2019. július 18. csütörtökFrigyes
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Egyházügyi törvény: adjátok meg az államnak, ami az államé

S. G. 2007. január 15. 15:14, utolsó frissítés: 15:03

Emberijog-védők attól félnek, cenzúrához vezet az új vallásügyi törvény – az érintettek szerint demokratikus a jogszabály. A szöveg maga azt mutatja, valószínűleg #b#a pénz a lényeg#/b#.





Több emberijog-védő civil szervezet kritizálja az új vallásügyi törvényt (2006/489), melyet ügydöntő testületként a képviselőház az összes frakció egyetértésével, 220 igennel fogadott el egy szavazat ellenében és egy tartózkodás mellett december 13-án (a végszavazás jegyzőkönyvét lásd itt). A legvitatottabb paragrafus a 13., amelyik kimondja: tilos a vallási uszítás, rágalmazás bármilyen formában, módszerekkel és módokon, továbbá "a vallási jelképek elleni támadás a nyilvánosság előtt".


A nem tisztázott tiltás


A média és több civil szervezet kritikája szerint – például a Romániai Helsinki Bizottság (APADOR-CH) ilyen alapon be lehetne tiltani Dan Brown sikerregényét, a Da Vinci-kódot, vagy Alina Mungiu-Pippidi vitatott drámáját, az Evangélistákat, melynek Iaşi-i bemutatója ellen az ortodox egyház több fóruma is tiltakozott.

A MindBomb akcióművészeti csoport tiltakozó plakátja az ellen, hogy a A MindBomb akcióművészeti csoport tiltakozó plakátja az ellen, hogy a "nemzet megváltásának katedrálisát" az bukaresti Károly-parkot megcsonkítva építse fel az ortodox egyház


A szóban forgó passzust olvasva valóban feltételezni lehet, hogy miután a törvény Traian Băsescu elnök aláírásával december 27-től érvényben van, Romániában nem következhetne be a dániai Mohamed-karikatúrák esetéhez hasonló botrány. Ez viszont csupán feltételezés: a törvény rendkívül szűkszavúan fogalmazza meg a tilalmat, egy szó sincs arról, hogy milyen restrikció éri azt, aki megsérti a 12. szakaszt.

Az sem derül ki, hogy a magukat sértve érző egyházak milyen testülethez, melyik bírósághoz fordulhatnak panaszukkal, a döntés ellen hol és milyen határidőn belül lehet fellebbezni stb. A kérdéses szakasz megfogalmazása is kétértelmű: nem lehet tudni, nyilvánosságnak számít-e például egy csak jelszóval használható netes fórum, illetve hol helyezkedik el a nyilvánosság skáláján egy színházi előadás mondjuk egy tévéshow-hoz képest.

A törvény vitatott része nem tartalmaz utalást arra, hogy ilyen esetben milyen más törvényszöveg alkalmazható – pedig a következő bekezdés már kimondja, hogy a törvényes keretek között zajló vallási aktus (istentiszteletek, szertartások) megzavarása a büntető törvénykönyv szerint szankcionálandó.


Öncenzúrára sarkall a törvény?

Nem világos tehát a törvényhozó és a támogató egyházak szándéka (a kulturális minisztérium közlése szerint a jogszabály szövegét az összes hazai bevett egyházzal tanácskozva dolgozták ki). Ha már olyan fontos ez a tilalom, hogy bekerült a törvénybe, célszerű lenne a jogszabály szövegében részletezni alkalmazása kereteit, nem a végrehajtási utasítás megszövegezőire hagyni ezt.

Másfelől, ha valamelyik egyház úgy véli, a közélet valamilyen szegmensében rá nézve sértő kijelentések hangzottak el, az ellen a büntető törvénykönyv már meglevő eszközeire hivatkozva is fel tudna lépni: a btk. ugyanúgy védi az egyházak vagy a hívek jó hírnévhez fűződő jogait, mint bármely más testületét vagy állampolgárét.

A Helsinki Bizottság úgy véli, a homályos megfogalmazás leginkább azért nem korrekt, mert vallási ügyekben öncenzúrára sarkallja a nyilvánosság szereplőit – de mivel a törvény alig két hete lépett életbe, ez csupán feltételezés.


Vallási szabadságjogok

Noha a szólásszabadságra hivatkozva érte eddig kifogás a törvényt, a jogszabály több pontban is leszögezi az összes állampolgár szabad vallásgyakorlásra vonatkozó jogait. Kimondja, hogy senkit sem érhet diszkrimináció vallási meggyőződése miatt. Az egyházak tevékenysége szabad: feltéve, ha nem sértik a közrendet, nem ellentétesek a köztisztasági előírásokkal, a közerkölccsel, és nem sértik az alapvető emberi jogokat és szabadságokat.

A szabad vallásgyakorlás joga 16 éves kora után illeti meg a romániai polgárokat, de már 14 éves kora után nem lehet beleegyezése nélkül más vallásra téríteni. A törvény természetesen azt is kimondja, hogy az állam vallási ügyekben minden téren semleges.

A kisebb egyházak joggal kifogásolják azt, hogy a törvény 7. paragrafusa külön, név szerint említi a Román Ortodox Egyházat (BOR), miközben a többi bevett egyház "szerepét a nemzeti történelemben" csak általában ismeri el. Ám ismerve a BOR nyomásgyakorló gépezetét, az is eredmény, hogy az ortodox egyház nem valamilyen államvallás-státuszban került be a jogszabályba.

egyházi statisztikák a 2002-es népszámlálás szerint (<i>részletesebb adatok: www.adatbank.ro</i>)egyházi statisztikák a 2002-es népszámlálás szerint (részletesebb adatok: www.adatbank.ro)


Az állami támogatás a lényeg

Egy másik olvasat szerint a törvény – teljes címe: a szabad vallásgyakorlásról és az egyházak általános működéséről – lényegében a pénzről szól. A diktatúra 1948-49 között szinte minden bevételi forrásától megfosztotta az államosítás révén az egyházakat. Ugyan az intézkedés kisebb mértékben sújtotta az ortodox egyházat, de az utóbbi három év híradásaiból az derült ki, a Iaşi-i metropolita hivatala szinte annyit küszködik moldvai erdőbirtokaik visszaszerzéséért, mint az erdélyi katolikus, görög-katolikus és református egyházak a maguk vagyonáért.

Tény, hogy az állam masszívan szubvencionálja az elismert egyházak működését. Állami támogatás nélkül sem az ortodox egyház nem építhetne úton-útfélen templomokat és kolostorokat, de bizonytalanná válna sok protestáns lelkész vagy vallástanár fizetése is; hiszen számos elöregedő gyülekezet nem tudná kiszámítható módon, hónapról-hónapra kigazdálkodni vezetője bérét.

Az állam a támogatásért cserébe erőteljesen beavatkozik az egyházak életébe – úgy tűnik, a törvénynek ez a lényege. Ezt a tervezetet tárgyaló nemzetközi jogi szakértő testület, az Európa Tanács Velencei Bizottsága is kifogásolta, de elismerte, a támogatónak lehetnek feltételei, hova jut a pénz. Először is, törvényesen elismert egyház csak az a közösség lehet, amely legalább 12 éve folyamatosan működik az ország területén.

A taglétszám tekintetében a jogszabály a párttörvényhez többé-kevésbé hasonlóan fogalmaz. Bevett egyház csak az lehet, melynek taglistáján a népesség a legutóbbi népszámlálás szerint számolt 0,1 százaléka szerepel – ez jelenleg 21 ezer 680 fő. Tény, hogy ebbe a keretbe mind a 18, jelenleg elismert felekezet beletartozik, de megnehezíti az új pályázók dolgát. A könnyebbség az a párttörvényhez képest, hogy az számszerűen 25 ezer főt szab meg alsó határként; ráadásul úgy, hogy a tagságnak muszáj az ország legalább 15 megyéjét reprezentálnia.

Az egyházak elismerésének további feltétele, hogy alapszabályaik, kánonjaik ne sértsenek emberi jogokat. A kérelmező közösségek dokumentációjukat a kulturális és vallásügyi minisztériumhoz kell benyújtsák, majd elismerésükről a kormány hoz határozatot.


Régen és most

Mikor 1928-ban a Román Királyság hasonló szellemiségű vallásügyi törvényt hozott, az erdélyi egyházak – a katolikus, a görög-katolikus és a protestáns felekezetek – élesen tiltakoztak az állami beavatkozás ellen. Mára a helyzet megváltozott: gyakorlatilag az összes elismert felekezet támogatta a törvény végleges formáját, még úgy is, hogy a törvény elfogadásától számított egy éven belül újra be kell nyújtaniuk ellenőrzés végett alapszabályzataikat a kulturális minisztériumhoz. A könnyítés itt az, hogy hivatalos taglistát nem kell prezentálni.

Akinek nincs kedve vagy lehetősége ezt a procedúrát végigjárni, már 300 igazolt taggal és két bruttó átlagbérnek megfelelő alaptőkével vallási egyesületet jegyezhet be. A bejegyzésnek itt is feltétele az alapszabályzat benyújtása, de a procedúrát a területileg illetékes bíróság jegyzője végzi. Már létező egyesület is átalakítható vallási jellegűre. A fő megszorítás: ezek a szervezetek nem kapnak állami támogatást

Az államtól való függés tényét a törvény egyházfinanszírozásról szóló 10-11. paragrafusa támasztja alá. A szöveg kimondja, hogy az egyházak fenntartásának és működtetésének "elsődleges formája az egyházak saját bevételei".


Egyházfinanszírozási kérdések

Sejthetően az ortodox egyházon kívül az összes többi felekezetnek nagy gondot okozna, ha kizárólag hívei adományaiból és külföldi támogatásokból kéne megélnie (lásd keretes írásunkat) .

Megfigyelhető, hogy templomba főleg az idősebbek, az 55 év fölötti nyugdíjasok és a 15-25 éves, fiatal korosztály jár: ők hajlandóak is az adakozásra, de nemigen telik rá. Az alkalmazásban lévő középréteg, a jól kereső 25-45 év közöttiek viszont egyre kevesebb érdeklődést tanúsítanak a vallás iránt. Arra pedig nem számíthat minden egyes parókia vagy kolostor, hogy Gigi Becalihoz hasonló mágnások támogatásából élnek meg, vagy nyugati hittestvérek fizetik egy-egy templomfelújítás teljes költségét.

A törvény szerint a másodlagos forrás a jövedelemadóból az egyházak alapítványai javára leírható egy százalék, illetve a céges szponzorizáció. Csak harmadik lehetőségként szerepel az, hogy az állam "kérésre támogatja a bevett egyházak alkalmazottainak fizetését". A törvényben nincs pontosítva, hogy ez milyen keretek között zajlik: évről-évre benyújtandó pályázatokról, vagy normatív támogatásról van szó?

Ez egyfelől az egyházak számára jelent bizonytalanságot, másfelől nem átlátható, hogy a kulturális minisztérium mire nem ad, és mire fordítja minden állampolgár adóját. A támogatás ráadásul a hívek létszámától is függ, pedig egy ortodox templom fűtésszámlája valószínűleg ugyanaz, mint egy adventista imaházé.

Pozitív kitétel viszont, hogy az állam támogatja az egyházak szerepvállalását a szociális ellátásban. A törvény azt is kimondja, az egyházaknak joguk van fegyelmi ügyekben csak az érvényes belső szabályzatuk szerint eljárni, de ez nem jelenti azt, hogy az állami törvénykezés bírságokra és csalásokra vonatkozó törvényei ne lennének alkalmazhatók ilyen ügyekben.

A törvény garantálja az egyházi oktatás szabadságát, azzal a feltétellel, hogy a vallásoktatási tanterveket láttamoztatni kell a kulturális tárcával, és el kell fogadtatni az oktatási minisztériumban. A vallástanárok szakképzettsége és munkája meg kell feleljen az 1997/128-as, az oktatók státuszáról szóló törvény kitételeinek.

A felsőfokú teológiai képzés tanterveit az illető intézmény szenátusa ismeri el. A teológiákon oktató egyetemi tanárok státuszát a tanügyminisztérium ismeri el (de nincs pontosítva, milyen törvényszöveg szerint). Az állam kérésre hozzájárulhat azoknak a teológián oktatóknak a béréhez is, akik olyan egyházi intézményben tanítanak, melyek nem részei a világi felsőoktatási rendszernek. A jogszabály azt is kimondja, egyházi iskolába bármilyen vallású diák beiratkozhat, és számára garantálni kell a maga meggyőződése szerinti vallásoktatást.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS