2019. június 18. keddArnold, Levente
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Frunda: hagyjuk, hogy a CNSAS végezze a dolgát

Balázsi-Pál Előd kérdezett:Balázsi-Pál Előd 2006. augusztus 30. 17:33, utolsó frissítés: 17:11

#b#Nem bízik abban a szenátor,#/b# hogy egy független történész nem szivárogtatna ki magánjellegű információkat Securitate-iratai közül. #b#Interjúnk #/b#Frunda Györggyel hálózati dossziéja kapcsán.





Több kérdést akartunk föltenni augusztus 16-án Frunda Györgynek, miután bejelentette: két hálózati dossziéja van. Irodavezetője közölte velünk, hogy Frunda külföldön tartózkodik, és csak augusztus 24-én érne rá válaszolni. Nyolc nap a neten különösen hosszú időnek számít, ezért a cikkel nem vártuk meg a válaszokat.

Frunda György most válaszol az akkor feltett, majd most megismételt kérdésekre, ugyanakkor a replika jogán minősíti is a korábbi cikket (lásd keretben).


Föltenném önnek ugyanazokat a kérdéseket, amelyek korábban megjelentek, hogy legyen meg a lehetősége megválaszolni őket. A sajtó elég sokat foglalkozott azzal, hogy ön Amerikában járt 1989 előtt, de ez nem szerepel az önéletrajzában.

>> Korábbi összeállításunk: KÖD, KÖD, KÖD: Frunda kényes helyzetét dossziéja publikálása oldhatná meg >>


Frunda György: – Nem írtam be – más se írta be, hogy ki hol volt –, mert nem kérdeztek meg, de soha nem hallgattam el. Ez, ha jól emlékszem, 1979-ben volt. Úgy történt, hogy Kohn István barátom unokatestvére Marosvásárhelyre látogatott. Az eredeti nevén Bájkerti volt, a szülei a második világháború után emigráltak az Egyesült Államokba.

Charlie már nem tudott magyarul, csak angolul, István családjában pedig senki nem beszélt angolul. Mivel barátok voltunk, megkértek, hogy pár napig foglalkozzak vele. Összebarátkoztunk Charlie-val, egy hetet volt Romániában, Erdélyben, pontosabban együtt voltunk Kolozsváron, Segesváron. Meghívott az Egyesült Államokba.

Mikor kértem az útlevelemet, kétszer is elutasították. Charlie küldött nekem egy levelet, hogy van neki egy barátja, aki az akkori ENSZ-főtitkár kabinetjében dolgozott, ha jól emlékszem, és ez az ENSZ-ben dolgozó barátja érdekemben szólni fog. Ezt a levelet én bemutattam, ez nincs az én dossziémban, bemutattam az ügyvédi munkaközösség szekusának, és rá egy pár napra, ha jól emlékszem, harmadnap, megkaptam az útlevelet.



Ön az elsők között jutott be 1970-ben a jogi egyetemre, ami – ismerve az Ön családi hátterét, pontosabban azt, hogy édesapját 1956-ban halálra ítélték antikommunista tevékenység miatt – elég furcsának tűnik.

– Amit maga mond, az sértő. Nem furcsa, hogy bejutottam. Édesapámat nem végezték ki, halára ítélése után nemzetközi nyomásra 1957 elején az ő perében halálra ítélteket – az első kivételével, akit kivégezték, de a következő két vagy három halálra ítélt halálbüntetését, így édesapámét is, átváltoztatták életfogytiglanra, úgyhogy édesapám most is él Marosvásárhelyen.

Rólam lehet, hogy azt mondták, hogy nem Romániát képviselem, vagy hogy hálózati doszárom van, mert annyi mindent állítottak már, de azt nem mondta még senki, hogy sérült lenne a tudásom. Büszke vagyok arra, uram, hogy elsők között, a felvételizők első harmadában jutottam be. Tizenhatan voltunk egy helyre 1970-ben, amikor a kolozsvári jogi egyetemre vizsgáztam, és az első húszba jutottam be.

Akkor Románia történelméből kellett felvételizni a jogra, és én azt játszottam, hogy kértem a barátaimat, mondjanak egy évet, egy hónapot és egy napot, és én kívülről tudtam, hogy mi történt Románia történelmében abban az évben, abban a hónapban, és azon a napon. Nagyon jól fel voltam készülve, hálás vagyok most is a tanáraimnak. Azt hiszem, utána is ott voltam az elsők közt, harmadiknak vagy negyediknek végeztem a kolozsvári jogi egyetemet, 9,60-as médiával, ez azt bizonyítja, jól tanultam.

A maga kérdése azért sértő és erkölcsileg becstelen, mert újságíróként tudniuk kéne, hogy legjobb tudomásom szerint se a kommunista párt, se a szeku nem juttatott be embereket az egyetemre – ez nehéz vagy lehetetlen lett volna –, hanem utána építették őket be. Maga olyan kérdést tesz fel, ami azt sugallja, hogy én nem korrekt módon jutottam be egyetemre, ez sértő, és véleményem szerint azt bizonyítja, hogy rosszindulatúan kezelik az én ügyemet.


Mi nem az ön tudását vonjuk kétségbe. Arról van szó, hogy akkoriban gyakran előfordult az, hogy valaki azért nem juthatott be vagy nem felvételizhetett egyetemre, mert a családi háttere miatt ebben megakadályozták.

– Egy évvel azután, hogy bejutottam, 1971-ben vezették be azt a törvényt, hogy akinek valamelyik szülője politikailag volt elítélve, illetve pap volt, és börtönbe jutott, az nem felvételizhetett jogra. Ha 1970-ben nem jutottam volna be, 1971-ben a doszár miatt már nem is felvételizhettem volna. De ezt a törvényt egy évvel azután hozták be, hogy én bejutottam.


Gyakorlatilag csak az ön ismertetéséből tudhatjuk, hogy mi szerepel az ön két hálózati dossziéjában. Tervezi, vagy hajlandó lenne nyilvánosságra hozni ezeket az iratokat?

– Nyilvánosságra hozhatom, és valószínűleg nyilvánosságra is fogom hozni a doszáromnak azt a részét, amely arról szól, hogy próbáltak engem beépíteni, illetve mit írtak a szekusok rólam, vagy a saját nyilatkozatomat – ezeket nyilvánosságra hozom. Amikor hazajöttem Amerikából, volt egy törvény, amelynek értelmében, aki külföldön járt, nyilatkozatot kellett írnia. Ennyi van a doszáromban, senkiről semmiféle nyilatkozatot nem írtam, úgyhogy nincs mit elhallgatnom.



De vannak olyan részek a doszáromban, amelyek a magánéletemet vizsgálják, amik a szakmai, ügyvédi munkámat bírálják, illetve megfigyelik, azokat nem hozhatom nyilvánosságra. Mert az az ügyfelem érdeke, és az ő joga, hogy ne kerüljön nyilvánosságra, mit beszél az ügyvédjével, illetve, hogy mit beszéltem én telefonon magánéletben, azt hiszem, az az én jogom.

A minimális jóérzés, az európai emberjogi charta és a román alkotmány is előírja a magánélethez való jogot. Az a kísérlet, hogy rávegyenek embereket – metaforikusan mondva – arra, hogy csórén járjanak a főtéren, és interneten közöljék, nyilvánosságra hozzák a magánéletüket, véleményem szerint tovább rombolná az így is nagyon megkérdőjelezhető romániai erkölcsi színvonalat.


Nem szándékom javaslatokat tenni önnek, de nem lenne jó megoldás felkérni egy független történészt, hogy nézze át az összes iratot, és publikálják a magánéletét nem érintő részeket?

– Támogatom azt, hogy minden politikus magánéletét nem érintő dossziéját hozzuk nyilvánosságra. De mi van akkor, ha az a személy, aki átnézi ezeket, kiszivárogtatja – most mondok egy extrém példát – hogy mondjuk a politikusnak homoszexuális kapcsolata volt, vagy csalta a feleségét?


Nem hiszem, hogy egy történészt ez érdekelné. Nincs olyan független szakértő, akiben eléggé megbízna?

– De hát a CNSAS nem egy független intézet, aminek pont ez a feladata? A politikusok, újságírók, bírók, ügyészek, papok doszárját ők kell átnézzék. Ahhoz, hogy a CNSAS el tudja végezni ezt a munkát, módosítani kell a törvényt. Sokkal több tagra és személyzetre lenne szükség, és utána meglátjuk, mi lesz a következő lépés. Ha megtörténik, amit mondok, akkor egy megtisztult társadalomról beszélhetünk.


Tehát ön szerint nem megoldás, hogy egy független történész átnézze az iratait?


– Túl sok veszély van benne. Azt mondom, ha ebből indulok ki, azt jelenti, hogy nem bízok meg a bizottság tagjaiban. Várjuk meg, hogy a bizottság végezze a munkáját. Mondják meg, ki volt a besúgó, ki nem.

Abban a percben, amikor én megkapom a bizonylatot, hogy nem voltam besúgó, nem voltam kollaboráns – és biztos ezt fogom kapni – akkor mindenkit, aki azt állította rólam, hogy az voltam, be fogok perelni, attól függetlenül, hogy az politikus, újságíró vagy magánember. És akkor majd meglátjuk, hogy mernek-e még az emberek valótlanságokat állítani, vagy olyanokat, hogy "hallottam, hogy a szomszéd azt mondta, hogy…"


Több politikus is említette, hogy úgy érzi, nem teljes a dossziéja, bizonyos iratok kimaradtak belőle. Önnek is volt ilyen hiányérzete, amikor átnézte az iratokat?

– Igen, én ezt el is mondtam. Én attól féltem, hogy valamit hamisítottak és betettek a doszáromba. Ilyen okmányt nem találtam, de hiányoznak dokumentumok. Hiányzik például az egyetemi évekről szóló periódus, amikor megpróbáltak kirúgni az egyetemről, és hiányzik az erről letett javaslat.

Hiányoznak azok a nyilatkozatok, amelyeket 1988-89-ben írtam, amikor többszörösen bevittek a Securitate-ra a törvényszékről. Hiányzik az a nyilatkozatom, amelyben tételesen leírtam, hogy elutasítom az együttműködést a Securitate-val, de a második része, amelyben köteleztek, hogy leírjam: nem hozom nyilvánosságra a beszervezési kísérletüket, az ott van.

Ezt én le is írtam egy kérésben a CNSAS-nak, kértem, nézzenek utána, próbálják tisztázni, hol vannak ezek a dokumentumok.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS