2019. november 15. péntekAlbert, Lipót
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Másodszor is kirúgták Hantzot és Kovácsot

Sipos Zoltán 2006. december 20. 18:03, utolsó frissítés: 17:49

Munkaszerződésüket január 1-én bontják fel. A BBTE szenátusa ma elfogadta az oktatók elbocsátását kérő határozattervezetet. Kovács visszavág: #b#lemondatná#/b# a rektort.






Első napirendi pontként szerepelt ma a Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) szenátusi ülésén az a határozattervezet, melyet az egyetem belső fegyelmi vizsgálóbizottsága írt az ún. “táblaügy” kapcsán.

A testület által összeállított, mintegy hatoldalas dokumentum szerzői, miután újból felsorolják a BKB-sok elleni eddigi vádakat – az egyetem imidzsének rontása, etnikai szegregációra való buzdítás, fegyelmi kihágások –, arra a következtetésre jutnak, hogy az adjunktusokat el kell bocsátani.



Nem hallgatták ki őket?

Hantz Péter és Kovács Lehel BKB-aktivistákat december elején idézte maga elé egy “kivizsgáló bizottság” azzal kapcsolatban, hogy novemberben, egy nagy visszhangot kiváltó akció során Hantz Péter magyar feliratokat helyezett el a BBTE épületeiben.

>> Kitette a BKB a magyar feliratokat. Azonnal le is szedték >>


Azonban mivel a kihallgatás időpontjáról tájékoztató leveleken nem volt sem pecsét, sem aláírás, a beidézet oktatók nem jelentek meg a bizottság előtt. Kovács Lehel a sajtónak eljuttatott közleményében sérelmezi, hogy nem ez a testület, hanem egy további (fegyelmi) bizottság készítette el a jelentést, az pedig kísérletet sem tett kikérdezésükre, így "védekezésüknek esélyt sem adtak".

Az egyetem által közzétett dokumentumokból azonban az világlik ki, hogy a kivizsgáló- és fegyelmi bizottság valójában egy: ha ez igaz, akkor az adjunktusokat azért nem hallgatták ki, mert nem jelentek meg a testület előtt.


Pár hete már kirúgták egyszer Hantzot és Kovácsot

Paradoxon, hogy Hantzot és Kovácsot november 27-én egyszer már eltávolították a tanári karból – jobbanmondva a szenátus tagjai közül csak néhányan szavaztak a két oktató munkaszerződésének felbontásáról szóló rektori döntés ellen.

>> Hantz és Kovács kirúgva – Salat helyteleníti és rendkívüli szenátusi ülést követel >>


A szavazás után felmerült, hogy az ilyenkor szokásos ügymenetet nem tartották be: Nicolae Bocşan rektor a napirendi pontok megvitatása előtt bocsátotta szavazásra a határozatot, a jelenlevők azt nem vitatták meg, s végül a szenátus tagjai nem arról szavaztak, hogy ki ért egyet, hanem arról, hogy ki nem ért egyet az elbocsátással.

Végül érthetetlen, hogy miért indult eljárás Kovács Lehel BKB-szóvivő ellen, amikor a tábla-kitevési akcióban ő személyesen nem vett részt. Egy későbbi dokumentum “értelmi szerzőséget” emleget. Ha ez így van, akkor az nem világos, hogy Bodó Barna politológust, az informális szervezet elnökét miért nem szankcionálták, pedig ő is a Babeş-Bolyai oktatója.

A Hantz és Kovács kirúgása miatt több magyar oktató mondott le az egyetemen viselt tisztségéről – köztük a két magyar rektorhelyettes, Salat Levente és Nagy László is, aláírásgyűjtés indult, tüntettek, hazai és nemzetközi személyiségek, politikusok tiltakoztak levélben az intézkedés ellen.


Ezután Kovácsot megerősítették állásában

Az adjunktusok azonban hivatalosan nem kaptak kézbe semmilyen iratot munkaszerződésük felbontásáról. Az ügynek komikus csavart ad, hogy Kovács Lehel hétfőn kapta kézhez azt a rektor által is aláírt, december 13-án kelt hivatalos döntést, melyben közlik vele: doktori dolgozata elfogadása nyomán december elsejei határidővel 15%-os fizetésemelésben részesül, illetve adjunktusi állására végleges kinevezést kap a matematika-informatika karon.

>> Die Hard: Kovács Lehel fizetésemelést kap a BBTE-től >>


A fegyelmi vizsgálóbizottságnak a BBTE honlapján közzétett értesítője sem oszlatja el a homályt: a szerzők úgy tűnik, semmilyen ellentmondást nem látnak abban, hogy miután a szenátus elfogadja az oktatói testületből való kizárásra vonatkozó rektori határozatot, egy fegyelmi bizottság kezdi vizsgálni kettejük ügyét és a kirúgást javasolja.


BBTE-magyarázat: nem kirúgás, hanem a kirúgási procedúra kezdete

A két rektorhelyettes lemondása után alakult, a folyó ügyeket továbbvivő bizottság szóvivője, Magyari Tivadar úgy nyilatkozott a Transindexnek, hogy az egyetem vezetése utólag arról tájékoztatta őket: a 27-i szavazás valójában nem a két oktató eltávolításáról szólt, hanem arról, hogy a rektori hivatal megkezdheti az elbocsátással kapcsolatos procedúrát.

Ami Kovács kinevezését, illetve fizetésemelését illeti, Magyari véleménye szerint ez úgy történhetett meg, hogy a doktori dolgozat elfogadása nyomán a véglegesítési folyamat technikai, tehát kvázi automatikusan beindul az egyetemen; a fizetésemelés pedig valójában a doktori cím megszerzése után járó pótlék.


Január 1-től bontják a munkaszerződéseket

A szenátusbeli vita során sokan szóltak hozzá a fegyelmi bizottság határozattervezetéhez – tájékoztatott Magyari. Sokan őszinte felháborodásuknak adtak hangot Hantz tábla-kitevési akciója kapcsán. Veress Károly, a filozófia tanszék vezetője felszólalásában arra mutatott rá, hogy az adjunktusok elleni vádak nem eléggé részletesek.

Magyari Tivadar szociológus a magyar tagozatvezetők tanácsa nevében enyhébb büntetést kért a két oktató számára, azzal érvelve, hogy a magyar tagozatnak nagy szüksége van kettejük szakmai tevékenységére.

A fegyelmi bizottság határozatát végül elfogadták, a jelenlevők közül 70 szenátor szavazott igennel, kilencen tartózkodtak, és 5 ellenszavazatot regisztráltak. A döntés értelmében Hantz és Kovács munkaszerződését január 1-én felbontják.


Kovács válasza: meneszteni Bocşan rektort!

„A mai döntés meghozatalánál szintén nem konzultáltak a magyar vonallal, súlyosan megsértették a munkaügyi törvényt és az oktatók statútumáról szóló törvényt” – írja Kovács Lehel mai közleményében.

A BKB-alelnök szerint az egyetemen uralkodó elfogadhatatlan állapotot „csak az egyetem rektorának lemondatásával lehet megszüntetni, ezért az Egyetemi Charta alapján elkezdjük a visszavonási eljárást. Ha a Szenátus tagjainak fele aláírja a visszavonási kérést, a következő szenátusi ülés dönt a rektor menesztéséről.”

Kovács egyébként már ma kézhez kapta az munkaszerződése felbontásáról szóló értesítést, és bírósághoz tervez fordulni jogorvoslatért.

Egyelőre nem világos, lesz-e a BBTE magyar oktatóinak valamilyen kollektív reakciója a Bolyai Egyetem létrehozásáért síkraszálló kollégáik menesztése kapcsán. Magyari szerint nem tudni, hogy milyen hullámokat indít ez a döntés; ami biztos, hogy a magyar oktatók legközelebb január elején üléseznek.



Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS