2019. június 18. keddArnold, Levente
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Miért szimpatizálnak a koszovói albánokkal a székelyek?

Bakk-Dávid Tímea Bakk-Dávid Tímea 2007. július 18. 20:40, utolsó frissítés: 20:38

Az Ahtisaari-terv nem halott, kisebb módosításokkal megoldást kínálhat a koszovói helyzetre; jó, mert nincs más; a stabilitás azonban valahol odaát van. Tusványosi kerekasztal a #b#“szerb Trianonról”#/b#.





Tegnap került az ENSZ Biztonsági Tanácsának asztalára a Koszovó státusára vonatkozó határozattervezet ötödik verziója – a kérdés az, hogy a névlegesen még Szerbiához tartozó tartomány le nem zárult függetlenedési folyamata, valamint az Ahtisaari-tervezet tekinthető-e precedensnek, és ha igen, milyen szempontból. E problémafelvetéssel vezette fel az idei Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor első főelőadását Bíró Gáspár, a Koszovó és a nyugat-balkáni stabilitás című kerekasztal-beszélgetés moderátora, az ELTE Politikatudományi Intézetének egyetemi oktatója.

Balról jobbra: Toró T. Tibor, Bagi Gábor, Bíró Gáspár, Stier Gábor és Lőrincz CsabaBalról jobbra: Toró T. Tibor, Bagi Gábor, Bíró Gáspár, Stier Gábor és Lőrincz Csaba




A koszovói kérdésről Bagi Gábor, Magyarország volt horvátországi és szlovéniai nagykövete, Toró T. Tibor, a román honvédelmi-nemzetbiztonsági szakbizottság tagja, Lőrincz Csaba, a Magyar Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottsága főtanácsadója, valamint Stier Gábor, a Magyar Nemzet rovatvezetője fejtette ki véleményét a népes, ám a beszélgetés végére kissé megcsappant számú hallgatóság előtt.

Lőrincz Csaba kifejtette, Koszovó három vonatkozásban is precedens: először akkor vált azzá, amikor 1999-ben a NATO beavatkozott a délszláv válságba. Már akkor megkérdőjelezték a katonai beavatkozás jogosságát, ám akkor a nemzetközi közösség úgy döntött, hogy a morális szempontok, a humanitárius válság megoldása fontosabb, mint a nemzetközi jogi előírások. A tartomány pedig előbb-utóbb elnyeri a függetlenségét, ez pedig az ENSZ történetében teremt precedenst. Ugyanakkor a koszovói szerbek körvonalazódó autonómiájára


mi, magyarok a térség stabilitását garantáló megoldásként

tudunk hivatkozni – fejtette ki a főtanácsadó. Ezzel összefüggésben a tervezetet megfelelőnek nevezte, amely “nem halott”, és kis változtatásokkal mindig is megoldás lesz Koszovó esetében.

A terv jó, mert nincs más, nincs ennél jobb – replikázott Stier Gábor, aki szerint nekünk, magyaroknak a szerbek helyzete ismerős, hiszen e tartományuk elvesztése ugyanolyan érzékenyen érinti őket, mint a magyarokat Trianon. Ám kérdéses, hogy


valóban stabilitást hoz-e a függetlenség,

és igaz-e az, hogy a rossz béke jobb a rendezetlen konfliktusnál – vetette fel. Szerinte a fegyverszüneti állapot sok esetben stabilabb, mint egy kierőltetett végleges megoldás. Hiszen amint Koszovó független lesz, a macedóniai albánok fejében azonnal felmerülhet Nagy-Albánia léterhozásának gondolata, ez pedig újból a térség stabilitását veszélyezteti.

Az előadó megjegyezte, fura, ahogy kettős mércét alkalmaznak a nagyhatalmak: Koszovó függetlenségét támogatják, ám senki nem beszél például Hegyi Karabahról, az örmény többségű szakadár azeri tartományról. Holott először a Koszovó-ügy precedens jellegét éppen Karabahban mondták ki két éve; és tagadhatatlan, hogy a boszniai szerbek, a baszkok, a katalánok is ezen az alapon követelhetnék a függetlenséget – vélte Stier. Szerinte a függetlenség elnyerése


a nacionalista mozgalmak erősödéséhez vezet szerte a térségben.

Az oroszok alkualapnak használják Koszovót: bevonták mint problémát egy olyan geopolitikai konstellációba, amelyben a főszereplők az Egyesült Államok és Oroszország, míg az Európai Unió amolyan mellékszereplőként nem igazán artikulál hangsúlyos véleményt a kérdésben.

Ugyanakkor a koszovói rendezésben résztvevőknek mintha nem lenne fontos, mi történik a koszovói szerbekkel, és nem fordítanak kellő figyelmet arra, hogy a folyamat során Szerbia mindinkább radikalizálódik, és eltávolodik az EU-integrációtól. Az unió mintha nem érezné, hogy az egész ügy mekkora befolyással van rá – az amerikaiak könnyen beszélnek, de például Magyarország szempontjából ez a lehetséges végkifejlet semmiképp sem jó. Stier szerint a folyamatnak mindenképpen lassú átmenetként kellene történnie.



Bagi Gábor szerint nem szabad elfelejteni a folyamat kezdeteit: már a nyolcvanas évektől a volt Jugoszláviában csak erős szerb katonai jelenléttel lehetett konszolidálni Koszovót. Jugoszlávia etnikai feldarabolódása elkerülhetetlen volt, azóta pedig akkora mérvű sérelmek halmozódtak fel mindkét népcsoportban, hogy


egy-két emberöltő is kevés ezek feldolgozásához.

Az együttéléshez elengedhetetlen bizalom nehezen állítható vissza, és ezen a nemzetközi, külső befolyás sem tud sokat lendíteni: nem lehet rákényszeríteni szerbekre és albánokra, hogy szeressék egymást – összegezte Bagi Gábor. A nagyhatalmak ráadásul nem is a valós problémákat kezelik, hanem saját érdekeiket követik a rendezés forgatókönyveinek kidolgozásakor.

A délszláv válság azért alakult ki, mert a szerbek felléptek saját Trianonjuk ellen – ők veszítették a legtöbbet Jugoszlávia felosztásával. Ám nem látják be, hogy ez a hibás politikai megoldás, a háború vezetett ahhoz, hogy elveszítik Koszovót. A hibás politikai döntések beismerése helyett a nemzetközi közösséget hibáztatják.

Az Ahtisaari-terv előremutató; a volt finn elnöknek mindenképp érdeme, hogy fél év alatt rájött, nincs út visszafelé, Koszovót nem lehet Belgrád irányítása alá visszakényszeríteni, és ennek szellemében alkotta meg kompromisszumos javaslatát. Ám Koszovó precedens voltáról nem kell túlzott illúziókat táplálni, ez a megoldás nehezen átültethető – vélte Bagi. A volt nagykövet szerint nincs más út, mint az ellenőrzött függetlenség; előbb vagy utóbb, de a jelenleg az EU zárványaként mutatkozó balkáni országok is csatlakoznak az unióhoz, ezért


reménykedhetünk egy távlati, pozitív végkifejletben.

Toró Tibor az Ahtisaari-tervet összefoglaló előadásában kiemelte: bár a szerbek és az oroszok folyton ezt hangoztatják, a tervezet nem egyértelműen az albánok álláspontját teszi magáévá: bár abban van valami, hogy Pristina fele húz, de azért Belgrádéból is átvett elemeket, tehát egy kompromisszumos megoldás, aminek van jövője. A képviselő arra a kérdésre kereste a választ, miben jó, mit használhat nekünk, erdélyi magyaroknak a koszovói precedens: precedens-e, analógia, jelzés, model lehet-e egyáltalán.

Itt Székelyföldön a koszovói albánokkal szimpatizálunk – áldozatokat hoztak egy jól artikulált politikai célért, tudják, mit akarnak, és közel vannak ahhoz, hogy el is érjék. Ez számunkra mégsem követendő modell – fejtette ki a képviselő. A modell azonban, amit alkalmazhatunk is, a közösségi jogok – a koszovói szerbek autonómiája. A terv tehát jó hivatkozási alap az erdélyi magyarok autonómiakövetelései számára is.



Lőrincz Csaba Stier Gábor párhuzamára replikázva kifejtette, nagyon lényeges különbség van Karabah és Koszovó között: utóbbiban nemzetközi erők állomásoznak. Ugyanakkor az Egyesült Államok szerinte nem geopolitikai játszmát folytat, egyszerűen stabilizálni szeretné a térséget – és az EU-nak sincs különösebb érdekjátszmája. Ezzel szemben Oroszország valóban így értelmezi a helyzetet, ezért hozza fel állandóan a precedenskérdést és a nemzetközi jogot. Szerinte


a szerbek arra játszanak, hogy megosszák Koszovót

– és bár úgy tűnik, a téma lekerült napirendről, a szerb többségű területek leválasztásában gondolkodnak. Stier Gábor viszontválaszában elmondta, arra akart rávilágítani, Európának alárendelt szerepe van amiatt, hogy nincs hadserege – Koszovó pedig nemcsak az oroszoknak, hanem az amerikaiaknak is alkualap, és a rendezés voltaképpen az orosz és az amerikai választási kampány miatt csúszik.

Bagi Gábor még arra hívta fel a figyelmet, a következő nehézség, amivel a nemzetközi közösségnek szembe kell néznie, Bosznia egybetartása: az ország kicsiben a volt Jugoszlávia, és a bosnyák-horvát félnek nemzetközi segítséget kellett kérnie, hogy a szerb politikai vezetőket együttműködésre bírja.


Bosznia a gyenge láncszem.

Lőrincz Csaba szerint fontos megvizsgálni, milyen gondolatmenet alapján igeneljük a koszovói függetlenséget. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy voltaképpen Milosevics volt az, aki elveszítette a jogát arra, hogy irányíthassa Koszovót – mégis, Szerbiát bünteti azzal a nemzetközi közösség, hogy elveszíti a szuverenitás gyakorlásának jogát a tartomány fölött. A szakértő szerint ha nem is lesz BT-határozat, az európai államok – ki előbb, ki utóbb – elismerik a független Koszovót.

Bíró Gáspár összefoglalva az elhangzottakat kifejtette, az önrendelkezés és az államok területi integritásának elve igenis ütközik – az ENSZ-ben például a kilencvenes években nem lehetett beszélni a kisebbségi önrendelkezésről. A kérdés maga volt Pandora szelencéje. A gyarmatok felszabadulásával az önrendelkezési jog megszűnt, “megettük, nem tudtunk hivatkozni rá” – ami azonban újratematizálja, újra megnyitja a vitát a kérdésről, az pontosan az Ahtisaari-terv, amely hivatkozási alap lesz a nemzetközi jogban.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS