2019. október 16. szerdaGál
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Múltfeltárás: mikor kockacukrokból rakod össze a piramist

kérdezett:Sipos Géza 2006. július 20. 20:42, utolsó frissítés: 20:29

#b#Haveri alapon verbuválódik#/b# a diktatúra tetteit kivizsgáló államfői bizottság? Varga Andrea budapesti történész a hazai múltfeltárás buktatóiról és a szellemirtásról.





Tizenhat évvel a rendszerváltozás után lehetséges, hogy Romániában is megrendezik valamilyen formában a "kommunizmus perét". A múlt rendszer tetteinek elemzésére államelnöki bizottság alakult Vladimir Tismăneanu vezetésével. A Securitate levéltárában kutató történészként hogyan értékeled ezt a folyamatot?

– Több mint tíz éve dolgozom és élek Bukarestben. Mikor áprilisban elolvastam a bizottság névsorát, az jutott eszembe, hogy ez olyan, mintha én is összehívtam volna a barátaimat a törzshelyünkre, a Pro Tv épülete melletti kocsmába, és megkérem őket, legyenek már benne egy testületben. Nem látom a Tismăneanu-bizottság embereinek a szerepét ebben a történetben, és azt sem látom a megalakulástól eltelt hónapok óta, hogy mi lesz a munkájuk végterméke.

Varga Andrea két dokumentumfilmet is forgatott a Nagy Imre-csoport 1957-es romániai fogvatartásáról. A filmből többek között az is kiderül, hogy a 39 fős, 16 gyermeket is számláló csoportot a snagovi tó északi partján, egy üdülőhelyen tartotta zárt megfigyelés alatt 400 fő alkalmazásával a Securitate, nem Snagov helységben, mint ahogy tévesen a köztudatban él.Varga Andrea két dokumentumfilmet is forgatott a Nagy Imre-csoport 1957-es romániai fogvatartásáról. A filmből többek között az is kiderül, hogy a 39 fős, 16 gyermeket is számláló csoportot a snagovi tó északi partján, egy üdülőhelyen tartotta zárt megfigyelés alatt 400 fő alkalmazásával a Securitate, nem Snagov helységben, mint ahogy tévesen a köztudatban él.


Ha befejeződik a munkájuk, mit tesz a dolog kezdeményezője, Băsescu elnök? Bejelenti, hogy elítéli a kommunizmust, mert elég bizonyíték gyűlt össze? És mit kell elítélni? Az ideológiát? De mire alapozva? Vagy magát a tetteket? Az elnöki hivatal közleményéből az sem derül ki, mi alapján nevezték ki Tismăneanut, és ő mi alapján hívta meg a barátait.


Hány szaktörténész dolgozik ebben a bizottságban?

– Ioana Boca, vagy a német kisebbséggel foglalkozó Hannelore Baier nevét említhetném, ők már igényeltek is kutatási engedélyt a Securitate Irattárát Vizsgáló Bizottságtól, a CNSAS-tól. De mit keres a testületben egy operatőr, Sorin Ilieşiu, aki amúgy 1990 júniusában, az Egyetem téri tüntetések felvételeivel vált híressé? Emellett pedig nincs a bizottságnak egy jogász tagja sem.

További hendikep, hogy amíg a meggyőződéses ortodox értelmiségiként ismert Cristian Vasile a testület titkára, értelemszerűen nem foglalkoznak azzal az ortodox egyházra nézve dehonesztáló történettel, ahogyan a görög katolikus egyházat egy rendelettel beolvasztotta a hatalom 1949-ben a keleti egyházba.

Eddig nem láttam a bizottságban olyan szakkutatót sem, aki a magyar kisebbség témájával foglalkozna. Nem lehet tárgyszerű, objektív az a jelentés, amelyben lényegi dolgok nem szerepelnek. Úgy félnek bizonyos dolgoktól bizonyos emberek, mint ördög a tömjénfüsttől.

Az egyházak átvilágítása Romániában azon bukik el, hogy a felmérések szerint a lakosság több mint 80 százaléka a papságban bízik meg leginkább. Nem országfüggő jelenség, hogy aki politikusként jóban van az egyházzal, az minimum nyeregben érzi magát: nem véletlen, hogy a PSD-kormányzat alatt gombamód szaporodtak a kápolnácskák, és nem változott a helyzet a kormányváltás óta sem.

Úgy tűnik, máig nem szabad például az ortodox egyházon belüli együttműködőkről beszélni. Vagy Magyarországon sem sok szó sem esik arról, hogy 1964 után tekintve nem valószínű, hogy bárkit is megvertek volna a titkosszolgálatok azért, mert nem akart ügynök lenni. A jelentésekben, a Securitate intézkedési terveiben is szerepel, hogy aki nehezen megközelíthető, antiszociális vagy ellenkezik, azt nem indokolt beszervezni, mert rosszul járnak velük.

Egyáltalán nem gondolom, hogy az én birtokomban lenne a teljes igazság, de a katolikus és az ortodox egyházban a gyónási titok szentség. Ehhez képest Magyarországon sok pap III/II-es ügynök volt, vagy itt a külföldi elhárításnak dolgozott, különböző ösztöndíjakért, jobb parókiáért, illetve egyszerűen a pénzért, önszorgalomból írták a jelentéseket. Most minimum annyit kéne tenniük, hogy a nyilvánosság előtt számoljanak be tetteikről, s majd a nyáj eldönti, megtartja őket tisztségükben vagy sem.

Interjúalanyunk több kiló fénymásolt dokumentummal érkezett Tusnádfürdőre, ahol a szabadegyetemen egyrészt 1956-tal kapcsolatos kutatásairól számolt be, másrészt a csángó vitadélután egyik előadója volt, ahol többek közt arról beszélt, szembe kell nézni a csángók asszimilációjávalInterjúalanyunk több kiló fénymásolt dokumentummal érkezett Tusnádfürdőre, ahol a szabadegyetemen egyrészt 1956-tal kapcsolatos kutatásairól számolt be, másrészt a csángó vitadélután egyik előadója volt, ahol többek közt arról beszélt, szembe kell nézni a csángók asszimilációjával



De hogyan szerzünk biztos információt az illetők kompromittált múltjáról? A sajtóban szinte napról-napra jelennek meg igazságtevő szándékkal írt leleplezések.

– De milyen alapon? Van egy saját történetem. Két éven át több olyan konferencián vettem részt, ahol valaki történelemhamisító, hazug, nacionalista irrendentának állított be, de megtaláltam az illető beszervezési nyilatkozatát a levéltárban. S felcsillant Andrea szeme, hogy milyen jó cikket írok róla, és a soron következő konferencián a felszólalásomban "tudom, mit tettél a tavaly nyáron" stílusban leleplezem.

De megláttam a következő konferencián az illetőt a vinilinszandáljában, egy évvel korábbi önmagához képest összeesve, megöregedve, és megesett a szívem rajta, és hogy túlbuzgóságomban nehogy felolvassam a nevét, kihúztam. Mert bocs, jóisten vagyok én, hogy emberek fölött ítélkezzem azon az alapon, mert láttam a dossziéját, meg azt is, hogy mit irt, mit tett?

A rossz szellemeket üldözni, ujjal mutogatni már nem történészi munka, hanem valami más. Ioana Lupea újságíró szavaival nemcsak a politikai osztálynak, hanem az antikommunizmusnak is megvannak a bárói.

Ha két-három napi kutatás után gyorsan elszaladok a levéltárból, miután átnéztem vagy tíz dossziét, és gyorsan megírok egy leleplező cikket, az komolytalan. A források összevetése időbe kerül. Még nehezebb a helyzet Romániában, ahol politikai érdekek, szempontok mentén potyogtatják a dossziékat. Hogy lehetsz biztos abban, hogy mindent láttál, és egy év múlva a frissen előkerült iratok nem cáfolnak meg?

Az igazság összerakása inkább puzzle-ezésre hasonlít, vagy arra, mikor kockacukrokból építed fel a piramist, de mindenki úgy rakja össze a magáét, ahogy az ő személyiségén keresztül látja.



Egyik fő kutatási témád 1956 romániai következményei, visszhangja. Szerinted mi lenne a teendő ’56 ötvenedik évfordulóján?

– Meggyőződésem, hogy a román államnak rehabilitálnia kéne, post mortem ki kéne tüntetnie legalább azt a huszonöt embert, akit 1956-os itteni szimpátia-megmozdulások miatt végeztek ki. 1990 után tizenhat évvel minimum ennyi jár. Akik az életüket adták az ügyért, a bitófa alá, a kivégzőosztag elé menve valószínűleg úgy gondolták, nem fölöslegesen adják az életüket ezért a történetért. S addig bizonyára nem is fölösleges a tett, míg fennmarad a neved, a hangod, a fotód, az emléked.


Ezek szerint létezik "történelmi igazságosság"?

– Lennie kell. Pontosan azért vagyunk mi, történészek, vagy az emberjogi harcosok, hogy az ő nevük fennmaradjon. Amikor a kivégzésekről beszélek, a legtöbbször csak néznek rám. Bukarestben sem tudnak arról, hogy ’56-os szimpátia miatt román embereket végeztek ki.


Mondanál egy példát?

– Theodor Mărgineanu 1955-ben végzett katonatiszt volt, a borgóprundi (Prundu Bârgăului, Beszterce-Naszód megye) laktanyában szolgált hadnagyként. 1956 november-decemberében szervezett egy ellenforradalmi csoportot tizenkét kiskatonával, a tizenharmadik a helyi tanítónő volt.

A fennmaradt dokumentumok szerint ő volt a legjózanabb a társaságból, mert december 18-án este azt mondta Mărgineanunak, télen nem lehet forradalmat csinálni, várják meg a tavaszt, és addig is a csoport mögé lehet állítani a kolozsvári egyetemistákat és a parasztságot.

Aki a csoporthoz csatlakozni akart, diákregényekre emlékeztető, patetikus esküszövegre kellett felesküdnie, mely szerint életét és vérét áldozza a hazáért. A célok között nem volt semmiféle nacionalista ügy, hanem úgy gondolták, hogy 1956. december 9-ről 20-ra virradó éjjel a laktanya tisztjeit maguk mellé állítják, majd Besztercén a tankhadosztályt is. Kolozsvárra tankokkal vonultak volna be, hogy az egyetemistákat és a környékbeli parasztságot is szolidaritásra bírják.

A harckocsikra és a járművekre azt írták volna ki, hogy le a kötelező terménybeszolgáltatási rendszerrel, meg ruszkik haza – vagyis az orosz csapatok kivonását követelték volna. Mărgineanut az egyik embere dobta fel, dezertált, és három napig bujkált a környéken, a környékbeli parasztok, mintegy tíz ember segített rajta. 1957. július 26-án végezték ki Kolozsváron.

Gyönyörűszép történet: huszonöt évesen meglehetősen idealistának kell lenned egy ilyen akcióhoz. Mert mi volt a közhangulat az ötvenes években Romániában és a többi kelet-európai államban? Szinte mindenki a felszabadító amerikai hadsereget várta, igaz, nem egészen alaptanul, például 1953-ban Magyarországon léggömbbel dobtak le a kitartásra biztató röpcédulákat.

Romániára ugyanez a passzív várakozás volt jellemző, de néhány ember nem így gondolta, ők tenni is akartak valamit. Nekünk, az utókornak az a kötelességünk, hogy kiássuk a nevüket a papírok közül, és legalább rehabilitáljuk őket.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS