2019. november 15. péntekAlbert, Lipót
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

SZKT Marosvásárhelyen: még nem akciófilm, de most nem volt uncsi

Kiss Botond-István 2007. június 09. 18:47, utolsó frissítés: 18:39

#b#Mazsolák az SZKT-ülésről:#/b# Takács leköszönt, Kelemen Hunor vette át az RMDSZ helyőrségét; Markó és Eckstein szópárbajt vívott






Akcióval dúsított, az utóbbi években eluralkodó ásítozó hangulathoz képest felfokozott ütemben zajlott az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) ülése szombaton. A marosvásárhelyi SZKT két legfontosabb mozzanata Takács Csaba ügyvezető elnök ünnepélyes leköszönése volt, majd ezt követően utódja, Kelemen Hunor a tisztségbe való kinevezése.

Az SZKT küldöttei urnás szavazással döntöttek Markó Béla szövetségi elnök Kelemen Hunor személyére tett javaslatáról, továbbá a párt részben megújított főosztályainak alelnökségéről. A távozás apropóján Markó ezüstfenyő díjjal tüntette ki Takácsot – az indoklás szerint ezzel 14 évnyi adminisztratív tevékenységét ismerték el az RMDSZ élén. Takács különben már a magyar párt aradi kongresszusán meglebegtette távozását.


Kelemen Hunor bemutatkozó beszédében kifejtette, nem voltak olyan ambíciói, hogy elfoglalja a Takács által betöltött tisztséget, sőt 10 évvel korábban arra sem számíthatott, hogy politizálni fog – magyarázta a korábbi államtitkár, Hargita megyei képviselő.

A dekoráció nem változott: az SZKT helyszíne, 
<br />
a marosvásárhelyi kultúrpalota nagyterme februárban
<br />
is pont így nézett kiA dekoráció nem változott: az SZKT helyszíne,
a marosvásárhelyi kultúrpalota nagyterme februárban
is pont így nézett ki

„Hogyan fogunk kilábalni a romániai demokrácia kamaszkorából?

– ezzel a kérdéssel indította Kelemen ügyvezetői programjának bemutatását. Elmondása szerint az új csapat kiszélesíti az RMDSZ főosztályainak tevékenységét, mindemellett karcsúsodik az új végrehajtó struktúra. Az átalakítás eredményeként öt főosztályra csökken az ügyvezető elnökségek száma. Kelemen a területi főosztály élére Kovács Péter volt szociális, szórvány és ifjúsági elnököt jelölte.

Az újonnan alakuló önkormányzati elnökség feladatait Cseke Attila kormányfőtitkár, a kormányzati koordináció főosztályáét Borbély László jelenlegi regionális fejlesztési miniszter látja majd el. Az átalakítások folytán az oktatási főosztály továbbra is Lakatos András vezetése alatt marad, míg a kulturális főosztály munkáját Szép Gyula korábbi ügyvezető alelnök viszi tovább.

A korábban önálló testületként működő szociális, szórvány és ifjúsági főosztály feladatait az újonnan kinevezett elnök egy programirodába sűríti, melynek működéséért személyesen felel. Ezt követően a programirodán belül futnak majd az RMDSZ ifjúsági, vidékfejlesztési, gazdasági, szórványtámogató és szociális projektjei.

Markó kész Tőkéssel tárgyalni?Markó kész Tőkéssel tárgyalni?


Kelemen az SZKT tagjainak jelzésére, akárcsak Markó Béla elnök és Nagy Zsolt távközlési és informatikai miniszter javaslatára, az RMDSZ területi szervezeteivel való találkozást helyezte kilátásba. „A következő időszakban végig fogom járni az összes területi szervezetet, meg szeretném beszélni a helyi szinten megfogalmazódó igényeket és elvárásokat.


A kommunikációs újítást nagyon gyorsan el kell végezni”


– közölte az új ügyvezető elnök. Emellett Kelemen Hunor kifejtette, az RMDSZ-nek változnia kell, de nem lehet felrúgni azt, amit a szervezet 17 év alatt elért. Az RMDSZ ügyvezető elnöksége a továbbiakban koordinatív szerepet kell vállaljon – zárta beszédét az RMDSZ új ügyvezetője.

Az SZKT döntése értelmében a magyar párt újonnan kinevezett ügyvezető elnöksége továbbra is Kolozsváron marad annak ellenére, hogy korábban olyan hangok is voltak, melyek az RMDSZ fő végrehajtó szervének székhelyét Marosvásárhelyre helyezték volna át.


Belső ellentét? Eckstein nem hátrált meg, Markó igyekezett ráncba szedni

Az SZKT tagok értékelő beszédei nem voltak mentesek a személyes súrlódásoktól. Eckstein-Kovács Péter szenátor szerint korántsem voltak meglepőek az államelnök leváltásáért zajló népszavazás eredményei, tekintettel arra, hogy mit jeleztek előre a megjelentetett közvélemény-kutatások.

Eckstein: ő megmondtaEckstein: ő megmondta


A szenátor szerint a magyar szavazókat Traian Băsescu elsősorban az általa népszerűsített témák által győzte meg, mint a kommunizmus elítélése, a Securitate-dossziék kutathatóvá tétele és korrupcióellenes harc. Eckstein szerint a május 19.-i népszavazás hitelességi teszt volt az RMDSZ számára.

A kolozsvári szenátor ugyanakkor elmondta, nem a Băsescu melletti kiállásra hívta fel a kampány során az RMDSZ figyelmét, hanem arra, hogy a romániai magyarok szavazhassanak szabad lelkiismeretük alapján. Ugyanakkor megjegyezte, Markó “erős” kifejezéseket használt, mikor romlott társadalomról beszélt, tekintettel arra, hogy


egy egész társadalom nem lehet romlott.

Beszédében a kolozsvári szenátor újból felszólította az RMDSZ vezetőségét: lépjen egy lépéssel hátra.

Markó Béla szövetségi elnök reakciójában felhívta Eckstein figyelmét, ne próbáljon minden poént kihasználni a politikában, ugyanakkor gyakoroljon önmegtartóztatást e téren. A politikus arra utalt, hogy a kolozsvári szenátor szerint az RMDSZ lepaktált a nagy-romániásokkal (PRM), ezt pedig kimondottan ellenszenves volt a választóknak. Markó felhívta Eckstein figyelmét, ne poénkodjon, hiszen két szót sem váltott pályafutása alatt Corneliu Vadim Tudor PRM-elnökkel.

Markó ugyanakkor kifejtette: a szenátor engedékenyen fogalmaz, amikor az RMDSZ-es tisztségviselők ellen indított vizsgálatokat ügyészségi hibáknak nevezi, holott a nyomozássorozat ténye sokkal súlyosabbnak, egyenesen zsarolásnak minősíthető.

Beszédében a szövetségi elnök a helyi civil szférával és szakmai, ifjúsági körökkel való együttműködést szorgalmazta. Szerinte elengedhetetlen, hogy az RMDSZ párbeszédet folyatasson ezekkel a szervezetekkel. Ennek kapcsán Markó elmondta, akár Tőkéssel is kész tárgyalni az európai parlamenti jelöltlista-állításról.

>> Még vazelin sem kell: Kiüti egymást az RMDSZ és Tőkés az EP-választásokon >>


Ennek a bejelentésnek a hátterében valószínűleg az áll, hogy a Desire Alapítvány a Băsescu-népszavazás előtt készült felmérése azt a lehetőséget vetíti előre, hogy az RMDSZ és a függetlenként induló püspök-politikus kölcsönösen elütik egymást az EP-sikertől a szeptemberben várható europarlamenti választásokon.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS