2019. november 15. péntekAlbert, Lipót
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Markó: nem válunk párttá, mert akkor indokolt lenne egy másik is

szerk. 2006. november 27. 12:32, utolsó frissítés: 12:12

Bolyai tábla-ügy, nacionalizmus, előrehozott választások, vagyonellenőrzés, Tőkés és Szász, az erdélyi tv és az elnöki gyorshajtás: aktuális csemegék a Transindex első #b#Markó Béla-nagyinterjú#/b#jában.





Interjúkötetében egy helyen arról beszélt, hogy újfajta, szubtilisabb, árnyaltabb, szalonképesebb nacionalizmus van kialakulóban; és nem érthető világosan, milyen motivációk állnak mögötte. Ön mit értett ez alatt?

– Nem emlékszem, pontosan mikor és milyen kontextusban utaltam erre, de az biztos: a Funar-féle nacionalizmus lett újból úrrá a közéleten. A szóhasználat, a beszédmód engem a 90-es évek elejére emlékeztet, ugyanaz a nyers, árnyalatok nélküli magyarellenesség tapasztalható.



Van észrevételed?
<br />
Szólj hozzá az oldal alján!Van észrevételed?
Szólj hozzá az oldal alján!
Mi a motivációja ennek? Ugyanaz, mint a Funar-korszakban?

– Szerintem ennek a mozgatórugója az aktuálpolitikában keresendő. Persze nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a térségben az EU-csatlakozás után mindenhol megerősödött a nacionalizmus – Lengyelország, Szlovákia, Magyarország és valamilyen mértékben Csehország példa erre. Megkérdőjeleződnek a demokrácia klasszikus intézményei, az ideológiák: kapaszkodókat kell keresni, és ilyenkor folyton előkerül a sufniból a nacionalizmus.


Erre a romániai magyarságnak válaszai is vannak. Példa erre a Bolyai Kezdeményező Bizottság múltheti akciója, amikor egyfajta normalitást szimulálva magyar táblákat helyeztek el a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen. Az RMDSZ-nek nincsen markáns álláspontja a kétnyelvű táblák, illetve egyetem ügyében. Miért?

– Nem könnyű világos álláspontot kialakítani ezzel kapcsolatban. Maga az RMDSZ is élt hajdanán a BKB eszközeivel, amikor a 90-es évek közepe fele eldöntöttük, hogy Erdély-szerte kitesszük a magyar helységnévtáblákat. Azokat a táblákat lefestették, leszedték, tehát ettől nem lett kétnyelvűség Erdély útjain.

Tehát nem mondhatom azt, hogy ezek az eszközök, a polgári engedetlenség bizonyos formái idegenek tőlünk. Ami a BBTE-t illeti, így nem sikerülhet tartósan kétnyelvű feliratokat kitenni. Persze már rég ki kellett volna helyezni azokat, erre törvényes alap is van.





Mit tehet és tesz az RMDSZ ilyen helyzetben?

– Én azt hittem, hogy ez az egyetemen belüli párbeszéd útján elérhető. Ma – nem mondom, hogy jelentéktelen –, de annyira gyakorlatias kérdés ez, hogy ezt az egyetemen belül meg lehet oldani. A gond az lehet, hogy vagy párbeszédet folytatunk a román féllel, vagy konfrontálódunk: ez a kettő együtt nem működik.


Politikai kérdés ez a táblaügy, vagy az egyetemre tartozik?

– Nekem lehet, hogy az lenne a kényelmes, hogy most azt mondjam: ez az egyetem dolga. De szerintem ebbe bele kellene szólnia a politikának, persze kérdés, hogy hogyan tehetjük meg ezt anélkül, hogy megsértenénk az egyetemi autonómiát.

Itt az egyetemi autonómia érve helyezkedik szembe egyfajta kisebbségi autonómia érvével. Törvények szerint, ha kellő igény van rá, akkor a kisebbségeknek biztosítani kell az anyanyelven való tanulást, a nyelvhasználatot, egyetemi karokat, satöbbi. A BBTE esetében elmondhatjuk, hogy létezik kellő igény erre és a feltételek is megvannak. De ezzel szembehelyezhető egy másfajta autonómia: az, hogy ezt az egyetem szenátusának kell döntenie, mely szenátusban a románok vannak többségben.

Úgy kellene a politikának beavatkozni, hogy feloldjuk ezt az ellentmondást. Az alkotmány szerint nem az egyetem szenátusának kell garantálnia a kisebbségi jogokat, hanem a román államnak. Akár törvénymódosítással, akár más módon úgy kell ezt rendezni, hogy a két jog ne ütközzék.


A kulturális autonómia segítene?

– Igen, bár a tervezet megfogalmazása elég általános. De mégiscsak azt mondja, hogy intézmények létrehozása, megszüntetése, a vezetőség kinevezése, leváltása nem történhet meg az illető kisebbség valamilyen legitim képviseletének a beleegyezése nélkül. Én azt gondolom, hogy ebbe beletartozik az ilyen kérdések megoldása is.


A kisebbségi törvény elfogadtatása viszont elakadt. Miért?

– Ha optimista vagyok, azt mondom, hogy csak valamilyen felhalmozódásról van szó: a 90-es évek elején dühöngő magyarellenességből és kisebbségellenességből sikerült kilábalni, és kiépíteni az egyéni jogoknak egy egész jó rendszerét.

Elértünk egy másik állomásra, amikor a kollektív jogoknak a bizonyos formáiért küzdünk. Az egyéni jogokat egyelőre még nem kérdőjelezi meg senki – és bízom abban, hogy nem is fogja – de a kollektív jogok kialakításának a szándékával szemben ugyanaz a dühöngő, gyűlölködő ellenkezés tapasztalható, mint a 90-es évek elején. Valami ciklikus visszatérés ez, és ha optimista vagyok, akkor bízom benne, hogy jelenleg a spirálnak egy magasabb fokán állunk.




És mi a pesszimista forgatókönyv?

– Nem szabad óvatlannak lenni és azt hinni, hogy a társadalom élete egy irreverzibilis folyamat: a 20. század két világháborúval, fasizmussal, kommunizmussal meg egy hidegháborúval jó példa erre. Úgy látom, hogy bontjuk le azokat az értékeket is, melyeket az utóbbi tizenöt évben fölépítettünk.

Állítom, hogy a mostani parlament színvonala rosszabb, mint valaha: zavaros, hihetetlenül könnyű a politikai migráció, a pártok könnyen felejtik el, hogy koalíciót alkottak és akkor be kellene tartani a szövetségkötés szabályait. Ki-ki úgy szavaz, ahogy aznapi érdekei kívánják.


Egy esetleges előrehozott választás után mennyiben változnának a politikai kilátások? Hiszen a törvényhozásba 80%-ban valószínűleg ugyanazok az emberek kerülnének vissza, talán annyi különbséggel, hogy Gigi Becali párja is elérné a küszöböt.

– Persze, ez megtörténhet, sőt: előfordulhat, hogy az ultranacionalizmus mellett a populizmus aránya nagyobb lenne az elkövetkező parlamentben. Ugyanis a közvéleményt befolyásoló politikusok ezt a fantomképét alakították ki magukról, ezt sulykolják. A politika ma kocsmákban és vendéglőkben zajlik, és az az ember érzése, hogy ennek így kell történnie.

Nekem nincsenek olyan illúzióim, hogy a politikának feltétlenül a kamaraszínházak előcsarnokában kell zajlania – ez nem ártana, de ilyen illúzióim nincsenek. De azt sem gondolom, hogy futballmérkőzések szüneteiben kellene politikai döntéseket hozni.


Amikor arról beszélt, hogy ennek a parlamentnek rosszabb a színvonala az előzőeknél, ebbe logikailag az RMDSZ szenátori és képviselői frakciója is beletartozik...

– Nem gondolom, hogy az RMDSZ-nek rosszabb a parlamenti frakciója, mint eddig. Igaz, nem is úgy választjuk ki szenátorainkat és képviselőinket, mint a más pártok. Demagóg sem lehetek, hogy azt állítsam, a mi parlamenti frakcióink sokkal jobbak. A 90-es években nagyobb volt a politikai elkötelezettség, most nagyobb a szakértelem.

Kormányzati tisztségviselőinket viszonylag diktatórikus módon választottuk, ez tagadhatatlan. De állítom, hogy általában jól szelektáltunk. Tehetséges fiatal politikusokat sikerült bevinnünk a kormányba.


Visszatérve a koalíciós fegyelemre, az RMDSZ-nek is volt egy félrelépése: amikor a feddhetetlenségi és vagyonellenőrzési ügynökség, az ANI létrehozásáról szóló törvényt módosították, nem abban a formában támogatták, ahogyan a kormány elfogadta.

– A kormányban megtárgyaltuk ezt a tervezetet, úgy, hogy az államelnök is jelen volt. Az államfőnek is az volt a véleménye, hogy bizonyos – egyébként nagyon fontos – rendelkezéseket ki kell venni, módosítani kell. Megegyeztünk, hogy a tervezetet még aznap továbbküldjük: az ott megtárgyalt fejezeteket módosítottuk, és a kormányban az volt az egyezség, hogy a vita tovább folytatódik a parlamentben, ahol a koalíciós frakciók tovább módosítják a törvényt.

Az RMDSZ később, amikor módosító javaslatokat nyújtott be a törvényhez, ebben az értelemben tette azt. Az igazságügyminiszter-asszony is benyújtott módosító javaslatokat: ő épp ellenkezőleg, az eredeti formájára szerette volna visszaalakítani a szöveget. Én akkor is tudtam és most is tudom, hogy ez egy népszerűtlen lépés volt.

Továbbra is állítom, hogy hosszú távon nagyon-nagyon rossz dolog lett volna, ha elfogadjuk az emberi jogok bizonyos mértékű csorbítását. Mert ez erről szól, csak ezt nagyon nehéz a közvéleménynek megmagyarázni. Itt nem két-háromszáz politikus fejének-fülének a levágásáról van szó, akikkel szemben bizonyos mértékig jogos az indulat. A törvény hatálya több százezer emberre terjedne ki.

Szerintem is le kell számolni korrupt politikusokkal, de arra nincsen szükség, hogy ennek érdekében rendőrállami intézkedéseket hozzunk, lehallgassunk, megfigyeljünk, kövessünk mindenkit, lehetővé tegyük, hogy bárki házába egy névtelen feljelentés alapján be lehessen menni.


Az ön telefonját lehallgatják? Nagyon sok politikus beszél arról, hogy lehallgatják, mert visszahall különböző dolgokat.

– Nekem nincsen bizonyosságom arról, hogy lehallgatják-e a telefonomat. De erre van lehetőség: mondvacsinált ürüggyel ezt meg lehet tenni úgy, hogy én nem tudom. Vagy le lehet hallgatni azok telefonját, akikkel én beszélek.


Újból feddhetetlenségi ügynökség: Eckstein beszédmódját hogyan minősítené? Lesz-e valamilyen módon szankcionálva, akár formálisan, akár informálisan az, hogy ő a törvény eredeti változatát támogatja?

– Nem az a baj, hogy ő más véleményen van, hanem az, hogy nyilvános polémiát csinál. Eckstein-Kovács Péter szenátor pontosan ugyanolyan jól látja ennek a törvénynek a következményeit, mint én. Beszélgettem vele erről, és megkérdeztem, miért ellenzett egészen hasonló elképzeléseket, amikor az igazságügyi minisztert még Rodica Stănoiu-nak hívták.

Hiszen a személyek változhatnak, eltelhet egy bizonyos idő és egy újabb Rodica Stănoiuval ébredünk fel, és kiderül, olyan eszközöket adtunk a kezébe, amivel egészen másképpen fog élni.

Eckstein másképp közelítette meg a kérdést: azt mondta, most olyan időszakban élünk, amikor el kell fogadni, hogy kissé túllépünk bizonyos jogállami kereteket. Lerendezzük a dolgokat, és aztán ismét érvényesítjük az ideiglenesen felfüggesztett elveket. Szerintem ez egy rendkívül veszélyes álláspont.



Én nem hiszek abban, hogy nekünk most forradalmi állapotokat kellene teremteni, amikor diktatórikus eszközök is elfogadhatók annak érdekében, hogy rendet csináljunk. Szerintem rendet tudunk csinálni anélkül is, például a létező intézmények segítségével is törvény elé lehetett állítani a volt miniszterelnököt.

Ami a szankciókat illeti, az RMDSZ sosem szankciókkal működött: én azt hiszem, hogy ez tenne minket párttá. És hogyha mi párttá válnánk, akkor indokolt lenne legalább egy másik pártnak a létrehozása is.

Tehát nem zárunk ki embereket, nem váltunk le, nem térdepeltetjük kukoricára őket, de közvetett szankciók persze vannak: nyilván nem jelöljük mondjuk polgármesternek a következő alkalommal azt, akit az RMDSZ listáin megválasztottak és másnap kijelenti, hogy neki semmi köze az RMDSZ-hez. Ez is egy közvetett szankció, és működik. Mindig amikor valakit jelölök, előbbre viszek vagy sem, akkor ilyen szempontjaim vannak.

Egy minimális szolidaritást el kell várni, és ez mindig is működött az RMDSZ-ben. Ha valamit a többség eldönt, akkor ahhoz az is tartja magát, aki nem ért egyet a döntéssel.


Volt olyan eset, amikor másképp gondolt dolgokat, de leszavazták?

Volt, személyi kérdésekben például. Persze olyan nagyon látványos és visszhangos legyőzetéseim nincsenek, de ez azt hiszem, baj is lenne az, hogy egy elnök makacsul és erőszakosan érvényesíteni akarjon egy véleményt, amivel a többiek állandóan szembekerülnek.

Az RMDSZ-ben, ebben a nagyon bonyolult struktúrában lehetőség van az egyszemélyes döntésekre. Ez csak akkor lehetséges, ha az ember állandóan tájékozott arról, hogy a szövetségen belül mi a közvélekedés, a kollégák mit gondolnak bizonyos kérdésekről, és annak nyomán alakítom én is ki a saját álláspontomat. Nem hintázom ide-oda, de tudom, hogy mit meddig lehet érvényesíteni.


Mi a helyzet az RMDSZ-reformmal? Ez ügyben nagyon sok mozgás volt, de az utóbbi időben – körülbelül egy hónapja – feltűnően megszűnt a beszéd a témáról.

Nagyon sokan úgy érzékelték, hogy a legutóbbi választásokkor „csúcsrajárattuk” az RMDSZ-t. A 2004-es év konfliktusokkal terhelt volt, felmerült, hogy szét fogunk hullani, hogy a választásokon nem jutunk be a parlamentbe. Egy ilyen évben sikeres önkormányzati választásokat vittünk végbe, és utána óriási energiával a parlamenti választásokon is megfelelő teljesítményt nyújtottunk.

A kollégáim közül sokan úgy érzik, ehhez minden tartalékot fölhasználtunk, minden üzenetünket bevetettünk. A tét pontosan az, hogy egy fáradt és kissé szkeptikus RMDSZ-t viszünk-e tovább a kongresszusról.

A szövetség ebben a pillanatban beleütközött egy falba a román politikai életben. Kérdés, hogy tudunk-e egy olyan RMDSZ-t építeni, amely bízik abban, hogy ezeket a falakat átlépi, felőrli, tud-e magának ezzel kapcsolatosan célokat megfogalmazni, és tudja-e ennek érdekében az erdélyi magyar választókat maga mögé állítani vagy sem. Úgy látom, hogy vissza is kellene építeni egy bizonyos fajta szolidaritást.


Tehát úgy érzi, ez a szolidaritás fogy? Mit ért ezalatt?

– Egy olyan RMDSZ-t kellene kialakítani, amely nem fogadja el, hogy szervezetként most az erdélyi magyarságnak csak 80-90 százalékát képviseli, hanem továbbra is célként tűzi ki, hogy 100 százalékos képviseletet lát el. Ez persze sosem jelenti azt, hogy az RMDSZ-en kívül nincsen élet, vagy az RMDSZ-nek nincsenek bírálói. De a cél nem lehet a 70-80-90, csak a 100 százalékos támogatás, még akkor is, ha tudni lehet, hogy ez sosem fog teljesülni.


Ön indul ismét RMDSZ-elnöki mandátumért?

Nekem ez mindig, minden kongresszus előtt komoly dilemmám. Ebben a pillanatban úgy látom, vállalnom kell az RMDSZ elnökségét, de ehhez bizonyos feltételeket ki kell alakítanunk. A programot újra kell gondolnunk, az alapszabályzatot mélyebben át kellene gondolni. Konzultálni kell a kollégákkal is, hogy ki hogyan látja a szövetség jövőjét, és ha ez meglesz, valószínűleg vállalni fogom.

Miért dilemmám ez? Azért, mert egy egyre színvonaltalanabb politikai életnek vagyok én is a résztvevője, és hát az alakítója is. Most ha ez így csúszik egyre lennebb, és az RMDSZ ettől nem tud függetlenedni, akkor az nekem személy szerint is nagy baj. Én mégiscsak olyan politikai életet szeretnék, és olyan politikusokat, akiknek nem egyetlen kikapcsolódási formájuk a focimeccs. Tudom, hogy ezzel nem leszek népszerű, dehát nem csak ara vállalkoztunk, hogy népszerű dolgokkal foglalkozzunk.


Ez nem egy meghasonlásos állapot? Mert politikusként némi népszerűségre jogosan tarthat igényt. Ez amolyan Dr. Jekyll és Mr. Hyde szituáció?

Nem, hát én nem nézem le a futballmeccset. De ahhoz, hogy a futballteljesítményt tisztelje valaki, ahhoz nem kell szurkolói magatartást vállalnia. A tökmag vagy a napraforgó nem feltétlenül tartozik hozzá a sportesemény élvezetéhez.


Ez a fajta „lesüllyedés” az RMDSZ politikusain is látszik?

Nem, az erdélyi magyar élet konzervatívabb, és nehezebben mozdul rá az újdonságra pozitív és negatív értelemben egyaránt. De ez a Gigi Becali beszédmódja itt is felüti a fejét, ha nem vigyázunk.


Más téma. Mi lesz az erdélyi televízióval? Úgy tudjuk, most már a stúdió is megvan Marosvásárhelyen...

– Van egy épület, amit félkész állapotban vásároltuk meg, tehát menet közben lehetett ilyen célra módosítani az építését. Ez abból a bizonyos magyarországi pénzből van, amit az Informatikai Minisztériumon keresztül kapott meg a Janovics Jenő Alapítvány. Ebből a beígért pénzösszegből 70 millió forint lett átutalva a JJA bankszámlájára, és ez nem volt elég az épület megvásárlására, csupán az előlegre.

Ez egy négyszintes épület, az alagsorban rádióstúdió számára vannak előkészítve helyiségek, a földszint és a két emelet irodák, szerkesztőségek számára van kialakítva, illetve van még egy épület, ami televízió-stúdió.

A gond az, hogy a pénz nem lesz elég televízióra: amikor ez elindult, arról volt szó, hogy a magyar állam biztosítana működésre pénzt. Aztán kiderült menet közben, hogy ez nincs. Amit működtethetőnek látok saját pénzből, az a rádió. Van egy – egyelőre még nem túlságosan kiérlelt – elképzelés, miszerint erdélyi rádióhíradót csinálnánk, amit valamiképpen a kis helyi rádiókban is el lehetne helyezni.


Sok szó esik a magyarországi támogatási rendszer átalakításáról; felmerült, hogy az Illyés Közalapítvány alkuratóriumait mégsem kellene megszüntetni, mint azt tervezték, hanem ezek kis összegű támogatásokat oszthatnának le a Szülőföld Alapból. Mi az RMDSZ álláspontja ezzel kapcsolatban?

– Az utóbbi években kialakult egy – jó értelemben vett – klientúra: olyan civil szervezetek ezek, akik kis összegű támogatásokat igényelnek koszorúzásra, megemlékezésre, néptáncelőadásra. Ők – bár a Communitas Alapítvány bizonyos mértékig át tudná vállalni a programok finanszírozását – az Illyés nélkül nagy bajban lennének.

Így azt gondolom, indokolt az alkuratóriumok léte, és a stratégiai támogatások mellett továbbra is kellene ilyen kisebb programokat támogatni a Szülőföld Alapból.


Mit tesz, amikor egy rendőr megállítja gyorshajtásért? Milyen a rendőr arca, amikor felismeri önt?

Énszerintem a baj az, hogy elfogadjuk a kivételezést. Én is elfogadtam azt, hogy velem másképp bánnak a rendőrök. A rendőr engem nem igazoltat, mert fölismer. Különbözőképpen reagálnak, egyesek mindenképpen akarnak két szót váltani, mások elnézést kérnek, hogy leintettek.

Szeretek vezeti, gyorsan hajtok, bár általában vigyázom, hogy ne szegjem meg a közlekedési szabályokat. Igaz, amióta a kormányban dolgozom, valamivel bonyolultabbá vált az életem, testőröm van és kísér egy másik gépkocsi. A sofőrömet viszont már többször megbüntették gyorshajtásért. De a bukaresti autópályán felszerelt kamerás figyelőrendszer nem kivételez a kormánygépkocsikkal sem.


A közelmúltban találkozott Csapó Józseffel, aki néhány napra ezután lemondott. Történt valami a megbeszélésen?

Nem, dehát nem is voltunk négyszemközt. Ott volt egy kollégája, Izsák Balázs. Velem meg Kelemen Hunor és egy másik kolléga is bent volt. Nem történt semmi különös, gyakorlatilag az volt, amit vagy én, vagy ő elmondtunk a sajtónak. Ő elég hosszan taglalta, hogyan látják ők a területi autonómiát, mint olyant. Utána a helyi referendumok kérdéséről beszéltünk; csalódást kellett okoznom neki.


Az RMDSZ stratégiájában ezeknek a találkozóknak hol van a helye? Véletlenül alakult-e ez így? Vagy ha nem, mi lesz a következő lépés?

– Nem véletlen. Több, mint egy évtizeden át folytattunk párbeszédet Tőkés Lászlóval. Ez vagy nehezen sikerült, vagy egyáltalán nem sikerült, tehát nem állíthatom, hogy illúzióim lennének azzal kapcsolatban, hogy egyik napról a másikra nagyon jól meg fogjuk érteni egymást.

Hogy miért most, vagy van-e ennek valami konjunkturális oka? Én úgy látom, hogy a román politikában soha nem volt erősebb a szándék a mi megosztásunkra, mint az utóbbi egy-két esztendőben. Az ország legfőbb vezetői is talán úgy gondolják, hogy föl kellene darabolni minket, és akkor az egy jobb helyzet lenne. Szerintem az politikailag rendkívül veszedelmes, zavaros és beláthatatlan helyzet lenne. Ezt csak úgy lehet megelőzni, ha a magunk szolidaritását újratermeljük.

Remélem, hogy lezárult egy korszak. Jön egy következő, kollektív jogokért való küzdelem, és remélem, hogy ezzel kapcsolatosan közelebb tudunk kerülni egymáshoz.


A következő találka akkor ezek szerint Szász Jenővel lesz?

Tőkés Lászlóval és Csapó Józseffel azért volt lehetséges a találkozó, mert ők alapvetően nem kérdőjelezik meg az RMDSZ-t mint politikai képviseletet. Hogy nem szeretik, bírálják, nem értenek egyet vele – másik kérdés.

Én az MPSZ esetében egy alapvető problémát látok: eddig nem fedeztem fel egy politikai programot, amellyel egyeztetni lehetne. Egyetlen szándékot tudok kitapogatni: hogy el akarják lehetetleníteni az RMDSZ-t, és esetleg megakadályozni, hogy következő alkalommal parlamenti képviselete legyen a magyarságnak. Ezzel nincs különösebben miről párbeszédet folytatni.

Tőkés Lászlóval én számos kérdésben súlyosan nem értek egyet. De azért az az igazság, hogy róla mindannyian tudjuk, pontosan mit is képvisel, mit gondol másként. Ilyen szempontból én őt sokkal meghatározóbb személyiségnek tartom, mint Szász Jenőt.


Melyik a kedvenc Markó-vicce?

– Nem is nagyon tudok ilyenről, nincs olyan érzésem, hogy sok ilyen lenne. Egyetlen viccről tudok, a terroristásról:

Két fegyveres ront be a román parlamentbe: – Unde e Marko Bela? Unde e Marko Bela? – Înăuntru, înăuntru... – igazítja útba sanda mosollyal őket a portás. Mire berontanak az ülésterembe, és elkiáltja magát az egyik: – Béla bátyám, bukjon le!!! De nem tudom, hogy ez nem alkalmazott vicc-e.


Volt még a vízenjárós vicc...

– Hát igen, de ennek is ismerem a klasszikus változatát, ami még magával Jézus Krisztussal történik.


A romániai magyar szervezetek nem nyitottak, nem működtettek tájékoztató- illetve lobbiirodát Brüsszelben, és ennek most számos hátulütőjét lehet tapasztalni. Mi ennek az oka?

– Ami nekünk nagyon fontos, hogy Brüsszelben két, optimális esetben három európai parlamenti képviselőnk legyen a májusi választások után. Kettőre van esélyünk, de ha nagyon le tudunk szakadni a román mezőnytől, lehet három képviselőnk is. Ők lesznek a mi képzeletbeli brüsszeli irodánk. Ugyanakkor fontos, hogy Leonard Orban kabinetjébe és más helyekre is vigyünk be magyarokat. Ez nem olyan könnyű, hiszen Brüsszel versenyeztet, ami előny is lehet és hátrány is.

Nem tagadom, hogy lehettünk volna nagyobb súllyal is jelen Brüsszelben. Mindig volt egy ellentmondás aközött, hogy legyünk ott a román kormányban vagy Brüsszelben vessük fel a problémákat. Ugyanis megvannak annak a határai, hogy milyen élesen bírálhatod a román kormányt, ha magad is a kormányban vagy.

Abban én nem hiszek, hogy lemaradtunk volna arról a bizonyos vonatról, amelyről egyesek azt állítják, hogy végleg lemaradtunk. Nem tudom, melyik ez a vonat: a legfontosabb az a vonat volt, amelyikkel az egész országnak el kellett jutnia Brüsszelbe. Nem hiszek abban, hogy ha január elseje előtt kellő súllyal mondtunk volna valamit, az mára már rendben lett volna, illetve hogy január elseje után már nem mondhatunk semmit.


Mikorra lesz meg az RMDSZ jelöltlistája?

– Olyan politikusokat kell Brüsszelbe küldeni, akiknek van ott perspektívájuk. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem lehet 50 éves politikusokban vagy a középnemzedékben gondolkodni.

Ebben a pillanatban nyugodt vagyok, négy-öt kolléga jelezte, hogy versenybe szállna – fiatalok, ügyesek, felkészültek. Jó listánk lesz – hacsak nem rontjuk el mindenféle demagógiával. Ebben az RMDSZ-nek van tehetsége. Február végén tudnunk kellene, kik a jelöltjeink, eddig adnék haladékot magunknak.


Az RMDSZ számára mit jelent, hogy a liberális EP-listán befutó helyen lehet egy huszonéves magyar srác?

– Ez rendben van. Ha ez így lesz, azt jelenti, megtörik a jég.


Kérdezett:
Bálint B. Eszter, Kelemen Attila, Sipos Géza, Sipos Zoltán

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS