2017. szeptember 24. vasárnapGellért, Mercédesz
14°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Az értelmiségi karzat és a közéleti nyelv

Bakk Miklós 2006. március 03. 11:46, utolsó frissítés: 11:33

#b#Bakk Miklós válasza#/b# Magyari-Vincze Enikőnek az „Egyetem-ügy, de hogyan” című, blogjában közölt publicisztikájára.





Kedves Enikő! Olvastam blogodat a Transindexen az „egyetem ügyéről”, és nem titkolom, jónéhány érveden eléggé megütköztem. Hogy az első nyilvánossághoz fordulok itt, és nem az interneten fűzök személyes reflexiókat írásodhoz, annak oka az, hogy a közvetlenül neked címzett kritikai észrevételeken túl is volna néhány mondandóm az egyetem kérdésében és mindabban, amit ez a jövőre nézve felvet.
De előbben is:


Mit rosszallok?



Nos, diagnózisodat és annak hangját. Azt írod az egyetemen kialakult helyzetről, hogy „éppen azoknak kedvez a polgárháborús hangulatkeltés, akik éppen hogy nem teljesítenek szakmai téren és most így kompenzálnak. Illetve ... politikailag jól körülbástyázottan karriert és hősiességet faragnak a rombolásból. Ők akarják megmondani, hogy ki kapjon és ki ne kapjon a magyar államtól támogatást, ki munkálkodik a magyar felsőoktatás fejlesztése ellen.”

Tényszerűen ez nem igaz. Én ugyan nem tudom, kikre gondolsz Te a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) kapcsán, de akikre én gondolok – és a megnevezhető személyek köre ismert – én egyáltalán nem sorolnám „a nem teljesítők” közé. Érvelésed két szempontból is hibásnak tartom:

1. Szakmaiságra hivatkozol, és elfelejted, hogy az egyetemen az egyik megoldatlan kérdés épp a szakmai minősítés-rendszer hiánya. Enélkül pedig honnan tudhatnád, hogy ki teljesít, s ki nem, főleg ha saját munkánktól távol eső területekről van szó. Persze, egy szakterület oktatói általában tudják, hogy az ő területükön „ki mit ér”, azonban ez olyan interszubjektív, nem nyilvános tudás, amely nyilvánossá legtöbbször csak politikai és szervezeti érdekek torzításával válik;

2. Úgy tűnik, átveszed Andrei Marga és a rektorátus több – hogy másként ne mondjam: nagyon is kifogásolható hangnemű – közleményének az érvét, miszerint szakmai teljesítménnyel nem rendelkező „frusztráltakról” van szó. Ezekben a közleményekben a „frusztráltak” jelző olyan típusú leminősítése az ellenfélnek vagy vitapartnernek, ami általában a hegemonikus beszédmódokra jellemző.

Nekem például Vasile Dâncu és Adrian Năstase jut az eszembe, amikor a Provincia-csoport Memorandumát azzal bírálták, hogy szerzői „frusztrált értelmiségiek”. Átvenni ezt, majd megtoldani azzal, hogy „fidesz-elkötelezett szolgalelkűeket” és „politikából kiszorultakat” szolgál, nos, olyan érvelésmód ez, amely nem mozdítja elő az általad is igényelt dialógust, csupán a kulturkampfos frontvonalak rögzülését segíti.

Nem tartom korrektnek bírálni a BKB-t úgy, hogy eközben az egyetem kérdésében egyetlen szavunk se legyen arról, milyen módon utasította el a párbeszédet az egyetem vezetősége (élen Andrei Margával és Nicolae Bocsan rektorral). A BKB egyoldalú bírálata e helyzetben nem egyebet jelent, mint Andrei Marga hangján megszólalni.

Ez a hang, ez a diskurzus pedig épp a multikulturalizmus fogalmára hivatkozva – féltékenyen őrízvén annak értelmezési monopóliumát – utasít minden olyan dialógust, amely azt célozza, hogy a multikulturalizmuson egyebet, mást is lehessen érteni, mint egy hegemonikus beszédmód Marga-féle európai fazonírozását.

Mindezt személyes tapasztalatommal igazolhatom: tagja voltam annak az öttagú testületnek, amely a magyar tagozat vezetőinek mandátumával megpróbált párbeszédfolyamatot elindítani a magyar oktatás kérdéséről, és élesen szembesült azzal, hogy minden úgy van jól, ahogy van, és a tények nyelvén egyedül csak az egyetem vezetői tudnak beszélni, akik eleve jobban tudják, mi jobb a magyaroknak, mint ahogy az a magyar oktatók percepcióiban, és „kívülről manipulált” helyzetismeretében megjelenik.


A cselekvés inkonzisztenciái

Persze, a vita nem itt kezdődött, hanem a BKB ama kezdeményezésével, hogy a Bolyai Egyetemet valahogyan a Babes-Bolyaiból kellene létrehozni. A három önálló magyar kar érdekében folytatott aláírásgyűjtés csak azt követően indult, hogy a BKB már az egyetem „kettéhasítójaként” rögzült a román köztudatban.

Ha kritikusan vizsgáljuk a kérdést, akkor valóban fel lehet vetni: helyes volt-e e stratégia? Ma ugyanis már világos: jó lenne a két projektet szétválasztani, az egyiknek – a Bolyai Egyetemnek, mint célnak – a politikai napirend megújítására kellene irányulnia, a másiknak – a három kar létrehozásának – pedig a belső tárgyalási folyamat kieszközlését kell elérnie.

Az, hogy a kettő összefolyt, a cselekvés ama inkonzisztenciájából következik, amely minden ilyen nyomásgyakorló akciósorozatot jellemez. A nyomásgyakorló csoportok létrejöttének és működésének törvényszerű velejárója, hogy a cselekvés megtervezése és a kontextus megismerése egymás részeként jelenik meg, és a próbák és hibák módszere szerint kap lassan kontúrt.

Ugyanakkor látnunk kell, hogy ez az inkonzisztencia annak eredménye is, hogy az „egyetem ügye” már nagyon rég kiszorult a nyilvános vitákból, és most oly váratlanul került oda vissza, hogy csupán régi tervek újrafogalmazódásaként tud megjelenni.

Ez a régi terv: a Bolyai Egyetem, úgy, ahogy a kilencvenes évek elején az RMDSZ programjában és a Bolyai Társaság célkitűzései között megjelent. Közben azonban nagyon sokminden megváltozott: létrejött az EMTE (Sapientia), láthatóbbá váltak azok a trendek, amelyek az erdélyi magyar felsőoktatás humánerőforrásaival és demográfiai bázisával kapcsolatosak, és egyértelműbbé lett az is, hogy a székely régió felemelkedése lehetetlen olyan régiókonstituáló központ nélkül, amely a felsőoktatásban nem lenne jelentős tényező. Így a régi kérdések szép csendben újrafogalmazták önmagukat, és most ezek nem csupán szakmai vitát követelnek, hanem politikai vitát, sőt, a jövőképek vitáját is.

Az RMDSZ, minthogy semmit sem tudott tenni az egyetem ügyében, a nyilvános vitát sem támogatta, amely az új egyetem szerepére, létrehozásának helyére és módjára vonatkozott volna. Most, lépéskényszerben, a BKB agresszív tematizálása nyomán úgy tűnik, nincs más lehetőség, ismét le kell folytatni azt a vitát, amelyet egyesek már lezártnak, mások pedig időszerűtlennek vélnek.


Az értelmiségi karzat

Túl az „egyetem ügyének” konkrét kérdésén, egy általánosabb kérdés is felmerül: hogyan viszonyulhatunk a Bolyai Kezdeményező Bizottság erősen agitatív, konfliktusokat felerősítő, törésvonalakat kialakító stílusára. Tulajdonképpen ez az, kedves Enikő, ami ellenérzéseidet kiváltotta – ha jól értettem-olvastam blogodat.

Úgy vélem, ezek az ellenérzések nem tudnak cselekvési alternatívákat kijelölni: inkább egy értelmiségi karzat ideáljai, a politikai akciósorozatok megtervezésében nem segítenek.

Különösen nem most. Az elmúlt tíz esztendőben az RMDSZ az erdélyi magyarság demobilizálását tűzte célul és érte el. Logikus törekvése volt ez annak a pártnak, amely minden kérdésben az egész magyarság nevében beszélt, hiszen bármilyen mobilizáció, bármely csoport agitatív kiválása az egységesen szavazók tömegéből magát az RMDSZ „hangját” delegitimálta.

Csakhogy a következő korszakban – Románia EU-tagságát követően – úgy látom, jóval függetlenebb csoportcselekvésekre, a magyarság nagyobbfokú mobilizációjára lesz szükség. Új csaták kezdődnek, az EU-n belül még kevésbé lesz majd lehetséges az erdélyi magyarság kérdéseit egyetlen pártra bízni.

Kedves Enikő! Ezért gondolom, hogy az az értelmiségi fanyalgás, amelyet a BKB-féle mobilizációval szemben itt-ott tapasztalok, és amelynek Te is hangot adtál, azt a demobilizációt szolgálja, amelyet eddig az RMDSZ képviselt, de amely nem a járható utat jelenti majd az EU-n belül. Természetesen csak akkor, ha feltételezzük: az erdélyi magyaroknak még vannak nagy közösségi projektjei.


Barátsággal üdvözöl:

Bakk Miklós

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS