2019. szeptember 15. vasárnapEnikő, Melitta
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Egy Béla erősebb két Lászlónál

P. E. É. 2007. május 10. 09:03, utolsó frissítés: 2007. május 08. 21:16

A szépen felújított brassói traktorgyári klubban választották szövetségi elnökké 1993. januárjában. Azóta is ő a legtartósabb. #b#[retró sajtószemle]#/b#




A kolozsvári Szabadság és a Romániai Magyar Szó 1993-as, III. RMDSZ kongresszusról szóló cikkeit szemléztük.

A brassói traktorgyári klubban lezajlott kongresszus egyik tétje, melyik tábor – a “mérsékelt” vagy pedig a “radikális” - jelöltje lesz az elnök. A cikk végén eláruljuk, ki nyert. Addig is lehet markóbázni.

A kongresszus három legfontosabb programpontja: új javított alapszabályzat elfogadása és annak megfelelő struktúra kialakítása, illetve új vezetőség választása.


Ki legyen a fejes? Sajtófotó a kongresszusról <i>(RMSZ)</i>Ki legyen a fejes? Sajtófotó a kongresszusról (RMSZ)



Nem kétség: egységben a jövő

Olyan címekkel jelentek meg írások, mint Egységben a jövő, Erdélyi aknamezőkön stb., így semmi kedvünk nem volt elolvasni őket, de mivel tudjuk, számottevő érdeklődés övezi a témát, belenéztünk majdnem mindegyikbe, és ki is emeltünk néhány mondatot.

A Befutó Jelöltnek Mina Lászlót, Tőkés Lászlót és Takács A. Csabát kellett kiütnie a ringből – igaz, ez utóbbi még a jelölés előtt visszalépett. Úgyhogy két László és egy Jelölt maradt a ringben. Mina László a Brassó megyei RMDSZ elnökeként "derekasan helytállt" a kongresszus megszervezésében, mégsem lett szövetségi elnök. Tőkés László is visszalépett a kongresszus folyamán, így lett "csak" tiszteletbeli elnök, s így lett hosszú időre két vezetője az RMDSZ-nek.


Lényeg, hogy legyen karizma!

A lapok sehogysem kommentálják a jelöltek személyét, politikai rátermettségét. Olyan jelzőket olvashatunk, mint "szimbólumértékű", "karizmatikus", "markáns". Konkrét politikai képességekről vagy azok hiányáról, eddigi megvalósításokról nem esik szó. A sajtó pártatlan: az esemény előtt csupán a jelöltek életrajzát teszik közzé.

Szürke politikusok <i>(RMSZ)</i>Szürke politikusok (RMSZ)


Marosi Barna Erdélyi aknamezők című írásában így fogalmazza meg a jövendőbeli elnökkel szembeni elvárásokat: "olyan ügyvezető országos elnökre lenne szükség, aki végre maga válogathatja meg csapatát. De egymaga kellene számot adjon minden munkájáról a választott testület előtt." (Marosi Barna: Erdélyi aknamezők, Romániai Magyar Szó, 925., 1993. I. 12. 1. o.)

Befutó Jelölt életrajzából kiderül, hogy nem engedi zsarolni magát. Programjaként ideológiai célokat fogalmaz meg: szerinte az RMDSZ-nek kifele cselekvési egységet kellene mutatnia, befele pedig plurális tagolódást megvalósítania.

Mina László nála jóval gyakorlatiasabb: a gazdasággal kellene törődni, magánvállalkozások kezdeményezését bátorítani, külföldi tőkét idecsábítani, a románokkal és a romániai magyarokkal közelebbi kapcsolatot kiépíteni. (Szabadság, V/7., 1993. január 13.)


Befutó Jelölt nem örül Tőkésnek

"amikor megtudta, hogy Tőkés László püspök urat is tömegesen támogatják, eleve hárította a személyére vonatkozó javaslatot. Mindezt úgy lehetett magyarázni, hogy nem tartotta se logikusnak, se esélyesnek a rivalizálást Tőkés László vitathatatlan karizmájával, népszerűségével, politikai szimbólumértékével." (Cseke Gábor: Elnökségre meendőink, 1993. I. 8., 922. szám, 1. o.).

A Befutó Jelölt Maros megyei szenátorral készült interjúból kiderül, az RMDSZ már hároméves korában is öreg, elavult formáció volt, a reform emlegetése azóta sem ment ki divatból. Kifejti, hogy az egység megőrzése a legfontosabb szempont, hiszen a romániai magyarság pluralizálódása, integrációja a különböző politikai pártokba teljes asszimilációhoz vezetne és ez a romániai magyarság számára végzetes lenne.

Szép körmondatokban beszél, szerinte "egyre szükségesebb egy megreformált, kialakított, finoman betájolt, olajozottan működő politikai szövetség, nagykoalíció. Ezért érzem százszorosan igaznak, hogy a jól funkcionáló, dinamikus egységét az ésszerű összefogást és közös cselekvést éppen ezután, a jövőben kiteljesíteni." A döntéshozatal már akkor sem az RMDSZ erőssége: "De semmi fontos kérdésben a kongresszus nem dönthet véglegesen" (Úton egy új, ésszerű egység felé, Romániai Magyar Szó, 923-924, 1993. I. 9-10, 1-5. o.)


A pápa mégiscsak pápa

A kongresszusról hangulati beszámolókat is küldenek a tudósítók: milyen szépen felújították a traktorgyári klubot az alkalomra, telefonösszeköttetést biztosítottak az újságíróknak, jó a szervezés stb. A kongresszus résztvevőiről, a munka menetéről kevesebbet írnak. Egy majd' féloldalas, A pápa mégiscsak pápa című írásban olvashatjuk, hogy a várakozásokkal ellentétben Emil Constantinescu, a Romániai Demokratikus Konvenció elnöke csak második nap érkezik meg a kongresszusra, ugyanis előbb a pápával kell találkoznia.

Karikatúra az <i>RMSZ</i>-benKarikatúra az RMSZ-ben

A következő napokban a sajtó az újonnan elfogadott alapszabályzatot közli, illetve az újonnan megválasztott szövetségi elnök is szóba kerül (az ő nevét még mindig nem áruljuk el).


A brassóiak hiába állták a sarat derekasan

"A mezőnyben maradt [Befutó Jelölt] és Mina László közül a kongresszus az elsőt választotta szövetségi elnökké 226 szavazattal, a brassói szervezet vezetője 26 szavazatot kapott, de ez csöppet sem von le emberi szervezői értékéből, hiszen a kongresszus megszervezésének adminisztrációs terhei az ő és a lelkes brassói magyarság vállára nehezedtek. Mondhatni: a körülményekhez képest derekasan állták a sarat." (Cseke Gábor: Döntöttek a küldöttek, döntött Tőkés László is, Romániai Magyar Szó, 931., 1993. I. 19., 1-4.).

Az újságírók nehezményezik, hogy sem román sajtó, sem a román politikai szféra nem tulajdonít elég jelentőséget a kongresszusnak. Csupán az államelnök üdvözölte az új szövetségi elnököt, aki késleltetve válaszolt, arra hivatkozva, alaposan meg kell fontolnia az államelnöknek szánt levelet.

"E hasábokon mi is nehezményeztük, hogy az elnöki intézmény olyan tartózkodóan kezelte az RMDSZ III. Kongresszusát, és még csak egy diplomatikus üzenet erejéig sem erőltette meg magát. Most, hogy az eseménynek már vége s a választások eredménye is ismeretes, Ion Iliescu elnök nyugodt lelkiismerettel (mivel úgymond "a mérsékeltek kerültek ki győztesen az amúgy nem létező küzdelemből) üdvözölhette utólag az RMDSZ új elnökét”. (Államelnöki üdvözlet Befutó Jelöltnek, Romániai Magyar Szó, 931., 1993. I. 19., 1-4.).

Az idézet után egy semmitmondó hivatalos köszöntés következik, amelyben a magyarok kisebbségi jogainak biztosítását ígéri a szövetségi elnöknek Iliescu. Befutó Jelölt hasonló stílusban válaszol.


A szövetségi elnök nem jósnő


I. Intelligens Béla könyvei köztI. Intelligens Béla könyvei közt
A Romániai Magyar Szó hasábjain közölt interjúban arra a kérdésre, hogyan fog az RMDSZ élén álló két markáns, erős egyéniség közös stratégiát kidolgozni, konfliktusmentesen munkálkodni, Befutó a következőket válaszolja: "Tőkés Lászlóval és nagyon sok más személyiséggel egyformán gondolkozunk azokról az elvekről, melyekről az előbb beszéltem. Tehát ilyen szempontból nézetkülönbségek eleve kizártak. Nem voltak, és nem is lesznek közöttünk." (Marosi Barna: Brassóban végre egyetértettünk! Romániai Magyar Szó, 931., 1993. I. 19., 1-4. )

Így beszélt Markó Béla, aki az RMDSZ második, és egyben legtartósabb elnöke lett a brassói traktorgyári klubban 1993 januárjának derekán.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS