2019. június 18. keddArnold, Levente
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Gyurcsány Ferenc kormánya külpolitikájáról

kérdezett:Parászka Boróka 2006. június 21. 16:15, utolsó frissítés: 16:09

Tudom, hogy hűvösek a magyar-magyar kapcsolatok - mondja a magyar miniszterelnök #b#a holnapi A Hét-ben#/b#. A beszélgetés szövege internetes preprintben.





az itt közzétett interjú A HÉT 
<br />
holnapi lapszámának tartalmaaz itt közzétett interjú A HÉT
holnapi lapszámának tartalma
A Hét: Meglehetősen fura helyzetbe hozott, miniszterelnök úr. Még a hosszan elhúzódó külügyminiszter-jelölés előtt azt állítottam, hogy Ön választási sikeréhez hozzájárult az új és eleven külpolitikája. Ön hogyan látja a saját külpolitikáját?

Gyurcsány Ferenc: – Hát nem a saját külpolitikám a fontos, hanem a kormányé. Most a legkönnyebb lenne Balázs Péter Népszabadságban megjelent írására utalnom, amelyben azt állítja, hogy az elmúlt tizenhat évben a magyar külpolitika és külügyi irányítás azzá egyszerűsödött, hogy ülésrendeket és hozzászólási sorrendeket vitattak meg. Ez talán túl sommás vélemény, de az biztosan igaz, hogy új prioritásokra van szükség, és egyetértek azzal is, hogy a magyar politika karakteresebb megjelenítésére van szükség külföldön.


A magyar külügy, és az úgynevezett „nemzetpolitika”, most mintha összhangba kerülne egymással. Jól látom én ezt?

– Ma Magyarországon kétfajta, bal- és jobboldali értelmezése van a nemzetpolitikának. A magyar jobboldal nemzetpolitika alatt a határon túli közösségekkel kapcsolatos közpolitikát érti. A bal-liberális oldal szándéka a nemzetpolitikát illetően, hogy az valamennyi részpolitika összességét jelentse úgy, hogy az a nemzet javát szolgálja. Ha azt akarja kérdezni, hogy milyen lesz a viszonyunk a határon túli közösségekkel, akkor azt válaszolom, hogy igen, hatással lesz erre a külpolitikánk. Naná!

És még hatással lesz a regionális fejlesztési politikánk, hatással lesz erre az, hogy mit gondolunk a kulturális identitásról, a kulturális javak megőrzéséről. Mindig az a kérdés, hogy az ember jól találja-e meg az egyensúlyt a szomszédság-politika (amelyben állam az állammal működik együtt), és a magyar nemzeti közösségi politikák között. Ezek ugyanis időnként feleselő viszonyban lehetnek egymással.

Hozzáteszem, abban van eltérés bal és jobboldal között, hogy a baloldal általában azt mondja, hogy sikeresek csak akkor tudunk lenni, ha a magyar-magyar közösségi politikát szolgálja a szomszédsági politika. Ha bármelyik szomszédos állammal hűvössé válik a viszonyunk, akkor az nehézzé teszi az ott élő kisebbségi közösségek támogatását is. Viszont a határon túli közösségekkel való jó viszonyunk jól tudja szolgálni a szomszéd államokkal való kapcsolatunkat.


Változik-e valami a szomszédságpolitikával? Erősödik az orosz-magyar viszony, ez milyen hatással lehet a szomszédos országokra? Közeleg Románia csatlakozása, milyen lesz a kialakuló közös európai külpolitika?

– A közös európai külpolitika széles kontúrokkal fest, mert a nemzeti érdekek eléggé színesek. Oroszország irányába tartós lesz a nyitás. Magyarországnak ez biztonsági, gazdasági és kulturális érdeke egyaránt. Itt nekünk nem kell mást csinálni, mint az előző időszak nagyon intenzív építkezését folyatni. Én ma már Putyin elnökkel majdnem olyan rendszeresen beszélek telefonon, bejelentés nélkül, mint bármely európai uniós tagország vezetőjével. Ez már olyan hétköznapi esemény, hogy nem jelentjük be.

Balkán-ügyben Magyarországnak sokat kell építkeznie, az Unió és a NATO Balkán-szakértőjévé kell válnia. Én magam is sokat fogok ennek érdekében tenni. És akkor mehetünk messzebb, hogy mit gondolunk Dél-Kelet-Ázsiáról, az atlanti viszonyról.


Nem, nem. Engem az érdekel elsősorban, hogy mit gondol Romániáról ezekben a képletekben. Lehet szövetséges, partner, vetélytárs a térségben?

– Az túlzottan fekete-fehér, amit Ön mond. Ennél lényegesen sokrétűbb a viszonyunk: bizonyos helyzetekben lehetünk szövetségesek, máskor partnerek és még egészséges versengés is lehet közöttünk egyes területeken. Ma még, külpolitikai ügyeket illetően balkáni kérdésekben van szoros együttműködésünk – ráadásul úgy, hogy Magyarország számára ez a kérdés belpolitikai vonatkozású is és az uniós politizálásunknak is jelentős eleme. Azt gondolom, nem is annyira a hagyományos külpolitikai terepeken kell próbálgatnia a két országnak az együttműködést, hanem olyan ügyeket keresni, találni, amelyekben együtt biztosan többre megyünk, mint külön-külön.


Külügyminisztere egy szociálpolitikus.

– Külügyminiszterem egy politikus.


A szociálpolitikából jön. Nem? Ennek lehet üzenetértéke. Ez áthelyezheti a hangsúlyokat. Nem lehet eltekinteni az eddigi munkájától. És szerintem nem is kell.

– Nagyon is szempontom volt felkérésekor, hogy nem hagyományos diplomata. Azt kerestem, hogy a külügy meglehetősen ezoterikus, kicsikét zárt és misztikus világát hogyan lehet oldani. A külpolitika nem más, mint a belpolitikai törekvések folytatása külkapcsolatokban, nincs elkülönülő külpolitika. És ehhez kerestem jó partnert. Gondolkodtam ennél sokkal extrémebb megoldásban is, be kell hogy valljam. De most már érdektelen, hogy mi is volt az.

Azon túl, hogy Göncz Kinga nem a hagyományos diplomáciai világból jön, azért volt jó választás, mert világos az üzenete. Magyarország legfontosabb elköteleződése Európa, és ebben az elköteleződésben fontos a civil jelleg, fontos a szociális-gazdasági modell építésének a szándéka. Praktikus ügyekkel kell foglalkozni a külpolitikában – mint például a szociális ügyek –, nem pedig valami sejtelmes, kibogozhatatlan ügyekkel.


A külügyi miszticizmus oldása mellett Ön a határon túli ügyekre épült bürokrácia leépítésébe is belefogott. Mi lesz ebből?

– Nem akarok pontatlan számot mondani, de úgy tudom, hogy nyolcvanan foglalkoznak a határon túli ügyek bonyolításával. Amikor én ezt megtudtam, nem akartam hinni a szememnek. Mi a csuda van ott, nyolcvan embernek való munka? A határon túli magyarokkal való kapcsolattartás nem elvont hivatali feladat. Ezek oktatási, művelődési, informatikai ügyek. Ezekben él a kapcsolat. Ezt koordinálni kell és lehet, nagyjából egy tucat emberrel. És innen kell, a miniszterelnök környékéről, mert innen lehet ezt a koordinációt elvégezni.

Ez nem külpolitika, nem akartam, hogy a külpolitikához kerüljön. Jelezni kell, hogy ez nem abban az értelemben külpolitika, ahogyan ezzel a mandátummal rendelkező külügyminisztérium foglalkozik. Ezért jött át ez az ügy a Miniszterelnöki Hivatalba.


E zzel a státusza nő meg a kérdéskörnek, vagy csak jobban ellenőrizhetővé válik?

– Jelentős erőfeszítéseket teszünk arra, hogy újragomboljuk a mellényt.


Akkor most csak spórolnak? Vagy van e mögött valami koncepció, stratégia is?

– Spórolás? Az elmúlt napokban volt egy informális, hosszú esti beszélgetésünk a határon túli vezetőkkel. És ezt az intenzív kapcsolatot fogom folytatni a következő hónapokban.

Próbáljuk meg újra, közösen megmondani, hogy hogyan lehet jobban szolgálni ezt a viszonyt, kevesebb sejtetéssel, előítélettel, politikai elfogultsággal. Ennek a viszonynak az építéséhez pedig akkora erőforrást kell használni, amekkora hasznosulni képes. Én látom az eddigi teljesítményt, és azt mondom, hogy töredéknyi ember elég hozzá. Nem az határozza meg egy terület fontosságát, hogy hány ember foglalkozik vele, hanem, hogy mi jön ki eredményként.


Azt, hogy Magyarországon melyek a szakpolitikai célok, érthetővé tette az Ön kormányprogramja. De hogy ez a szakpolitikai elvárás mi a határon túl, azt még pontosítani kéne, szerintem. Mit várnak el, a „szülőföldön való megmaradás”, és hasonló gyöngyszemek után?

Nagyon bonyolult, amit kérdez. Ez éppolyan misztikus, mint ami az egész külpolitikát jellemezte. Amiben a magyar államnak egészen nyilvánvalóan súlyos kötelességei vannak, az a nyelvi-, nemzeti-történelmi identitás megőrzése. A kultúra. Ehhez sokkal egyértelműbb, átláthatóbb intézmény- és támogatási rendszer kell. Olyan, amely azt a célt szolgálja, hogy az identitás fennmaradhasson ott, ahol az megteremtődött. De azt is tudjuk, e tekintetben létkérdés, hogy van-e megtartó egzisztencia, vagy nincsen. A legtöbb gondot ez okozza.

Amikor ilyen jelentős fejlettségi szinteltérés van Magyarország és a környező országok között, és még azokon belül is, akkor iszonyatosan erős a vonzereje az anyaországnak. Hogyan lehet mégis arra ösztönözni az embereket, hogy maradjanak hordozói ennek az identitásnak ott? Ez sokkal, de sokkal bonyolultabb annál, mint ahogy arról mi gondolkodunk. Mondjuk át kell alakítani egy város, egy régió gazdaságát, Magyarországról. Hát ennek jelentős korlátai vannak.


Akkor, amikor a mobilitás megkérdőjelezhetetlen Európában, akkor az egész szülőföldön való megmaradás-program anakronisztikussá, tarthatatlanná válik. Engem meglep az, amit Ön most mondott. És az is tény, hogy Románia egy huszonhárom milliós, dinamikusan fejlődő ország. A gazdasági mutatói, például a munkahelyteremtést illetően, messze jobbak, mint Magyarországé, amelyről tudjuk: nagyon kis ország. Nem kellene stratégiát váltani? Amit Ön mond, az az elmúlt tizenhat év kisebbségi politikáinak az ismétlése. És a teljes kormányprogram fényében joggal várhatnánk egy progresszív váltást.

– Ez nem a kormányfő deklaratív kijelentésein múlik. Sem magamat, sem Magyarországot, sem a határon túli közösségeket nem tartom eléggé felkészültnek arra, hogy alternatív stratégiákat fogalmazzunk meg. Azt is sokan istenkáromlásnak fogják tekinteni, hogy megkérdőjelezhető-e a szülőföldön való megmaradás hagyományos stratégiája. Sokaknak ez is sokk lesz.


Én pedig azt javaslom, menjünk még tovább. A magyar államnak jelentős befektetései vannak. Itt van például a Erdélyi Magyar Tudományegyetem, és a Duna Televízió működtetése. Minden marad a régiben?

– Nem hiszem, de egyet megtanultam ebben az ügyben. Erről a magyar miniszterelnök egymaga, a határon túli partnereivel való konzultáció nélkül nem nyilatkozhat. Elveket lehet megfogalmazni. Én abba az irányba keresem az utat, amelyből világosan látszik, hogy melyek azok az intézmények, amelyeknek a fennmaradása nemzeti, stratégiai jelentőséggel bír. A támogatás hatékonyságához erre mindenképp szükség van.

Ezeket az intézményeket mentesíteni kell az ideológiai elfogultság és a középszer alól. A minőség csak európai lehet, a finanszírozás átlátható, és meg kell teremteni a hétköznapok szolgálatát a politika szolgálata helyett. Ez igaz iskolára, televízióra egyaránt – merthogy mindegyikkel megtapasztalhatjuk manapság, hogy a közélet sokszínűségének láttatása és annak megéléséhez való hozzásegítés helyett olykor-olykor politikai elfogultságát fontosabbnak tartja. És ez így nincsen rendben.


Megkötötte az említett vacsorán a különbékéjét a határon túli mogulokkal?

– Nem tudom, mi a különbéke. De kimondódtak fontos mondatok. Tudom, hogy hűvösek a magyar-magyar kapcsolatok, és azt is tudom, hogy minden bizonnyal sokunknak, nekem is a felelősségem ez. Mindenkinek önvizsgálatot kell tartania. Elhangzott, hogy a kettős állampolgársághoz való viszonyunk elvi tartalmában nem következik be változás. De kimondtuk, hogy az a mód, ahogy az akkori kampányban részt vettünk, és az az érvelés, amit használtunk, az okkal keltett sokakban rossz érzést. Indokolatlanul bántott meg sokakat.

Kimondódott, hogy meg kell teremteni a be nem avatkozás politikáját kölcsönösen. Mi nem osztjuk meg a határon túli közösségeket belül, és nem exportáljuk a politikai megosztottságot. Viszont ezt várjuk fordítva is. A magyar nemzet egyik részközössége sem avatkozik bele a másik belső, politikai ügyeibe. Őszintén szólva, nem tudom, hogy tudjuk-e ezt teljesíteni. Kimondódott továbbá, hogy rendbe kell tenni a finanszírozási rendszert.

Nem szimbolikus gesztusokra van szükség, hanem nagyon sok munkára, és sokkal sokszínűbb együttműködési formára. A következő hónapokban sokszor fogunk találkozni, és újranyitjuk ezeket a kérdéseket, és újrafogalmazzuk a feladatainkat. Tanulunk abból, amit elrontottunk.


Lesz közös kormányülés?

– Igen, Budapesten. Tăriceanu elnök úrral három hete egyeztettünk erről.


Mi az, amit igazi sikernek tart majd?

– Akkor is sikeres lesz, ha nem történik semmi. A magyar és a román kormány együttes ülése, azok után, ami történt a 20. században, önmagában siker. Ha semmi más nem történik, csak a két ország vezetői nyugodtan beszélnek, ha megtalálják azt a három dolgot, amelyben a korábbihoz képest jobban megértik egymást, akkor nekem már az is siker. A benzinpénzt az is megéri. Jobban kell értenie egymást a két országnak. Ha ezek után még kiderül, hogy közösen mást is el tudunk érni, akkor az csak jó. Muszáj ebbe a munkába befektetni.


A határon túli közösségek „értik” mindkét országot. Miniszterelnök úr, éljen ezzel a tudással!

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS