2019. október 16. szerdaGál
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Toró T. Tibor Securitate-dossziéja: ahogy a hálózat dolgozik

kérdezett:Sipos Géza 2006. december 07. 18:47, utolsó frissítés: 18:03

"#b#Mennyi pénzt és munkát#/b# fektettek be olyasvalaki figyelésére, aki nem is a legfontosabb közéleti szereplő", mondja a tartótisztekről, besúgókról a képviselő.





Milyen körülmények között kaptad kézbe a rólad szóló megfigyelési iratokat?

Toró T. Tibor: – Annak a több mint 70 képviselőnek a dossziéját, amelyek a nyár végén és ősszel nyilvánosságra kerültek, még 2000 novemberében nemzetbiztonsági okokra hivatkozva titkosította a SRI, valószínűleg Constantinescu akkori államfő háta mögött. Ez a döntés volt az oka annak, hogy az enyémről is csak most került a birtokomba egy fénymásolat.

A benne levő szövegek négy szakaszra tagolhatók. Az első bejegyzés 1975-ből származik, akkor érettségi előtt álló középiskolás voltam Temesváron. Viszont a dosszié hivatalosan 1977-re datálódik, amikor a korábbi besúgói jelentéseket egybegyűjtve egy Rácz Iosif nevű Securitate-őrnagy jelentést ír rólam annak kapcsán, hogy nyissanak rólam megfigyelési dossziét "nacionalista-irredenta tevékenység" miatt.

Ez volt a standard, azt hiszem, potenciálisan minden magyar, aki egy kicsit is mozgott a közéletben, beleesett ebbe a kategóriába. Az első besúgói jelentés az egyik osztálytársamtól származik, aki a "Ferkó" fedőnevet kapta.

A második szakasz arról a kilenc hónapról szól, amíg egy zilahi gyalogsági egységnél 1976 folyamán katona voltam. Oka lehetett annak, hogy az egyetemre velem együtt bejutók többsége Securitate-egységeknél szolgált, én viszont egy "társadalmilag gyanús elemeket" besorozó egységhez kerültem – Zilahon szolgáltak többek között a protestáns és katolikus teológushallgatók. Mindenhol "saját besúgók" voltak rám állítva: ekkor két katonatársam jelentett rólam.

A harmadik az egyetemi korszak, 1977 őszétől 1982-ig tart. Ekkor főleg az akkori temesvári diákintézményekkel, a Thália színjátszócsoporttal, a Látóhatár vitakörrel és az Ex-stúdióval kapcsolatos információkat gyűjtik. A vitakörnek többek között Salat Levente, Visky András volt a tagja, s általában olyanok, akik akkori mércével mérve "gyanús elemeknek" számítottak.

A negyedik korszak a tanári pályafutásom időszaka az akkori matematika-fizika líceumban, a mostani Bartókban, szintén Temesváron. Ez 1981-től nagyjából 1987-ig terjed – bár 1986-ban rugódtak ki az iskolából, de egy évig egy érettségiző osztályt még tanítottam.

Ez különösen aktív korszak, két tanárkolléga is írta a jelentéseket, sejtésem is van arról, kicsodák. Az utolsó korszak 1989-ig terjed, mikor a közegészségügyi intézet sugárvédelmi laboratóriumában dolgoztam. A munkatársaim közül is írt egy-két ember jelentéseket – mindenütt megtalálták az emberüket.

Az egyik első jelentés 1977-bőlAz egyik első jelentés 1977-ből


Vannak visszatérő elemek?

– Akad egy-két hűséges figura, akik az elejétől kezdve, folyamatosan írták a jelentéseket. A kiemelt esemény 1984 tavaszán történt, mikor apám ellen vizsgálat indult: azzal gyanúsították, hogy egy Erdély-szerte működő, nacionalista-irredenta hálózat vezetője.

Fizikusként elég sok helyre járt ismeretterjesztő elődadásokat tartani – akkoriban ez volt a közélet egyik fő fóruma a színház és az irodalmi élet mellett. Jó egy hónapig naponta behívták a Securitatéra, volt, hogy tíz órát ült bent kihallgatáson, ennek voltam egyik járulékos áldozata én is. Amikor az első nap hazaengedték, a család összeírta az ismerősök-barátok körét, én meg biciklivel végigjártam őket, hogy jelezzem, készüljenek arra, hogy esetleg őket is behívják.

Másnap apámat azzal fogadták, hogy milyen disznóság az, hogy kibeszéli a történteket, pedig titoktartásról volt szó. "Behívjuk a maga fiát, és az összes falba beverjük a fejét", mondták. Nyilvánvalóan megfélemlítő akció volt, aminek meg is van a nyoma a dossziéban egy általam írt nyilatkozat formájában. Ez különben az egyetlen ilyen jellegű dokumentum.


Tehát együttműködési nyilatkozatról szó sem volt.

– Nem. Szerencsés embernek tartom magam, hogy csak ennyit kellett megírnom, mások nem úszták meg ilyen olcsón. Nagyjából saját magamat kellett inkriminálnom: például nyilatkoznom kellett arról, amit valóban csináltam, például fizika-magánórákat tartottam. Annak is szerepelnie kellett benne, hogy én szerkesztem az iskolai faliújságot, és szemtelenül magyarországi lapokból vágok ki rá cikkeket.

Akkoriban gyűrűzött át ide az István, a király-láz. Mivel valamiféle választások zajlottak az iskolában, az erről szóló faliújság-rovatnak Mondd, te kit választanál? volt a címe. Szintén bele kellett írni azt, hogy nem valami szép dolog az, hogy egyetemista koromban "etnikai alapon" szerveztem a magyar diákok focibajnokságát. Az utolsó pont az volt, hogy szilveszterkor éjfél után egy órakor is koccintottunk, sőt még a magyar himnuszt is meghallgattuk.

A szervek ezt a túrázási plakátot is begyűjtöttékA szervek ezt a túrázási plakátot is begyűjtötték


Ezek azért utólag visszatekintve nem annyira életbevágó ügyek. Miért tartod fontosnak a rólad szóló anyagot?

– Nem is ez a nyilatkozat az izgalmas része a dossziénak, hanem kiderül belőle, hogyan működött a rendszer.

Érdekes az, ahogyan egy szekustiszt dolgoztatja a besúgói hálózatot, ahogyan egy jókora apparátust mozgatnak meg, pénzt és munkát fektetnek be egy olyasvalaki megfigyelése érdekében, aki ráadásul nem is a legkiemelkedőbb közéleti szereplő. Most sem vagyok a legfontosabb, de akkor nem voltam sem politikus, sem képviselő, hanem csak a közösségért izgő-mozgó valaki, mint sokan mások. És mégis húsz-huszonöt embert foglalkoztattak a tizenvalahány év alatt azért, hogy az én lépéseimet figyeljék.

Ez jelzi az apparátus méreteit. A besúgókat rendszerint feladatokkal látták el, a jelentések mindegyikét kiértékelték – ezek is szerepelnek az iratok között. A jelentések szövegei nagyrészén érződik, hogy a tartótisztek leíratták velük, amit szerettek volna hallani.

Ha a informatív anyagban megjelent egy név, azt a tiszt lábjegyzettel látta el, melyben vagy azt jegyezte fel, hogy az illető iránt érdeklődik a szerv, vagy azt, hogy hozzám hasonlóan megfigyelési dosszié készül róla. Ezek voltak a hálózat linkjei. A tisztek ezen felül háromhavonta-félévente összefoglalókat, határidős feladatlistákat, operatív terveket állítottak össze feletteseik részére.

Például az egyik, szocialista országokba utazó besúgó azt a feladatot kapja, hogy hazaérkezése után keresse fel az "objektumot", vagyis engem azért, hogy szóra bírjon arról, hogy látom Románia helyzetét a többi keleti országhoz képest. Egy 1978-as operatív összefoglalóban különben az is szerepel, engem be kéne szervezni, de én csak most szereztem erről tudomást. Tény, hogy a gyakorlatban soha nem próbálkoztak.

A magyarul beszélő katonák – egy jelentés 1976-ból" title="A magyarul beszélő katonák "sajátos csoportot képeznek"
– egy jelentés 1976-ból" >A magyarul beszélő katonák "sajátos csoportot képeznek"
– egy jelentés 1976-ból


Tehát ennek semmi következménye nem volt?

– Most ért az a kellemetlenség, hogy ennek a bejegyzésnek az okán a CNSAS engem szeptemberben a valóban beszervezettekkel együtt hívott be meghallgatásra. Az egyik politikus barátomnak az volt a kommentárja, hogy ő még nem látott olyan becsületes és ártatlan embert, aki jól jött volna ki ebből a kabátlopás-típusú akcióból. Hiszen a közönség nagy része csak elkap háttértévézés közben egy információt, s az marad meg benne, hogy lám, ennek a fickónak is volt köze a szervekhez.


Melyik volt az a szöveg, ami utólag is a legnyomasztóbbnak tűnik?

– A temesvári műszaki egyetemen én egy plusz kutatóképzői évet is elvégeztem 1981-ben, és ezzel párhuzamosan tanítottam a mostani Bartókban. Viszont amikor diplomáztam, ide nem kaphattam tanári kinevezést, mert Temesvár zárt városnak számított. A hatvan km-re levő Lugoson kaptam kinevezést, de ott viszont nem voltak órák. Így egy minden ősszel megújítandó ideiglenes kinevezéssel tudtam Temesváron tanítani. Országszerte tele volt a tanügy ilyen helyzetű oktatókkal, ez csak fokozta a kiszolgáltatottságot.

Ezzel foglalkozik az ebből a korszakból származó besúgói jelentések többsége: például azt a téves információt csócsálják, hogy 81-ben, még egyetemistaként egyszerre részesültem ösztöndíjban és az óraadó tanári munkáért fizetésben, és ez illegális. Az egyik tiszt feljegyzésében szerepel is az, hogy az ügyészség asztalára kell átutalni a kérdést, indítsanak bűnvádi eljárást.

Ebből nem lett semmi, valószínűleg azért nem, mert 1985-ben már nem kaptam meg az ideiglenes kinevezést, egy évig helyettes tanárként dolgoztam, majd mikor ismét felmerült, hogy valószínűleg nem taníthatok tovább Temesváron, akkor távoztam a közegészségügyi intézetbe 1986-ban.

Javaslat a megfigyelési dosszié lezárására 1989 januárjábólJavaslat a megfigyelési dosszié lezárására 1989 januárjából

Papíron 2000-ig az intézet sugárvédelmi laborja volt a munkahelyem. Ez a nyolcvanas évek végén amolyan várként működött, hiszen a sugárveszélyre tekintettel csak különleges engedéllyel volt szabad belépni. Itt burok alatt dolgoztunk, nyugodt hely volt, rengeteg könyvet akkor olvastam el, ráértem, olyan volt az egész rendszer.

Nyoma is van az egyik jelentésben annak, hogy panaszkodik a besúgó, hogy nem tud információkat szállítani rólam, mert egyszerűen nem jut a közelembe. Én meg jól éreztem magam, elzárva a világtól. 1989 januárjában le is zárják a dossziét, a határozat arról szól, hogy áttesznek egy puhább kategóriába, amikor ugyan figyelgetnek, de rendszeresen jelentések nem készülnek rólam.

Még egy érdekes dolog. 1978 novemberében, másodéves egyetemista koromban, jótanuló gyerekként felvettek a pártba. A pártbizottság megnézte, kiknek jók az eredményei, és közölték, fiúk, ti párttagok lesztek. Nyilván mondhattam volna nemet is, de ez nagy forradalmi tett lett volna...


...és nem akartál ebből botrányt csinálni?

– Tudatosan meg sem fogalmazódott bennem, hogy ellen kéne állni. Az igazság az, hogy akkoriban már a párt eléggé fel volt puhulva. A kötelező gyakorlatként lebonyolítandó gyűlések teljesen komolytalanok voltak, az ember bevonult egy könyvvel unatkozni egy félórát, én iskolai dolgozatokat javítottam. Mezei tagként nagy ívben lenéztem az úgynevezett pártéletet. Az apparátus teljesen a vezetők játékszere volt, mint akármelyik mostani pártban, az RMDSZ-ben is.

A felvételem után az én dossziémat adminisztráló tiszt írt egy átiratot a Zilah megyei pártbizottsághoz, amivel engedélyt kért és kapott arra, hogy bár a gyerek párttag lett, szeretnék folytatni a megfigyelést. Működött tehát az alá-fölérendelési viszony a Kommunista Párt és a Securitate között.

Olvastam olyan szövegeket, melyek szerint a párttagok nem lehettek besúgók – biztos, hogy nem így van, legföljebb az ő dossziéik külön szekrénybe kerültek a nyilvántartóban. Ez azért érdekes, mert most arról folyik a vita, hogy miért csak a Securitate-dossziékat vesszük elő, és nem bántjuk a pártapparátus fejeseit.

A felettes szerv a lezárással egyetért, de a 
<br />
célpont operatív megfigyelés alatt maradA felettes szerv a lezárással egyetért, de a
célpont operatív megfigyelés alatt marad


És most, ahogy a dossziét olvasod, cáfolnak vagy igazolnak-e régi sejtéseket arról, hogy kik lehetnek a besúgók? Feltételezem, hogy 1984-ben is felmerült az, hogy kik miatt indulhatott a fent említett akció a család ellen.

– A szüleim azóta is haragszanak egyesekre, akiket vagy joggal, vagy jogtalanul besúgással gyanúsítottak, de az én dossziémból erről nem lehet megbizonyosodni. Alaposabb olvasással azonosítani lehet a húsz-huszonöt embert, s amúgy én is aláírtam azt a kérelmet, hogy a CNSAS dekonspirálja őket.

Ez hosszú, valószínűleg nem teljesen sikeres folyamat lesz, annak ellenére, hogy minden besúgónak hálózati iratcsomója volt. Sőt az sem volt ritka, hogy valakiről egyszerre szólt egy megfigyelési és egy hálózati dosszié.

De ha majd birtokomba is kerülne ez a dekonspirált lista, valószínűleg nem hoznám nyilvánosságra. Hiszen nem is ők a lényegesek, hanem azok a tisztek, akik a jelentéseket begyűjtik, összegzik, és nevük, aláírásuk publikus, nincs kitakarva.

Tudatában vagyok annak, hogy a besúgók jórésze nem jószántából csinálta, hanem valamiért megzsarolták, megfenyegették – nincs harag bennem, nem úgy látom, hogy nekem ítélkeznem kellene fölöttük. Valószínűleg azokkal, akik jelenleg is az ismerősi körömben vannak, és rendszeresen találkozom velük, akiknek a kézírását már felismertem, egy sör mellett meg fogom beszélni a történteket.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS