2019. október 16. szerdaGál
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Decentralizáció: nagymértékben szódavíz, kismértékű szörppel

kérdezett:Sipos Géza 2006. szeptember 25. 18:42, utolsó frissítés: 18:14

Miben reménykedhetnek az autonómia hívei az új decentralizációs törvénnyel? Átvilágítás Toró T. Tiborral.





Mennyire jelent bármiféle előrelépést a Tăriceanu-kabinet válasza a decentralizációs igényekre, vagyis mennyit ér a tavasszal megszavazott 195/2006-os kerettörvény?

– A korábbi változat, a 2004-es jogszabály szerintem szódavíz volt.


És az újban már van egy kis málnaszörp is?

– Ebben már igen. A korábbiban el volt mázolva az egész kérdés. Egyértelműen azért született, mert a Năstase-kormányra rászólt az EU, hogy tessék dolgozni a témán, de csak a ködösítő mechanizmusok indultak be. A végeredmény nem segített semmit a decentralizáció ügyén. A mostani kerettörvény azért előrelépés, mert egy sor olyan operacionális fogalmat vezet be, melyekkel már lehet dolgozni. A 2. cikkelyben olyan új fogalmak szerepelnek, melyeket eddig nem alkalmaztak a decentralizáció kérdéskörére.

Mert mi a lényeg? A legfőbb elv, a szubszidiaritás elve alapján oda telepíteni a hatásköröket, ahol az adott probléma keletkezik, és ahol meg is oldható; és csak azokat a jogköröket bízni felsőbb szintekre, melyek helyben nem működtethetők. A törvény megpróbálja mindezt objektivizálni, mérhetővé tenni – és ez hasznos.

Talán 2008-ra sikerül úgy pályára állítani a decentralizációt, hogy a következő kormány ne tudja komoly érdeksérelmek nélkül visszavonni, magyarázza interjúalanyunk, az RMDSZ Temes megyei képviselőjeTalán 2008-ra sikerül úgy pályára állítani a decentralizációt, hogy a következő kormány ne tudja komoly érdeksérelmek nélkül visszavonni, magyarázza interjúalanyunk, az RMDSZ Temes megyei képviselője


Például?

– Eddig ezen a téren nem volt szó költségstandardról, minőségbiztosításról, újdonság a közigazgatási képesség fogalma is. Egész egyszerűen: csak akkor lehet egy hatáskört egy adott hatóságra telepíteni, ha képes azt megoldani. Ennek a képességnek objektív paraméterei vannak.


Ezek viszont egyelőre nincsenek papíron. A törvény 180 napos határidőt szabott a belügyminisztériumnak a standardokat is leíró végrehajtási rendelet megszövegezésére.

– Tényleg nincs nyoma annak, hogy ez a dokumentum elkészült volna. A decentralizációval az egész koalíció egyhelyben topog. A kormánynak 2005 januárjában kellett volna előrukkolnia a kerettörvénnyel, vagy legalábbis első féléves működése végén, az eredeti terv szerint. Az egyéves késés is jelzi, milyen súrlódásokkal, tökéletlenségekkel működik a kormány.

Együtt, legelsőként kellett volna módosítani a közigazgatási és a helyi pénzügyvitelt szabályozó és a prefektusokról szóló törvényt is, de a csomag mindenik elemét csak 2006-ban szavazták meg, vagyis ellébecoltak egy esztendőt. Értem, hogy miért: az apparátus, a központi bürokrácia erősen ellenérdekelt.


Akkor ez a bukta kevésbé múlott a pártokon?

– A pártok is ludasak ebben. A román pártok általában centralista szemléletmóddal dolgoznak, ez megmutatkozik abban is, hogy Bukarest dönt minden lényegesről – pedig a képviselőjelölés például helyben is megoldható lenne. A pártvezetők önmérsékletet kéne gyakoroljanak.

A döntések alacsonyabb szintre delegálásához politikai akarat szükséges. A Tăriceanu-kormány esetében úgy tűnt, ez összeállt. Emberi tényező: a demokrata és a liberális párt egyaránt számos erős emberét küldte el 2004 tavaszán, a választások előtt az önkormányzatokba, gondoljunk csak Emil Bocra, aki megnyerte a csatát Kolozsváron; ha viszont ilyen kaliberű politikusok kerülnek helyi funkciókba, akkor jogköröket kérnek magunknak. Ez adott okot az optimizmusra, 2005 elején lehetett reménykedni abban, hogy a decentralizációval végre valami komoly történik.


Főleg a bürokrácia ellenállásán múlt,

hogy a folyamat elakadt. A minisztériumi főtitkárnak, az osztályvezetőnek, a tanácsosnak, a referensnek és a portásnak nagyon nem áll érdekében az egész. Minden hatalomnak szüksége van kockafejű technokratákból álló, depolitizált végrehajtó apparátusra, de kérdés, mennyire önjáró ez a gépezet.

Minden bürokrácia ellenáll bármiféle reformnak, ez alapelv, és az egész bukaresti bürokrácia ellenáll mindenféle decentralizációs törekvésnek.

Az ellenérdekeltség nagyon nehezen érhető tetten. Kérsz egy elemzést, kimutatást hétfőre, mondjuk; de akkorra nincs az asztalodon, mert polgárnak nem működött a számítógépe, elvették a villanyt, el kellett utaznia, és csúszik az egész egy hónapot; vagy karácsony miatt áttolódik a következő évre.

Ilyen technika az is, hogy a végrehajtási rendelet kidolgozására a szokásos 90 nap helyett a duplája került a törvénybe, pedig a jogszabály tervezete mellé már eleve csatolni lehetett volna azt is. Pedig a politikai döntés már a kormányprogramban megszületett a decentralizációról, startból el lehetett volna kezdeni a munkát.


Hogyan kellene elindulnia a decentralizációnak?

– Elviekben egyszerű. A központi közigazgatás fővárosi és helyi hatásköreit, feladatait át kell telepíteni a választott testületekhez, vagyis a helyi és megyei tanácsokhoz aszerint, hogy milyen apparátussal, költségvetéssel, infrastruktúrával rendelkeznek, milyen önigazgatási hagyományaik vannak. Ebből áll össze a közigazgatási képesség.

A törvény szerint további feltétel, hogy minden minisztériumnak meg kell szövegeznie szakosított decentralizációs stratégiáját, melyekben menetrendet, határidőket is meg kell szabnia. Tudomásom szerint még csak az oktatási tárca dolgozta ki a magáét Mircea Miclea miniszter vezetésével, még mikor a kerettörvény csak javaslat formájában létezett.

Ezt kellett volna mindenik minisztériumnak tennie, ahogy a megalakult a kormány. Nem tették. Az első félévben az új helyen senki se találja a WC-t és a maga irodáját sem, további félév telik el a tárcánál dolgozók megismerésével, kirúgásával, majd a saját emberek behozásával, és előfordult, hogy másfél év után egy-egy tárcavezetőnek mindenestül mennie kell.

Végül a tanügyi stratégia sem lett operacionális, mert Miclea ugyan kidolgoztatta, de politikai botrány miatt távoznia kellett. Tăriceanu aztán arra adott utasítást,


hagyja a francba mindenki ezeket a terveket,

koncentráljunk az EU-csatlakozásra, majd 2007. január 1. után visszatérünk a témára.

Most az egész kormány az országjelentés fekete pontjaiból adódó problémák megoldásán dolgozik. A decentralizáció meg explicit módon nem szerepelt az uniós kritikában, pedig az Európai Bizottság nyomást gyakorolhatott volna azért, hogy most szeptemberre sok minden más mellett készüljenek el a szakstratégiák is.

Forrás: a belügyminisztérium honlapjaForrás: a belügyminisztérium honlapja


Tehát totális egyhelyben járás van?

– Minden szakterületen voltak lépések, de esetlegesek. Az oktatási minisztérium például négy megyében pilot-program keretében a fejpénz bevezetésével kísérletezett, de átfogó ütemterv nincs a teljeskörű decentralizációra.

Még valami. A törvényben is szerepel: feladatot átadni csak oda lehet, ahova pénzt is juttatunk a költségvetésből. Ha ma eldöntök valamit, elképzelhető, csak 2008-ban kerül rá sor, mert a 2007-es büdzsé már készen áll. Improvizálni nem lehet. A rendszer jó értelemben vett tehetetlenséggel működik, vagyis minden mai mulasztást két év múlva érzel meg, ha valamit most nem ültetsz gyakorlatba. Ha belép az ország az unióba, akkor a helyzetet az EU-s tervezés majd tovább bonyolítja.

De ha egy stratégia már az év végére elkészülne, akkor a 2007-es költségvetés támogatásával már néhány olyan, akár sajátos jogállást is megérdemlő, gazdagabb megyében beindulhatnának az első pilot-progamok; vagyis ott, ahol jobb a munkakultúra, nagyobb az innovációs kézség, vannak hagyományok. Ha megéri egyáltalán a ciklus végét, a kormány 2008 végére tudná pályára állítani a decentralizációt, olyan állapotban átava, melyből csak nagy áldozatok árán lehetne visszavenni.


Az önállóan gyakorolható jogkörökön kívül a helyi tanácsok a megyeivel, illetve a központival együtt közösen gyakorolnak – így fogalmaz a törvény. A megyei tanácsoknak szintén vannak vegyes jogkörei a központi adminisztrációval. Mennyire látod korrektnek a felosztást?

– Lehet ezen vitatkozni, de azt is mondani: oké, ez a törvény, ahogy van, a politikai akarat röntgenképe a jelenlegi Romániában, legalább ezt tartsuk be. De számos jogkör, amit ennek alapján decentralizálni lehetett volna, még mindig a központ privilégiuma.

Konkrét példa: házat építünk az árvízkárosultaknak. A természeti katasztrófák elhárítását a törvény a közösen gyakorolható hatáskörök közé sorolja. Vagyis a kormány rábízza a pénzt a kérdést adminisztrálni tudó megyei tanácsra, hozzáteszi a maga forrásait, és ellenőrző minőségébe vonul vissza.

Ehelyett mi történt Temes megyében, de feltételezem, másutt is? A Borbély László által felügyelt építésügyi tárca központilag hirdetett tendert az új házak tervezésére, majd egy másikat a felhúzására; ezután Bukarestből, látványos utazások alkalmával ellenőrizte Óteleken, hogy halad az újjáépítés.


Így mindenki fel van mentve:

a polgármester a megyei tanácsra, az meg a miniszterre mutogat. Ha mindez megyei döntés, sokkal szebb és olcsóbb házak épülnek.

A közösen gyakorolt jogkör abban merült ki, hogy az ügy 99 százalékát, a liciteket, a pénzeket, a csúszópénzeket a központ, és a maradék egyet a helyi polgármester adminisztrálta. Őt meg azóta is rugódják az új házukkal, az építőmunka minőségével elégedetlenek – miközben mondjuk csak az építkezési hulladék elszállítására terjedt ki a hatásköre. Mindez a kerettörvény alapján legális, csak épp nem racionális.

Itt a centralista szándék elég durván be tud avatkozni, mert nincsenek rögzítve a közös gyakorlás arányai. A decentralizáció elsődlegesen közigazgatás-menedzsment kérdése, már képeztünk erre szakembereket az elmúlt években. A jogi szakkérdés meg az, hogyan lehet korrekten kodifikálni a közös gyakorlást.

Az árvizes példa egy az ezerből. Az oktatásban a helyi iskolák működtetésének teljes jogát át kéne adni a helyieknek; kiemelt jelentőségű intézmények esetén a városnak, megyének.


A központnak maradjon csak a szakmai ellenőrzés.

A tanfelügyelőségek kapják meg minőségbiztosítást, a beruházási és működtetési jog az önkormányzatokra való átruházásával.

Persze, amennyiben el kell fogadni, hogy egységes tanügyi rendszerünk van, bár úgy gondolom, a kulturális autonómiatanácsnak teljesen meg kéne kapnia a kisebbségi oktatás jogköreit. A kulturális autonómia mint módszer és intézmény elfogadása akkor kerül közelebb, ha pusztán politikai témából kiemelve, széles társadalmi összefogással erős pressziócsoportot sikerül kialakítani az elérésére. Jelenleg viszont a politikumnak annyi érdekérvényesítő ereje van, amennyi.


A helyi erők, megyei tanácsok mennyiben képesek a decentralizációért lobbizni? Miben áll az érdekérvényesítő erejük, tudnak-e jogköröket követelni maguknak? Hiszen a Bánságban, de főleg a Székelyföldön meglehetősen erős a regionalista öntudat, nem beszélve az autonómia-törekvésekről.

– A helyi lobbik korlátja a parlamenti pártok centralizációs szemléletmódja. A Bánságban vagy a Székelyföldön elég nehezen artikulálódik a regionális akarat. Már rég működniük kellene a Székelyföldön azoknak a struktúráknak, amelyekkel ez a szándék képviselhető lenne. A Bánságban sincsenek meg ennek az intézményei. Az egyik a mentális ok: az ősbánsági öntudat az kicsit mítosz – az itt élők 55%-a jövevény, ez volt a diktatúra alatt a homogenizáció egyik formája. Enyhített a dolgon, hogy a beköltöző szülők gyermekeiben aztán a bánsági öntudat erősebb lett, mint a helyiekben.

A másik ok általános jellemző. Ebben az országban széles a szakadék a helyi és a központi politikai elit között. Az átjárás nehéz. Állandó a feszültség azok közt, akik helyi politikára adják a fejüket, és a tisztségeket osztó központ között.


Aki felkerül a központi hatalomba, asszimilálódik hozzá.

Igazából a helyi elit csak nagy veszteségek árán tudja érvényesíteni érdekeit a központi döntésekben.

Igazából helyi érdek csak akkor érvényesül, ha van hozzá egy erős ember a központi pártstruktúrában. A PSD-ben például tettenérhető volt a kolozsvári lobbi, hiszen ottani ember volt a belügyminiszter, de így ügyködött Bákó érdekében Viorel Hrebenciuc. Miron Mitrea magas polcon volt a pártban és a kormányban is, ő Vranceáért lobbizott.

De a helyi érdekeket csak egyedi esetekre érvényesítik: pénz, autópálya, infrastruktúra-fejlesztés, de nem öntik törvényi formába. A döntések pontszerűen, nem a rendszer megváltoztatásának szándékával történtek. Mindaddig, amíg ezzel a gyakorlattal nem szakítanak, nem törvényesítenek, amíg rengeteg minden attól függ, kinek milyen kapacitású lobbistája van Bukarestben, addig ez így fog működni.


És a magyar párt?

– Az RMDSZ-ben is abszolút ugyanez van, sőt helyenként még rosszabb is a helyzet. Az RMDSZ pontosan azt csinálja: az emberei révén egy régiónak pontszerűen érvényesíti az érdekeit – vagy sem. Ez elsősorban azért rossz, mert ha ugyanaz történik, mint Szlovákiában, akkor az összes tisztség elvesztésével ott állsz megfürödve. Intézményed nincs, a mechanizmusokat nem járattad be, törvények nincsenek, az embered a pozícióval együtt eltűnt.

Szlovákiában most tehetetlenül néznek egymásra az exállamtitkárok; egyes személyek bankszámláin kívül, intézményesen a semmivel maradtak. A mi esetünkben is ez várható, ha jövő tavasszal előrehozott választások lesznek, és az RMDSZ-re


esetleg nem lesz szükség a kormányzatban.

Ha elkészítjük a szinte tízéves kormányzás és kvázi-kormányzás mérlegét, kiderül majd, néhány száz kilométer leaszfaltozott, de azóta megrongálódott úttal, néhány kórházzal, infrastrukturális beruházással maradunk. Ha az embereinket egyenként kiemelik pozíciójukból, jogi-adminisztratív értelemben, intézményesen alig van eredmény; tulajdonképpen kezdhetjük ugyanott, ahol az utóbbi tíz év elvesztegetése előtt, 1995-ben abbahagytuk.


A székelyföldi RMDSZ-esek közül Verestóy Attilán kívül ki az erős ember?

– Ő kiemelkedően befolyásos lobbista, de én még Puskás Bálintot odasorolnám a maga csendes, de erős módján, és Tamás Sándor a maga felső-háromszéki régióját elég hatékonyan szokta képviselni. Ha van valakinek türelme megvizsgálni a kormány különalapjából történő osztogatásokról szóló rendeleteket, mindenki lobbiereje kirajzolódik amögött, hogy általában véve a Székelyföld érdekében az RMDSZ gyakorol nyomást.

De ez konjunkturális dolog. Fenntartásában sajnos a jelenlegi RMDSZ-elit érdekelt, mert politikai hatalmukat úgy erősít és hosszabbítja meg, hogy


az ő személyükön keresztül történik egy beruházás.

Mennyivel hatékonyabb lenne az a rendszer, mely nem függ a polgármester, a szenátor személyétől, hogyha egyszerűen kijárna a pénz azért, mert a jogköröket delegálták, és költségvetés is kerül mellé.

Hogy ne legyek igazságtalan: ha az 1995-ös viszonyokkal vetjük egybe, a trend összességében pozitív: kerülnek át a hatáskörök az önkormányzatokhoz, ámde csak lassan, nagyon-nagyon fokozatosan, és mindig olyan formában, hogy a központi ellenőrzés megmaradjon, és úgy, hogy a döntéseket mindig felül lehessen írni.

Mindez azt eredményezi, hogy hiába a decentralizáció, Bukarest döntése nélkül nem tud szabadon fejlődni egy-egy régió, bár gazdasági potenciálja lenne – illetve azért behatároltak a lehetőségei, mert akadályokat helyeznek az útjába.

A székelyföldi gazdasági helyzetről közölt adatok érdekesek, csak senki nem mondja világosan azt ki, hogy az autonómia nem a gazdasági fejlődés egy magasabbrendű fokozata, hanem elsődlegesen közigazgatási probléma, a kompetencia-delegálások ügye; a gazdasághoz kevésbé van köze.

Az ok-okozat viszony nem aközött áll fent, hogy Székelyföld azért nem tudna élni az autonómiával, mert szegény,


hanem azért nem tud fejlődni,

mert a régiót érintő döntéseket általában nem a székelyföldiek érdeke, hanem más, politikai szempontok szerint hozzák meg.

A közigazgatási autonómia a Székelyföldön nem bezárkózást jelentene, hanem a helyiek kapnának újabb eszközt a kezükbe, mellyel vagy tudnak élni, vagy sem. Lehetséges, még szegényebb lesz a régió, mert rossz vezetőket választanak, mert korrupció van, mert a mentalitás más, a munkaerkölcs más. De a felelősség az övék. Ha a kézbe kapott döntéshozással, az eszközökkel rosszul élnek, akkor majd a vezetőket elcsapják, és választanak újat. Jelenleg a Székelyföldnek nincs meg ez a lehetősége.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS