatók.

– Abban reménykedtünk, hogy a Băsescu-Tăriceanu adminisztráció keresztülviszi a törvénymódosítást, sőt, a választások után egyenesen bátorítottak javaslataink megtételére. Ennek ellenére érdemben semmi sem történt – mondja a politológus.

A módosításokat kezdeményező csoport nem is hiszi, hogy lesz előrelépés, hiszen ehhez arra lenne szükség, hogy mindenki, aki 1989 előtt is fontos döntéshozói szerepkört töltött be, az ma ne tehesse ugyanezt.

Még egy adalék: Opreát az idén javasolták a bukaresti Országos Levéltár főigazgatói tisztségére. Ez a kinevezés elősegítette volna a Román Kommunista Párt, dekonspirációját. Miután a miniszterelnök újra megerősítette, hogy Opreát szeretné kinevezni, a folyamat elakadt, sőt a történészt nem tudni, kik, az idéntől újra követni kezdték. A Pro Democratia Egyesület tisztázásért az államelnökhöz fordult – közli a politológus.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS